http://index.hu/politika/belfold/moukrter06/

:-)

http://www.fn.hu/kulfold/20080613/kitiltottak_szlovak_tankonyvekbol_kassat/
Éljen a japán - magyar közös határ!
Szumátra és Celebesz, magyar volt és magyar lesz !

Nem, nem vagyok berúgva. :-D
Csak néha a hülyeség és gazemberség már fáj és csak hülyeséggel lehet kioltani, gazemberséggel ... hát avval nem.

imelcimemet megtalalod az adatlapomon,és persze szivesen látunk a honlapunkon is,segiteni fogunk egymásnak abban hogy megmaradjunk magyarnak és embernek mindhalálig.
Udv.Gabriel

Kedves Búvárkund!

"... a legrosszabb időben kezdeményezte, ahogy csak az lehetséges lehetett..."
Ezt nem értem. Ha valakit megkérdezel, hogy hogyan hívják, meg tudja mondani.
Ha valakit megkérdezel, hogy magyarnak vallja e magát, meg tudja mondani.
Ezek olyan alapvető kérdések amikre az ember egyértelmű választ tud adni, és bármikor! Ha este álmából ébreszted fel akkor is tudja a választ.
Ha valaki igazán együtt érez a határon túli magyarsággal az bármikor meg tudja adni a választ! Amikor ezt az érzést bárki eredménnyel befolyásolja, akkor ott már gond van.
Ha te igazán szereted a testvéredet, akkor a politika szövegelhet, hogy a te tesód rossz és ne szeresd..... kinek fogsz hinni?

Akkor csak reménykedhetünk, hogy nem támad meg minket senki. Mert ha önkéntesekre lenne szükség akkor.....
Ha valaki egy X-et nem tudott beírni, akkor képes lenne az életét adni a hazáért?
Tegnap jártam Szatmárnémetiben. Több kis falun kellett átmenni. Az egyikben labdarúgó meccs volt. Egy 20-ad rangú pályán, szinte amatőr csapat játszott. De a lelátónak nevezhető három sor pad mögött vagy 10 vadi új román zászló lengedezett.
Erre van pénzük! De ha ugyanezt itthon merné valaki megtenni, biztosan szélsőségesnek neveznék.

A Pest megyei Csemőben jövőhéten vagy 4.-én vagy 6.-án Trianon emlékmű avatás lesz. Azért vagyok bizonytalan mert eddig két helyről hallottam és mind a ketten mást mondtak.

Na akkor pontosítanám, 6.-án délután lesz Csemőben Trianon-ra emlékező kopjafa avatás. A település megközelíthető Ceglédről és Nagykőrösről busszal, a vasúti közlekedés a '80-as évek elején megszünt. A pontos időpontot hétfőn tudom meg előreláthatóan. Aki esetleg kerékpárral jön az még Lajosmizse felől vagy Pusztavacs irányából tud jönni. Mi Nagykőrösről kerékpárral megyünk, Ceglédről és Nagykátáról jönnek néhányan kocsival.

Övcsat, Nagykőrös és Lajosmizse között szintén van egy hasonló magánterületen, majd keresek róla fotót.

Végre sikerült helyre tenni a dolgokat, a kopjafa avatás pénteken lesz a falunap keretében, szombaton pedig a helyi és környékbeli fiatalok tartanak egy kis megemlékezést, azért szombaton mert a vasárnapi időpont több embernek nem volt jó.

Ezt olvassátok el:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20080821-a-magyarokat-utaljak-a-legjobban-...

ÉS EZEK MAJD FELNŐNEK!

hogyan tovább barátaim?

Sajnos ezt otthonról hozták, valószínűleg ezt adják tovább a gyerekeiknek is.

Kedves politikusaink meginnt bocsánatért esedeztek a bűnös nemzet nevében...... De a tótók és csehek mikor kérnek bocsánatot Benesért és a legyilkolt, bebörtönzött és deportált magyarok tízezreiért? Sőt... nemhogy bocsánatot nem kértek még megerősítették a Benesi törvényeket (még tavaly volt egy szavazás a tót parlamentben ahol ismét elfogadták és felelevenítették a Benesi dekrétumokat). Erre persze az EU rá se hederít.
Ezek után még bocsánatért esedeznek a politikusaink?

A többi szomszédunk sem kért bocsánatot, a "vezetőink" mégis folyamatosan benyalnak nekik. Délvidéki mészárlások és az azóta is tartó atrocitások, erdélyi magyarok elleni atrocitások és mészárlások 1848 óta, de arra sem emlékszem, hogy az egykori nagytesó bocsánatot kért volna a "felszabadításért", elhurcolásokért és asort azt hiszem elég sokáig lehetne folytatni.

Ezek a politikusok nem az enyémek!!!!!!!!!!!!
Kikérem magamnak! :-x

Ne őket szidd.
ott vannak, mert meg lettek választva.
Egy moszat IQ val rendelkező választópolgárok által.
Nos ez a demokrácia.
Ezért ette meg a fene az ókori görög demokráciát.
Mert a demosz ... szóval ott akad el a závárzat.

Most nem szídtam senkit!!!!!!

én sem
csak úgy mondom

Ezt az ellentétet mesterségesen szítják olyan erők, akiknek az az érdeke, hogy a Kárpát medencében ne találjanak egymásra a nemzetek. Ismerek sok felvidéki magyar és tót radikális hazafit, mind egybehangzóan állítják, hogy az "oszd meg és uralkodj" elven próbálják egymás ellen hergelni e két nemzetet.
Hogy kiket utálnak a Felvidéken? Kikkel van a legtöbb probléma?
- elég csak a Tőketerebesen (Trebisov) kirobbant "éhség lázadásra" emlékezni.
- vagy a Serkén (Sirkovce) pár koronáért meggyilkolt fiatalemberre.
a lista hosszú lenne...

A médiát ugyanazok irányítják ott, akik itt. A média mára már külön "szakma" lett. Kicsit elhallgatni híreket itt, ott feltupírozni azt, kicsit hazudunk.

Azért az a 88 nem egészen annyi!1946-ban írtuk alá a párizsi "békét".

Egyébként nem rólad vagy rólam van szó(ha igen akkor bocsánat!).Hanem azokról akiket naponta megaláznak mert a szülőföldjükön magyarok mernek lenni!!!Tehát én az embereket nézem.Másodlagos az elvett iparunk és bányászatunk.És egy megcsonkított,meztelen emberbe még jól bele is rúgtak és adtak neki egy csekket-"jóvátétel".De ez már csak hab a tortán. :-(

Egy kis hallgatni való egy székely roncskutatóról aki hadisír gondozó is volt: http://mek.oszk.hu/02900/02965/mp3/

Tisztelt tagtárs!!!!!

Próbálj egy japánnak olyat mondani,hogy japánkodik!Próbálj egy amerikainak olyat mondani,hogy amerikaikodik de mondjuk egy finn-nek,egy rácnak,egy tótnak vagy egy nauruinak mondj egy hasonlót!Abban a pillanatban megpróbál péppé verni!!!
Csak nálunk lehet szitokszó nemzetünk neve...
Habár hallottam már turbómagyar meg eféle kijelentéseket is.Végülis nem vagyunk egyformák.

kedves Kammerling!
"Ha jól tudom Szlovákia majdnem egésze Magyarországtól van..."
Nem majdnem egész, hanem egész!
Címerük?
Nézd meg.
"Történelmük" ???
Jánosik. Slussz.

Aki a "turbomagyart" leírta szeretnék találkozni 115 kilómmal stb.
persze ...

Kérlekszépen valamilyen róbert és a volt bp,most pont fm rádióban beszélt.Meg asszem azóta a hírtv-n is láttam.Sajnos én már lefogytam egy huszast így csak 95 vagyok.Mehetek én is?

vannak akik igy latjak....(sajnos mar nem tudom honnan masoltam ki....)

A Trianon-évforduló és némely tanulságai

A hazai közélet, különösen a rejtetten vagy nyíltan euroszkeptikus magyar jobboldal ez évben . mintegy euroválasztási kampánya jegyében, a szokásosnál nagyobb rétegeket megmozgató és nagyobb számú rendezvénnyel emlékezett meg a trianoni békeszerzõdés nem éppen kerek, 84. évfordulójáról. Történész-nyilatkozatok, sikeresebb és silányabb könyvészeti újdonságok és újrakiadások láttak napvilágot; a szomszédos országok magyarlakta területeire is kihelyezett, leplezetlen pártpolitikai megmozdulások zajlottak. Emellett megjelentek a Nagy-Magyarország 1918.20-as felosztására utaló, a .Nem-nem soha!. jelszót és a területi revízió egyéb jelképeit hordozó dísztárgyak, trikók, sapkák, transzparensek. Országszerte szaporodnak a Trianon-emlékhelyek. Esztergomban naponta harsan föl a tárogató szava Trianon emlékére: hadd hallják a Duna túlpartján is. Tapolcán az emlékhelyen hatvannégy dobozban egy-egy kiló termõföld látható a Monarchia magyar felének egykori vármegyéibõl; ezt - hatezer kilométeres körutazással, nagy fáradsággal - egy házaspár gyûjtötte össze. Jó szándékú muzeológusok,az erre szervezõdött alapítvány támogatásával szakszerû monstre kiállítást rendeztek a várpalotai Zichy-kastélyban, nem annyira a trianoni béke, inkább a “boldog békeidõk”, illetve a revíziós propaganda tárgyi emlékeibõl.
A kiállításból sugárzó mondanivaló (szakmai kivitelezõi szándékától függetlenül) több mint egyértelmû “Lám, ilyen csodálatos világ volt a történelmi Magyarország, ezt tették vele”; íme, ilyen mocsok az az Európa, amelynek most (ki tudja, miért) egyik új tagállama lettünk. Az egykori párizsi megrázkódtatás tehát máig nagy érzelmeket kelt, amelyeket nem lehet ajkbiggyesztéssel elintézni. Ezt tükrözi egy szocialista politikus javaslata arra, hogy létesüljön országos “Trianon-emlékpark”. Mindez a politika jobbcentrumától balra álló emberekben - függetlenül az Európai Unióról alkotott eltérõ véleményüktõl - viszolygást keltett. Elsõsorban persze azokban, akik átélték az 1919 és 1945 közötti antiszociális rendszer nemzeti retorikájú, végzetes tömeghatású, végül soksokszázezer magyar életet követelõ lózunghazafiságát.
Jó lenne azonban, ha ez a viszolygás nem rekedne meg az érzelmek szintjén, hanem kétségbe vonhatatlan tényekre támaszkodna. Ehhez szükséges volna, hogy a baloldal Trianon-felfogása megalapozottabbá, árnyaltabbá, empatikusabbá legyen. Föl kellene például használnia a dokumentumok ma már ismert özönét az elsõ világháborút lezáró, jól ismert súlyos következményekkel járó (német, osztrák, magyar, bolgár és török) békediktátum elõkészületeirõl, vitáiról, és ezeket szegeznie szembe a publikált tények ismeretét nélkülözõ, de ezekben eligazodni nem is igen kívánó tudós és jóval kevésbé tudós (de annál dühösebb) agitátorokkal.
Többek között, ha ezt sokan nem tudják is, itthon, sokezer oldalon, több kötetben (Ormos Mária és Majoros István jóvoltából) elolvashatók a francia külpolitika elsõ világháború utáni (a nagy francia dokumentumsorozatokból hiányzó!) magyar vonatkozású iratai.
Mindenekelõtt egy politikaközömböstörténelmi tény: Trianon csupán az elsõ világháborúban gyõztes nagyhatalmak egyik (az egész világot átfogó nemzetközi rendszerbe illeszkedõ) megoldási kísérlete volt arra, hogy tartósítsák a háborús gyõzelmük nyomán birtokukba került javak (területek, anyagi javak, stratégiai pozíciók,befolyási övezetek) biztonságos birtoklását.
Amikor Versailles.Washington-i békerendszerrõl szólunk, errõl a világot átfogó hatalmi osztozkodásról beszélünk, amelynek fõ részesei jogot formáltak rá, hogy a vesztesek sorsáról a gyõztes erõfölényének a jogán rendelkezzenek. Ne legyen kétségünk afelõl, hogy a háború más kimenetele esetén a német, az osztrák, a magyar elit, a központi hatalmak kormányai ugyanezt tették volna - másokkal.
Az 1920. június 4-én, a Párizs környéki Versailles-ban található Nagy Trianon kastélyban Horthy Miklós kormányának képviselõivel aláiratott magyar szerzõdés kétségkívül valamennyi békedöntés közül a legnagyobb területi és népesség-csonkolást hajtotta végre. Nemcsak (nem is elsõ- sorban) a történelmi elitnek, hanem az egyik percrõl a másikra más ország területére,kisebbségi sorsra került tömegeknek okozott mérhetetlen, sok évtizedes szenvedést.
A Monarchia olyan-amilyen, de szervesen kiépült gazdasági szerkezetét felbontották. A féltucatnyi, újonnan alakult vagy jelentõsen módosult területû és lakosságú ország gazdaságpolitikusai (és közvetve összes lakosai) közel egy évtizeden át azzal voltak elfoglalva, hogy (külön-külön, sok esetben egymással szemben) nagyjából mûködõképes gazdasági és adminisztratív egységekké szervezõdjenek.
Emberek millióinak kellett helyreállítaniuk szétzilált egzisztenciájukat. Százezrek erre nem is voltak képesek, a nyomor bugyraiban hányódtak ide-oda. Ráadásul a szerzõdés hasznát élvezõ kisebb-nagyobb államok vezetõ rétegei semmivel sem mutattak több érzékenységet a hozzájuk került kisebbségek jogai iránt, mint a korábbi Osztrák-Magyar Monarchia milleniumi lázban égõ magyarosító politikusai. Frissen elnyert uralmukat az utolsó cseppig ki akarták használni; egymás után tették a kisebbségiek erõszakos beolvasztásra irányuló törvényes és nem törvényes lépéseket. Ennek a békeszerzõdések kisebbségvédõ kitételei éppúgy nem voltak képesek komolyan gátat szabni, mint késõbb az ugyancsak nemzetközi megállapodások által tiltott agresszióknak. Mindez évszázadra kisugárzó jogsérelmeket és lélektani töréseket okozott.
Nem véletlenül írta Eric Hobsbawm angol történész, hogy a bizonyos európai államok 1989 utáni feldarabolódásához vezetõ neonacionalista hullámban -1918-1921 elintézetlen ügyei- bugyborogtak föl.
A neonacionalista megemlékezõk azonban 2004-ben távolról sem a békeszerzõdés racionalitásokon alapuló bírálatával álltak elõ. Ehelyett mai demagógiájukat igyekeztek -történetileg - megalapozni.
Megpróbálták reális lehetõségként beállítani az 1918 elõtti határokhoz való visszatérést is, e mellett tömeghangulatot kelteni. Sõt odáig jutottak, hogy ennek érdekében meglengették erõszakos módszerek, fegyveres ellenállás alkalmazásának a gondolatát is, baszk, észak-ír és más példákra hivatkozva. A magyar kormányt pedig arra ösztökélték (mintha ez lehetséges lenne), hogy próbálja meg rákényszeríteni egyes szomszédos országok kormányaira az etnikai alapú nemzeti autonómia elfogadását.
Mindezt olyan idõpontban, amikor az Európai Unióba való betagolódás - sok, még homályos, kérdõjeles hatása mellett -éppen ebben az ügyben pozitív hatású lehet: lehetõséget nyújt a kisebbségek és az anyanemzetek (nemcsak a magyar!) közeledésére, egyesülésére, a határok aligha elképzelhetõ formális módosítása nélkül. S amikor a magyar lakosság boldogulása jórészt attól függ, rá tud-e hangolódni a társadalmi tevékenység, az érdekvédelem számunkra újonnan megnyílt terepének a viszonyaira, követelményeire, lehetõségeire.
Amiért ezen túl is érdemes beszélni Trianonról, mint történelmi témáról, az néhány vaskos ferdítés, amely lassacskán lemoshatatlanul hozzátapad Trianon fogalmához, különös tekintettel arra, hogy ezek nemcsak szakkönyvek, hanem rádiók, televíziós csatornák, olykor tankönyvek útján is terjednek.
Az egyik ilyen ferdítés, hogy az 1989 elõtti Magyarországon Trianonról évtizedeken át nem lehetett beszélni. Ennek az idõszaknak a történelmi dokumentációja és érvelése magán viselte a kor bélyegét, és a mai ismeretek fényében hiányos is volt. Ám minden hivatalos írás (történelmi monográfiáktól pártoktatási tankönyvekig és brosúrákig) abból indult ki, hogy a Párizs környéki békeszerzõdések rabló, imperialista megállapodások voltak, amelyeknek a jellegére az elõzõ, véres háború természete nyomta rá a bélyegét. Hangsúlyozták, hogy Szovjet-Oroszország nem írta alá, és el is utasította a szerzõdéseket. Nem azért, mert nem vehetett részt a békekonferencián, hanem mert ezek ellentmondtakaz 1917. októberi oroszországi forradalom elsõ napján elfogadott békedekrétumban meghirdetett, minden harcoló kormánynak felajánlott “annexió és hadisarc nélküli béke” elvének. Nem fogadták el ennek a korszaknak a történészi állásfoglalásai a központi hatalmak egyoldalú felelõsségének az elvét sem: valamennyi hadviselõ nagyhatalom felelõsségét hangoztatták.
Valóban nem a magyar birodalom integritásának álláspontját vallották: nem az elcsatolt területek egykori “kisebbségi többségének” függetlenségi törekvéseit kárhoztatták (bár az etnikai alapú, részleges, békés, tárgyalásos revízió gondolata az 1930-as években a baloldaltól sem volt idegen).
A békerendezést nem nacionalista,hanem osztályalapról vetették el. Azt hangsúlyozták: a környezõ népek saját, friss uralmuk eufóriájában fürdõ uralkodó rétegeik uralma alá kerültek. Ez társadalmi téren sokszor számukra sem volt sokkal jobb, mint a magyar szupremácia; nemzeti vonatkozásban pedig az uralkodó etnikumok esetenként még “saját”, “gyõztes” kisebbségeik, a szlovákok, a horvátok, a ruszinok nemzeti céljait sem ismerték el.
Természetesen lehet a szerzõdéseknek ennél bõvebb, árnyaltabb, sõt, késõbbi történelmi események megvilágításába helyezett,eltérõ magyarázatát is adni. Az azonban, hogy nem eshetett bíráló szó Trianonról,egyszerûen nem igaz.
Egy másik közkeletû frázis, hogy Trianon a Tanácsköztársaság következménye,mintegy a bolsevista bûnbeesés logikus büntetése volt. Ha tehát nincs Tanácsköztársaság, Trianon sincs. Ezt a feltevést azonban semmiféle komoly dokumentum nem alapozza meg. Az ellenkezõjét annál inkább - ha elolvasnák. Noha aligha kell kételkednünk benne, hogy az antant urai fennállása idején élesen szemben álltak a proletárdiktatúrával, amikor a Tanácsköztársaságot kikiáltották, a békeszerzõdések alapelvei,és a területi rendezés keretei már jócskán túl voltak a vitákon. A Tanácsköztársaság által kivitelezésük inkább halasztást szenvedett.
Fenti érvelésével a jobboldal a Horthyrendszer egyik legsúlyosabb születési hibáját próbálta és próbálja leplezni. Miközben ugyanis a tanácskormány és hadserege nagy társadalmi mozgósítással fegyveres harcot vívott az antant támogatta csehszlovák és román hadsereg ellen, a késõbbi kormányzó együttmûködött az utóbb agyonszídott antanttal és a román hatóságokkal a Tanácsmagyarország elleni intervencióban. Nem állítható persze, hogy Horthy szerette a román megszállókat. Az azonban dokumentált tény, hogy Szegeden toborzott ún. Nemzeti Hadseregét csak velük, és az antant-parancsnokságokkal gondosan, lépésrõl lépésre egyeztetve vezényelhette a Tisztántúlról a Dunántúlra.
Eközben ez a hadsereg egyetlen esetben sem lépett harcba az ország jelentõs részét megszálló román királyi hadsereggel. Nem is tette lábát az általa megszállt országrész területére. Budapestre is akkor vonult be, amikor a román csapatok már távoztak. Ezt igyekezett és igyekszik késõbbi propagandája elmaszatolni, korántsem eredménytelenül. Pedig józan ésszel nehéz elfogadni, hogy valaki pusztán attól hazafi lehet, ha retorikájában kellõ gyakorisággal ismétli a “nemzeti” kifejezést és a vele rokonértelmû szavakat; a másik viszont,aki ezt elmulasztja (vitatható, hogy ezt jól tette-e), de minden, erejétõl tellhetõt megtesz a magyar társadalom védelmében, automatikusan elveszti jogát arra, hogy a nemzet képviselõjének tekintsék. Ám a nemzeti szómágia máig erõsen hat; tudják ezt, akik hatra-vakra élnek vele.
A valamikori szocialista társadalmak vezetõ erõinek persze voltak bûnei ez ügyben, ha nem is azok, amelyeket a fentiekben cáfolni igyekeztem. A Szovjetunió vezetõi a második világháború idején és a béketárgyalásokon már korántsem az “annexió és hadisarc nélküli békéért” léptek föl. Hatalomra jutva más országok kommunistái is (különbözõ idõszakokban és helyeken eltérõ módon és mértékben) többé-kevésbé megfeledkeztek nemcsak a nemzetek önrendelkezési jogának Lenin hirdette elvérõl, de még az ausztromarxisták szerényebb kulturális nemzeti autonómia-programjáról is.
Noha a kisebbségi népi kultúra, a nyelvmûvelés területén itt ott történtek látványos elõrelépések, többnyire asszimilációs politikát folytattak a kisebbségekkel szemben. A statisztikák a szocializmus évtizedeiben az oroszosítás,a románosítás, a szlovákosítás, a szerbesítés és a magyarosítás (úgy bizony, a magyarosítás) erõs elõrehaladásáról tanúskodnak.
Ezt a mi esetünkben az sem menti, hogy a kisebb, szórványos nemzettöredékek önmaguktól is könnyebben morzsolódnak. A magukat szocializmusként konstituáló rendszerek egyik legnagyobb adóssága ez,amely számlájukon immár örökre szerepelni fog, minthogy többé nem áll módjukban törleszteni. Ez olyan tételeket tartalmaz, mint a széles körben alkalmazott kollektív nemzeti felelõsségrevonás, a Szovjetunióban egytucatnyi népcsoport kitelepítése sok évszázados szálláshelyérõl,a csehszlovák kommunisták által tolerált Benes-dekrétumok, a szomszédos államokhoz ismét visszakerült egykori magyar részeken lezajlott durva erõszakcselekmények, utóbb a németek kitelepítése, a Drá- va-menti és a Duna-Tisza-közi délszlávokkal kapcsolatos titóistaûzõ hajsza. Mindez megnehezíti annak a harmadik ferdítésnek a meggyõzõ cáfolatát, mintha Trianon után (s ehhez ma már nem lehet nem hozzátenni:az 1947-es, a trianoni döntéseket jogaikba visszahelyezõ, némileg meg is tetézõ párizsi békeszerzõdések után) mindvégig a területi kérdés lett volna a magyar társadalom szinte egyedüli gondja. Pedig 1920 után is elsõsorban a stabilizáción, a gazdaságfejlesztésen, a nagy szociális problémák, elsõsorban a földkérdés megoldásán, a szabad népképviselet megteremtésén, az államok közötti baráti, demokratikus kapcsolat sikeres kiépítésén múlt a társadalmak, a nemzetek sorsa. A határok és a kisebbségek ügye ma azért játszható ki a társadalmi haladással szemben, és maradt mindmáig sajgó társadalompszichológiai kérdés, mert milliók tudatában tapasztalatitényként rögzült: egy ember sorsát, lehetõségeit (társadalmi rendszertõl nagyrészt függetlenül) igen nagy mértékben az határozza meg, hogy adott országon belül a többségi (“uralkodó”) nemzethez vagy valamely nemzeti-etnikai kisebbséghez tartozik.
Az elõzõ korszak történetére ebben a vonatkozásban óhatatlanul rossz fényt vetõ mozzanatokat a baloldali emberek nagyobbrészt ismerik. Csak ritkán és persze eredménytelenül próbálják tagadni, de igyekeznek agyuk egy hátsó rekeszébe számûzni. Ez azonban sok esetben vitaképtelenné teszi õket, mint ez minden esetben történni szokott, ha valaki elvont pozitív elveket próbál negatív személyes tapasztalatokkal szembeszegezni.
A Trianon (és más békeszerzõdések) okozta valóságos bajokat elsõsorban a két háború közötti uralkodó körök szociális érzéketlensége és tétlensége tetézte, sokszorozta meg. Pedig saját táboruk számos közírója sõt tisztviselõje is (különbözõ ellenfeleikrõl nem is beszélve) elegendõ alkalommal mutatott rá ennek a veszélyeire.
A Nagyatádi-féle földreform (nem egészen névadója szándéka szerint!) csak az agrárprobléma felszínét kapargatta. Az elcsatolt részekrõl áttelepült magyar nagybirtokos politikusokat a hazai falusi szegénység szörnyû gondjainál jobban érdekelte a kárpótlás a szomszédos országokban (a magyarnál jóval radikálisabb, bár etnikai diszkriminációval jócskán megterhelt reformok során) kisajátított földjeik után. Amikor pedig - jóval késõbb - Teleki (osztálya háború utáni sorsáért aggódva) mégis megpendített valamilyen újabb földrendezést,ez saját társadalmi osztálya leküzdhetetlen ellenállásába ütközött. Csak a zsidóföld kisajátítása maradt belõle, amelynek megtervezésébõl a tudós cserkészvezetõ is jelentõs részt vállalt. Az igazi “Nem, nem, soha!” a magyar parasztság földhöz juttatására és -1939-ig - a titkos választójogra vonatkozott.
Az emberiséget ma elsõsorban igen nagy, esetenként alig megoldhatónak tetszõ szociális, globalizációs és környezeti problémák gyötrik. Óriási a felelõssége annak,aki ezeket még fájdalmas, szükségképpen nagy érzelmi töltetû etnikai“nyelvi”vallási mozzanatokkal terheli. S nem kevésbé súlyos felelõsség terheli azt, aki felelõtlenül játszik a nemzeti érzelmek húrjain.
Különösen, ha Budapestrõl üzen Trianon-bûvölõ jelszavakat a határon túlra, bátran vállalva a harcot “az utolsó határon túli magyar életéig”. Trianon, mint a magyar nemzet tagjait egymástól elválasztó döntés az új európai keretben utolsó napjait-éveit éli; csak a felelõtlen sérelmi politika hosszabbíthatja meg az életét.

Nagyon szépen felépített,logikusnak tűnő-hablaty!

Igen sok részét meg lehet cáfolni!Természetesen a zsidók meghurcolása ebből sem maradhatott ki.Horthy pedig szokás szerint egy senkiházi.Persze arról egy szó sincs,hogy VISSZASZEREZTE(!!!!!) elcsatolt testvéreink kétharmadát.Szintén csak a "fehér terrorról" van szó.
Nincs egy szó szintén az EMBEREKRŐL!!!A rongyos gárdáról,Kercáról és Szomorócról és úgy egyáltalán semmiről.

A mű csak betűpocsékolás.Egy mondatban:
"Felejtsétek el mert ez a trendi és elvárt!"
Remek! :-x

Vinném én is a 85 kilómat. Ha kevés szívesen hízókúrázom. Sajnos a megemlékezések a legtöbb esetben nem arról szólnak amiről kellene, hogy szóljanak.

Kedves nemzetietlen nevelésben részesült Maschinegewehr!

A Kárpát medence, azaz az ezeréves Szent Istváni Magyarország nem "egyszer" csak úgy módjára - tartozott hozzánk.
Szíves figyelmedbe ajánlanám László Gyula történész kettős honfoglalásával foglalkozó köteteit, amelyben a hun-avar-Árpád magyarjai között azonos griffes-indás kultúrát és a szintén azonos temetkezési szokásokat tárja fel.
Ilyen logikai csúsztatásokat tudok írni én is: vissza Levédiát! Sőt Nápolyt is, mert Nagy Lajos királyunk idején Toldi Miklós elverte védőit, megsarcolta városukat. Magyar fennhatóság alá tartozott pár évig.
Az a nemzeti kishitüség, nemzeti öntudat rombolás, ami közpénzen táplált tv-ből, rádióból folyik, kérlek ne ragadjon rád, ne fertőzzön.
Elvégre mi lett volna, ha a végvári vitézek a hatalmas török birodalom láttán feladják bátor harcaikat, hogy úgysem tudják ennyien megvédeni ezt a háromrészre hult országot. Mindezt úgy, hogy a Habsburgok idegen zsoldosokat hozattak be várainkba, akik 8-10 szeres fizetést kaptak a magyarokéhoz képest.
Adjon erőt az ő életvitelük, kitartásuk Neked is!

Helyes!
Nekem is hasonlóan pozitív a jövőképem. A Kárpát medence népei békében, egymást tiszteletben tartva, egymást segítve építsék a jövőt.
Valóban, az EU-ban elmosódnak a határok, de az EU sok mindent előír. Pl. miből mennyit termelhetsz (ebben főleg korlátozzák a magyar gazdákat), mennyi bevándorlót kell befogadnod (ha ellene vagy, azonnal fasiszta, rasszista stb vagy).
De a legnagyobb baj a csonkahonban van. Ilyen mélyen lelkileg még sohasem volt a magyarság. Ennyire elbutítva, lerombolva, eladósodva még nem. Nemhogy a Felvidék vagy Erdély nem a miénk, de már e megcsonkított kis-Magyarország sem. Mindent eladtak 1990-től a hazaárulók, akik pedig kimennek tüntetni ez ellen, azt agyonveretik, szemét kilövetik, mivel a jogok csűrésével-csavarásával erre jogalapot teremtenek.

kedves maschinengewehr!
az alabb kovetkezo cikket egy ismerosom (es kortarsam) irta
szeretettel ajanlom figyelmedbe!

A nemzeti öntudat hiányáról az iskolákban - tanítói szemmel
________________________________________

2008 augusztus 23 - szombat, 23:41
Nagyon sok időn keresztül gondolkodtam azon, hogyan írjam meg e cikket? Arra az elhatározásra jutottam, hogy mindenképp meg kell osztanom Önökkel eme gondolatokat, abban a reményben , hogy a jelenleg fennálló helyzet nem örök, előbb, vagy utóbb, de a mozgás természetéből kifolyólag egyszer változni kényszerül.

Nézem a mai ifjúságot: nézem a 8-18 éves gyerekeket az utcán, a villamoson, a könyvtárban, a metrón... fülledt nyár van, némelyikük céltalanul bolyong, követ rugdos, vagy az aluljárókban kergetőzik. Némelyik csapatostul az egyik bevásárlóközpontban múlatja az időt, persze, ha némi pénze van is, hamar elfogy a játékteremben. A biztonsági szolgálat már kezdettől fogva figyelemmel kiséri őket, kellő időben ki is tessékeli a vásárlás nélkül távozó társaságot.
Felrémlik: időben talán igen, lélekben nemrég voltam gyerek.
Szüleim munkája miatt nyáron, kisiskolásként napközis táborban helyeztek el (1968-1975-t írunk).
Ott egész idő alatt gondoskodtak a megfelelő kulturált elfoglaltságról: fedett, minden oldalán nyitott pavilonokban kaptunk helyet. Reggelit, ebédet, uzsonnát kaptunk.
Leány és fiú rajokra osztottak minket. Minden héten hétfőn zászlófelvonásra gyülekeztünk a tábor főterén, a hét minden egyes napján reggel a Himnusszal volt tábornyitás, délután négykor pedig ugyanígy táborzárás.
Minden raj (akár fiú, akár lány) kapott egy kis földterületet a pavilon előtt, melyet be kellett ültetni kerti növényekkel, és ezt egész idő alatt gondozni kellett.
A gyerekekből "ügyeleteseket" neveztek ki, akik 1-10 pontig pontozták a pavilonok tisztaságát, a kerteket, a rajok fegyelmét, a WC-ben a használat utáni kézmosást, az ebédlőbeli rendet, csendet, a terítést, majd pedig az ebéd utáni csendes pihenő fegyelmét.
Az "Ügyeletes" tisztség tekintéllyel járt, csak jó magaviseletű gyereket neveztek ki ügyeletesnek. Bizony féltünk, ha valakit közülünk az ügyeletes felírt, mert táborzáráskor a neve elhangzott az aznapi értékelésnél. Ezt bizony szégyelltük, még otthon elmondani is, szüleink mégsem rohangáltak a minisztériumba, hogy csorbult esetlegesen a személyiségi jogunk.
A szabadidőt sokoldalúan használhattuk fel: különbusszal kiállításokat látogattunk, voltunk az állatkertben, a közeli strandra jártunk, vagy pedig mozifilmeket néztünk a vetítőteremben (Hagymácska, Gyöngyvirágtól lombhullásig, Gábor diák , stb. ), vagy játszottunk a töméntelen mennyiségű társasjátékkal, vagy éppen sportversenyeket, vetélkedőket rendeztek számunkra.
Ma, hogy elfoglalják ugyanígy, minden kerületben az ifjúságot , ilyesmire nincs pénz.
A soroksári Molnár-szigeti napközis tábor hosszú évek óta bezárt, az óriási telek egy cégé lett. A beton-aljzatú pavilonokat lebontották.
Ének-zene szakos lévén számomra a legfájóbb, hogy elfogytak a dalok. Ha arra járok, a madarak sem annyira vígak, mint akkoriban, mikor ott én gyerek voltam sok századmagammal.
Ne tessék félreérteni: nem a bárgyú "Mint a mókus fenn a fán..." szövege hiányzik. Meg nem egy kommunista gyerektábor...
Mégis be kell látnunk azonban a következőket:
A számomra rettenetesen gyűlölt szocialista rendszerben (ami ugyebár csak nevében volt az - a szerk.) a gyermekek el voltak foglalva. Biztosítva volt számukra nyáron az önfeledt szórakozás, játék, mindez felügyelet mellett.
Nem is tudnám összeszámolni, hogy 1-8. osztályos koromig, minden nyáron, minden hétköznap kétszer is, így összesen, hány alkalommal zengett fel a magyar Himnusz a táborban? A mai iskolás akkor hallja, amikor éppen a dalt tanulja, vagy pedig október 23-án, március 15-én, tanévnyitókor, és tanévzárókor.
A dalok, melyeket akkoriban énekeltünk (most a szövegektől szigorúan tekintsünk el!), ezek ritmusa, dallamvilága lelkesítőleg hatott ránk. Elősegítette az összetartozás érzését, a közös dalolás barátságokat kovácsolt. Igaz, később volt mód szembesülni, hogy a szövegezés mily igaztalan célok érdekében tette azt a hatást, melyet megismerhettünk aztán. (pl.: "Lent, hol a tölgyek őrzik a völgyet... élükön Ságvári járt..." - akkoriban nem tudhattuk ki is volt valójában Ságvári). A tartalomtól (politikai mondanivalótól) eltekintve be kell lássuk, igenis van e dalnak hangulatkeltő ereje: "Őrzik a völgyet, kúszik az erdei út, átszeli bújva, újra-meg újra ott a mélyben a völgykoszorút..."
Ha most átgondolom újra e szöveget, a szavak szépsége fog meg, nem pedig az, hogy "jaj de jó kommonistának lenni..."
Tehát lelkesítőleg hatottak az ún. úttörő-dalok, bizony, mert a mai 30-60 éves korosztály még mindig tudja e dalok dallamát, egyikük-másikuk a teljes dalt, a teles szöveggel.
Ennek legfőbb oka, hogy az ének-zene nevelésre több időt szánt az akkori tanrend, az akkori oktatáspolitika. Komolyan vették a tanulók az énekkari munkát, nagyobb volt az iskolai fegyelem, összehasonlíthatalanul nagyobb volt a tanár megbecsültsége mind a szülők, mind a gyermekek körében.
Emlékszem, hogy egyes tanárokra istenként tekintettünk fel. Ha tanítás után haza mentem, az első kérdés az volt a szüleim részéről: "hogy viselkedtél ma az iskolában? Mutasd az ellenőrző könyvet!" Ma az az első kérdés, hogy mit csinált, és mit mondott már megint az a hülye tanítónő?
Ma, ahogyan a mai liberális szemléletben nevelt gyerek tekint a tanárára, az az akkori gyerekek számára elképzelhetetlen volt.
Nem elég, hogy a mai életünkben nincs pénz ilyen táborokat szervezni, így az ifjúság nyári felügyelete hosszú évek óta továbbra is megoldatlan maradt. Vannak ugyan önerős táborok 30-60 ezer forintért, ahol lovagolni, úszni, nyelvet tanulni, vagy küzdősport-béli tudásra, képzőművészeti ismeretekre lehet szert tenni, de ezt nem minden szülő engedheti meg gyermekének az alacsony átlagfizetések miatt. Ezek a táborok 1-3 hetesek, a nyár egy részét foglalják le csupán.
A 90-es évek elején reménykedtem még abban, hogy talán a Cserkészmozgalom be tudná tölteni az úttörőélet utáni űrt, de legnagyobb szívfájdalmamra nem töltötte be. Az akkori rendszerváltóknak nem kellettek a cserkészek, de se az iskoláknak, se a szülőknek. Ha felvetettük páran a tantestületben ennek a szükségességét, hamar le is hurrogtak minket a többiek.
Az ének-zene oktatásban még lenne a módja a nemzeti érzelmű, lelkesítő szövegű dalok tankönyvbe vételének.
Ha belegondolok, hogy egy német, osztrák, svájci, ír, stb. gyermeknek szinte kutya kötelessége a csodálatos hazájáról , a ringó búzatáblákról, és a szülőhaza felett szálló felhőkről énekelnie, és hogy mennyire jó németnek, írnek, osztráknak stb-nek lenni, úgy érzem e téren messze elmaradunk (ezzel azért vitatkozhatunk pl. a németek esetében, lásd 2008. 08. 16-án írt cikkünket - a szerk.).
A gyermek természetesen nem tudja, hogy mit nem tanul meg. És azt sem tudja, hogy miért nem tanulhatja, amit pedig tanulnia kellene.
Persze mindenki más tudja, hogy nem lehet velem vitába szállni a tekintetben, hogy egy nemzet felnövekvő generációjának a számára mennyire fontos a nemzeti érzületű ritmus, szöveg, nép- és műdalkincsanyag ismerete.
Egyszerűen annyira hozzánk tartozik, mint a Himnusz éneklése, vagy a Mesék Mátyás királyról c. gyűjtemény ismerete az irodalomórákon, vagy pl. a matyó- vagy a kalocsai-hímzés a különböző népművészeti ruhaneműkön... és hadd ne soroljam tovább. A magyar nyelvórára visszatérve: egy II. világháború előtti, elemi iskolák harmadik osztályának számára kiadott nyelvtankönyvben, a "Felkiáltás, óhajtás, felszólítás" cím alatt ilyen szöveg áll:

"Csak gyönyörű nemzet ez a magyar nemzet!"
-Tóth Kálmán

"Szálljatok el bús madarak,
bontsátok a szárnyatokat széjjel!
Menjetek szét a világba
a mi nehéz rabságunk hírével!
Mondjátok el mindenfelé,
ahol szabad népek élnek:
Van egy ország, Magyarország,
Kit rabságra, kínhalálra elitéltek!"
- Molnár Kálmán

(A kisméretű tankönyv pontos kiadási évszáma a könyv megviselt állapota miatt nem látható.) Meg kell említsem még, hogy a 70-es, 80-as években, talán még a 90-es éves évek elején is mennyire segítette az állam a gyermekek hangszeres tanulását: a tandíj a zeneiskolában mindössze párszáz forint volt egy fél évre, és lehetővé tették, hogy énekelni, vagy fúvós hangszert tanulni akár 22 éves kor felett is lehessen. Manapság 22 éves kor felett a féléves tandíj 20-60 ezer forint, önkormányzattól függően. Kodály országa voltunk, volt a zenének, zenélésnek, zenei kultúrának jelene-jövője. Mai gyerek: "Ki az a Kodály?!"
Felháborodtam a tanártársak közömbösségén... nincs Szép vagy , gyönyörű vagy Magyarország, és nincs érdemileg Wass Albert (mai napig nem érettségi tétel), és nincs Trianon, és egyes történelemtanárok még mindig ellenforradalmat tanítanak, bűntetlenül. Mégis milyen nép vagyunk mi, hogy mindezt eltűrjük? El tudjuk képzelni: egy országban nem szlováknak nevelni a szlovákot, németnek a németet, írnek az írt? (sajnos még képzelődnünk sem kell, elég szétnéznünk a kitartás.hu archívumában - a szerk.) Hol vannak a tanárok, akik az asztalra csapnak, hogy: "Vége! Igenis, hadd tudja a gyerek, mi az , hogy magyarnak lenni!"
Amikor csak néma cinkos módjára sunnyog, mert nagyon is jól tudja, hogy milyen magyarnak lenni: "Ha elvinném a gyerekeket a Magyar Szigetre, vagy egy lovas-íjász bemutatóra, vagy egy hasonló rendezvényre, a szülők és tanártársak közül páran hamar kikezdenének. Soviniszta, irredenta, fasiszta, masiniszta... jelzővel illetnének, ezt persze kórusban zengenék az iskola igazgatójával együtt, akinek esze ágában sincs megvédeni a pedagóguskollégát egy csapat szülővel szemben."
2001-ben azért hagytam el a tanári pályámat, mert az iskolaigazgató behívatott az irodájába a következőkkel: néhány szülő panasszal élt, hogy materialista szemléletű kerületben (Bp. XXI.) én miért mutatok az énekórán a Sixtusi Kápolnából mennyezet-freskókat, és miért beszélek arról, hogy az Úr ujja és Ádám ujja miért ér (ill. nem ér) össze, és miért beszélek a Madonnáról, holott ez nem hittanóra? Azért, feleltem, mert a gyereknek tudnia kell, hogy a Madonna, az nem az énekesnőről kapta a nevét, és a gyereknek tudnia kell, hogy egy reneszánsz mennyezet-freskón ki-kicsoda.. ezek után arra kért, hogy próbáljam meg tiszteletben tartani a szülők nézeteit, és azt, hogy ők ebben a szellemben kívánják nevelni a gyerekeiket, és hogy én erre legyek tekintettel. Másnap felmondtam. Úgy dönöttem, hogy nem harcolok tovább. Nincs miért és nincs kiért... Nem adom a nevemet a "másfajta" tananyag oktatásához. Aztán két évre rá, jött egy újabb óriási pofon a lányom iskolájában, igaz, akkor már régen más munkakörben dolgoztam: a lányom, akinek szintén gyönyörű koloratúr szoprán hangja van, nem énekelhette el a "Szép vagy, gyönyörű vagy"-ot az iskola szalagavató bálján, mert a főpróba után az igazgatóhelyettes kijelentette, hogy "az iskola nem kívánja ehhez a dalhoz a nevét adni", a lányom hagyja ki a műsorból, mert ez egy irredenta dal... Kész. Bevégeztetett.

Bérczy Judit

kedves machinengewehr
senki sem vonja ketsegbe hogy jo hazafi vagy
de az nem unalmas, hogy lassan minden masodik szo a magyar nyelvben angol, a mediabol kizudolo aradat a korlatlan - akar eron feluli fogyasztasra osztonzi az embert,
uton utfelen a nyugati termekek istenitese hallatszik?
az nem unalmas hogy lassan minden ami magyar az elvetni valo lesz, mert nem eleg modern es halado?

na de mindegy....terjunk vissza a masodik vilaghaboruhoz...
:-x

a cikkel teljesen egyetértek,szintiszta igazság.
Üdv. Gabriel

trianon??
aha....jo kerdes....temanal vagyunk....

(EZ IS ERDEKES...)

A Trianon-évforduló és némely tanulságai
A hazai közélet, különösen a rejtetten vagy nyíltan euroszkeptikus magyar jobboldal ez évben . mintegy euroválasztási kampánya jegyében, a szokásosnál nagyobb rétegeket megmozgató és nagyobb számú rendezvénnyel emlékezett meg a trianoni békeszerzõdés nem éppen kerek, 84. évfordulójáról. Történész-nyilatkozatok, sikeresebb és silányabb könyvészeti újdonságok és újrakiadások láttak napvilágot; a szomszédos országok magyarlakta területeire is kihelyezett, leplezetlen pártpolitikai megmozdulások zajlottak. Emellett megjelentek a Nagy-Magyarország 1918.20-as felosztására utaló, a .Nem-nem soha!. jelszót és a területi revízió egyéb jelképeit hordozó dísztárgyak, trikók, sapkák, transzparensek. Országszerte szaporodnak a Trianon-emlékhelyek. Esztergomban naponta harsan föl a tárogató szava Trianon emlékére: hadd hallják a Duna túlpartján is. Tapolcán az emlékhelyen hatvannégy dobozban egy-egy kiló termõföld látható a Monarchia magyar felének egykori vármegyéibõl; ezt - hatezer kilométeres körutazással, nagy fáradsággal - egy házaspár gyûjtötte össze. Jó szándékú muzeológusok,az erre szervezõdött alapítvány támogatásával szakszerû monstre kiállítást rendeztek a várpalotai Zichy-kastélyban, nem annyira a trianoni béke, inkább a “boldog békeidõk”, illetve a revíziós propaganda tárgyi emlékeibõl.
A kiállításból sugárzó mondanivaló (szakmai kivitelezõi szándékától függetlenül) több mint egyértelmû “Lám, ilyen csodálatos világ volt a történelmi Magyarország, ezt tették vele”; íme, ilyen mocsok az az Európa, amelynek most (ki tudja, miért) egyik új tagállama lettünk. Az egykori párizsi megrázkódtatás tehát máig nagy érzelmeket kelt, amelyeket nem lehet ajkbiggyesztéssel elintézni. Ezt tükrözi egy szocialista politikus javaslata arra, hogy létesüljön országos “Trianon-emlékpark”. Mindez a politika jobbcentrumától balra álló emberekben - függetlenül az Európai Unióról alkotott eltérõ véleményüktõl - viszolygást keltett. Elsõsorban persze azokban, akik átélték az 1919 és 1945 közötti antiszociális rendszer nemzeti retorikájú, végzetes tömeghatású, végül soksokszázezer magyar életet követelõ lózunghazafiságát.
Jó lenne azonban, ha ez a viszolygás nem rekedne meg az érzelmek szintjén, hanem kétségbe vonhatatlan tényekre támaszkodna. Ehhez szükséges volna, hogy a baloldal Trianon-felfogása megalapozottabbá, árnyaltabbá, empatikusabbá legyen. Föl kellene például használnia a dokumentumok ma már ismert özönét az elsõ világháborút lezáró, jól ismert súlyos következményekkel járó (német, osztrák, magyar, bolgár és török) békediktátum elõkészületeirõl, vitáiról, és ezeket szegeznie szembe a publikált tények ismeretét nélkülözõ, de ezekben eligazodni nem is igen kívánó tudós és jóval kevésbé tudós (de annál dühösebb) agitátorokkal.
Többek között, ha ezt sokan nem tudják is, itthon, sokezer oldalon, több kötetben (Ormos Mária és Majoros István jóvoltából) elolvashatók a francia külpolitika elsõ világháború utáni (a nagy francia dokumentumsorozatokból hiányzó!) magyar vonatkozású iratai.
Mindenekelõtt egy politikaközömböstörténelmi tény: Trianon csupán az elsõ világháborúban gyõztes nagyhatalmak egyik (az egész világot átfogó nemzetközi rendszerbe illeszkedõ) megoldási kísérlete volt arra, hogy tartósítsák a háborús gyõzelmük nyomán birtokukba került javak (területek, anyagi javak, stratégiai pozíciók,befolyási övezetek) biztonságos birtoklását.
Amikor Versailles.Washington-i békerendszerrõl szólunk, errõl a világot átfogó hatalmi osztozkodásról beszélünk, amelynek fõ részesei jogot formáltak rá, hogy a vesztesek sorsáról a gyõztes erõfölényének a jogán rendelkezzenek. Ne legyen kétségünk afelõl, hogy a háború más kimenetele esetén a német, az osztrák, a magyar elit, a központi hatalmak kormányai ugyanezt tették volna - másokkal.
Az 1920. június 4-én, a Párizs környéki Versailles-ban található Nagy Trianon kastélyban Horthy Miklós kormányának képviselõivel aláiratott magyar szerzõdés kétségkívül valamennyi békedöntés közül a legnagyobb területi és népesség-csonkolást hajtotta végre. Nemcsak (nem is elsõ- sorban) a történelmi elitnek, hanem az egyik percrõl a másikra más ország területére,kisebbségi sorsra került tömegeknek okozott mérhetetlen, sok évtizedes szenvedést.
A Monarchia olyan-amilyen, de szervesen kiépült gazdasági szerkezetét felbontották. A féltucatnyi, újonnan alakult vagy jelentõsen módosult területû és lakosságú ország gazdaságpolitikusai (és közvetve összes lakosai) közel egy évtizeden át azzal voltak elfoglalva, hogy (külön-külön, sok esetben egymással szemben) nagyjából mûködõképes gazdasági és adminisztratív egységekké szervezõdjenek.
Emberek millióinak kellett helyreállítaniuk szétzilált egzisztenciájukat. Százezrek erre nem is voltak képesek, a nyomor bugyraiban hányódtak ide-oda. Ráadásul a szerzõdés hasznát élvezõ kisebb-nagyobb államok vezetõ rétegei semmivel sem mutattak több érzékenységet a hozzájuk került kisebbségek jogai iránt, mint a korábbi Osztrák-Magyar Monarchia milleniumi lázban égõ magyarosító politikusai. Frissen elnyert uralmukat az utolsó cseppig ki akarták használni; egymás után tették a kisebbségiek erõszakos beolvasztásra irányuló törvényes és nem törvényes lépéseket. Ennek a békeszerzõdések kisebbségvédõ kitételei éppúgy nem voltak képesek komolyan gátat szabni, mint késõbb az ugyancsak nemzetközi megállapodások által tiltott agresszióknak. Mindez évszázadra kisugárzó jogsérelmeket és lélektani töréseket okozott.
Nem véletlenül írta Eric Hobsbawm angol történész, hogy a bizonyos európai államok 1989 utáni feldarabolódásához vezetõ neonacionalista hullámban -1918-1921 elintézetlen ügyei- bugyborogtak föl.
A neonacionalista megemlékezõk azonban 2004-ben távolról sem a békeszerzõdés racionalitásokon alapuló bírálatával álltak elõ. Ehelyett mai demagógiájukat igyekeztek -történetileg - megalapozni.
Megpróbálták reális lehetõségként beállítani az 1918 elõtti határokhoz való visszatérést is, e mellett tömeghangulatot kelteni. Sõt odáig jutottak, hogy ennek érdekében meglengették erõszakos módszerek, fegyveres ellenállás alkalmazásának a gondolatát is, baszk, észak-ír és más példákra hivatkozva. A magyar kormányt pedig arra ösztökélték (mintha ez lehetséges lenne), hogy próbálja meg rákényszeríteni egyes szomszédos országok kormányaira az etnikai alapú nemzeti autonómia elfogadását.
Mindezt olyan idõpontban, amikor az Európai Unióba való betagolódás - sok, még homályos, kérdõjeles hatása mellett -éppen ebben az ügyben pozitív hatású lehet: lehetõséget nyújt a kisebbségek és az anyanemzetek (nemcsak a magyar!) közeledésére, egyesülésére, a határok aligha elképzelhetõ formális módosítása nélkül. S amikor a magyar lakosság boldogulása jórészt attól függ, rá tud-e hangolódni a társadalmi tevékenység, az érdekvédelem számunkra újonnan megnyílt terepének a viszonyaira, követelményeire, lehetõségeire.
Amiért ezen túl is érdemes beszélni Trianonról, mint történelmi témáról, az néhány vaskos ferdítés, amely lassacskán lemoshatatlanul hozzátapad Trianon fogalmához, különös tekintettel arra, hogy ezek nemcsak szakkönyvek, hanem rádiók, televíziós csatornák, olykor tankönyvek útján is terjednek.
Az egyik ilyen ferdítés, hogy az 1989 elõtti Magyarországon Trianonról évtizedeken át nem lehetett beszélni. Ennek az idõszaknak a történelmi dokumentációja és érvelése magán viselte a kor bélyegét, és a mai ismeretek fényében hiányos is volt. Ám minden hivatalos írás (történelmi monográfiáktól pártoktatási tankönyvekig és brosúrákig) abból indult ki, hogy a Párizs környéki békeszerzõdések rabló, imperialista megállapodások voltak, amelyeknek a jellegére az elõzõ, véres háború természete nyomta rá a bélyegét. Hangsúlyozták, hogy Szovjet-Oroszország nem írta alá, és el is utasította a szerzõdéseket. Nem azért, mert nem vehetett részt a békekonferencián, hanem mert ezek ellentmondtakaz 1917. októberi oroszországi forradalom elsõ napján elfogadott békedekrétumban meghirdetett, minden harcoló kormánynak felajánlott “annexió és hadisarc nélküli béke” elvének. Nem fogadták el ennek a korszaknak a történészi állásfoglalásai a központi hatalmak egyoldalú felelõsségének az elvét sem: valamennyi hadviselõ nagyhatalom felelõsségét hangoztatták.
Valóban nem a magyar birodalom integritásának álláspontját vallották: nem az elcsatolt területek egykori “kisebbségi többségének” függetlenségi törekvéseit kárhoztatták (bár az etnikai alapú, részleges, békés, tárgyalásos revízió gondolata az 1930-as években a baloldaltól sem volt idegen).
A békerendezést nem nacionalista,hanem osztályalapról vetették el. Azt hangsúlyozták: a környezõ népek saját, friss uralmuk eufóriájában fürdõ uralkodó rétegeik uralma alá kerültek. Ez társadalmi téren sokszor számukra sem volt sokkal jobb, mint a magyar szupremácia; nemzeti vonatkozásban pedig az uralkodó etnikumok esetenként még “saját”, “gyõztes” kisebbségeik, a szlovákok, a horvátok, a ruszinok nemzeti céljait sem ismerték el.
Természetesen lehet a szerzõdéseknek ennél bõvebb, árnyaltabb, sõt, késõbbi történelmi események megvilágításába helyezett,eltérõ magyarázatát is adni. Az azonban, hogy nem eshetett bíráló szó Trianonról,egyszerûen nem igaz.
Egy másik közkeletû frázis, hogy Trianon a Tanácsköztársaság következménye,mintegy a bolsevista bûnbeesés logikus büntetése volt. Ha tehát nincs Tanácsköztársaság, Trianon sincs. Ezt a feltevést azonban semmiféle komoly dokumentum nem alapozza meg. Az ellenkezõjét annál inkább - ha elolvasnák. Noha aligha kell kételkednünk benne, hogy az antant urai fennállása idején élesen szemben álltak a proletárdiktatúrával, amikor a Tanácsköztársaságot kikiáltották, a békeszerzõdések alapelvei,és a területi rendezés keretei már jócskán túl voltak a vitákon. A Tanácsköztársaság által kivitelezésük inkább halasztást szenvedett.
Fenti érvelésével a jobboldal a Horthyrendszer egyik legsúlyosabb születési hibáját próbálta és próbálja leplezni. Miközben ugyanis a tanácskormány és hadserege nagy társadalmi mozgósítással fegyveres harcot vívott az antant támogatta csehszlovák és román hadsereg ellen, a késõbbi kormányzó együttmûködött az utóbb agyonszídott antanttal és a román hatóságokkal a Tanácsmagyarország elleni intervencióban. Nem állítható persze, hogy Horthy szerette a román megszállókat. Az azonban dokumentált tény, hogy Szegeden toborzott ún. Nemzeti Hadseregét csak velük, és az antant-parancsnokságokkal gondosan, lépésrõl lépésre egyeztetve vezényelhette a Tisztántúlról a Dunántúlra.
Eközben ez a hadsereg egyetlen esetben sem lépett harcba az ország jelentõs részét megszálló román királyi hadsereggel. Nem is tette lábát az általa megszállt országrész területére. Budapestre is akkor vonult be, amikor a román csapatok már távoztak. Ezt igyekezett és igyekszik késõbbi propagandája elmaszatolni, korántsem eredménytelenül. Pedig józan ésszel nehéz elfogadni, hogy valaki pusztán attól hazafi lehet, ha retorikájában kellõ gyakorisággal ismétli a “nemzeti” kifejezést és a vele rokonértelmû szavakat; a másik viszont,aki ezt elmulasztja (vitatható, hogy ezt jól tette-e), de minden, erejétõl tellhetõt megtesz a magyar társadalom védelmében, automatikusan elveszti jogát arra, hogy a nemzet képviselõjének tekintsék. Ám a nemzeti szómágia máig erõsen hat; tudják ezt, akik hatra-vakra élnek vele.
A valamikori szocialista társadalmak vezetõ erõinek persze voltak bûnei ez ügyben, ha nem is azok, amelyeket a fentiekben cáfolni igyekeztem. A Szovjetunió vezetõi a második világháború idején és a béketárgyalásokon már korántsem az “annexió és hadisarc nélküli békéért” léptek föl. Hatalomra jutva más országok kommunistái is (különbözõ idõszakokban és helyeken eltérõ módon és mértékben) többé-kevésbé megfeledkeztek nemcsak a nemzetek önrendelkezési jogának Lenin hirdette elvérõl, de még az ausztromarxisták szerényebb kulturális nemzeti autonómia-programjáról is.
Noha a kisebbségi népi kultúra, a nyelvmûvelés területén itt ott történtek látványos elõrelépések, többnyire asszimilációs politikát folytattak a kisebbségekkel szemben. A statisztikák a szocializmus évtizedeiben az oroszosítás,a románosítás, a szlovákosítás, a szerbesítés és a magyarosítás (úgy bizony, a magyarosítás) erõs elõrehaladásáról tanúskodnak.
Ezt a mi esetünkben az sem menti, hogy a kisebb, szórványos nemzettöredékek önmaguktól is könnyebben morzsolódnak. A magukat szocializmusként konstituáló rendszerek egyik legnagyobb adóssága ez,amely számlájukon immár örökre szerepelni fog, minthogy többé nem áll módjukban törleszteni. Ez olyan tételeket tartalmaz, mint a széles körben alkalmazott kollektív nemzeti felelõsségrevonás, a Szovjetunióban egytucatnyi népcsoport kitelepítése sok évszázados szálláshelyérõl,a csehszlovák kommunisták által tolerált Benes-dekrétumok, a szomszédos államokhoz ismét visszakerült egykori magyar részeken lezajlott durva erõszakcselekmények, utóbb a németek kitelepítése, a Drá- va-menti és a Duna-Tisza-közi délszlávokkal kapcsolatos titóistaûzõ hajsza. Mindez megnehezíti annak a harmadik ferdítésnek a meggyõzõ cáfolatát, mintha Trianon után (s ehhez ma már nem lehet nem hozzátenni:az 1947-es, a trianoni döntéseket jogaikba visszahelyezõ, némileg meg is tetézõ párizsi békeszerzõdések után) mindvégig a területi kérdés lett volna a magyar társadalom szinte egyedüli gondja. Pedig 1920 után is elsõsorban a stabilizáción, a gazdaságfejlesztésen, a nagy szociális problémák, elsõsorban a földkérdés megoldásán, a szabad népképviselet megteremtésén, az államok közötti baráti, demokratikus kapcsolat sikeres kiépítésén múlt a társadalmak, a nemzetek sorsa. A határok és a kisebbségek ügye ma azért játszható ki a társadalmi haladással szemben, és maradt mindmáig sajgó társadalompszichológiai kérdés, mert milliók tudatában tapasztalatitényként rögzült: egy ember sorsát, lehetõségeit (társadalmi rendszertõl nagyrészt függetlenül) igen nagy mértékben az határozza meg, hogy adott országon belül a többségi (“uralkodó”) nemzethez vagy valamely nemzeti-etnikai kisebbséghez tartozik.
Az elõzõ korszak történetére ebben a vonatkozásban óhatatlanul rossz fényt vetõ mozzanatokat a baloldali emberek nagyobbrészt ismerik. Csak ritkán és persze eredménytelenül próbálják tagadni, de igyekeznek agyuk egy hátsó rekeszébe számûzni. Ez azonban sok esetben vitaképtelenné teszi õket, mint ez minden esetben történni szokott, ha valaki elvont pozitív elveket próbál negatív személyes tapasztalatokkal szembeszegezni.
A Trianon (és más békeszerzõdések) okozta valóságos bajokat elsõsorban a két háború közötti uralkodó körök szociális érzéketlensége és tétlensége tetézte, sokszorozta meg. Pedig saját táboruk számos közírója sõt tisztviselõje is (különbözõ ellenfeleikrõl nem is beszélve) elegendõ alkalommal mutatott rá ennek a veszélyeire.
A Nagyatádi-féle földreform (nem egészen névadója szándéka szerint!) csak az agrárprobléma felszínét kapargatta. Az elcsatolt részekrõl áttelepült magyar nagybirtokos politikusokat a hazai falusi szegénység szörnyû gondjainál jobban érdekelte a kárpótlás a szomszédos országokban (a magyarnál jóval radikálisabb, bár etnikai diszkriminációval jócskán megterhelt reformok során) kisajátított földjeik után. Amikor pedig - jóval késõbb - Teleki (osztálya háború utáni sorsáért aggódva) mégis megpendített valamilyen újabb földrendezést,ez saját társadalmi osztálya leküzdhetetlen ellenállásába ütközött. Csak a zsidóföld kisajátítása maradt belõle, amelynek megtervezésébõl a tudós cserkészvezetõ is jelentõs részt vállalt. Az igazi “Nem, nem, soha!” a magyar parasztság földhöz juttatására és -1939-ig - a titkos választójogra vonatkozott.
Az emberiséget ma elsõsorban igen nagy, esetenként alig megoldhatónak tetszõ szociális, globalizációs és környezeti problémák gyötrik. Óriási a felelõssége annak,aki ezeket még fájdalmas, szükségképpen nagy érzelmi töltetû etnikai“nyelvi”vallási mozzanatokkal terheli. S nem kevésbé súlyos felelõsség terheli azt, aki felelõtlenül játszik a nemzeti érzelmek húrjain.
Különösen, ha Budapestrõl üzen Trianon-bûvölõ jelszavakat a határon túlra, bátran vállalva a harcot “az utolsó határon túli magyar életéig”. Trianon, mint a magyar nemzet tagjait egymástól elválasztó döntés az új európai keretben utolsó napjait-éveit éli; csak a felelõtlen sérelmi politika hosszabbíthatja meg az életét.

és a nagy morva birodalom?
az van a tört könyveikben ... meg

Sokszor értetlenül olvasom a vitát itt és másutt.
Bár MÁSUTT megértem a szándékukat.
De itt ez különös.
Mindannyian a háborúk történetét faggatjuk, különösképp az elmúlt 1,5 századét.
Sok érvem lenne megfeszítésünk mellett, de csak egy aprónak tűnő dologra hívnám fel a "felejtők" figyelmét:
Az I. VH-t követő marcangolás eredményeképp megszületett Burgenland, az elfelezett Fertő tóval és sok mindennel.
Pedig: velünk együtt vesztes volt Ausztria.
Sopront viszont nem a politikusoknak köszönhetjük, hanem párszáz makacs magyarnak.
Sajnos ez a makacs érzés - amint olvasom - kilúgozódott.
Tisztelet a kivételnek.
Míg slotáék habzó szájjal sulykolják népükbe a gyűlöletet, addig külképviseletünk stb. csak vakarja, vakarja.
Nehéz egy hajdani kubikosnak szalonképesnek lenni.

en a magam reszerol csodalkozom hogy tartottak egyaltalan szavazast sopron ugyeben....

maskulonben igazad van, es engedd meg hogy itt a kitiltast is megkockaztatva megjegyezzem, a "felejtoknek" meg kellene "mozgatni" egy kicsit az emlekezetuket, es igen szeles korben...
amit a nemzetiseg kerdesevel kapcsolatban felvetettel, arra kuldok neked valamit (bar lehet hogy ismered) privatban ha akarod, mert ha ide betennem akkor igencsak megszegnem az impresszumot....:-)

Alább felemlegettem Kerca és Szomoróc településeket.Most már egyben Szomorócnak hívják a helyet.Sokkal nagyobb dolognak tartom az ott történteket minthogy egy szó se essen róla!Mindenkinek ajánlom szíves figyelmébe!

A másik,hogy nem csak Sopronról van szó hanem további(ha jól emlékszem) 10 településről!!!!

revizió?
miért is ne,hiszen meg van adva minden jogi keret a trianoni béketárgyalás ujratárgyalásásra a kárdás csak az hogy ki kezdeményezné,mert sajnos a jelenlegi magyar kormány ezt nem akarja ,utopiának tartja,senki nem akar egy magyar országot ahol a magyar kissebség lesz ,mert valós dolog az elmult évtizedekben a lakosság az elrabolt részeken nemzetiség szempontjából nagyon megváltozott,nem taglalalom ,mindenki tudja hogy miért.Erdélyben jelenleg 1800000 magyar él ki magát magyarnak vallja,talán több is van ki hihet a mai statisztikáknak,de az tény hogy a román lakosság ennek a háromszorosa,mi lenne az anzaországban ekkora kissebséggel,vagy meglehet hogy a betelepitett román lakosság visszamenne ahonnan jött?
kevés a remeny arra hogy ez valaha is megtörténjen,voltak kedvező alkalmak amikor az anyaországi kormányok ezt nem akarták,nem hinném hogy ők valaha is akarnák,akarták csak a jóhiszemü magyar népre lehet hagyatkozni amely sajnos egyre kevesebb.

Mi akkor is kitartunk ,itt leszünk
Ha ezer sebből is folyik a vérünk
Ha ezer hóhér palosa súlyt
Akkor sem adjuk ,drága ,szent
Hazánk!

Üdv. Gabriel

egy lelkes hazafi a 40-es evekben azt irta valahol, hogy trianon csak azok szamara gyasznap, akik mar lemondtak a megvaltoztatasarol....a tobbiek szamara pedig gyalazatos arculcsapas, olyan sertes amit nem lehet megtorlas nelkul hagyni...

egyetértek........

Kedves Búvárkund!
Sajnos nem értek veled egyet. Gazdasági egység? Az mire jó? Semmire. Ugyanarra amire az EU. Könnyen át lehet menni a htáron, ha át akarsz menekülni..... ennyi. Amint azt a példa is mutatja, Szlovákiában a shengeni határ után jöttek a magyarverések. Erre tett valamit ez EU? Nem. Ezek szerint egy EU államban ez megengedett. Itt a gazdasági egység semmit sem jelent. Abból hasznot csak a gazdaságban résztvevő cégek, vállalkozások húzhatnak. De attól függetlenül Szlovákia területe marad a Felvidék és ami ott folyik az belügy.... tót belügy.
Ez az egyik dolog. A másik..... szerinted akarna bárki is gazdasági egységet a magyar gazdasággal???? Senki sem ellensége a saját pénztárcájának. A tótok már régen leköröztek, az oláhok meg kb egy éve. Ugyanis több mint egy éve, hogy a román határ mentén élő magyarok Aradra járnak ki dolgozni. Jobb fizetésért mint idehaza!!!
Éppen ezért a területi autonómia lehet csak a megoldás.... szerintem.

Majd ha országunk vezetői azon munkálkodnak, hogy az ittlakók identitástudata (de ronda szó) önbecsülésünket gazdagítja, a hazai vállalkozásokat támogatják, ha parasztjaink nem a gerendán lógó kötelet nézik kínjukban, ha .... és nem sorolom tovább.
Minimum EGYENRANGÚ, egyenpoziciójú államok tárgyalhatnak csak egymással. Ez többezeréves törvény.
WIII idézlek:
"egy éve, hogy a román határ mentén élő magyarok Aradra járnak ki dolgozni."
Ennél még szomorúbb az a hír, hogy a románok rákaptak a magyar ingatlanok vásárlására, mert olcsó.
Szerintem kapnak is hozzá otthon kölcsönt.
De ezt Tamási Áron és már mások is szépen leírták.
Aztán majd ha lesznek elegen jön a kissebbségi önkormányzat ... hisz Erdőelvét is így vették be.
Nyugaton az osztrák megveszi a magyar földet, lehumuszolja és hazaviszi gresnya szőlőtalaját javítani.
Délen ... Északon ...de nem folytatom.
De amíg a magyar polgár annyira b@... hogy saját magára húzza a koporsófedelet az ixeléskor, akkor mit akartok fáklyavivők?

talan valaki felulhetne megint egy feher lora....

de ha nem, akkor legalabb hatasos (ellen) propagandat es folvilagositast...

Ha már fehér ló.... Vasárnap megyek Kenderesre fotózni a hagyományőrzőkkel, szokás szerint nem közölték, hogy mi lesz.

Hogy kik vagyunk, azt többé kevésbé tudom, hogy honnan jövünk ezt nem igazán, ugyanis minden történész, kutató mást mond (Csicsáki sorhajóhadnagy szerint a Mú szigetéről), hogy hova fogunk jutni azt nem tudom, de a széthúzás ami most is van semmi jóra nem vezet.

azt' lettünk a Bee népe ....

szerintem lényegtelen már hogy honnan jöttünk,akárhonnan is mi magyarok vagyunk mármint aki magát annak vallja,van történelmünk és az tény hogy lesz is még.Kérdés csak az mikor.Előbb vagy utobb a történelem megitéli hol a helyünk talán a sülyesztőben,de ha mégse ott akkor ideje kivakarni magunkat a szarból mert most ott vagyunk.
Hova fogunk jutni? oda ahova akarunk csak akarni kell és nem több ,Isten ad de nem teszi be szatyrunkba amit ad ,azt el kell venni.

Urak,üdv mindenkinek!
Ha elolvassátok néhány régebbi reagálásomat láthatjátok,hogy mi is a véleményem bizonyos dolgokról...kiegészítésként:Én kicsit félek a jövőtől,elég pesszimista vagyok ismerve a Magyar(?) emberek egy részének a hozzáállását a történelemhez,hazaszeretetthez.Félek ezektől sokat nem várhatunk el.A régebben tárgyalt agymosásnak azért lett nem kis eredménye,tele van az ország birkákkal,akiknek minden jó így ahogy van.
Naponta tűrjük,hogy a képünkbe sz@rik valaki,vagy éppen hülyének néz...Naponta halljuk a politikusok hazudozását,fizetjük a naponta emelt üzemanyag árakat,a bőrünket nyúzzák a kötelező biztosítással amiért aztán semmit nem kapunk.Tolvaj gazemberek "parkolási díjat" szednek,de hogy miért senki nem kérdi,hiszen nem kapunk érte semmit!Az utakon szétesnek az autók olyan gödrök vannak,hogy életveszélyesek.Esszük,isszuk a fene tudja honnan idehozott moslék élelmiszert, tehenet nem látott tejet,a magyar paraszt meg éhen hal.Idős bácsik-nénik az aluljárókban árulnak egész nap egy-két csomag zellert,hogy éhen ne haljanak!
A szemünk előtt adták,adják el az országot egymásnak a tolvajok,családon,baráti körön belül vándorolnak a milliók,büntetlenül!Ha egy rabló megbukik piti büntetést kap,aztán élvezi a lopott vagyont élete végéig, és persze a pikszisben marad,a bizalom töretlen! Dögkeselyűk,hiénák osztoznak civódás nélkül a Magyar ipar és mezőgazdaság még ziháló testén és közben a vezetőink a jó munkájukért ismét megszavaznak maguknak néhány százezres fizetésemelést!
De nekünk ez így jó!Senki nem csinál botrányt,nem lázong a tömeg,kussolunk,mert ennek így kell lennie.Kullogunk az eddig mögöttünk lévő országok valagában,és időnként egy jó nagyot bele is nyalunk,miközben azok a lábukat törlik az ott élő Magyarokba!
Nos, milyen jövőt várunk magunktól? Lesz-e még egy Árpádunk aki azt kiáltja:Utánam,előre? ÉS LESZÜNK ELEGEN AKIK MÖGÉ ÁLLUNK???

Ezeket a gondolatokat kell a tömeg között elhinteni. (amiről sokaknak tudomásuk van, csak egyedül nem cselekednek) Kell egy karizmatikus vezető akik képes kiutat mutatni a nemzetnek...

És valahogy vissza kell ültetni az emberekbe a hon-szeretetet.

Nem lesz egyszerű, de képesek vagyunk ezen az "áldott" rendszeren változtatni.
(csak kérdés, hogy mikorra sikerül ez?)
Feladni mindenesetre sem szabad!
(volt már rá eset, hogy mások ültek a nyakunkon, és próbálták kiölni a magyarságtudatunkat, de végül ők is elbuktak!)
Próbáljunk változtatni a világon! Már az is nagy tett, ha fiainknak, lányainknak, ismerőseinknek átadjuk a Magyarságtudatot, a Magyar Haza szeretetét, és azt, hogy a Nemzetért képesek legyenek áldozatokat hozni!

Üdvözlet, Bandi voltam......
akiben szintén van pesszimizmus, de bízik a szebb jövendőben!

"...volt már rá eset, hogy mások ültek a nyakunkon, és próbálták kiölni a magyarságtudatunkat, de végül ők is elbuktak!..."

Ebben én nem lennék olyan biztos, hogy elbuktak volna. A törökuralom alatt ha valaki kettősállampolgársági népszavazást kezdeményezett volna, vajon ez az eredmény született volna? Pedig akkor a török 160 évig volt itt és nem 40-ig, mint a ruszkik..... a töröknek nem sikerült a ruszkinak igen. Mi volt a kulcs?
Sikerült olyan "magyarokat" szereznie magának akik belülről kezdték bomlasztani a nemzetet és sikerrel jártak. Pl: Rákosi Mátyás, de a sort nem folytatom mert az már nem ennek az oldalnak a témája!

Ne feledjétek, aktuálpolitizálni nem szabad .... itt legalábbis. :-D

Üdv
WIII