Rövid történet 1944, Erdély
<P align=justify><FONT size=2></FONT> </P> <P align=center><STRONG><FONT size=3>Rövid történet 1944, Erdély</FONT></STRONG></P> <P align=center> </P> <P align=justify><FONT size=2>GyM bácsi, (apám unokatestvére) a II.VH idején tiszt volt. Erdélyben kocogott lovával százada élén kelet felé. Egy erd?n haladtak át. A parancsban kiadott állások elfoglalása volt a cél. A megadott vonal el?tt jóval kipattant elé egy német tisz és rövid kérdést vakkantott: Wohin? (hová?) M bácsi el?vette a térképtáskáját és megmutatta a területet. –Az nem lesz jó! - csóválta a fejét a német. Ott már régen oroszok vannak! Elvitte az erd?szélre, ahol német páncélosok félig beásva és er?sen álcázva várták a rohamot. Az erd?t kopár rész követte, majd ismét erd?. Látcsöveiken figyelve szemben látszott az orosz gyalogság felvonulása. Mivel T34-esek is látszottak b?ven, nekik viszont nem volt páncélelhárításuk, csak néhány Schwarclose, nem sokat vitázott a tiszttel, hamar megfordította emberei menetoszlopát és irány vissza.</FONT></P> <P align=justify><FONT size=2>A parancsnokságnak – ahonnan friss utasítások jöhettek volna - nyoma veszett. Este egy elhagyottnak látszó vasútállomáson a legénység betelepedett a váróterembe, M bácsi az emeletre ment két társával és egy irodában berendezkedtek éjszakára. Reggel arra ébredt, hogy egy kozák osztag reggelit oszt az épület el?tt. A csapatnak se híre, se hamva. Csak sejtették, hogy hajnalban parancs nélkül visszavonultak, azaz „megpucoltak”.</FONT></P> <P align=justify><FONT size=2>Nem látszott túl célravezet?nek hármuknak pisztollyal megrohamozni az oroszokat. Rendbehozták magukat és levonultak az emeletr?l. A váróterem üres volt, de ahogy leértek egy kucsmás, kardos kozák harcos éppen nagy lendülettel berúgta a leng?ajtót. Arcán a legkisebb meglepetés sem látszott. Két kezét kinyújtva lépett a magyarokhoz. Egy pillanatra azt hitték, barátságos kézrázással akarja köszönteni ?ket… Természetesen csak a karórát csatolta le egy utánozhatatlanul rutinos mozdulattal. (Jellemz? módon a pisztolyaikat csak a harmadik napon vették el!) Így esett M bácsi hadifogságba.</FONT></P> <P align=justify><FONT size=2>A végs? kijelölt fogolytábor eléréséig éppen hússzor „zabrálták” végig. Mindig csak annyit vettek el, hogy maradjon is…A huszadik eset után is maradt még nála valami.</FONT></P> <P align=justify><FONT size=2>Gyalogmenetben hajtották ?ket keletnek. Néha ellen?rizték a létszámot. Volt egy eset, amikor talán kevésnek találták a csapatot és egy tizenöt éves forma román fiút – aki vizet hozott a foglyoknak a közeli faluból – simán bependerítettek a sorba.</FONT></P> <P align=justify><FONT size=2>A másnap reggeli szürkületben a srác viszont úgy gondolta, most már hazamegy. Egy orosz ?r észrevette és egyetlen szó vagy felszólítás nélkül puskával hátba l?tte. A gyerek azonnal meghalt. M bácsit ma is rázza a zokogás, amikor ezt az esetet felidézi, pedig ? még most, nyolcvan évesen is kemény legény. Számára a román-magyar ellentét mondhatni tragikusan maradt ki az életéb?l. Egyetlen der?s kalandról számolt csak be, amikor g?zkazánban fert?tlenítették a ruháikat. Az övéket, az ?rökét és a táborparancsnokét is. Meg annak a nejéét is.</FONT></P> <P align=justify><FONT size=2>Az asszonyságnak volt egy – persze zsákmányolt - csikób?r bundája. De csak addig amig a g?zb?l ki nem jött… Csecsem? méretüre összement a bunda. A n? úgy vonyitott a fájdalmas veszteségt?l, hogy még a magyar foglyok vígasztalták. M bácsi hazatérése után a demokratikus hadseregben szolgált, a hetvenes évek végén bekövetkezett nyugdíjazásáig.</FONT></P> <P align=justify><FONT size=2>Ma kisebb egészségügyi gondokkal küzdve, de alapvet?en der?sen tekintve a világra, egy Pest közeli faluban él. </FONT></P>
