Locations

Galambos Gábor

Baja hadszíntér 1944–45

Az 1944 nyarától hazánkat elérő szárazföldi háború gyorsan elérte az ország középső vidékeit is. Szeptemberre a szovjet csapatok átlépték a történelmi határokat, majd a román átállás következtében délről betörtek Erdélybe. A Torda környékén megvívott csata a hősies magyar ellenállás ellenére is csak a szovjet–román erők lassítására volt elegendő, a front megtartására nem.

Október 10-étől a szovjet 46. hadseregcsoportot az újvidéki 16. határvadász zászlóalj mintegy 2000 fővel akarta feltartóztatni Óbecse térségében. A heves védekezés után gyors visszavonulás következett. A 2. Ukrán Front október 11-én elfoglalta Szegedet.
A szövetségesek kétszer is bombázták a bajai hidat.  A háború előszele már megérintette Baja városát, és a front vészesen közeledett.

A 46. hadsereg balszárny-csapatai Szeged–Óbecse között létesített Tisza-hídfőből nyugati irányban törtek előre, és tíz napon belül elérték a Dunát. Malinovszkij marsall kitűnően felhasználta azt a körülményt, hogy a németek figyelme október közepén és végén elsősorban a Debrecen és környéke körüli harcokra összpontosult, s mintegy észrevétlen a Tiszától a Dunáig terjedő hatalmas hídfőt foglalt el. A Szegedtől délre átkelt szovjet 46. hadsereg viszonylag akadálytalanul nyomult előre Kecskemét és Baja irányába. A magyar 3. hadsereg arcvonalát a Szolnok–Kiskunfélegyháza–Kiskunmajsa–Kiskunhalas–Jánoshalma–Baja vonalon csupán nagy hézagokkal tudta kialakítani. A homokdombok, homokbuckák az őszi nedves időben jól járható tereppé váltak, s az erdők, tanyák, szántóföldek is jó rejtőzési lehetőséget kínáltak. S ha a vidék utakban nem is volt gazdag, a kedvező talajviszonyok a harckocsik számára korlátlan mozgási alkalmat biztosítottak, így a szovjeteknek Kiskunhalas–Jánoshalma–Baja vonal előterébe sikerült elérniük.

A magyar 3. hadsereg főerőit, nevezetesen az 1. huszár-, 1. páncélos-, 8. tábori pót-, és a 20. gyaloghadosztályokat a magyar VIII. és a német LVII. páncéloshadtest alárendeltségében a Kecskemét–Budapest irány lezárása érdekében Kecskemét–Szolnok–Kiskunfélegyháza terepszakasz megtartására összpontosította. A Kiskunmajsa–Baja terepszakaszon kezdetben az 5. tábori póthadosztály, majd október 19-étől a magyar 1. hadseregtől a térségbe vezényelt 10. gyaloghadosztály, valamint a 2. és a 3. folyamzár-zászlóalj védekezett. Vezetésüket a magyar VII. hadtest-parancsnokság (Markóczy János altábornagy) vette át.

A folyamőrzászlóaljak közül a 2. folyamzászlóalj és tábori pótzászlóalj október 15. után a parancs értelmében folytatta útját Baja felé. Közben többször megütköztek az üldöző szovjet csapatokkal, de veszteségeik nem voltak számottevőek, és sikerült minden esetben elszakadniuk az ellenségtől. Különösen a Bácsalmás és a Bácsbokod körüli szovjet támadások voltak hevesek.  Az érdekes és a viszonyokra jellemző eseményre így emlékszik Tóth Antal főtörzshajómester, a 2. folyamzászlóalj írnoka, akit a zászlóaljparancsnok előre küldött Bajára, hogy ott gondoskodjon a zászlóaljak elszállásolásáról:

„Kb. 12 óra tájban felhívtam a bácsbokodi postát, és kértem a zászlóaljparancsnokomat. Erre az ott lévő telefonosnő mondotta, hogy nem lehet megtalálni, mert az ellenség támad, és nagy harc dúl. Talán hívjam fel később. Kb. 14 óra tájban újból felhívtam. Akkor a postáskisasszony mondta, hogy már a községben dúl a harc. Egyszerre pedig bemondja, hogy a magyarok kiszorultak a községből, s épp most lép be egy orosz tiszt, aki a kagylót kéri. Így szólt: „Most adom át a kagylót egy orosz tisztnek, ki dobra danót és valami egyebet mondott.” Már tudtam, hogy a zászlóalj megmaradt részei menekülnek Baja felé.”

A szovjet csapatok csaknem a visszavonuló folyamőrökkel (magyar erőkkel) egy időben, október 20-án érték el Baját. Nagy Ernő törzskapitány parancsot adott a két zászlóaljnak a folyón való átkelésre, amit – mivel a hídra nem tudtak feljutni – kompokon, csónakokon, uszályokon és hajókon hajtottak végre. Az átkelés nem ment zökkenőmentesen, mert a szovjet gyalogság erős aknavető tüzet zúdított a Dunára és a partsávra, ahol a menekülő német és magyar csapatrészek összekeveredtek. A magyar és német katonák közben utcai harcokat vívtak a városba benyomuló szovjet előőrsökkel. Az október 20-áról 21-ére virradó éjszakán a magyar erők néhány tagja még a városban rekedt. A 2. folyamőrzászlóaljnak az eredeti parancs szerint Baja-keletnél már korábban kiépített védővonalban kellett elhelyezkedniük, és védelmezniük Baját az oroszok ellen. Ám a sebtében végrehajtott, gyors bajai partváltás miatt ez meghiúsult. A 2. folyamőrzászlóalj parancsnokát, Nagy Ernő törzskapitányt ezért október 24-én leváltották. Visszaemlékezéseiben kifejti, miért döntött így: bízott abban, hogy a Dunántúlon még csatlakozhat a Horthyhoz hű egységekhez, hiszen a kiugrási proklamációból erre lehetett következtetni (1944 október 15.). Szálasi Ferencet nem tekintette legitim államfőnek: „Nem akartam, hogy ártatlan emberek haljanak meg egy őrült kedvéért, féltettem embereim életét, ezért alapos megfontolás után úgy döntöttem, hogy megtagadom a nyilas parancs teljesítését.”

A XXXI gárdalövész-hadosztály 20-áról 21-ére virradó éjszaka a Bokodi úton előrehaladva behatolt a városba és kijutott a Dunához.A hídfőben védekező 9/III. gyalog tábori pótzászlóaljat-melyet egy tüzér üteggel is megerősítettek-és a bajai légvédelmi tüzércsoportott részben szétverték részben a Duna nyugati partjára szorították vissza. A 10. magyar gyaloghadosztály Dunára támaszkodó szárnyán védelembe vonuló Szűcs ezredcsoport II. és III. folyamzár-zászlóalja is szórványos lövöldözés mellett elhagyta a várost.

Gyakorlatilag október 21-ére a szovjet erők teljesen elfoglalták a várost. A városban lezajlott harci események áldozatai:

– október 20-án a hajnali órákban kisebb lövöldözés volt a Kálvária temetőnél (1 halott) és a kiscsávolyi temetőben (2 halott, egyikük Szilvási Lajos szakaszvezető)

– a későbbiekben a Damjanich utcában egy magyar katonát találnak agyonlőve: Szabó László karpaszományos honvédőrmester, szül. 1921. Bácskossuthfalván

– a Kölcsey utcában, az artézi kútnál egy, a szabadságáról hazatérő, a már elvonult alakulatához visszatérni igyekvő decsi öreghonvédet találnak holtan, itt sebesül megf Wilhelm József is

A visszavonulók utóvédjét képező II. magyar folyamzár-zászlóalj a lebombázott Duna-hídon keresztül hátrált a nyugati oldalra, majd maguk mögött a hídroncsokat és a rajta keresztül épülőfélben lévő hadihidat felrobbantották. A visszavonulók fő erői Érsekcsanád déli körzetében védelembe mentek át.A városban ugyan megszűntek a harci cselekmények, de környékén még aktív maradt a front. 1944. október 30-án egy magyar felderítő járőr hajtott végre erőszakos felderítést a város északi részén. Erről az M.T.I is napi hírben számolt be:
„Walter Kalweit SS-haditudósító jelenti Délmagyarországról a Magyar Távirati Irodának:
Magyar kötelékek öt kilométernyire közelítették meg Baja város északi peremét. A honvédcsapatok támadása elárasztott réteken és agyagos földeken át csaknem 12 kilométer mély tereprészt ragadott el az ellenségtől. A magyar ellenlökésnek csak három napra volt szüksége, hogy a dunamenti termékeny területet megint visszaszerezze. A hadosztályparancsnokság most parancsot adott felderítésre déli irányban. Egy megerősített magyar lövészcsoport elhagyja saját állásait és megindul azon a terepen, amelyről nem tudjuk, vannak-e még ott ellenséges erők. A csoport felázott szántóföldön hatol előre. Semmisem mozdul a vidéken. Sem az északról dél felé haladó gépkocsiúton, sem a földeken elszórva álló fák mögött. Most a magyar felderítőcsoport tagjai előtt feltűnnek az első házak Baja északi peremén. Most elővigyázatosnak kell lenni. Erre nagy szükség van, mert amint a magyarok Baja házaihoz közelednek, rögtön kattogni kezd néhány szovjet géppuska. A felderítő csoportnak vissza kell húzódnia. Értékes értesüléseket visz magával az ellenség helyzetéről Baja városában s ezek az értesülések nagy jelentőségűek lesznek az e térségben végrehajtandó további hadműveletekben. E felderítőcsoport vállalkozása egyébként mutatja hogy délen, Baja előtt, az arcvonal mind délebbre helyeződik át.”

A lebombázott híd a bátaszéki  hídfőből  nézve

Mivel a város hazánk legnagyobb vízi útja mellet fekszik, és fontos kikötővel rendelkezik a folyami szállítás szempontjából, így a folyamot is biztosítani kellet katonailag. A szovjet alakulatok felsorakoztak a Duna keleti partjára, és felfedezték a túlsó parton elmaradt hajókat, uszályokat. Az elsőként (22-én) megjelent orosz alakulatok tüzérséggel szétlőtték a jobb parton kikötött BL 1072 és BL 1059 jelzésű uszályokat. A szovjet katonai flottilla tíz páncélos naszádja az eliszaposodott Ferenc-csatornán küzdötte magát Baja irányába. A Ferenc-csatornában még a lakosság kényszerítésével is csak vontatottan haladtak előre az éjszakánként faágakkal álcázott hajók.

Az 57. hadsereg november 6-án Apatinnal szemben, 9-én Kiskőszegnél (Batina) meglepetésszerűen átkeltek a Dunán és hídfőt foglaltak a Baranya-háromszögben. A szovjetek november 16-án kitörtek a hídfőkből, majd 26-ára egyesítették azokat. November 24-én a szovjet 4. gárdahadsereg erőszakos átkelést indított a Baja–Mohács szakaszon. A folyóvédelemre rendelt német–magyar alakulatok csak részben érkeztek be. A Duna jobb partján korábban kiépített védőállásaikat a folyó magas vízszintje megrongálta, elmosta, így azok használhatatlanná váltak. A magyar 3. hadsereg II. hadtestének a Duna vonalára Paks és a Dráva-torkolat között felvonult gyenge alakulatai, illetve Bátaszék környékén a gyengén kiképzett német 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály nem tudta megakadályozni a szovjet csapatok november 27-i partváltását. Az arcvonal felszakadt. A magyar csoportosítást (13 zászlóalj, 11 üteg) a Szekszárdra települt 1. folyamdandár parancsnoksága alá tartozó, gyalogsági harcra alig kiképzett folyamőr-, folyamzár-, határvadász-, csendőr- és őralakulatok, az 5. tábori póthadosztály, valamint a 23.tartalék gyaloghadosztály Bölcske és Fadd között elhelyezkedő 42. és 51. gyalogezredeinek részei alkották. Megsegítésükre, illetve az ellenséges erők előretörésének megfékezésére a német hadvezetés a magyar 20. gyaloghadosztályt s a német 1. és 23. páncéloshadosztályt akarta felvonultatni

.

Szovjet folyami átkelés

A Bajánál átkelt szovjet seregtestek a német 31. SS-önkéntes-gránátoshadosztály Bátaszéknél történt november 28-i visszavonulása következtében a magyar 3. hadsereg alá tartozó alakulatok oldalába és hátába előretörve november 30-án elfoglalták Szekszárdot és Bonyhádot.

A harcokban résztvevő szovjet katonák egyike megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést: az 51. műszaki hidászdandár 18. zászlóaljának katonája, Sztyepanyenkó Grigorij Ivánovics gárdaőrmester, a felderítőraj parancsnoka. A kitüntetést az ellenség helyzetéről – a Dunán való erőszakos átkelés megszervezéséhez – adott pontos felderítésért kapta. Baja és Mohács között két alkalommal is hosszabb időre átúszott a folyam nyugati oldalára, ahol felderítette az ellenség védelmét.

Szovjet felderítő rajza a bajai átkelőhelyről,1945

A várost elfoglaló szovjet egységek berendezkedtek a városban. Több középületet és magánházat foglaltak le katonai használatra. A városi kórházban részben hadi kórházat rendeztek be. 1945. február 21-én, valószínűleg a dunántúli hadműveleteik támogatására a németek bombázták a bajai vasútállomást. A támadásnak számos halálos áldozata volt. (Bővebben egy másik írásban.) A változó hadi helyzet márciusban éreztette hatását a város életében. Ekkor váratlanul a szovjet városparacsnokság az egész kórház azonnali kiürítését és átadását követelte. Ez időben indult meg ugyanis a Dunántúlon a Tavaszi Ébredés fedőnevű német–magyar ellentámadás. A szovjet hadsereg átmeneti visszavonulása számos sebesülttel és jelentős emberveszteséggel járt.

A harctérről nagyszámú sebesült érkezett az intézménybe. Ennek előfeltétele volt a szeptemberben lebombázott Duna-híd használhatóvá tétele, illetve a folyón való átkelések műszaki biztosítása. Miközben a Duna a front határa lett, a visszavonulók felrobbantották, elsüllyesztették a menekülésre képtelen hajóikat és minden olyan vízi járművet, pontont, úszó munkagépet, amely a szovjet hadsereg átkelését segíthette volna.

November 9-étől a szovjet Dunai Katonai Flottillát a Tolbuchin marsall által vezetett 3. Ukrán Front parancsnoksága alá helyezték át. A harcok elültét követően a szovjet műszaki alakulatok a Bajai híd roncsain keresztül drótkötélpályát létesítettek, melyen az utánpótlási anyagokat szállították a túlsó partra.

A jégzajlást (január 20.) követően a megszálló hadsereg a hídroncsok mellett vasúti, lejjebb pedig egy közúti pontonhidat épített. A hajósólyák építése érdekében a bajai kikötő partfalait felrobbantották.

Sólyák összevonása

A vasúti pontonhíd üzemeltetéséről a MÁV és a honvédség gondoskodott szigorú orosz katonai felügyelet mellett. Ez a vasúti híd sínekkel előre felszerelt önjáró pontonokra épült. Úgy érkeztek a helyszínre, hogy amint beálltak a helyükre, összehevederezték a vasúti pályaelemeket. Minden pontonon motor volt. A pontonhidat drótkötelekkel a hídpillérhez kötötték, s attól 50-60 méterre rögzítették. A pontonhídra vezető vágány üzemeltetése sok gondot okozott és feladatot adott, hiszen a feljárót mindig a vízállásnak megfelelően kellett igazítani. A töltésre felmenő sínek meredeksége miatt egy 56-os és egy 375-ös sorozatszámú mozdonyt kellett beállítani a vontatás segítségére.

A hajózási utat a bombázás után szabaddá tették

Az oroszok a pontonhidakat légvédelemmel is biztosították, az erdőbe ők is telepítettek légvédelmi ágyúkat. A német légierő már egyre ritkábban jelent meg, de egyszer előfordult, hogy egyik támadásuk folyamán (1945. március 23?) a bajai út átjárójánál bombával eltaláltak egy lőszert szállító tehervonatot. Emiatt egy hétig állt a forgalom. A támadásnak két polgári áldozata volt: Szabó László és Petrity Károly helyi aranyműves.

A front végleges elvonultával a város és környéke már szinte hátországnak számított. Ennek tudható be, hogy a városban, a Vaskúti úton hatalmas hadifogolytábort létesítettek a szovjetek. Ebben a táborban több ezer magyar és német hadifoglyot tartottak fogva. Több mint háromezren nem élték túl a hadifogságot.

A halottak emlékét egy 1946-ban állított emlékmű őrzi.

Források és felhasznált irodalmak:

Árokay Lajos: Emlékező tájak – A Szovjetúnió Vörös Hadseregének harcai nyomán; Zrínyi Katonai Kiadó, Bp. 1970. 89.o.

Csonkaréti Károly – Benczúr László: Haditengerészek és folyamőrök a Dunán 1870–1945; Zrínyi Kiadó é.n. 247–247. o.

Bárd László: A bajai temetőkben nyugvó I–II. világháborús hősi halottak. Kézirat, Türr István Múzeum, Baja

Tóth Ferenc: Világháborús roncsok a Duna Paks és Baja közti szakaszán.

A Bajai Kórház milleniumi évkönyve. Baja, 2000.

Hősök. A Szovjetunió hősei a magyarországi felszabadító harcokban 1944–45. Zrínyi Könyvkiadó, Bp. 1981.

Szabó Péter-Számvéber Norbert:A keleti hadszíntér és Magyarország 1943-1945 Puebló Kiadó Bp.2009.