"Oroszország legszörnyűbb erdője

A Látomások Erdejét nem véletlenül hívják így Oroszországban. A Novgorod-régióban, a Halál-völgyben fekvő erdő igazi neve Mjasznoj bor, azaz „Hús-fenyves”: ezek az elnevezések pedig a nagy csatára utalnak, ami itt játszódott le a második világháborúban, és melyben több százezer katona esett el.

Mind a mai napig találnak temetetlen holttesteket, maradványokat, ami csak fokozza az erdő borzalmas hírnevét. Emellett itt észlelik Oroszország-szerte a legtöbb látomást.

Marina Vasziljeva a következőt mesélte: egy régészeti feltáráson vett itt részt, amikor hirtelen lövéseket, kiáltást, tűzharc hangjait hallották. Ő megrémült, noha az előző csoport tagjai figyelmeztették őket, hogy számítsanak mindenféle szokatlan jelenségre.

Az egyik ilyen a baljós csend: az erdőben még a madarak sem énekelnek. Sokak szerint eleve el is kerülik a madarak ezt a helyet, talán ők is éreznek valamit. Mások spanyol, német kiáltásokat hallottak a fák közül, vagy látomásaik voltak: látták az 1941-42-es csaták szereplőit, korhű ruhában, de mintha az egész egy hologramszerű vetítés lett volna. A tudósok egy része szerint itt egy párhuzamos világba nyílik átjáró, ahol talán a második világháború még most is zajlik..."

(Forrás: Hihetetlen magazin)

Sok idő eltelt a tartalom feltöltése óta, ha esetleg új vagy régi tagtársnak van még valami jó története, azt szivesen olvasnám. Köszönöm!

Leírom itt, mivel már korábban közzé lett téve: Biharnagybajom.

Szia hol van ez a hely,én szívesen elmennék veled arra a helyre.Köszönöm.Ha lehet privátba írjál.

Megállt az élet, ha vannak még történetek akkor várom. :)

Köszönöm a képet és a szép gondolatokat! Bármikor jöhettek, hisz tudod.

Miklós, Én evidenciában tartom a helyet és a lehetőséget...Gyönyörű a táj, jó a társaság, Mi bizony "félszavakból is értjük egymást" kategória. Hála Istennek mostanában kiváló csapat verbuválódott össze, (Bár szerintem ezt Te is tapasztaltad).
A keresőzési élmény meghatványozódik, ha olyan emberekkel tölthetjük el az időt, akikkel szívesen vagyunk együtt, és nem feltétlenül a detektor van a középpontban, hanem a társaság, hiszen gép nélkül is jó együtt lenni velük, veletek...

screen shot software

Drága Csokisom!

Hidd el, nem akartam én rád hozni a frászkarikát. Amúgy pedig nagy szeretettel látlak bármikor, ha jössz. Igaz, mostanság nincs benzinem, de azért egy sörre jó vagy nálam. Vagy kettőre. Vagy háromra...
:)

Ne félj, én sem érzek így. Pedig... :o

Ha ez bármit is segít csokis, elnézést, hogy létrehoztam a cikket... :D :D

Ha nem hozom létre, Miklós nem írja le a történetet és akkor nincs egy ilyen szörnyű éjszakád... Micsoda ördögi-kör... :D

Nem gondoltam, hogy ekkora hatása lesz ennek az egésznek.. :D

Üdvözlet! :)

Kedves, jó barátom Miklós, és voltam nála ezen a bizonyos helyen látogatóban. Mit ad Isten, pont éjszaka kellett haza keverednem tőle, és pont kezdett szétesni szegény Audikám hátsókerék csapágya, rettenetesen csattogott, komolyan féltem, hogy ki esik a kerék. (Amikor szétszedtem, láttam, hogy nem alaptalanul aggódtam) Útközben állandóan Miklós története tekergett bennem, nem vagyok egy beszari legény, de komolyan véresre rágtam a szám, hogy ne itt rohadjon le a guriga. Éjfél körül volt, a kocsi dögledezik, térerő nincs, egy hatalmas sötét erdőben a hegyek között a csata helyszíne mellett kóválygok, és még abban sem voltam biztos, hogy jó úton megyek.
Ráadásul kétszer kellett megállnom, hogy a Mikitől kapott kulccsal nyithassam a sorompókat, persze kuk setítben.
Attól a gondolattól még jobban éreztem magam, hogy a citerázó kezemből ha kiesik a kulcs, a csalánban a büdös életben nem találom meg, és a két lezárt sorompó között ragadok egész éjszaka, merthogy gyalog el nem indulok vissza, vagy előre, az holt ziher.
Már láttam magam, ahogy a kocsiban kuporogva megőrülök a félelemtől, szétrágom az üléshuzatot, majd egy a kitépett sebességváltó karral szíven szúrom magam... Aztán jön a tél, és szétcincált csontjaimat farkasok és jegesmedvék fogják vidáman csócsálni...
Az a baj, hogy most már nem tudom eldönteni, hogy Miklós története miatt, vagy más egyéb okból nem szívesen bóklászok arra még nappal sem egyedül, pedig máskor még temető mellett is el egerésztem a Vértesben, mindenféle aggályok nélkül.
Ellenben ezt a környéket egyedül nem szívesen keresem fel.

No, ma megálltam ott. Nem egyszerű érzés... :o

És mernél Rádiós kolléga? :D

Hátborzongató történet. Köszönöm, hogy leírtad.

Tegnap hazafelé tartva azon törtem a fejem, ki mernék-e menni éjjelezni az általam említett csatahelyre. Hogy is mondta Picúr Pompon meséiben? Hááát... :)

Egyetértek. :)

Erről eszembe jutott egy Nietzsche idézet:

„Ha sokáig nézel a szakadékba, a szakadék visszanéz beléd.”

Pedig amire sokat gondolsz, könnyen megtalálhat.

Köszönöm, hogy leírtad! Hiszek az ilyenekben teljes mértékben, de sosem akarom megtapasztalni a dolgokat...

Így, éjszaka olvasva egész félelmetes a történet... :D

Üdv!

Állítólag a szomszédék háza egy temetőre épült, de ezt nem tudom hogy van-e igazság alapja vagy sem. A lényeg hogy a szomszéd asszonyt nem érdeklik a háborús dolgok, mint minket. Egyszer mesélte hogy rendszeresen éjszaka lefekvés után hallja a padlón, hogy mintha valakik fel akarnának jönni, dübörgést, és még sorolhatnám. A legjobban viszont akkor döbbent meg, amikor (állítása szerint) egy alak tűnt fel akinek nem volt lába.
Ezek után el is költözött.
Gyerekként igencsak megviselt ez a sztori, féltem nehogy nálunk is történjenek hasonlók, szerencsére nem történt ilyen.
Nálam olyan történik, hogy egy kép a falon sose marad úgy ahogy én beállítom. Beállítom, és pár nap múlva egyszerűen a jobb sarka lejjebb van, de nem kicsit, hanem nagyon.

Ha szeretnéd és ha emlékszel rá oszd meg velünk! :)

Mert nem rosszindulatból érdeklődöm, tényleg érdekelne. Régebben volt szomszédom is mesélt hasonló történetet, állítólag nekik a házukban voltak hasonló jelenségek, már akkor is érdekeltek ezek a történetek.
Üdv.

Ez a 'nagyon' miért van idézőjelben?

Üdv!

Engem is "nagyon" érdekelne a katonák leírása, ha lehetne tisztelt Nagy Ferenc tagtárs, nekem is leírnád PM-ben?
Előre is köszönettel: Wolfschanze

Rendben! Várom a privát üzenetedet. De szerintem a bolygatással mindenki így van. Még a szkeptikusban is van egy kis félsz a dolgoktól SZERINTEM. A történeted is teljesen igazolja a dolgok létezését...

Üdv!

Nos a katonákról nem szeretnék leírást megosztani, mert az nem lenne etikus. PM-ben ha gondolod ezt leírom csak neked.
A másik dolog, amit a lány említett, az számomra kb.3 hónap múlva lett világos. A hölgy akkor azt mondta, hogy az egyik személy aki idősebb mint a másik kettő, egy képet akar megmutatni nekem, ami egy gyereket, pontosabban egy kis lányt ábrázol. Azt, hogy miért, azt nem tudta megmondani, mert nem értette. A lentebb leírtakat követően (megnyugvásomat követően) egy másik alföldi faluban volt kutatás. Ez alkalommal szemtanúk után járva találkoztam egy idős bácsival, aki pontosan emlékezett egy halott katonára, aki az akkori településének árkában volt és mellette egy gyerek fénykép volt a vízbe bele fagyva. Arra emlékezett, hogy el lett temetve akkor és mostanában meg is találták, azonban a kép sorsára nem emlékezett. Teljesen pontos leírást adott a rangjára és a sérülésére vonatkozólag. Tehát egy és ugyan arról a német katonáról volt szó.
Én a mai napig tényleg figyelek erre és ezért nem szeretem, amikor bolygatják őket. Lehet mániám lett?
Mellesleg ez volt szerencsére (?) az első és az óta az utolsó ilyen élményem. Nem kívánom senkinek.

Esetleg a katonák leírásáról írnál részleteket? :) Ahogy a lány látta őket.

Nagyon köszönöm, hogy megosztottad!

Nem semmi.. Eléggé elgondolkodtató... Én is beleborzongok. Magával ragadó a történet, és így, hogy személyes tapasztalat még jobb!

Mégegyszer köszönöm! Én hiszek neked -soha nem voltam szkeptikus-. Ha van még történeted, jöhet. Én biztos, hogy nem nézlek őrültnek. :)

További sok sikert, erőt, egészséget a kutatásaidhoz! :)

Üdvözlettel:

ww2fan

Tisztelt Tagok!
Nagyon sokáig csak olvastam a hozzászólásokat és gondolkodtam, hogy meg merjem osztani veletek az Én tapasztalatomat.
Féltem, mert a mai ember szkeptikus és nem szereti a megmagyarázhatatlan „dolgokat”. Nos Én saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy nem játék ez, pláne akkor, ha az egészséged is bele kavarodik.
Az Én személyes történetem.
Valamikor akkor kezdődött, amikor az első sírt megtaláltam. Voltaképpen nem Én voltam a megtaláló, de végig ott voltam, amíg bajtársaikhoz nem indultak Budaőrsre. Saját kezemmel szedtem darabjaikat a település szemeteséből, mert a gondtalan „tanulatlan” (finoman fogalmazva) munkások oda vitték a kitermelt földet anélkül, hogy azt átnézték volna minimum, ha már nem állították le a munkát, akkor, amikor felfedezték őket. Szóval volt baj már a történet elején nem kevés. Utána gond nélkül teljesítettük a munkát. Másnap azonban ólmos fáradság lett úrrá rajtam. Először munka, család és egyéb gondokra gondoltam, azonban eléggé sokig húzódott. Odáig ment ez, hogy 2 hét alatt kb. 8-10 kg-ot le is dobtam magamról. (mellesleg sem vagyok vastag). Ekkor azonban egy kollegám bemutatott a barátnőjének, akit akkor csak fura lányként aposztrofáltam, magamban. Pár nap után azonban megjelentek lakásomon és egyenesen közölte velem a hölgy, hogy azért jöttek, mert szerinte bajban vagyok. Na puff! Se szólni, se kérdezni nem tudtam, mert Ő elkezdte sorolni, hogy kiket lát körülöttem és milyen ruhában illetve milyen állapotban. Azt hittem ez csak a filmekben van! A leírások nagyon egyértelműen a sírban talált katonákra utalt. –Még most is libabőrös leszek a felismeréstől, ami akkor belém vágott- Nem értettem az egészet, hogy honnan tud dolgokat, azonban elmesélte, hogy adottsága ez, csak nem szeret vele foglalkozni, mert bolondnak nézik, de nálam más a helyzet, mert nekem az egészségem is bele keveredett már a történetbe, így Ő megpróbál segíteni. Körbe sétálta a lakást, majd közölte, hogy elviszi magával a „személyeket” és jó utat mutat nekik. Távozott, majd Én leültem a TV elé és töprengeni kezdtem. Azonban nem jutottam sokáig, mert 5 perc alatt elaludtam, olyan mélyen, hogy a családból senki nem tudott felébreszteni. Reggel 06.00 perckor a megszokott időben keltem, „farkas” éhesen, kipihenten és jó lelki állapotban. Persze nem kötöttem össze a dolgot, azonban este jött a HÖLGY és hogylétem felől érdeklődött. Minden rendben volt a válasz. Akkor rendben, az övé, mosolygott, majd kollégám kocsijába beült és elhajtottak. Azóta figyelek mindenre.

Néha úgy érzem, hogy mégsem volt rossz ötlet ez a téma... :)

Köszönöm a hozzászólásokat, és a könyvtippet!

Üdvözlettel!

Meglepően sokan egerésznek itt ebben a témában. Úgy látszik mozgatja az emberek agyát a rejtély.
Olvastam egy érdekes könyvet, ajánlom az érdeklődők figyelmébe. Az írót nem tudom, de biztos azonosítható a kötet: Szellemjárás földön, égen.
A rengeteg hasonló leírástól abban különbözik, és ez szerintem szenzációs, hogy a történetek szereplői komoly, felelősségteljes emberek: Pilóták, katonák.
Háborús vonatkozású is akad benne bőven, illetve polgári repülésben dolgozók mesélnek...
Mellesleg nézzetek utána, hogy milyen komoly szenzáció volt szakmai körökben is, amikor egy amerikai légitársaság is kísértetek után nyomozott, vizsgálódott. Egy légi katasztrófával összefüggő eseménysorozatról van szó...Easter Airlines egy gépe zuhant le, onnantól kezdve indult a cirkusz. Nem akarok most írkálni, minden megtalálható a neten.
Szóval nem csak unatkozó nagymamák, és rossz idegállapotú személyek fantazmagóriája a téma...

Igen, valóban nagyon különös, már szinte természetfeletti egybeesés, hogy pont ott, pont egy ilyen volt leterítve és pont ez lett lefényképezve és aki csinálta a képet, nem direkt akart csalni, ez csak véletlen, ezért ha a fotó nem is igazi, de így is egy nagyon furcsa természetfeletti dolognak tűnik ez az egész.
Aztán, hogy tényleg valami természetfeletti jel, vagy csak a puszta véletlen ezt mindenki döntse el maga. :-)

Opeti az csak egy felvetés. :) Hogy lehetett az is. De ha az is, érdekes egybeesés nemde?!

Ha jól tudom, ezt a képet, már leleplezték. A fénykép készítője, autóból fotózta és az autó ablakán tükröződött egy mintás textília, ami bent volt leterítve és ennek a mintáját vélte szellemnek. De szerintem látszik is a képen, hogy csak valami rongynak a tükröződése, bár első ránézésre valóban érdekes.

Hát igen. :) Ilyen is lehet a dologban... :)

A történet izgalmas, de azért az a kép, hát nem tudom, én mint ex grafikus, simán csinálok ilyen képeket. Persze ezt nem cikizésből írom, csak a photoshop csodákra képes. :)
Üdv.: Wolfschanze

Csontvázszerű, hajlott hátú alakok idézik fel egy fotón a Borneó szigetén a második világháború idején halálmenetbe kényszerített 2400 ausztrál és brit katona emlékét.

Amikor John Tulloch úgy döntött, hogy felderíti a szövetséges foglyok hírhedt 1945-ös sandakani halálmenetének ismert útvonalát, valószínűleg nem gondolt arra, hogy a helyszínen készített felvételei túlmutatnak a katonák pokoljárásának puszta dokumentálásánál.

A már nyugdíjas éveit töltő egykori tiszt Borneo szigetén járta újra a hadifoglyok kálváriáját, azt az útvonalat, ahol egykoron több ezer szövetséges katonát hajtottak erőltetett menetben az ázsiai szigeten. Amikor visszanézte képeit, érdekes jelenségre bukkant: az egyik képen hajlott hátú, csontvázszerű alakok vonulnak, pontosan úgy, ahogy azt tették a katonák hét évtizeddel ezelőtt.

http://www.mult-kor.hu/image/article/index/20.%20szazad/misz1.jpg

A hátborzongató kép a szövetséges katonák halálmeneteit idézi fel. A második világháborúban mintegy 2400 szövetséges katonát és 3600 indonéziai civilt illetve munkaszolgálatost kényszerítettek a Sandakanból Ranauba tartó halálmenetbe; közülük csupán hat ausztrál katona élte túl a megpróbáltatásokat, ők mindannyian megszöktek.

Ezek is érdekes kis sztorik: :)

Az USS Hornet a II. világháború közepén, 1943-ban aratta legnagyobb sikereit a Csendes-óceánon. A repülőgép-anyahajó nagyon eredményes harci jármű volt, több mint 1400 japán repülőgépet lőtt le, és számtalan kisebb csatahajót gyűrt le. A hajót 1969. július 24-én az a megtiszteltetés érte, hogy a partra szállíthatta az első holdra szállás űrhajósait.

Ma az USS Hornet múzeumként szolgál, bárki a fedélzetére merészkedhet, ha nem fél a kísértetektől. Az anyahajó ugyanis nemcsak dicsőségek helyszíne volt: a fedélzetén legalább 300-an vesztették életüket a II. világháborúban. A szemtanúk számtalanszor beszámoltak már kísértetekről és más paranormális esetekről. A Hornet hatalmas fémajtói maguktól kinyílnak és becsukódnak, a használaton kívüli csövekben pedig állandó a morajlás és gyakori a kopogás. És még a szkeptikusok is elismerik, hogy a hajó atmoszférája egészen kísérteties.

Az RMS Queen Mary is egy tipikusan szellemek lakta hely. Az 1936-ban szolgálatba állított hajó akkoriban a világ egyik leggyorsabb utasszállítója volt, mivel az ellenséges tengeralattjárók nem tudták utolérni, a II. világháborúban teherszállító hajóként szolgálta az amerikai hadsereget. A Queen Maryt szürkére festették, hogy az ellenséges egységek ne tudják azonosítani, ezért Szürke Szellemnek is nevezték.
1942. október 2-án azonban szörnyű baleset történt: a teherhajó teljes gőzzel, megállás nélkül "dolgozott", akárcsak a váltótársa, a HMS Curacao. Mindkét hajó személyzete navigációs hibát vétett, így azok összeütköztek. A Curacao szinte kettétört, és a fedélzetén 336 emberrel percek alatt elsüllyedt. A szerencsétlenséget csak 26-an élték túl, őket a Queen Mary legénysége menekítette ki. A katasztrófa hangjai, a fém recsegése, a szerencsétlenül jártak ordítása még ma is hallható a hajón. Egy 18 éves szerelő szelleme - aki 1966-ban egy tűzoltási gyakorlaton szenvedett balesetet - szintén gyakran kísért, az egykori kórház részlegen babasírás hallatszik, a medencénél pedig egy korábban meggyilkolt "fehér asszony" bukkan fel rendszeresen. A Queen Mary 1967-ben nyugdíjba ment, azóta múzeumként, szállodaként és szabadidőközpontként üzemel a kaliforniai Long Beachen.

Mellesleg köszönöm a több mint 4000 olvasást! Tudom a vélemények megoszlanak, de azért jól esik! :)

Kutatásvezető még mindig várom a privát üzenetedet. Ha lehet itt roncson bonyolítsuk le, és ne e-mail-be. :)

Köszönöm!

Üdvözlettel: Z.Máté

Örülök, hogy tetszett! :)

Privátba várom az üzenetedet. :)

Igen, TETSZETT !

Nekem is voltak hasonló átéléseim, igaz nem vízuálisak, de visszatérőek.

Ezek az érzések tényleg csak a volt hadszintereken jönnek elő.
Szívesen megosztanám veled , ha lehet nem a nagyközönség előtt.
repesz@chello.hu

Szia !

Ezért is írtam hogy csak részben illik ide a sztori, csak eszembe jutott ez a történet.

ww2fan44.
Azt a részt még nem láttam, majd megpróbálom megkeresni. Ha jobban belegondolunk ezeknek a történeket a fele java részt legtöbbje mind meg lett filmesítve! Mivel ezeket a 10-15 perces részeket tömörítve adják le.

Wolfschanzen.
Nem rossz az elképzelés, viszont ez amit írtál egy másik nézet. A Loch Nessi szörny egy legenda, szinte mindenki ismeri a földön. Ezért a turisták mikor oda mennek a tóhoz, első kérdéseik között szerepel,hogy holvan a "szörny" így a tudatukban már eleve be van táplálvan hogy igen is ott van valami / látni akarom!
Amiről mi beszélünk az más, ez ahoz a kategóriához tartozik amiről az ember nagyobb rész nem tud semmit,magyarán az ember agya/tudata tök átlagos tevékenységek során érzékel olyan dolgokat amiről még álmában se gondolta volna hogy "létezik"! Így ha az illetővel megesik valamiféle ilyesmi dolog,szinte egész biztos,hogy pár év múlva is úgyan úgy emlékszik a tudata arra a bizonyos emberre/tárgyra/történetre.

Érdekes téma ez, bár én nem "hiszek" ilyen dolgokban, bár egy két hozzászólásban tényleg van valami!
Szerintem helye van a honlapon egy ilyen témának is.
Van nekem is egy sztorim, bár ez csak részben passzol ide, arról szól, hogy az emberek azt látják amit látni akarnak.

Volt régebben egy műsor a tévében, hirtelen nem is tudom pontosan hogy melyik csatornán, de nem is lényeges. Egy turista csoportot vittek el Skóciába, a Loch Ness-i tóhoz. Akik szervezték a túrát, előtte csináltak a partra egy kötelet, ami nem látható mert a víz alatt ment, és a kötél közepére egy kígyó kinézetű botot kötöttek. Ez a kötél jó messze volt a parttól, de a partról lehetett irányítani hogy előre, hátra, és le is tudott mozogni. A csoportot kivitték a partra megcsodálni a vizet, mint skóciai látnivalót, és utána mentek volna tovább. A szervezők távolabb elkezdték rángatni a kötelet, amit persze a turisták nem láttak, és a bot elkezdett a vízen előre fele menni, sőt ki is emelkedett, aztán eltűnt, majd megint feljött pár percig, aztán eltűnt. A turisták elképedve látták hogy a Loch Ness híres szörnye él, és ők szemtanúi voltak a feltűnésében. A turistákkal lévő szervező is csodálkozott, hogy hitelesebb legyen. Miután eltűnt a "szörny" a szervező megkért mindenkit aki látta, hogy próbálja meg lerajzolni amit látott. Volt aki sárkányfejet rajzolt, volt aki kígyófejet, volt aki egy hatalmas harcsát, és még sok effélét. Miután a szervező megnézte a rajzokat, elmondta hogy ez egy átverés, és egy darab bot volt csak a vízben, és kötéllel irányították. Viszont érdemes elgondolkozni, ha a szervező nem mutatja meg a kötelet, nem árulja el hogy ez átverés volt a szörnnyel kapcsolatban, akkor ezek az emberek egész életükben erről beszéltek volna, hogy él a szörny, és hatalmas történetek születtek volna erről, hogy meg is támadta őket, meg még rá is kacsintott az egyik turistára.
Köszönöm hogy leírhattam.
Üdv.

Igen, ebben a sorozatban is volt több háborúhoz köthető rejtélyes esemény.
Például amikor egy idős házaspár úgy "mentett embereket", hogy ölt. Volt egy éttermük és a hajléktalanoknak ingyen ételt adtak -benne méreggel-, hogy így szabadítsák meg őket a szenvedésektől. A később kiérkező mentőknek azt mondták, hogy így találtak az emberekre. Balszerencséjükre a fiuk a háborúban harcolt, de nem jött haza évekkel később sem, így azt gondolták, hogy meghalt. Viszont egy estén beállított egy hajléktalan fiú ingyen ételért, ki is szolgálták. A hajléktalan fiú meghalt a méregtől. Halála után -a mentők kiérkezésekor- látták meg a dögcédulát a nyakában. A saját fiukat ölték meg, mert nem ismerték fel. A háború és az évek alatt megváltozott, így ez lett a végzete.

Volt még egy-két ilyen történet, de már annyira nem emlékszem.

A jósról én is hallottam. Vagy ha nem is pont róla, egy másik ilyen esetről. És eléggé gyakori volt a Nagy Háború alatt az is, hogy az anyák megérezték azt a pillanatot, amikor a fiuk meghalt. Esetleg az erős érzelmi kötődés miatt megjelent úgy a fiuk, hogy nem is volt halott. Természetesen a "hazatért lélek", aki később "teljes valójában" is hazatért, nem emlékezett rá, hogy otthon lett volna.

Köszönöm a hozzászólásokat!

Üdvözlettel!

Üdv.Az első történeten van most a hangsúly,elég érdekes és hátborzongató ha tényleg megtörtént! http://www.youtube.com/watch?v=S0WSocdoEf4

Az egyik barátom dédnagymamája a 2. világháborúban jósolt a környékbeli nőknek.
A nők elmondták a férjük, fiuk kinézetét és ő megmondta, hogy vissza jön- e a háborúból.
Az eredmény helyes volt. Ebben nem vagyok biztos de talán a haláluk napját is tudta.

Fura dolgok ezek.

Köszönöm Rádiós! Érdekes történetek... Ilyet én is tudok sokat öregektől és ugye Ők miért hazudnának?!
Köszönöm az ajánlást is! :-)

Elnézést kérek az Uraktól,amiért hozzászólok,pusztán a figyelmet szeretném felhívni T.G.Jegorov Katonai psychologia című munkájára , amit 1959-ben adtak ki.Sok más- kevéssé érdekes és idejét múlt dolog mellett,olvasni lehet benne a háború alatt -mai kifejezéssel élve - paranormális jelenségeket átélt,látott,hallott katonák vallomásait , történeteit. Érdekes , pláne a hivatásos materialista szerző oldaláról nézve. Üdv.

Ez sem háborús - csak nagyon szokatlan.

Újabb eset a „bombázás” jegyében. Azaz legyen min rágódni.

Az alábbi sztorit is a Kossuth Rádióban hallottam, egyik éjjeli/hajnali utamon úgy öt-hat éve. (Különös, hogy az érdekes-értékes műsorok leggyakrabban a kevesek által hallgatott sávba esnek. Ez a “véletlen” is megérne talán egy misét.)

Nos, íme a történet, amelyet egy rendőrtiszt adott elő, akit hosszú pályafutása különös eseteiről faggatott a riporter.

Helyszín Budapest, a Rákóczi és a Nagykörút kereszteződéséhez közel, időpont a kilencvenes évek közepe, nyár. A szóban forgó épületben a magánlakások mellett irodák is találhatóak (ha jól emlékszem, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségé).

Kámforrá vált emberünk itt dolgozott irodavezetőként. A férfi minden nap fél délben elballagott ebédelni, s negyed egyre visszajött a munkapadjához. Aznap vendégeket várt, s távoztakor a titkárnő erre föl is hívta a figyelmét.
Az ügyfelek időben érkeztek, ám a főnök késett. Óra húszkor a hölgy rácsörgött (Merre jár, Béla?) a hatvanas mobilon (sokunknak ismerős, ugye?) – mire a keresett közölte, most lép be a kapun, egy pillanat, s fölér az emeletre. A riportban elhangzott, a titkárnő utóbb fölvett vallomásában azt állította, a nagy meleg miatt aznap minden ablak nyitva volt, s amikor a felettesével társalgott, a Rákóczi úton az épület előtt elszáguldott egy szirénázó mentőautó. Nos, a hangot nem csak kintről, hanem a telefonon át is érzékelte. Igaz, kissé késve (átvitel). Napokkal utóbb, az adat- és tanúgyűjtés során az is kiderült, a pár méterrel arrább lévő újságos látta belépni az osztályvezetőt a ház kapuján.

Soha nem került elő. A telefonja sem. Mindkettő elnémult örökre.

Nem sikkasztott, nem találtak haragosait, felesége és gyermekei vélhetően azóta is haza várják. A rendőr azt állította, ez élete legtalányosabb esete. Állítólag az egész házat föltúrták “Béla” után, mindhiába. Se vér, se semmi.

Őt vajon ki/mi vitte el?

73!

Miklós

P. s.: Ezt a bejegyzést nem ide írtam, hanem http://konteo.blogrepublik.eu/2013/01/18/eltuntek/ linknél látható cikkhez. Egyszerűen átvettem. Lejjebb írják, mások is hallottak róla. Kissé kilóg a sorból, de ez is eléggé fura, annyi szent.

Meghajolok a köz akarata előtt. Bár ez sem háborús...!

Ezt a sztorit a Kossuth Rádióban hallottam.

Alapozás:

November eleje van, 1988-at írunk, helyszín egy kis zalai (zsák)falu (Na erre nem emlékszem pontosan!) a 7-es főközlekedési út közelében. Vasárnap este - éjfél felé jár az idő. A főhős idős (nyolcvan feletti) tanárember, aki három generációt nevelt föl. Köztiszteletben áll, mindenki ismeri és becsüli a környéken. Nagy házban élnek a község utolsó utcájában, a bejárat előtt tekintélyes magasítot veranda terpeszkedik, melyhez néhány lépcsőfok visz föl. A 7-es út tőle légvonalban háromszáz méterre van, egy fiatalos erdőn túl. A településen hat telefon (három fővonal ikresítve) található - az egyik az övé. Éppen az esti műsort nézik a feleségével, amikor csöngetnek.

Előzmények:

A bácsi kimegy föltekinteni, ki zavarja íly késői órán. Egy fiatal lány ül a lépcsőn és sír. Kérdezi, mi a baj. A hölgy elmondja, baleset érte őket a kanyarban, a barátja beszorult a kocsiba és ha nem jön időben segítség, félő hogy meghal. A bácsi saját bevallása szerint nem ért hozzá – s a lány nem is nézett rá nagyon, csak a ruháját, a hosszú haját és a fél arcát és az egyik szemét látta. (Utóbbit emlékeim szerint úgy jellemezte: üres volt, mint egy süteményestepsi az unokák látogatása nyomán.)
A tanár próbálja nyugtatni – de a lány szóról-szóra elismétli az előzőeket. Aztán ismét. A férfi megunja és bemegy telefonálni – a néni közben pedig (aki ugyancsak ott ült a rádió stúdiójában) közölte, ő folyton mérgelődött, hogy kihül a szoba. A riporter természetesen kérdezte, ő is látta-e a lányt – de az asszony csak annyit tudott közölni, bár nem ment ki, de hallotta, hogy az ura valakivel cseveg, ám a másik fél hangját nem érzékelte.

Történés:

A férfi alapos módon annak rendje és módja szerint föltárcsázta a tűzoltók-rendőrség-mentők szentháromságot, majd kiment a jó hírt közölni a lánnyal – ám az időközben eltűnt. „No, ez a bolnd nő, még valami bajt csinál” gondolattal felöltözött, fogott egy lámpát és nekivágott az erdőn át vezető ösvénynek – amely ama nagy kanyarhoz vezet.
Mint mondtam, idős emberről beszélünk – így mire mindez lezajlott, már a helyszínen sürögtek az értesített illetékes szervek képviselői. A bácsit személyesen ismerik – hiszen szinte mindegyik diákja volt. Köszönnek neki s egyben faggatják, honnét tudott a balesetről?

Honnét-honnét - dohog az öreg - hát az a lány szólt, amott ni – mutat be az autóba.

Akit éppen akkor vágtak ki a tűzoltók a roncsból, s koránt sem mellékesen mind a két lába eltört, mint a ropi. Ráadásnak pedig eszméletlen (kómában) hevert még vagy egy hétig.

Szumma:

Ma is itt cseng a tanárember hangja a fülemben: csak nem gondolják, hogy hazudok? De különben is, honnét tudtam volna, hogy ott kint, messze tőlem az erdőn túl baleset történt? Meg minek találtam volna ki az egészet? Az egész életemet tisztességben éltem le azt hiszik, vénségemre megőrültem?!

Bónusz:

Riporter – hívtunk egy vendéget a stúdióba. (Ajtó ki - ember be) Bácsi örömteli hangja, ahogy egy idős férfi tud örülni valaminek: jaj de jó, hogy látom drága! Ugye emlékszik rám? (Aki nem értené, a lány volt a vendég). Felelet: ne tessék haragudni, de maga kicsoda?

Szalacsi után szabadon: Mást nem kívánok elmondani.

Kíváncsian várom! :) Én is folyamatosan kutatok háború-kísértetjárás kapcsolatokról... :)

Jó!