Így akadtam erre a sírkőre.

Ősz volt.
Csendben sétálok a hatalmas budapesti temető Észak-keleti vége felé. Hamarosan megérkezem, úgy számolom. A bejáratnál azt mondta valaki, hogy kb. 4 km- re, van az a hely, amit keresek. Az érzéseimet figyelem, határozottan szomorú vagyok. Az útról akár jobbra, akár balra nézek átláthatatlanul sűrű fiatal akácosba akad a tekintetem. Mindent elrejt, visszafoglalta az összes szabad területet, még a sírdombokat is. Csak imitt-amott bukkan ki belőle egy, egy régi kőkereszt. Olyan régi, hogy már az írás sem látszik rajtuk .Elkanyarodik az út, lassan kinyílik előttem a tér és egy parkba érek. Az akácos is elmarad. Egyszer csak egy őrbódéra leszek figyelmes. Mert a temető 298,300,301 parcelláit őrséggel kell védeni. A bódé előtti padon öreg bakter üldögél unottan. Észrevesz, felpattan és jó hangosan rám kiált.
-Hééé, ne mászkáljon ott a füvön! Nem látja, hogy tilos? - Nem igaz, hogy milyen emberek vannak.
Meglepődőm, meg is állok. Az a pár látogató, akik itt vannak mind rám, néznek. Majd fejcsóválva haladnak tovább. Én nem kiabálok. Egyenesen az öreg felé fordulok és odamegyek hozzá, megállok előtte és bemutatkozom neki. Pont úgy, ahogy apám tanított annak idején.
-Kovács Zsolt vagyok, és nem mászkálok a füvön! Járda lapok vannak letéve, azon jöttem. Jó lenne Öreg, ha ismerné az őrhelyét, mozgási körletét!
-Járda lapok? Elnézést kérek fiatalember! Nem tudtam róla.
Most mit tegyek, ezzel az emberel? Megszégyenített több személy előtt, ráadásul megzavart a belső merengésembe. Jó magyar szokás szerint küldjem el az Öregisten Haragjába? Vagy írjam fel a szolgálati jelvénye számát és még jobb magyar szokás szerint tegyek panaszt ellene a létező összes helyen?
Nem teszek semmit. Az Öreg csak hibázott. Én is szoktam. Viszontlátást mondok neki, és ott hagyom. De az Öreg utánam, szól…..
-Fiatalember! Járt már itt valaha?
-Még soha. Mormogom az orrom alatt.
-Na akkor jöjjön vissza, üljön ide le mellém! Elmondom ennek a helynek a történetét nagy vonalakban. Mert abban igaza van, hogy hajnalba nem jártam körbe a területet így nem tudhattam, hogy járdát csináltak oda, ahol három nappal ezelőtt még nem volt semmi. De abban ugyan nincs igaza, hogy ne ismerném az őrhelyemet, mert pontosan tudom a történetét. A börtön, ahol a politikai foglyok nagy részét őrizék ott elől van közvetlen a temető bejárattal szomszédságban. Alig 2-300 méter a távolság. Ennek ellenére az áldozatok holttestét nem merték a főbejáraton át behozni a temetőbe.
Hanem éjszaka lesötétített teherautókra rakták őket, majd átkocsikázták velük fél Kőbányát, hogy a sírkert végénél a kerítésen át dobálják be a tetemeket. Ha nem volt idő megrendelni a sírokat akkor az ÁVÓ- soknak kellett kiásni a gödröket. Nem erőltették meg magukat ,nem ástak mélyre olykor mindössze 80-centiméterre .Aki belefért úgy is jó, ha nem fért bele, mert magas volt életében akkor belehajtogatták, mint Maléter Pált, úgy is jó. Voltak, akiket arccal lefele temettek el és olyanok is voltak akiket csecsemőpózban egymással szembe fordítottak összedrótozták a kezüket, lábukat és így dobták a gödörbe a holttesteket. Majd lovakkal megtapostatták a helyet, hogy nyoma se maradjon annak, ami éjszaka történt. Látja azt a parcellát? Azt ott! Ott nyugszanak Roth Manó –közismertebb nevén- Rákosi Mátyás áldozatai. Van közöttük olyan Vitéz, aki a Don-kanyart is megjárta. -Háborús bűnös! Hangzott az ítélet. Emitt ezek a parcellák rejtik Kádár János által vezetett kormány áldozatait. Az a kopjafa sor amott a Székely, Litván, Lengyel, Orosz nép tiszteletét fejezi ki a Forradalmárok előtt. Van szembe velünk három sír, az egyikben Maléter Pál nyugszik, a másikban az azonosítatlan Hősök, a harmadikban Borbíró Piroska alussza örök álmát.
-Tudja ki volt ő?
-Igen tudom. Ez a név állt azon a fejfán, ami alatt Nagy Imre Magyarország Miniszter elnöke feküdt. A Borbíró Piroska- fedőnév.
-Most menjen fiatalember és nézzen szét! Ha talál valami furcsát, akkor jöjjön vissza, beszélünk róla!
Fölkelek a padról besétálok, ahova be lehet, van itt mindenféle kopja. Van, amelyikbe belefoglalták a halálos ítélet nagyított másolatát. Csinálok pár fényképet, és valóban találok valami érdekeset, visszamegyek az Öreghez és mondom neki.
-Találtam egy márványtáblát, amin ez áll : „Memento Kovács Ferenc ELTÜNT 1994 „ A Mártírok fáradhatatlan kutatója.
-Igen. Kovács Ferenc kutatta a mártírok ügyét, próbálta azonosítani az áldozatokat, elemezgette az ítéleteket, fényt derített a bűnösök neveire. 1994-ben nyomtalanul tűnt el a lakásáról, a levéltárakból, az utcáról, a föld színéről. Mindenhonnan.
Ülök még csendben az Öreg mellett, várom, hogy leülepedjen a történet. Mert felkavarta bennem az embert. Majd búcsúzom és zarándokutam végeztével elindulok a kijárat felé, ahol az autóm van. Ekkor értem csak meg azt az egyszerű nyilvánvaló dolgot, ami gyerekkorom óta nem fér a fejembe.
-Azokban az időkben gyilkosság történt. Sorozatos, kegyetlen gyilkosságok.
Nem érthettem meg mert nagy és szép szavak mögé bújtatták az Igazságot. Forradalom, ellen forradalom, névtelen hősök, mártírhalált halt …..stb. Ha egy ma is élő hozzátartozót megkérdezünk mi történt az apjával, férjével,fiával ,bátyával azt fogja felelni ,hogy –Meggyilkolták Roth Manó vagy Kádár János pribékei. És nem azt fogja mondani, hogy elsodorta őket a történelem vihara.
Fiatal koromnál fogva mártírhalált halt Hőst, egyet sem ismerhetek. De ismerek egy tagot, aki fénykorában ÁVO- s tiszt volt. Az, az ember idős kora ellenére sem találta meg a lelki békéjét. Akár állt, akár ült, akár feküdt a keze, vagy a lába folyamatosan perceget. Idétlen félhangos szójátékokkal terelte el a figyelmét, és valahányszor leült a televízió elé egyetlen csatornát volt képes nézni csak. A mese csatornát. 70 esztendős kora ellenére. Mesét, ami elszakítja a valóságtól, jó távolra az emlékeitől.
Csak mesét.

További képek
http://picasaweb.google.com/zsokovach/TORTENELMI#