[i][size=medium]Kedves Tagtársak![/size][/i]

Szeretnénk felhívni figyelmeteket néhány látszólag jelentéktelen, de az oldal összbenyomása szempontjából roppant fontos tényezőre a tagság által feltöltött képekkel kapcsolatban!

A képek minőségének, látványvilágának egy minimális igényszintet ki kell elégíteniük, melyhez íme néhány hasznos tanács, kérés a szerkesztőktől:

- Lehetőleg egyszínű (pl. fehér), nem rikító hátteret alkalmazzatok! A fotózni kívánt tárgyon kívül a kép ne tartalmazzon oda nem illő, ízléstelen, a történelmi hűséggel összeegyeztethetetlen, és figyelmet elvonó elemeket! (pl. papucs, kólás üveg, billentyűzet…stb.)

- A kép tárgya lehetőleg töltse be a képet, a háttér aránya ne legyen feleslegesen nagyobb az objektumnál! (Ez a legegyszerűbb képszerkesztő programok „kivágás” funkciójával is elérhető.)

- Mobiltelefonnal készült, gyenge minőségű, és más homályos fotókat nem áll módunkban feltölteni! A tárgyfotók lehetőleg természetes fényben, vaku nélkül, megfelelő távolságra készüljenek!

- Egyazon téma többszöri feltöltése (pl. több nézetes körbefotózás) nem kívánatos. Erre használjátok valamelyik képfeltöltő programot ( www.kepfeltoltes.hu , www.postimage.org …stb.), a részletképeket és más szögből készült fotókat ennek segítségével szúrjátok be a tárgyleírásba. Ezáltal nő az oldal áttekinthetősége.

- A kép címe legalább öt karakterből és legfeljebb három-négy szóból álljon! Legyen frappáns, figyelemfelkeltő, de ne közhelyes (pl. nem megfelelő: „Segítség!”; „Ez mi?”; „mai lelet”). A címből lehetőleg derüljön ki konkrétan a kép tartalma és tegye alkalmassá a későbbi visszakeresésre!

- A képekhez minimális leírás mellékelése kötelező! A leírásban fokozottan kérjük a magyar helyesírás szabályainak szem előtt tartását! A leírás lehetőleg legyen minél informatívabb, közöljön minél több adatot a tárgyról, annak történetéről, hátteréről!

- Feltöltésnél figyeljünk a megfelelő kategória kiválasztására, mert sok nem oda illő kép érkezik – feltehetően hanyagságból – az legfelső Arcképcsarnokba…

- A képekhez lehetőleg ne használjatok méretarányt, különösen a tartalmától élesen elütő, oda nem illő tárgyak (pl. öngyújtó, kulcs) alkalmazásával. A tárgy méreteit, adatait a tárgyleírásban tüntessük fel!

- Az idegen tulajdonú képek feltöltését lehetőleg kerüljük, illetve csak a forrás pontos megjelölésével tegyük fel!

Kérünk minden tagtársat, hogy a fentiek figyelembe vételével töltsék fel a képeket ezzel is könnyítve a szerkesztők munkáját, növelve az oldal színvonalát, mellyel a feltöltés is gyorsabbá válik. A fentiek mintegy iránytűként szolgálnak a feltöltéshez, ezektől indokolt esetben eltérés lehetséges (pl. harctérkutatásnál, terepen, múzeumban…stb. nyilván nem várható el a megfelelő háttér), a képek feltöltéséről ezért a szerkesztők saját belátásuk szerint dönthetnek. Mindezek betartásával járuljunk hozzá együtt az oldal nívójának fenntartásához, nevének öregbítéséhez!

Bármilyen kérdéssel forduljatok bizalommal a szerkesztőkhöz!

Köszönettel:
A szerkesztők

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/kapolnat_epittetett_elesett_batyja_...

Egy barátom emléktúrát szervez, melynek során a Bükkben található katonasírokat megkoszorúzzák.

Kitartás emléktúra!
(2008. 12. 14.-én)

A Bükk-hegységben lezajlódó 2. Világháborús harcról és azok hõsi halottjairól emlékezünk meg. Mindenkit várunk a megemlékezésre!
Helyszín: Szilvásvárad
Találkozó: 2008. 12. 14.-én 9: 45-kor a Szalajka-völgyi buszmegállóban.
Fontos: A túrához szükséges réteges öltözködés, téli bakancs (hóra és sárra lehet számítani).

Autóbusz, indulás Egerbõl: 7: 30; 8: 45
Autóbusz indulás Szilvásváradról: 13: 34; 14: 44

Bővebb információ: totti88@citromail.hu

Egy nagyon érdekes kiadványra bukkantam, mely leginkább Komárom-Esztergom megyeiket érdekelheti, de érdekes lehet a körbezárt főváros kutatói számára is.
Nyilván a történelmi objektivitást nem kereshetjük benne és sok legendás elem , történet is beépült. Mindenesetre a hullámzó frontvonalak érdekesek lehetnek a terepkutatóknak.
http://www.jamk.hu/ek/public/08102901/szabadsag_utjan.pdf

Ha már korábban ismert volt rögtön töröljétek
-altjager-

Alexander Bonnyman amerikai tengerészhadnagy harminchárom éves volt, amikor a japánokkal vívott véres csatában életét vesztette. Ennek épp hatvanöt éve: azóta a csendes-óceáni Tarawa-atoll egyik szigetén, egy tömegsírban nyugodott.

A japánok által megszállt atollon 1943 novemberében három napig dúlt a heves csata, amely mindkét fél részéről súlyos áldozatokat követelt. Az eredetileg mérnöknek tanult, majd a főiskolán inkább az amerikai futballban jeleskedő Bonnyman kis csapata élén hősiesen küzdött, de végül őt is leterítették a lövések. A tengerészgyalogos számos érdemrend tulajdonosa, hosszú szócikk foglalkozik vele a Wikipédián is, vagyis viszonylag ismert hősnek számít. A Pentagon Hadifoglyok és Eltűnt Személyek Felkutatásáért Felelős Egyesített Parancsnoksága (JPAC) is nyilvántartja, de keresésére egyelőre nem volt sem pénz, sem ember. A Pentagon - a folyamatban lévő háborúk mellett - csaknem nyolcvanezer eltűnt (valójában külföldön elesett és eltemetett) katonáját keresi az első világháborútól napjainkig - köztük harmincegyet Magyarországon. Elvileg senkiről sem mondanak le, de a maradványok felkutatása roppant idő- s pénzigényes. A 74 ezer második világháborús eltűntből például eddig mindöszsze négyszázat sikerült megtalálni, azonosítani, majd hazaszállítani.

Bonnymanre és 138 társának maradványaira most mégsem a Pentagon, hanem egy magáncég, a History Flight nevű alapítvány talált rá. A floridai szervezet egyik tevékenységi köre - különféle, repülést oktató és régi gépeket népszerűsítő programok mellett - a második világháborúban elhunyt katonák maradványainak felkutatása. Több, a múlt iránt szintén érdeklődő és a hősöknek járó végső tiszteletadásra komolyan gondoló magánszervezettel együtt pénzt gyűjtenek (de kutatásaikat nemegyszer saját zsebből finanszírozzák), szakértőkből álló csapatot szerveznek, kihantolják a tömegsírokat, és elvégzik a maradványok azonosítását. Ha minden együtt van, akkor veszik csak fel a kapcsolatot az efféle kutatásokat hivatalosan felügyelő Pentagonnal. A History Flight tervei amúgy igen ambiciózusak: a csendes-óceáni tarawai projekt csupán az első volt a következő évekre tervezett tizennégy expedíció közül. Tarawára is viszszatérnek, hiszen a történészek szerint 541 amerikai katona holttestének kellene itt nyugodni, ebből most saját bevallásuk szerint 139-et találtak meg.

A Pentagon egyelőre nem kommentálta a History Flight bejelentését. Ők aprólékosan dolgoznak, "nagy fogást" csak kellő utánajárás és bizonyítást követően jelentenek be. Ráadásul hivatalos szervként sokkal több előírásnak kell megfelelniük. Kínosan vigyáznak például arra, hogy sehol ne katonákként, hanem civil szakértőkként jelenjenek meg. A History Flightnak ilyen aggályaik nincsenek: elvégre ők csak hobbikutatók.

Forrás: nol.hu

Apám és nagybátyám is repülõtisztek voltak. Nagybátyám Bánkuti János 1942 évi útlevele szerint nõs volt. Errõl semmit nem tudtunk.Szeretném kinyomozni ennek valóságtartalmát és a személyt megismerni.Ebben kérem segitségüket.
Tisztelettel Bánkuti László

Bánkuti László
E-mail:
klepetya@freemail.hu

Keresném nagyapám (Tóth Mihály, szakaszvezetõ) egységét, vagy a balti- vagy az északi- tengeren estek amerikai fogságba. Szeretnék többet tudni az egységégrõl. (félév amerikai fogság, 5év Oroszországban)

kiss mihály
E-mail:
pzkfwv@freemail.hu

Az 1944 őszén Kárpátaljáról elhurcoltak egyszerű magyar emberek voltak, akiket a megyei tanács (közgyűlés) már rehabilitált, de az ukrán állam ezt mind a mai napig nem tette meg – írta kedden az ungvári Igazi Kárpáti Igaz Szó című lap.

„Talán úgy gondolják, örüljünk, hogy beszélhetünk róluk, csakhogy nem tartozunk köszönettel azért, mert megemlékezhetünk halottainkról” – mutat rá írásában Tóth Viktor, aki szerint az illetékesek talán úgy vélik, hogy semmi közük az egészhez. De ezzel – teszi hozzá a szerző – az akkori hóhérokat „mentegetik”, ugyanazokat, akik az 1930-as évek ukrajnai éhínségéért is felelősek. Az éhínség áldozatai előtt éppen most hajtottak fejet országszerte, ám az 1944-ben elhurcoltakkal eddig nem volt ilyen kegyes az ukrán állam. Pedig – a cikkíró szerint – az ő életüket is ugyanaz a terrorgépezet szakította félbe, s lényegében csak annyiban különböznek a 30-as évek áldozataitól, hogy nem ukrán nemzetiségűek voltak.

A lap kiemeli: ma Ukrajnában számos jel utal arra, hogy a nemzetállam kiépítése zajlik, s ennek egyenes következményeként hátrányos megkülönböztetés éri a nemzetiségeket. „Ha Szolyvára (az áldozatok emlékhelyére – a tud. megj.) gondolunk, azt látjuk: az állam nemcsak az élő, hanem az elpusztított magyarokat – a mártírokat – is diszkriminálja” – állapítja meg a szerző, megjegyezve, hogy az ilyen dolgok jelzik leginkább, mennyire demokraták, európai gondolkodásúak egy ország vezetői, amely nem tegnap, hanem 17 éve nyerte el a függetlenségét.

Ismét elutasította a Katynban 1940-ben meggyilkolt lengyel tisztek rehabilitálását a moszkvai városi bíróság - közölte a sajtóval kedden az orosz fővárosban Anna Sztavickaja, az áldozatok hozzátartozóinak ügyvédje.

Kilátásba helyezte, hogy a kérdésben a Európai Emberi Jogi Bíróságához fordulnak.

Az áldozatok hozzátartozóinak jogi képviselői azt kérték, hogy a bíróság vizsgálja felül az egyik kerületi bíróság korábbi döntését, amellyel az elzárkózott a rehabilitációtól, de a keddi ítélettel a városi bíróság helybenhagyta az első fokon hozott ítéletet.

A katyni eseményekről - lengyel katonatisztek 1940-ben történt tömeges lemészárlásáról - első ízben 1992-ben kerültek elő szovjet dokumentumok a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) különleges archívumából, annak is az 1. számú dossziéjából, amelyet kizárólag a párt főtitkárai használhattak. Akkor Borisz Jelcin államfő javasolta az alkotmánybíróságnak, hogy a dokumentumokat az SZKP ügyében folyó jogi eljáráshoz csatolják.

Az iratok alátámasztották, hogy az egykori Szovjetunió különböző területein, köztük a Szmolenszki területen lévő Katyn mellett több mint 20 ezer lengyel sorkatonát és tisztet lőttek agyon. Az áldozatok között nagyon sok, a háború elején mozgósított értelmiségi volt, akiket akkor ejtettek hadifogságba, amikor a Vörös Hadsereg 1939-ben a Molotov-Ribbentrop paktum alapján átlépte Lengyelország keleti határát. Az első tömegsírokat már 1943-ben megtalálták.

Moszkva nem vállalta a felelősséget a gyilkosságokért, s a németeket vádolta a mészárlás elkövetésével egészen 1989-ig, noha már az 1980-ben megkötött szovjet-lengyel ideológiai, tudományos és kulturális együttműködési megállapodás közös történész-bizottság alapítását irányozta elő a Katynban történtek vizsgálatára.

Az SZKP archívumából előkerült dokumentumokat nem sokkal megtalálásuk után átadták Lengyelországnak.

Az orosz legfőbb katonai ügyészség 2006 februárjában úgy ítélte meg, hogy az agyonlőtt lengyel hadifoglyok nem tekinthetők a politikai repressziók áldozatainak, mivel már nem állnak rendelkezésre dokumentumok arról, hogy miért vonták felelősségre őket, és így nem vonatkoztatható rájuk a rehabilitálási törvény. A rehabilitációt elutasító későbbi ítéletek arra is hivatkoztak, hogy nem azonosították az áldozatokat, s az elkövetők sem ismertek.

(MTI nyomán)