Pista bácsi mesélte,hogy háború után mint minden gyerek ők is összeszedték a fegyvereket és játszadoztak is velük.Találtak egy panzerfaustot is amit ki is lőttek :D A szántogató parasztbácsi ezt nem díjazta mert a lova az elfutott ekéstül mindenestül :D Szintén pofonosztás lett a vége.

Egy öreg bácsi szólított meg, akikor épp egy eladó első világháborús lőszerhüvelyt nézegettem a pultnál. Ő szintén nézelődő, vásárló volt. Képeslapokat keresett.
"Mi időnkben rengeteg ilyen volt ám!" - kezdett bele a történtbe, rámutatva a Berndorferre.
"Nagyobbak voltak, és kupacokban álltak a házak mellett. Gyerekek voltunk, nem nyúlhattunk hozzájuk. Aztán találtunk Pancerfausztokat is. Azokat mi hatástalanítottuk." - mondta, és hamiskásan mosolygott hozzá.
"Hogyan?" - Kérdeztem. Halkabbra vette a szót, az eldópult mögött álló hölgyekre tekintett vigyázva, hogy meg ne hallják:
"Beléjük peseltünk! Komolyan! Tele kellett őket vizelni. Tudja mi az az Essbit?" -Így mondta, hosszú s-sel.
"Persze, német tábori főzőeszköz!" - vágtam rá.
"Látom, tényleg ért a dologhoz!" - dicsért meg - "Na, mi ilyen Essbitekre tettük rá a gépisztolyokat. Gyerekek voltunk, nem mertünk ám lövöldözni, de amikor fegyvert találtunk, azt rátettük egy Essbitre, és akkor szétdurrant benne minden lőszer, mi pedig hallgattuk a "puskaropogást"." - A falu nevét, ahol mindez történt, azóta elfelejtettem, vagy nem  is mondta meg. Utána a képeeslapokról beszéltünk, majd indult is ki a vonathoz az állomásra...

Egyszer a papa mondta hogy talált a háború után Mannlicher puskát de lőszere nem volt hozzá. Viszont Mauser lőszere volt így drót segítségével gyártott rájuk egy talpat és "nagyon faszán lehetett velük lőni" :)

Az MG2 és az MG3 valóban leszármazottja az Mg42-nek, de nem ugyanaz a szerkezete sem teljesen, a zárat átalakították, elméleti tűzgyorsaságot levitték 700-ra.

http://weaponsystems.net/weapon.php?weapon=AA06+-+MG3
nálam ez nem 700-nak tűnik :)

https://www.youtube.com/watch?v=-1tHSWgT41c

Akkor átverte a NATO a kézi lőfegyver típuskönyv szerzőit még 1986-ban :)

Azért csak össze jött néhány jó kis történet. Ha az időm engedi, és be tudom fejezni amit elkezdtem, én is jelentkezem majd egy videóval amin egy helybeli bácsi meséli el háborús élményeit Erdélytől Németországon át a hadifogságig, majd hazáig. Egyébként a villámgéppuskás témához hozzászólva, egy bácsi nekem is dicsérte már, és én is úgy gondolom, hogy az egyik legjobb géppuska volt a háborúban. Mesélte, hogy azzal vágták a fát. :) "Hitler kőrfűrész"

Néhány kisebb történetet azért még én is mondok a végére.

,,A háború után sok elrejtett (nálunk harcok nem voltak) puskát, lőszert, gránátot meg különböző robbanótestet találtunk az erdőben. Egyszer az egyik gránátot messzire vittük a falutól, majd ráhalmoztunk annyi lőszert amennyit csak tudtunk és alágyújtottunk. Aztán szaladtunk amerre tudtunk..."

"Egyszer megesett nálunk, hogy hazavittem néhány lőszert egy papírdobozba, és letettem a sparhelt közelébe. Nagymamám meg fogta és bedobta a papírdobozt a sparheltbe, mert azt hitte üres. Azt hiszem a többit kitaláljátok..."

Videó...egyre jobb. A papa a bátyjával egyszer kenyeret talált egy lövészárok szélén. Meg mesélte hogy beszélt egy volt szovjet pilótanővel akiknek azt mondták hogy szegény magyarok partoldalba vájt kunyhókban élnek él fel kell őket szabadítani. Azt kifelejtették hogy "abban az akolban harapós birkák laknak".

Egyszer volt mikor a papa nem tudta a kályhában meggyújtani a tüzet és segítségül hívta...a benzint.

Sajnos én már későn születtem, vagy nagyapám nem élt elég ideig, így csak másodkézből tudok mesélni. Az ifjabbik Kocsis a légerőnél volt gazdaságis, szóval viszonylag jó helyen - hála a hadkiegészítőn dolgozó ismerősnek. Nem nagyon volt frontvonalban, ha jól tudom, de azért kijutott neki is.
Például, mikor Szolnokon vártak a vonatra órákat, mert a szétbombázott sínek miatt megint késett a szerelvény. Nagyapám már nagyon unta az alföldi tűző napot, és hát szezonja volt, úgyhogy felvetette a bajtársaknak, menjenek el cseresznyéért. Csak úgy miért ne alapon, mert a vonat még úgysem jön órákig. Mondták neki a többiek, hogy a piac messze van, nem fognak visszaérni, de csak rávett pár embert, hogy menjenek vele. Már visszafelé tartottak, mikor valaki kiszúrta, hogy a repülőgépeknek más a motorzaja, mint a magyaroké. Mire visszaértek, nem volt állomás. A váróterem helyén csak gerendák maradtak, és mindenfelé meztelen emberek futkostak, mert egy német fertőtlenítőállomást éppen eltalált az egyik szórás.
Nagyapám ezen kívül még egyszer úszta meg ilyen módon, mikor a keleti fronton pipázott a falnak dőlve a bajtársával. Egyszer csak úgy gondolta, hogy mégsem kényelmes neki ott és átment a szembelévő házhoz - ahol meg ő volt, pár perc múlva becsapódott egy 250 kilós bomba.

Egyszer a mama mesélte hogy mikor a ruszkik lőtték Velencét,az édesanyjával egy szekrénybe bújtak. Egyszer becsapódott egy gránát a falba. A nagy szerencse az volt hogy nem robbant fel csak bele állt a falba a szekrény hátulján pedig egy horpadást képzett.

Abban a szobában laktunk sokáig amiben az eset történt. A háború nyomait a hajópadló repedései is őrzik ahol a katonák állítólag a tüzifát darabolták. Ezek után nem is furcsa hogy német evőkés volt a föld alatt az udvaron.

Hét német katona kivégzése

1945. február 11-én a német-magyar csapatok sikertelen kitörési kísérletet hajtottak végre a budai várból. Február 13-ig a német 3. lovasdandár szomori arcvonalán 3 német és 1 magyar tiszt, illetve 23 altiszt és legénységi állományú katona jutott vissza a saját vonalához. Február 16-áig ez a szám mindössze 625 főre emelkedett. A kitörésben résztvevők egy része a Pilis hegységen keresztül Esztergom irányába tartott. Február 12. és 14. között a német légifelderítés kitörő német csapatokat észlelt a Pilis-hegységben a Pilisvörösvár és a Pilisszentlélek közötti magaslatokon. Egy kisebb csoportnak Ernst Schweitzer vezetésével sikerült i eljutniuk Esztergomig. Nem járt szerencsével azonban az a hét német katona, akik Piliscsév határában rossz irányba fordultak, és a piliscsabai útra tévedtek...

A kis csoport itt belefutott a szovjetekbe, akik Katyusával éppen a hegyekben menekülő bajtársaikat lőtték. Elhallgattatták a sorozatvetőt és annak kezelőit, majd ezt követően, miután kifogytak a lőszerkészletükből, fogságba estek. A szovjetek bekísérték őket a faluba, ahol a Zubovics-ház kamrájába (Béke út) zárták őket. A kezdeti időszakban (egy-két napig) a falubeliek rendszeresen hordat nekik élelmet és vizet, egészen addig, amíg a szovjetek ezt meg nem tiltották. Majnek Pál, aki mint fiatal fiú tudott németül, néha beszélgetett is velük. Naponta vitték őket kihallgatásra Kara Vilmos házába (Urbanics utca), ahol annak idején a szovjet parancsnokság volt.

Egy-két hét fogvatartás után átszállították őket Vojczek József telkére, amely akkor lakatlan volt (Vojczek József 1944 októbere óta Szatmárnémetiben bujkált) és oda szovjet katonák voltak beszállásolva. Ez a terület akkor még kevésbé lakott volt. Egy tragikus napon (a pontos dátum nem ismert) a szovjetek megtiltották a környéken lakóknak, hogy kimenjenek az utcára. A hét német foglyot kivezényelték a kert közepére, derékig vetkőztették őket a nagy hidegben, s miközben puskatussal véresre verték őket, megásatták velük saját sírjaikat. A szovjetek figyelmetlenségét kihasználva egyiküknek sikerült megszöknie. Amikor ezt észrevették, utánaeredtek, és felakasztották egy barackfára. Napokig lógott ott, mire valaki (nem ismert, hogy ki és hova) eltemette.

Még a délelőtt folyamán eldördült a sortűz, amely végzett a visszamaradt félholtra vert németekkel. Két helybéli a tiltás ellenére megnézte őket, egyikük még élt. Utolsó szava ez volt: Jesszus!

Megható és szomorú történet. De azért a németek sem voltak éppenséggel angyalok.

Egy könyvben olvastam (talán a Második világháború teljes története sorozat egyik részében) hogy a a keleti fronton egy nagyobb ütközet után sok halott és sebesült,főleg orosz feküdt a földön. Volt akiben még volt egy kis élet. Kiáltoztak hogy "Vodu,vodu. "Mindenféle sajnálat nélkül összegyüjtöttük őket majd rohamlövegeinkel a földbe tapostuk őket."

A háború nem a legjobbat hozza ki az emberből, egyik félből sem....

Ki akarod nyírni a fórum szobát?
 
Egy háborúban nincsenek angyalok. Nem a nemzethez tartozáson, hanem az adott emberek, egyének értelmi és érzelmi szintjén múlik a viselkedésük. És persze az általuk már átélt eseményeken...

Ez igaz...

Zaton, amit Te idézel Hódmezővásárhelyen történt, s magyar katona tette. Az idézetet a Belvedere Meridionale egyik számában megjelent interjúból vettem át.

Így található meg a Küzdelem Magyarországért. Harcok hazai földön c. kötet 35. oldalán:

"„Rengeteg orosz sebesült feküdt előttünk, Szűcs Ottó
zászlóssal együtt eldöntöttük, hogy kimegyünk összeszedni
őket. Kiabáltak, hogy »Vodu, vodu!« »Vizet, vizet!
« Szűcs Ottó odamegy, hogy vizet adjon a kulacsából,
és akkor láttuk, hogy az orosz a pisztolya után nyúl.
Ordítottunk, hogy »Vigyázz!«, de abban a pillanatban
valahonnan oldalról odavágtak egy kézigránátot, ami
kivitte a fogaimat – azóta van műfogsorom –, Szűcs
Ottó barátomat meg agyonlőtték. Erre mi végigmentünk
a sebesülteken rohamlövegekkel, és betapostuk
őket a földbe. Állati dolog, de ezért mondtam, a háború
belőlem is állatot tudott csinálni, pedig én aránylag
nyugodt ember vagyok...”

Ágotay István rohamtüzér hadnagy"

Legközelebb jobban utánanézek ha idézek. Sejtettem hogy magyarok voltak de nem emlékeztem a pontos szövegre.

Azért az objektivitás szempontjából nem teljesen mindegy az ominózus részt megelőző pár sor.

Igen,pont a lényegre nem emlékeztem hogy miért is taposták el őket. De miért kellett rájuk lőni...
De a történelemben nincs olyan hogy mi lett volna.

Hát ezzel most kb. azt kérdezted hogy minek háborúzni? Sokan sokat gondolkoztak már ezen.

Körbe kérdezősködtem a családban és egyedül az anyai ágon találtam katonát. A nagy kár az hogy miután a dédi meghalt kezdtek eltűnedezni a holmiai pl.katonafotók és egyéb háborús képek de az idősek otthonában töltött évei alatt rengeteg minden "felszívódott".Viszont egy valami a kezünkben maradt. Az általa sok évtized óta írt családnapló. Abban esetleg lehetnek háborús részletek amiket ide is kirakhatok.

Gyuri bácsi története (Róla készítettem videót, jelenleg dolgozom rajta. Ez a történet csak a háborús emlékek kis része.)

,,Egy kis németországi városban februárig voltunk, utána Brandenburgba vezényeltek minket. Innen márciusban kis időre a német frontra küldtek minket, majd Máriaújfaluba tértünk vissza. Egy nap éjfélkor parancsra Szentgotthárdra mentünk, ahol további kiképzést kaptunk. Itt a legújabb Német fegyverekkel ismerkedtünk meg. (Panzer-Faust, Páncélrém, Villámgéppuska (MG-42)). Magyarország április 4.-én elesett, az oroszok folyamatosan közeledtek, így a fegyvereinket elvették. Ezután még visszatértünk a frontra ahol a folyó egyik oldalán voltunk mi a másikon az oroszok. Már nem emlékszem ez pontosan hol volt. A tisztek átvittek minket a folyón az orosz oldalra, de a túlerő miatt gyorsan vissza kellett vonulnunk. Itt estem hadifogságba. A hadifogság után május 10-én indultunk haza. Élelemhez csak ott jutottunk ahol üzemi konyha volt. Pesten és Hatvanban. Ezt a honvédség fedezte. Május 19-én értem haza. Időközben több falubelivel is találkoztam, egyszer pedig csigát gyűjtöttem és azt főztem meg. Ez körülbelül aratás idején volt.

Otthon akinek 3 gyermeke volt azt nem hívták be, akinek kettő vagy kevesebb azt igen. Később már mindenkit még fiatal gyerekeket, leventéket is behívtak.
Egyszer templomból hazafele, apám lábáról lehúzták a bokszcsizmát, a nálunk átvonuló oroszok. "

Valaki tudja pontosan azt a sztorit ami Tök mellett történt? Amikor egy magyar tisztet, menyasszonyát fogták el a ruszkik? Volt ott is ilyesmi, német foglyok, harckocsival taposták, megerőszakolás, szóval minden ami a "Krisztus Arcú" felszabadítóinkra jellemző.
Megrendítő és szégyenletes történet, de nem tudom a részleteket, ezért fogalmaztam ilyen ridegen.
Szóval amennyiben valaki tudja a részleteket, legyen szíves...

Kalóz14 kolléga kitöréses írása környékén keresd. Szerintem.

https://www.youtube.com/watch?v=BWsp-PwpLl0

http://mek.oszk.hu/03300/03393/03393.htm

Tisztelt tagtársak !
Szerény véleményem szerint, igen hasznos lehet ez a fórum,hiszen nagyon keveseknek adatik meg, hogy egy kerek, egész,dokumentálható, nagyobb terjedelmű történet birtokosa legyen.
Saját tapasztalatom szerint,a frontot,fogságot megjárt emberek - kevés kivételtől eltekintve - nem mertek és nem is akartak beszélni a velük történtekről. Nagyapám a tőle hallott történeteket például - egy kivételt leszámítva - nem nekem mesélte el, hanem szűk családi, baráti körben, ahol fültanú voltam. Úgy tapasztaltam viszont,hogy ha egy körön belül sikerült kerülni, már könnyebben megnyíltak.
Jómagam, egyik nagybátyámra, Szentmártoni Darnay Andorra hivatkozva beszélhettem Ave-Mária Brunóval, majd báró Sennyeyt és gróf Laszy Lászlót is szóra bírtam, de minden adatrögzítéstől elzárkóztak, még így is!
"Kedves öcsém, neked kérlek elmondom" - de se magnó, se papír-ceruza.

Most viszont segítséget kérnék! Ha bárki bármit tud vitéz Kertész Ferencről, kérem ossza meg velem. 1922.01.30.-án született,idén tavasszal hunyt el. Pilóta volt, Me-Bf-109, FW, Weihe, Storch gépeken repült. Négy éve tudok róla, de a család kőfalként zárta el, úgy vettem észre, ideológiai ellentétek miatt. Egyszer beszélhettem vele - felügyelet mellett - és szellemi képességeinek teljes birtokában találtam.
Sajnos a hagyatékáról (bőr pilóta sisak, szemüveg, gépágyú és géppuska lőszerek hüvelyéből fűzött csillár, FW botkormány, napló) sem tudok semmit, jó esetben nem kidobásra, hanem eladásra került.
Fáradozástokat előre is megköszönöm !

Szia!

Avemária Brunóról van fotográfiám, itt találod:

http://erdemrendek-kituntetesek.hu/tartalom/k%C3%A9tsz%C3%ADn%C5%B1-paroli

Igazán köszönöm,hogy megosztottad velem a képet valamint a hozzászólásokat ! Nagy öröm volt látni és olvasni,hiszen szüleim,nagyszüleim baráti köréhez tartozott.A szó nemes értelmében,igazi,régivágású úr volt és katonatiszt. Aks.-ként,mint cserediák,tanult Olaszországban is.

Csokisnak (és mindenkinek) "Árvay hadnagy és menyasszonya" ügyben:
http://www.roncskutatas.hu/node/10430
Amúgy használjátok az új keresőt! Világbajnok! (És ez most nem vicc!)

Keleti front-Kárpátalja:
"A németek kulturáltan viselkedtek, megtörölték a cipőjüket mielőtt bejöttek a házunkba, illedelmesen ételt kértek.
Később berontottak az oroszok, mocskosak voltak, tetvesek és nemi betegek. Elvittek mindenünket, a lányainkat meg akarták erőszakolni, sok helyen már meg is tették. Nem ismerték az evőeszközöket, a szekrényeket, a WC használatát."

Kedves Predator!
Ha te kerülnél osztálytársaiddal Ázsiába, hasonlóan írnának rólad. Persze nem minden pont lenne igaz, de a többség igen.

Tud valaki linkelni képet itt, esetleg privátban a német katonákat felszabadítóként üdvözlő oroszokról? Köszönöm!

http://postimg.cc/image/wc4z5q4f3/14454755/

"...a képen egy SS-hadosztály katonája részesül meleg fogadtátsban."

Köszönöm! Mi a könyv címe? Lehet nekem is megvan.

A második világháború története képekkel.
Owen Booth és John Walton
Holló és társa kiadó.

Apa mesélte hogy az udvarban régen állt egy zsuptetős ház amiben szalmát tároltak. Sokáig nem értette hogy az egyik ablak környéke miért volt szenes. Megkérdezte a papát és ő mondta hogy mikor jöttek az oroszok Kápolnásnyék felől a védők ott dugták ki a páncéltörő ágyú csövét és várták a ruszkikat.

Ehhez mit szóltok?:
http://www.youtube.com/watch?v=VNEdtwXkPaA

Évekkel ezelőtt mesélt a papa egy szoborról ami ma is az udvarukban áll és ami mögött érdekes történet áll.
A történet évekkel ezelőtt kezdődik. A papa állatorvosként dolgozott és feladataként az állatok oltását kapta. Elküldték egy kastélyhoz ahol az aznapi feladatát kellett ellátnia. A kastély kertjében egyszer meglátott egy szobrot amit egy kis kérdezősködés után (a mama féle sztori szerint egy vastelepen volt) meg is kapott. Miután.nagy nehezen hazavitte az ember méretű vasszobrot beállította a kertbe...

De kit is ábrázol a szobor? A kastély régi tulajdonosának, egy bizonyos Magasházy főúrnak volt egy szolgálólánya ,Zsuzsanna. A lány egy viharos éjszakán vízért ment ki a kúthoz ám nem sokkal később belecsapott a villám és meghalt. A főúr,szobrot készítetett az emlékére.

Miután a szobor elfoglalta helyét a papáéknál valamelyik éjszakán nagy vihar tombolt. Egy villám belecsapott a szoborba ami hatalmas durranással járt,erre fel is riadtak. A szobor (állítólag) fel is borult. Még egyszer csapott bele a villám amikor a papáék elszállították az udvar egy másik részére,és itt már "nem bántották" a villámok.

A szobron voltak különös,törések,horpadàsok és karcolások. A nyomok állítólag úgy kerültek rá hogy mikor az oroszok éjszaka arra mentek,és a sötétben meglátták az emberalakot,mely többszöri figyelmeztetésre sem mozdult,rálőttek. Az egyik legszembetűnőbb nyom a szobron egy belefùródott,megrozsdásodott golyó amely ma is látszik.

Itt vannak a fotók a szoborról.
http://postimg.cc/image/bpqjoxstl/c6281e8f/

http://postimg.cc/image/udzrzh3x3/2d2fe597/
(elbűvölő a mosolya)

http://postimg.cc/image/t3e5pnbbz/7dc4e621/
A golyó

http://postimg.cc/image/ua7dyvc3l/0603b073/

http://postimg.cc/image/y5fdf1n5f/c923bf60/

Gombosdoboz.
Ezt a címet adtam a hozzászólásomnak, mert amúgy sehova nem fűzhető történet-darabkákat tartalmaz. Nagyapám, Pap-Takács Károly, tüzérként szolgált az I. Világháború olaszországi frontján is. A 30,5-ös (Skoda?) mozsár lövése után - a légnyomás miatt - rengeteg madár pusztult el, közöttük - ősszel - igen sok fecske. A löveg működése után, a katonák összeszedték és egy kis koporsóban a hősök temetőjében eltemették őket. Sokan fölismerni vélték és igen megsiratták az otthoni madarukat.
Bán Máté huszár szkv. közlése: 1918-ban a fegyverszünet után, bevagonírozásra visszakapták a lovaik egy részét. Tudták, hogy a kivérzett ország számára milyen fontos a lóállomány, de tudták a túloldal pilótái is. Alacsonytámadásban géppuskázták végig a vasúti karámokba zsúfolt lovakat, elképzelhető milyen eredménnyel. A huszárok egy része a lovait próbálta menteni, a sérülteket ellátni, a menthetetleneket is nekik kellett agyonlőni. A másik részüket kardlappal kellett visszatartani, hogy ne bosszulják meg bárki olaszon a történteket.
Utóhang: Bán Máté, mint túlkoros, fogatosként szolgálta a hazát a II.Világháborúban. 1943-44 telén a fenti események miatt, lőccsel verte le az "országos járműre" felkapaszkodni akaró - akkor már szövetséges -visszavonuló olasz katonákat. Ce la Guerre...

Frissült a szobros történet! Az egyik kedves tagtárssal indítunk egy kis körbekérdező kutatómunkát a szobor előző tulajdonosáról. Az eredményt,terv szerint egy nagyobb írásban tekinthetik meg a tagtársak.

A házunkban lakott egy idős hölgy, aki az idők folyamán afféle pót nagymamánk lett. Ő mesélte az alábbi történetet.
A kitörés időpontjában a Diósárok úton lakott. Mint tudjuk, ez a meredek utca felfelé pont a Városkútnál éri el a Fogaskerekű vasút nyomvonalát. A hegyek felé tartó német-magyar egységek itt átmenetileg túlsúlyba kerültek az oroszokkal szemben. Az iszonyatos lövöldözésben a vöröskatonák fejvesztve menekültek lefelé, magukkal víve sok sebesült társukat.
Hölgy ismerősünk akkoriban éppen a napokban hoza világra első gyerekét és az ágyban fekve pont szoptatott. A házba betörtek a visszavonuló oroszok, a kismamát kiparancsolták az ágyból és egy haslövéses bajtársukat ruhástól, csizmástól befektették a dunyha alá. A sebesült még vagy tíz percig nyöszörgött, aztán elvérzett. A lakók a sáros-véres hullát csak másnap tudták kirakni a házból, amikor az oroszok átmenetileg eltűntek a környékről. Az ágynemű (és az ország) tönkrement...

Nem értem,miért nevezik ezt felszabadításnak? Mi alól szabadítottak fel? A gonosz németek alól akik halomra erőszakolták Magyarországon a nőket és megölték a férfiakat? Ja,hogy ezek az oroszok voltak.

A papa mesélte hogy egyszer Budapesten két orosz katona becsörtetett egy házba és kezdték volna a fosztogatást meg hasonlókat mikor egy nő kirohant a házból a közeli orosz parancsnokság felé. Hamarosan visszajött pár katona és egy néhány tiszt hogy elkapják a randalírozókat. Mindkettő futásnak eredt,az egyikbe hátulról belesoroztak majd a földre hullott. A másiknak sikerült elszaladnia de később visszahozták. Gyilkos tekintettel meredt a papára aki ezt az egészet végignézte,mert azt hitte hogy ő köpte be őket...

Volt amikor beszélt egy orosz pilótanővel aki elmesélte, hogy nekik azt mondták hogy a magyarok partoldalba vájt kunyhókban laknak és fel kell őket szabadítani a fasiszta elnyomás alól.

Ez politika, azért mondják...

Anyai nagymamám kislány volt amikor bejöttek hozzánk a németek. Egy alkalommal buszon utazva, átadta egy zsidó néninek a helyet, ezt meglátta egy német katona és a puskatussal mellbe verte a mamát. Eltört a kulcscsontja.

Apai nagypapa mindig gépkocsi szerelő volt, a háború végén is. Az oroszok vittek hozzá egy Jeep amerikai terepjárót javításra, amit természetesen megcsinált. Mielőtt vissza adta volna ment vele pár kört. Elmondása szerint remek gép volt, lécsőn fel és le, akadály mentesen haladt.

Édesanyám és családja a front elől Budapestre menekültek, így átélte az ostromot. A lakókkal együtt a pincében húzta meg magát 10-11 levente. Fegyver nélkül, civil ruhában, csak a bocskai sapka jelezte mivoltukat. Ez lett a vesztük. A első beérkező - részeg - orosz katonák kiterelték őket az udvarra, ahol összeverték, majd egy bombatölcsérbe lőtték őket. Velük együtt, hasonló módon végeztek ki egy 80 év körüli asszonyt, csupán a neve miatt, mert Német Ferencnének hívták. Nagyapámat vitték ki eltemetni őket (szintén a neve miatt), mert az ukrán katona alig beszélt magyarul és a nevéről - Pap-Takács - azt hitte, hogy az a foglalkozása.
Amíg ez tartott, a házban zajlott a fosztogatás. Mindent fölforgattak, amit nem vittek el, összetörték vagy az udvarra dobálták, ahol tüzet raktak a bútorokból, ruhákból. A katonanők ("bárisnyák") megtalálták nagymamám - az akkori divat szerinti - hosszú, bokáig érő hálóingeit, amit a pufajka fölé véve, egy zabrált gramofon hangjaira táncoltak a romok között elvtársaikkal. A katonák, hogy férfiasságukat bizonyítsák, az első emeleti körfolyosóra kihordott festmények alakjaira céllövő bemutatót tartottak. Felszabadulás...

(A rettenetes helyesírást javította a szerk.)

Pawel Kuczynski alkotása:

http://s29.postimg.cc/pxx9y0713/1456580_622385431136687_1991129703_n.jpg

Ha már úgyis nyakunkon az ünnep.
Szokás szerint ez a történet is a papától van.("mert nekem ugye mindenre van sztorim")

Karácsony környékén járunk. Már a papáék is készültek az ünnepre. Az este nagy dérrel dúrral megérkezett kis házukba a "felszabadító" vörös hadsereg. Kezükön egész órakiállítás volt megfigyelhető. Látszott rajtuk hogy egy kicsit már megalapozták a jókedvet. Kihasználva a család "vendégszeretetét" felzabálták az ételek egy részét majd miután teljesen feltöltekeztek ők is beszálltak a karácsony megünneplésébe. Fegyvereiket lepakolták. Néhányan elmentek és egy kis idő múlva egy "karácsonyfával" (mindez egy fenyőágban testesült meg) tértek vissza. Akasztgattak rá töltényhüvelyeket meg mindenféle csillogó holmit. Miután mindenki lefeküdt,beleértve az elvtársakat is megérkeztek a németek...Nagy csörömpölés,ajtónyitás,ordibálás és bent termett pár katona. Az oroszok ekkor épp betakarózva kezükben a kibiztosított géppisztollyal feküdtek. A papáék gyorsan eltüntették az árulkodó csizmákat. Miután a németek megbizonyosodtak hogy a ház orosz mentes,nekiláttak megünnepelni ők is a karácsonyt. Miután lezajlott a dupla ünnep, a németek adtak minden gyereknek csokoládét és eltávoztak. Reggel az oroszok is elhagyták a házat.

Előre is kívánok mindenkinek boldog,vörös hadsereg mentes karácsonyi ünnepeket! :)

Énis írnék pár nagyon rövid történetet, sajnos tényleg igen rövidek lesznek.
A nevelőapám édesapját 44 végén hívták be Nagykanizsára, innen vitték is őket valahova Németországba kiképzésre. Ott német ruhát kaptak és vadi új német fegyvereket. Egyszer azt a parancsot kapták a németektől, hogy menjenek el x.y. falu felé, nézzék meg jönnek ez az amerikaiak, figyeljék meg őket és térjenek vissza. A parancsot teljesítették is, de visszatérvén nem találtak a megbeszélt helyen egy németet se. Gondolták megjönnek még, vártak rájuk. Pár napig egy erdőszélbe bujkálva várták a németeket de nem jött senki, közben végig látták az amerikaiakat és azt hogy természetesen túlerőbe vannak a magyarokkal szemben. Megunták a várást, a német jelzéseket letépték a ruháikról, a fegyvereket az erdőszélben eldobálták és megadták magukat. Az öreg Panzershreckre kapott kiképzést. Kevesebb mint egy év Franciaországi hadifogság után haza is térhettek.

Másik igazán rövid történet, az oroszok erőszakoskodásával kapcsolatban: Az öregek elmondása szerint egyszer egy "felszabadító" részegen valahogy elkeveredett a társaitól, és neki állt dühöngeni a faluba, történetesen pont a nevelőapám anyját akarta megerőszakolni. Őt leütötték és ismeretlen helyen elásták, senki nem tudja már elmesélni hogy hova, a mai napig ott van.
Aztán pár katona(ők már többen) ismét erőszakoskodni próbált. Balszerencséjükre valami nagyobb beosztásban lévő bajtársuk éppen arra járt lóháton, látva az erőszakoskodást le is lőtte mind, ők nemtudom itt vannak e eltemetve.
Ezen kívül elméletileg egy német katona is itt nyugszik valahol, bár erről csak egy öreg mesélt, a többi megkérdezett nem tud róla, ellentétben az említett oroszokkal, róluk tud mindenki.

3. rövidke történet: A mostani polgármester édesapja német katona volt, aki pihenése alatt megismerkedett egy itteni lánnyal, aki miatt dezertált is. Érdekessége a dolognak hogy az említett személy se eltűntnek, se halottnak nincsen nyilvánítva az adatbázis szerint(Rudit kérdeztem egyszer egy társoldalon). Márpedig a dolog 100% igaz, Fekete Farkas a temetőbe nyugszik, a fiát Fritznek vagy nácinak nevezi mindenki a háta mögött... :-)

A papa mesélte múltkor hogy a háború alatt a bátyjával találtak egy Panzerfaustot. Még benne volt a rakéta (vagy minek hívják) úgyhogy egyikük rá állt és kihúzta. A papa majdnem szívrohamot kapott mikor hatalmas csattanással kinyíltak a szárnyak. Szerencsére semmi bajuk nem lett.

Egy másik sztoriban,a közeli Vereben két orosz lopkodott néhány helyitől. Nagy balszerencséjükre ott volt egy tiszt aki ezt érthetően rossz szemmel nézte így mindkettőt magához hívta és agyon lőtte őket.