Lakatos Árpád
A KwK 42 Harckocsilöveg és lőszerei

Csak elöljáróban szeretnék néhány gondolatot megosztani erről a cikkről. Attól tartok hogy sokak számára hiányosnak, vagy befejezetlennek tőnhet, esetleg el sincs kezdve. Ennek oka, hogy egy, a párducot teljesen leíró kézirat része. Ennek az írásnak már több kisebb része is publikálva lett több helyen. Sajnos egyre inkább úgy tőnik hogy nyomdafestéket sohasem fog kapni, pláne könyv formájában, ezért más módon teszem közzé. Elnézést az írás emiatti tökéletlenségéért…

KwK 42

A Rheinmetal – Borsig 1941. július 18-án kettős megbízatást kapott a HWA-tól. Tervezniük kellett egy olyan harckocsiágyút, ami 1000 m távolságból 140 mm-est páncélzatot is át tud törni, valamint egy olyan tornyot a VK 3002-es jármőhöz ami befogadhatja a tornyot (később ez is lett a Párduc tornya). A fejlesztés alapja a 75 mm-es PaK 40 (Panzerabwehr Kanone – páncélos elhárító ágyú) volt, pedig akkor még a nem is állt szolgálatban. A Krupp és a Rheinmetal 1939-ben kezdte a fejlesztését, de ekkor már a végső szakaszában volt és 1941 novemberében került ki a csapatokhoz. Szintén a Pak 40 volt az alapja a KwK 40-nek, amivel a Panzer IV F2-t szerelték fel először, és egy darabig a legütőképesebb harckocsiágyú volt.

Az előírás egy, a KwK 40-nél jóval nagyobb átütőerejő fegyvert igényelt, ezért növelni kellett a löveg kezdősebességét. A sebesség két legfőbb befolyásoló tényezője, a lőpormennyiség és a kaliberhosszúság. A PaK 40 L/46-as kaliberhosszúságú (a cső hossza tehát 46 x 75 mm, vagyis 3450 mm ) volt, amit 60-ra növeltek. Ezzel már megközelítette a követelményeket, de még nem érte el. Ezután 70-szeresre növelték a csőhosszt, és 60%-al nagyobb mennyiségő lőport alkalmaztak, amivel már teljesítette a kiírást.

A löveg legfőbb eltérése a hosszabb cső mellett, hogy a mechanikus elsütőszerkezetet elektromosra cserélték, ami megbízhatóbb. A szerkezet félautomata volt, a hüvelyt teljesen eltávolította és kivetette. A gázzárást függőleges ékzár biztosította. A hátrasiklást hidraulikus fékmunkahengerek fogták fel, elég hosszú, 400 mm-es úton. A helyretolást hidro-pneumatikus szerkezet végezte. A V2-n még a Panzer IV F2-n is használt gömb alakú egykamrás csőszájféket szerelték a csőre, de a többire már a nagyobb nyomásra és gázmennyiségre tervezett kétkamrás csőszájféket szerelték. Nagyon fontos szerepe volt, mivel még azelőtt oldalra terelte a gázokat, hogy a lövedék elhagyta csövet. Ezzel a hátrasiklásért felelős erő kétharmadát semlegesítette. Másik szerepe a csőszájféknek, hogy a gázok oldalra terelésével kevesebb port ver fel a jármő körül mint anélkül, amikor minden irányba terjednek a gázok a cső szájától. A felverődő por zavarja a legénység kilátását és elárulhatja a páncélos hollétét. Kisebb hátránya is volt, mert csőszájfék nélkül a lövedéket a cső elhagyása után is gyorsítják a gázok némileg, itt azonban ez a plusz sebesség elvész.

Az ágyúcső természetesen huzagolt volt. Összesen 32 ormózat és barázda adta a huzagolást, ami még megegyezett a Pak 40-el, de a huzagemelkedés már más volt. A Pak 40 fokozatosan gyorsított huzagemelkedéső volt, vagyis egyre nagyobb mértékben nőtt az ormózatok szöge. 1/24 volt a huzagolás indítása és a csőszájféknél már 1/18-ra nőtt (ez az érték azt mutatja, hogy milyen kaliberhossznál tesz egy fordulatot a huzagolás). Ezzel szemben a KwK 42 huzagolása állandó huzagemelkedéső volt, aminek a szöge 6,5 fok (jóval egyszerőbb elkészíteni). Ezzel 1/27,75 volt az emelkedése, ami közel volt az akkor e kategóriában átlagos 1/25-höz.

A KwK 42 csöve egy darabból készült (monoblokk), szemben mondjuk a Tigris KwK 36-os lövege kettőből. Ott a külső burokcső és a belső béléscső amin a huzagolás volt, külön elemet képzett. A cső elhasználódása esetén így csak a belső, béléscsövet kellett kicserélni, és a gyártás során is csak annak kellett a jóval magasabb előírásoknak megfelelő anyagból készülni. Ez minden szempontból olcsóbb, de kissé bonyolultabb megoldás. A cső 2000-3000 lövést bírt ki átlagosan, a kopás függvényében. Leginkább a nagy sebesség rongálta a huzagolást, ezért a lövések számolásánál a Pzgr. 39 egy, a Pzgr 40 viszont négy lövéssel ért fel a nagyobb sebessége miatt. Az Sprgr. 42 pedig csak a negyedét okozta a Pzgr. 39 koptatásának, ezért ott ¼-et számoltak

Az egy darabból készült csőre szerelték rá a csőfart, amiben függőleges ékzár volt. A csövet egy feszítőcsavarral rögzítették a csőfarban, amivel biztosították a pontos zárást és a biztos rögzítését. A csőfar lett a löveg a lövegbölcsőbe helyezve, arra pedig a lövegpajzs rögzítve. A bölcsőt és a csőfart a fékmunkahengerek és a helyretoló mechanizmusok kötötték össze, mert a bölcső már nem siklott hátra. Ez vezette meg a hátrasiklást és biztosította a függőleges irányzást. A függőleges irányzást a bölcső jobb oldalán lévő fogaskerék áttétellel biztosították. A bölcső alján egy hidro-pneumatikus henger tartotta egyensúlyban (Kompenzátor) a löveget (nem ellensúly) és némileg csillapította is menet közbeni lengéseket. A bölcső jobb oldalában volt kialakítva a löveggel párhuzamosított MG 34-es géppuska helye.

A lövéskor kitáguló hüvely és a zár nem engedett sok gázt a ki a lövés folyamán, de a hüvely kivetésekor sok lőporgáz kerülhet a toronyba. Ez teljesen elfogadhatatlan lenne, mert a lőporgázok irritálják a nyálkahártyákat és az elégetlen lőporszemcsék még robbanásveszélyesek is lehetnek. Már egy-két lövés után teljesen elviselhetetlen lenne a torony levegője, ezért két rendszert is beépítettek ez ellen. Az elsőszámú a Rohrausblasvorrichtung-nak (szó szerint „csőkifújó rendszer) nevezett eszköz, aminek a feladata, hogy minél kevesebb gázt engedjen a toronyban a hüvelykivetés során. A rendszer igen egyszerő, a hüvely kivetésekor a zárszerkezet mögött lévő csőből egy másodperces, 10,5 bar nyomású légfúvással visszanyomják a gázokat az ágyúcsövön keresztül a szabadba. Az ehhez szükséges nyomást egy, a toronypadlóra szerelt kompresszor biztosította. Ez egy egydugattyús, léghőtéses sőrítő volt, amit az előtte lévő toronyforgató szerkezet hajtott ékszíjon keresztül. A hajtásába még egy centrifugális kuplungot is beiktattak, ami nagy motorfordulat esetén leoldotta a kompresszort, nehogy túlpörgesse azt. A levegőt egy 5 l-es tartályban tárolta amit 7 másodperc alatt töltött újra. A kompresszor még egy Ciklon légszőrőt is kapott, hogy se az ágyúcsőbe, se a kompresszorba ne jusson szennyeződés.

Még a rendszerrel együtt is kerültek lőporgázok a toronyba, amit egy, a toronytetőre szerelt ventilátor távolított el. Igen komoly, 120 W teljesítménnyel 12 köbméter levegőt szívott el percenként, amit egy gégecsövön a (már tárgyalt) teknő alján lévő elszívó alagútjába fújta. Korábban csak az elszívórendszer volt beépítve, 1943. áprilisától szerelték csak be a kifújót is.

Típus Kampfwagenkanone 42
Ormózati átmérő 75 mm
Barázdaátmérő 76,8 mm
Csőhosszúság 5250 mm
Csőszájfékkel 5335 mm
Kaliberhosszúság L/70
Töltényőr 668 mm
Tengelymagasság 2260 mm
Ormózat száma 32 db
Barázdamélység 0,9 mm
Barázdaszélesség 3,86 + 0,01 mm
Ormózatszélesség 3,5 + 0,01 mm
Huzagemelkedés 1:2081 mm (27,75 kaliber)
Cső, zárfészek, csőszájfék tömege 1000 kg
Bölcsővel, lövegpajzzsal 2650 kg
Lövegcső nyomása 3200 bar
Hátrasiklás 400 mm
Max. hátrasilás 430 mm
Cső fékmunkahenger folyadékmenny. 9 l
Helyretoló munkahenger folyadékmenny. 2,3 l
Helyretoló m. gáznyomása 55 +-5 bar
Kompenzátor folyadékm. 0,5 l
Kompenzátor gáznyomása 75 +-3 bar

Lőszerek

A német harckocsiágyúk között a KwK 42-nek volt talán a legrövidebb palettája a lőszerek terén. Míg a többi löveghez rendszeresítve volt legalább háromféle páncéltörő, több repesz-romboló, kartács és ködgránátok is, addig ehhez csak három fajta lett átvéve.

Páncélozott célok leküzdéséhez a Panzergranatpatrone 39/42 volt rendszeresítve. A lövedék szinte teljesen megegyezett a Pzgr. 39-el, amit a KwK 40-es ágyúhoz rendszeresítettek. Az egyetlen eltérés a vezetőgyőrő. A KwK 40-nél még egy darab lágyvasból készített (FEW – Führungweicheisen, lágyvas vezetőgyőrő) győrőt alkalmaztak, viszont a KwK 42 jóval nagyobb gáznyomása miatt már kettő, keményebb anyagból készített szintervas (FES – Führungsintereisen, szintervas vezetőgyőrő) győrőt alkalmaztak. Ennek közvetlen elődje volt a Kanone Granate rot Panzer (K. Gr. rot Pz.), amit még a rövid csövő Panzer IV-hez használtak. Ez egy lágyorrú páncéltörő lőszer volt (Mai terminológia szerint APC – Armour Piercing Capped, vagyis lágyorrú páncéltörő lőszer). Az edzett acélból készült lövedék orrára került egy puha fémorr, ami a célba csapódáskor szinte megtapadt a felületén és megvezetést is adott a lövedéknek. Ezzel a ferdén érkező lövedékek kisebb eséllyel pattantak le a célról, és a megvezetéssel a lövedék irányát közelebb hozta a merőlegeshez, így nagyobb esélye volt az átütésre.

A Pzgr. 39 is ehhez hasonló, de már kapott a lágy orrész elé egy kúpos szélsapkát, a légellenállás javítására (APCBC HE T - Armour-Piercing, Capped, Ballistic Capped High Explosive Tracer vagyis szélsapkás, lágyorrú páncéltörő lőszer, nagy feszítőerejő, nyomjelző). A lövedék fenékrészében hordozta a robbanóanyagot, ami 18 g RDX volt, 5% viasszal keverve. A gyújtó egy Bodenzünder (Bd.Z.) 5103 típusú fenékgyújtó volt. A gyújtás nem volt időzítve, tehát a becsapódáskor azonnal indult. A reakcióideje révén viszont néhány ezredmásodperc késéssel robbant, amikor a lövedék áthatolt a páncélon. A fenékgyújtó része volt még a nyomjelző anyag is. Amikor a lövedék elhagyta a csövet, ez a levegővel érintkezve begyulladt, és két másodpercig égett, füstcsíkot hagyva maga után, ami az irányzót segítette a célzásban (valamint az ellenséget a párduc felderítésben).

A vezetőgyőrő mellett a hüvelyméret változott meg. A nagyobb mennyiségő lőportöltet nagyobb hüvelyt igényelt, ezért a 495 mm helyzett 640 mm-lett a hüvely hossza, és 122 mm lett a peremátmérő a korábbi 111 helyett. A hüvely hivatalos neve Patronenhülse 6387 Stahl volt (Patrh. 6387 St.). A Stahl megnevezés arra utal, hogy a rézhiány miatt acélhüvely volt, rézfüsttel bevonva. Ebbe töltötték bele a 2,41 ről 4 kg-ra nőtt Digl. RP G1 típusú lőpor rudakat. A mozaik jelentése Diglycol Röhrenpulver vagyis diglikol hengeres-lőpor, G1-es típus (nitrocellulóz és dinitroglikol keveverék). Ezeket 4,1 mm-es rudakat középen 550 mm hosszúra, körbe a szélén pedig 500 mm hosszúra vágva készítették, és úgy 1,5 mm távolságba helyezték őket, ami nagyobb égési felületet biztosított, nagyban javítva a hatásfokot. A beszámolók szerint ez nem is volt hiábavaló, mivel a szövetségesekénél jóval kisebb torkolattőz és füst keletkezett, (a tökéletesebb égés miatt, így nem égett, hanem rögtön gázzá alakult a lőpor szinte teljes része) ezért nehéz volt felderíteni őket ha lesben álltak. Legalulra egy 20 g-os lőportasak került gyullasztó-lőportöltetnek. Végül, a hüvelyfenékbe épített elektromos mőködéső C/22-es csappantyú, ami az egész folyamatot beindította. A lőszernek létezett egy gyakorlóváltozata, amit Üb. (Übung) jelöléssel láttak el, ez nem tartalmazott robbanótöltetet.

Típus Panzergranatpatrone 39/42 75x640R
Lövedékátmérő 74,5 mm
Vezetőgyőrő átm. 77,4 mm (2 db FES)
Peremátmérő 122 mm
Hüvely hossza 640 mm
Lőszer hossza 893,2 mm
Lövedék tömege 6,8 kg
Lőszer tömege 14,3 kg
Hajtótöltet 4 kg Digl. RP G1
Csappantyú C/22
Robbanótöltet 18 g RDX – viasz (95-5 %)
Gyutacs Bd.z 5103
Késleltetés nincs
V0 925 m/s
1943 1944 1945
db 882 600 1 044 200 58 900

Pzgr. 40

A Pzgr. 40 (Hk) már rég létezett a párduc megjelenése előtt. Ez egy, a Pzgr. 39-nél nagyobb átütőerejő lövedék volt. Mai nevén HVAP - High Velocity Armor-Piercing - keményfémmagvas páncéltörő lőszer vagy őrméret alatti páncéltörő lőszer. Erre utal a Hk, mint Hartkern: keménymag. A keménymag wolfram-karbidból készült, (W2C) ami 15,8 t/m3 sőrőségével több mint duplája a vas 7,9 t/m3 sőrőségének. Rugalmassága alig a fele, keménysége pedig jóval felülmúlja az acélt mivel az egyik legkeményebb fém. Ezekkel a tulajdonságokkal sokkal alkalmasabb a páncéltörésre, mint egy acél lövedék. A sőrősége és szilárdsága révén szinte lyukasztóként hatolt át a páncélon. A lövedék töltetet nem tartalmazott, ezért kisebb eséllyel volt végzetes a találat. Előfordulhatott hogy ártalmatlanul átment a célon. Ezen felül pedig nehezebb is volt megfigyelni az eredményt, mivel semmi látványos jele nem volt az ellenfél harcképtelenségének. Ez a lövedék is tartalmazott nyomjelzőt.

A hogy a csövet kitöltse, kapott egy alumínium köpenyt, ballisztikus orral. A hüvely minden lőszernél megegyezett, viszont a lőportöltet más volt. 3,3 kg (KwK 40-nél 2,2 kg) Gu. R.P. 7,7. Gudol Röhrenpulver, ami 70% nitrocellulóz és 30% nitroguanid, rudak formájában.

Tulajdonképpen több szót nemigen érdemel ez a rész, mivel mindössze 18 800 db készült 1943 elején, ami elenyésző mennyiség, és valószínőleg 1943 ősze után nem is maradt egy se. Nem a lőszer fogyatékosságai miatt, hanem az akut wolframhiány miatt. Egy ideig még gyártásban volt, de inkább az olyan kaliberekre koncentráltak, amik a hagyományos lőszerekkel nem eredményesek, mint például a 37 mm-es Pak 37, amihez a legtöbb ilyen lőszer készült. Emellett szintén nagy felhasználója volt a fémipar, ami többek közt a párduc lemezeit szabta wolframból készült gyorspengékkel.

Jelentős előnye leginkább 1000 m-en belül volt, ez pedig az ütközetek zömét lefedi. Az őrméret alatti lőszerek lényege, hogy a lövedékhez képest aránytalanul nagy töltettel lehet kilőni őket, emiatt (valamint a kisebb lövedéktömeg miatt) rendkívül nagy a kezdősebességük. Azonban a kisebb tömeg hátrány is, mivel gyorsabban veszíti el a mozgási energiáját és ezzel együtt az átütőerejét, valamint érzékenyebb a környezeti hatásokra, amitől pontatlanabb lesz. Ettől függetlenül a jobb átütőképesség önmagáért beszél, még ha az átütés után kisebb a végzetes károkozás esélye is. Tulajdonképpen nem is volt erre a lőszerre szüksége a KwK 42-nek. Valamennyi 1943-ban szolgáló ellenfelével el tudott bánni racionális távolságból. A JSZ harckocsik ellen lett volna szükséges, de azok 1944-es megjelenésekor ez a lőszer már csak emlék volt…

Típus Panzergranatpatrone 40/42 75x640R
Lövedékátmérő 74,5 mm
Vezetőgyőrő átm. 77,4 mm (2 db FES)
Peremátmérő 122 mm
Hüvely hossza 640 mm
Lőszer hossza 875,2 mm
Lövedék tömege 4,75 kg
Lőszer tömege 11,5 kg
Hajtótöltet 3,3 kg Gu. R.P. 7,7
Csappantyú C/22
V0 1120 m/s
 

A két táblázat a lőszerek páncél áttörési értékét mutatja mm-ben, 90 ill. 60 fokos becsapódási szög esetén. Az értékek jól mutatják az őrméret alatti lövedék fölényét 900 m-es távolságig, ameddig az összecsapások zöme zajlott. Az eredmények azonban némileg megtévesztők. A teszteket minden nemzet eltérő módon végezte és általában az ő általa felhasznált minőségő lemezeken, így ezek eléggé viszonylagos értékek.

A teszteket 2 x 2,5 m-es célokon végezték.

Sprgr. 42

Sprenggranatpatrone 42, ami tulajdonképpen inkább 34/42 de a vezetőgyőrőket leszámítva is eltér némiképp. A lövedék repeszképző volt, srapnelt nem tartalmazott. Az kerekded lövedéket öntéssel készítették. Az öntött fal a töltet robbanásakor széthasadt és a szétrepülő repeszek hordozták az igazi veszélyt. Nagy sebességükkel és a robbanáskor borotvaélesre szakadt széleivel rendkívül veszélyes volt az élőerő ellen. A repeszek szélei valóban annyira durván nyíródtak el, hogy puszta kézzel megfogva könnyen megvághatja az ember tenyerét. A töltet 610 g amatol volt, ami 60% ammóniumnitrát és 40% trinitro-toluol (TNT) keveréke. A Kleine Aufschlazünder 23 umgeänder (kl. AZ. 23 umg – kis csapógyújtó, módosított) típusú gyutacsot a lövedék orrába szerelték. A gyutacsnál lehetőség volt késleltetett, vagy pillanatgyújtó üzemmód között állítani egy speciális kulccsal. 0,015 másodperc volt a késleltetési ideje az umg. típusnak a Kl. AZ. 23 0,02 másodperce helyett. Az időzítést kihasználva, a személyzet elérhette, hogy a lövedék a levegőben robbanjon, ne a talajban, ahol csak töredéke lesz a hatása. Ha a lövedék kellően lapos szögben ütközött a földnek, visszapattanhat és a késleltetés miatt a levegőben robban. A hajtótöltet Gudol, de Blätchenpulver (levélke) formában, ami rudak helyett 4 x 4 x 0,6 mm-es lemezkéket takar ömlesztetve.

Típus Sprenggranatpatrone 42 75x640R
Lövedékátmérő 74,5 mm
Vezetőgyőrő átm. 77,4 mm (2 db FES)
Peremátmérő 122 mm
Hüvely hossza 640 mm
Lőszer hossza 929,2 mm
Lövedék tömege 5,74 kg
Lőszer tömege 11,14 kg
Hajtótöltet 1,9 kg Gu. Bl. P.-AO
Csappantyú C/22
Robbanótöltet 610 g Amatol
Gyutacs kl. AZ. 23 umg.
Késleltetés 0,015 s
V0 700 m/s

1943 / 946 600 db
1944 / 1 749 400 db
1945 / 138 100 db

Egy fontos gránáttípust teljesen kihagytak, ezek a kumulatív gránátok voltak. 75 mm-es gránátok voltak rendszeresítve a Panzer IV-hez Gr.38 HL néven (Granate 38 Hohladung – üreges töltet). Három változat, A, B és C volt 70, 75 ill. 100 mm-es átütőerővel. Az ilyen típusú gránátok előnye, hogy az ereje nem függ a sebességétől így minden távolságon maximális az ereje. Azonban a Pzgr 39 majd 2000 m-ig képes 100 mm-t átütni, ezért nem igazán van előnyben. Ráadásul nagy távolságban jóval pontatlanabb is a kis tömeg és az üreges orr miatt, ami hátrébb helyezi a súlypontját. Ezzel teljesen értelmetlen lett volna az ilyen gránátok rendszeresítése.

A ködgránátokat, vagyis Nebelgranate (Nbgr.) szintén nem vették át, pedig ezek a többi 75 mm-es löveghez rendszeresítve volt. Az oka valószínőleg hogy nem túl használható. Többnyire akkor használták őket ha a páncélos mozgásképtelenné vált, és amíg újra harcképes nem lesz köddel fedte el magát az ellenséges tüzérek elől. Azonban ritkán használhatták, mert egy bajban lévő jármő inkább az ellenségre tüzelve igyekezne fedezni magát, ha van erre módja, mintsem lőszert cserélve a ködösítéssel bajlódjon. A ködképzésre inkább az ekkor megjelenő toronyra erősített ködvetőket használták.

Új hozzászólás