"Jégtör?" avagy a Szovjetúnió megtámadása a történelmi tények tükrében.
<P style="MARGIN: 0.4cm 0cm 0pt"> </P> <P style="MARGIN: 0.4cm 0cm 0pt"> </P> <P align=center><FONT size=3><STRONG>"Jégtör?" avagy a Szovjetunió megtámadása a történelmi tények tükrében.</STRONG></FONT></P> <P align=center> </P> <P align=justify><FONT size=2>"Mind a mai napig széles körben elfogadott az a nézet, hogy a nemzetiszocialista német Harmadik Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka sem volt. Ez a tétel a korszer?, elfogulatlanságra törekv? hadtörténeti kutatás számára az elmúlt két évtized kutatási eredményeinek tükrében már nem elfogadható. A két totalitárius nagyhatalom és szövetségeseik háborúját, annak okait a rendelkezésre álló tények alapján, a korábbinál szélesebb környezetben kell megvizsgálnunk.<BR>A világtörténelem els? szocialista országa, Szovjet-Oroszország (1922-t?l Szovjetunió) azt követ?en jött létre, hogy a bolsevikok 1917-ben átvették a hatalmat. A bolsevikok abban reménykedtek, hogy az els? világháborúba belefáradt Németországban is kitör majd a forradalom, amely egész Európát magával ragadja. Ez azonban elmaradt, s Szovjet-Oroszország kapitalista államok gy?r?jében találta magát. A kapitalista hatalmak az újszer? szocialista társadalmi berendezkedést veszélyesnek találták, mivel a szovjet példa er?síthette saját országaik forradalmi mozgalmait. Ezért a bolsevikok elképzelése szerint csak id? kérdése volt, hogy a kapitalista és egyben imperialista hatalmak mikor indítanak háborút az els? szocialista ország megsemmisítése céljából. Szerintük ez az összecsapás elkerülhetetlen volt. Ezen kívül a bolsevikok politikai elképzelései között el?kel? helyen állt a világforradalom eszméje, valamint az, hogy a „szocializmus világméret? gy?zelmét” csak er?szak alkalmazásával érhetik el.<BR>A szovjet Vörös Hadsereg, amely a polgárháború poklában született, 1919-1920-ban elhárította ugyan az intervenciós kísérleteket, de nem volt alkalmas arra, hogy a kapitalista országok korszer? hader?ivel hosszútávon is felvegye a küzdelmet. A hatalmas térségekkel, milliós emberanyag-tartalékokkal és gazdag ásványkincs-készletekkel rendelkez? országnak alig volt nehézipara, amely az els? világháború tapasztalatai alapján a korszer? katonai hatalom alapja volt. Ezért a bolsevikok Sztálin vezetésével az 1920-as évek végén igen intenzív ipartelepítési programba kezdtek, amelyet f?leg a parasztság kizsákmányolásából fedeztek. A cél olyan hadiipari potenciál kiépítése volt, amely a Szovjetunió számára lehet?vé teszi, hogy háborút vívjon a kapitalista nagyhatalmak szövetsége ellen, és képes legyen forradalmi támadó háborút indítani a kapitalista országokban él? proletárok felszabadítása céljából.<BR>Egy évtized alatt a szovjet állam elmaradott agrárállamból vezet? ipari és katonai hatalom lett. A szovjet ipar által épített repül?gépek az 1930-as években több világrekordot is felállítottak. A hadiipar kialakításával párhuzamosan a vezet? szovjet katonai teoretikusok korszer? elméleteket dolgoztak ki a jöv? háborújával kapcsolatban. Ez a háború az elérend? politikai célok és alkalmazott haditechnika (például a nagyszámú harckocsi és repül?gép) miatt alapvet?en támadó jelleg? lett volna.<BR>Bár a Szovjetunió meghatározó katonai hatalommá vált (az 1930-as évek közepén több harckocsija és repül?gépe volt, mint a többi államnak összesen), a politikai vezetés felismerte, hogy a szovjet ipar még nem képes felvenni a küzdelmet a kapitalista nagyhatalmak együttes ipari potenciáljával szemben. Ezért a szovjetek egy ilyen Szovjetunió-ellenes szövetséget alapvet?en politikai eszközökkel igyekeztek megakadályozni (ahogy azt már Lenin is szorgalmazta 1920-ban). Ez nem t?nt túl nehéznek, hiszen a kapitalista nagyhatalmak között az els? világháború következtében jelent?s ellentétek feszültek.<BR>F?ként a legy?zött Németország és gy?ztes nagyhatalmak viszonyában voltak áthidalhatatlan problémák. A versailles-i békeszerz?dés nemcsak katonai leszerelésre és jóvátétel fizetésére kötelezte a németeket, hanem kiviteli lehet?ségeiket is korlátozta. Ez a háború gazdasági következményeivel együtt a német lakosság széles rétegeinek életszínvonalára is súlyos csapást mért. Az 1929-es világválság szociális és gazdasági következményeit a weimari köztársaság demokráciája már nem tudta kezelni, és így 1933-ban Adolf Hitler és a nemzetiszocialisták kerültek hatalomra. <BR>Az új német vezetés a versailles-i szerz?dés megsemmisítése és az ország gazdasági újjáépítése között igen szoros összefüggést látott. A katonailag jelentéktelen Németország viszont nem sokat tehetett anélkül, hogy ne vált volna egy francia-lengyel-cseh katonai intervenció áldozatává. Ha tehát Németország meg akart szabadulni a gazdasági megkötésekt?l, er?teljesebb fegyverkezésbe kellett kezdenie. Ez viszont ugyancsak a versailles-i el?írásokba ütközött. A kényes helyzetben Hitlernek sikerült kihasználnia a Franciaországban dúló belpolitikai küzdelmeket, és lépésr?l lépésre bontotta le a békeszerz?dés gátjait. Az újrafelfegyverzés következtében 1938–1939-ben Németország fegyveres ereje, a Wehrmacht (Véder?) már a világ akkor leger?sebb szárazföldi haderejeként számon tartott francia fegyveres er? számára is jelent?s ellenfélnek számított. A gyors ütemben fejlesztett német Luftwaffe (Légier?) ekkor már mind a francia, mind pedig a brit légier?vel szemben fölényben volt. A nyugati nagyhatalmak még ekkor is az 1918-ban alkalmazott széleskör?, de lassú katonai megoldásokból indultak ki. A németek viszont (els?sorban védelemgazdasági okokból) az ipar és a polgári lakosság számára kevésbé megterhel?, gyors lefolyású hadjáratokra képezték ki csapataikat, amelyben a f?szerep a légier? által támogatott páncéloscsapatoknak jutott.<BR>Németország sem volt azonban képes felvenni a küzdelmet Nagy-Britannia, Franciaország, Lengyelország és a Szovjetunió együttes katonai és gazdasági erejével szemben. Els?sorban a német nyersanyagforrások voltak túl sz?kösek egy gazdasági blokád vagy éppen egy hosszan elhúzódó háború sikeres túléléséhez. Különösen a k?olaj-ellátás volt jelent?s probléma, hiszen a szintetikus olaj termelésére tett er?feszítések ellenére Németország a k?olaj 60 százalékát továbbra is kénytelen volt importálni.<BR>1938 elejét?l Hitler terjeszkedésbe kezdett, és fokozatosan helyreállította az 1918-ig létez? közép-európai német hatalmi pozíciókat: Ausztriát a harmadik Birodalomhoz csatolta, Csehszlovákiát pedig feldarabolta. A frissen megalakított Szlovákia, valamint Magyarország a berlini vezetést?l remélt külpolitikai támogatást. A brit és francia kormány Hitler expanzív lépéseit ugyan nemtetszéssel figyelte, de a német légi fölény miatt mégis engedékenyek maradtak. A cseh területek 1939. márciusi megszállása és protektorátussá való átalakítása viszont már sok volt Nagy-Britanniának, és azt szorgalmazta, hogy vessenek gátat a német birodalmi törekvéseknek. Németországot Nagy-Britannia, Franciaország, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió szövetségének kellett volna bekerítenie. A brit szándéknak kedvezett a kiélez?d? német-lengyel viszony is, amely 1934 óta viszonylag nyugodt volt, de 1939 elején Danzig (Gda?sk) városával kapcsolatban súlyos válságba torkollott. A Danzigban él? német lakosság zöme a Harmadik Birodalomhoz csatlakozott volna, de a lengyel közvélemény ebben háborús okot látott. Hitlernek 1939 nyarán úgy kellett megoldania ezt a német presztízskérdéssé váló ügyet, hogy közben ne segítse el? jobban a bekerítéssel fenyeget? szövetség kialakulását.<BR>Sztálin ekkor kiváló lehet?ségeket látott arra, hogy a kapitalista nagyhatalmakat egymás elleni játssza ki. Ha a Szovjetunió szövetséget köt a nyugati hatalmakkal, Németország gazdasági helyzete kilátástalanná válik. Ha viszont a szovjetek inkább Németországgal lépnek szövetségre, s egyben biztosítják számára a stratégiai jelent?ség? nyersanyagszállításokat, Sztálin szerint Hitler megkockáztatná a lengyel válság katonai megoldását, s ezzel a nyugati hatalmakkal való összecsapást. A szovjet diktátor úgy vélte, ez biztosíthatná a Szovjetunió teljes katonai felkészüléséhez szükséges id?t, hiszen így az imperialista államok között hosszan elhúzódó háború törhet ki (mint az els? világháború), amelynek végén Európában szocialista forradalmak sorozata söpörhet végig. Így a Szovjetunió hatalmat gyakorolhatna Európa felett is.<BR>Hitlernek 1939 nyarán nem maradt más választása, mint elfogadni Sztálin megnemtámadási szerz?désre vonatkozó ajánlatát. Ha nem teszi, a Szovjetunió támogathatja a britek, franciák és lengyelek németellenes szövetséget, amely gazdasági eszközökkel bármikor térdre kényszerítheti Németországot. Ha elfogadja, fejlesztés alatt álló hadereje számíthat a kimeríthetetlen szovjet nyersanyagforrásokra is. Mivel a britek és a franciák Moszkvában már tárgyaltak is a szövetség feltételeir?l, Hitler átmenetileg félretette a „Mein Kampf”-ban megfogalmazott ködös ideológiáját a szerinte zsidók által támogatott bolsevizmus megsemmisítésér?l, és geostratégiai okokból elfogadta Sztálin javaslatát.<BR>Amikor 1939. augusztus 23-án V. M. Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter Moszkvában aláírta a 10 évre szóló német-szovjet megnemtámadási szerz?dést, Lengyelország bekerítésbe került. A szerz?dés titkos záradékában a felek nemcsak Lengyelország negyedik felosztásáról, de a kelet-közép-európai német, illetve szovjet hatalmi befolyási övezetekr?l is megállapodtak. Mivel a varsói vezetés (bízva a brit és francia támogatásban) továbbra sem engedett a Danziggal kapcsolatos német követeléseknek, a Wehrmacht 1939. szeptember 1-én támadást indított Lengyelország ellen. A német hader? gyors lefolyású hadjáratban, néhány hét alatt legy?zte a lengyel fegyveres er?ket. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a széles körben elterjedt „villámháború” (Blitzkrieg) kifejezést a német katonai körök hivatalosan sohasem használták.<BR>Szeptember 17-én a szovjet csapatok is bevonultak az ország nyugati felébe, hivatkozva az ott él? ukrán és fehérorosz lakosság védelmére. Valójában az 1918–1920-ban elveszített orosz területek visszafoglalásáról volt szó, amelyr?l a nemrégiben kötött német-szovjet szerz?dés titkos záradéka is rendelkezett. 1939. szeptember 28-án újabb német-szovjet megállapodás született. Ezúttal már barátsági és határszerz?dés aláírása került sor, mivel a két totalitárius hatalom a volt lengyel területeken szomszédokká vált. <BR>Ett?l kezdve egészen 1940 májusáig a német-szovjet kapcsolatok kiegyensúlyozottak maradtak, és mindkét fél számára kölcsönös el?nyökkel jártak. A németek még a szovjetek Finnország elleni háborúját is elnézték 1939. november és 1940 márciusa között.<BR>Amikor azonban Németország 1940 májusában és júniusában egy újabb gyors lefolyású hadjárattal legy?zte Franciaországot és elfoglalta Nyugat-Európát, a szovjet-német kapcsolatokban változás állt be. Német ellen?rzés alá került a teljes európai kontinens jelent?s része az Atlanti-óceán partjától a szovjet határig, s ez az ipari lehet?ségek növekedésén túl a német nyersanyaghelyzeten is sokat javított. Németország függése is csökkent a szovjet szállításoktól. A szovjet várakozásokkal ellentétben Németország nem bonyolódott hosszan elhúzódó háborúba a nyugati hatalmakkal, s?t meger?södve került ki a hadjáratból. Nagy-Britannia a kontinensen vereséget szenvedett, s fennállt a lehet?sége egy esetleges német-brit békekötésnek is. Ez a nemzetiszocialista Németországnak szabad kezet adott volna az 1939 nyaráig következetesen ideológiai ellenségként emlegetett Szovjetunióval szemben. Sztálin tehát elrendelte, hogy növeljék a korszer? fegyverzet és haditechnika termelését, szervezzék át a szovjet fegyveres er?ket és dolgozzanak ki hadm?veleti terveket egy Németország elleni háború esetére. A Vörös Hadsereg csapatai június közepén bevonultak Litvániába, Észtországba és Lettországba, amelyek július 20-án szovjet tagköztársaságok lettek. A szovjetek délen is kiterjesztették befolyási övezetüket, amikor csapataik június 28-án egy ultimátumot követ?en bevonultak az 1918-tól Romániához tartozó Besszarábiába és Észak-Bukovinába.<BR>1940. szeptember 18-án a szovjet vezérkar akkori f?nöke K. A. Mereckov hadseregtábornok, és a honvédelmi népbiztos, Sz. K. Tyimosenko marsall közösen elkészítettek egy Németország elleni hadm?veleti javaslatot. A terv célja az volt, hogy a Vörös Hadsereg Nyugat-Ukrajnából támadást indít a dél-lengyel területeken keresztül Szilézia felé, hogy Németországot elvágja a román olajmez?kt?l és ezzel végzetes csapást mérjen annak gazdaságára. Valamivel korábban, 1940 júliusában Sztálin már jelezte a brit kormány felé, hogy kész szövetségi viszonyai felülvizsgálatára, és az átállásra Nagy-Britannia oldalára. Ezáltal a szovjet vezetés fokozta a britek elszántságát a németek elleni küzdelem folytatására. <BR>A szovjet-brit közeledés Hitler el?tt sem maradt rejtve. Mivel az Amerikai Egyesült Államok is a britek mellett állt ki, a német vezetés indokoltan tartott egy brit-amerikai-szovjet szövetség körvonalazódásától. Ennek megakadályozására Hitler utasította a Wehrmacht f?parancsnokságát (OKW) és a német szárazföldi hader? f?parancsnokságát (OKH), hogy dolgozzanak ki terveket a Szovjetunió elleni hadjáratra. Akkoriban Hitler és tábornokai kevésbé tartottak a szovjet szárazföldi er?kt?l, amelyekr?l pontos adatokkal nem is igen rendelkeztek. Sokkal inkább számoltak a szovjet légier? jelentette veszéllyel, amely számbeli fölénye, aránylag korszer? eszközei és a kedvez? geostratégiai helyzet következtében könnyen fenyegethette a román olajmez?ket és Németország középs? vidékeit. <BR>1940 nyarán és ?szén a németek tehát még csak a lehet?ségek szintjén vizsgálták a Szovjetunió elleni hadjáratot. A német vezetés ekkor még bizonytalan volt a további katonapolitikai és hadászati kérdéseket illet?en. Ez tetten érhet? a hadianyaggyártás változó fontossági sorrendjén is: a franciaországi gy?zelem után els?sorban repül?gépek és tengeralattjárókat kellett gyártani a Nagy-Britannia elleni harchoz, ezt követ?en a súlypontot áthelyezték a Szovjetunió ellen bevethet? harckocsik és páncéltör? ágyúk el?állítására, majd végül minden haditechnikai eszköz gyártását egyformán fontosnak min?sítették. <BR>Ebben az id?szakban a német katonai tervezés els?sorban a Nagy-Britannia elleni háborúra összpontosított. Mivel a brit szigeteken végrehajtandó partraszállás túl kockázatosnak t?nt, a németek a brit gyarmatbirodalom elleni hadm?veletekre helyezték a hangsúlyt. A britek ellen, akiket az USA is támogatott, Hitler szerint Németország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, a Szovjetunió és Japán együttes összefogása szükséges. E eurázsiai összefogás résztvev?i terjeszkedési törekvéseiket a brit birodalom kárára elégíthették volna ki. E németek által tervezett összefogás legnehezebben meggy?zhet? potenciális tagja a Szovjetunió volt, amelynek a németekkel való kapcsolata 1940 júniusa után h?vösebbé vált. Az eltávolodás oka a szovjetek terjeszkedési törekvései voltak Skandináviában és a Balkánon. A szovjetek ennek Finnország, Románia és Bulgária esetében diplomáciai és katonai nyomás útján hangot is adtak. Finnország azonban nikkelbányái miatt Németországnak is fontos volt csakúgy, mint a román olajmez?k biztonsága. Ha ezek az országok szovjet ellen?rzés alá kerülnének, Németország ismét kiszolgáltatott helyzetbe kerülne. Ez pedig a szovjet-brit közeledés tükrében igen veszélyesnek mutatkozott. Nem véletlen, hogy 1940. október 13-án a német 72. gyaloghadosztály – mint „tanalakulat” – Königsbergb?l Romániába indult, s ezt még további egységek követték. Hitler mindezek ellenére bízott abban, hogy megnyerheti Sztálint a kontinentális összefogás ügyének. Erre akkor látott esélyt, ha a Szovjetunió Skandinávia és a Balkán helyett India és Perzsa-öböl irányában terjeszkedik, a britek kárára.<BR>1940. november 12-én Molotov Berlinbe érkezett, hogy ezeket a kérdéseket megvitassa a németekkel. A szovjet külügyi népbiztos azonban kitartott a skandináviai és délkelet-európai szovjet érdekszférák mellett. A november 14-ig tartó tárgyalások német fiaskóval végz?dtek: a kontinentális összefogás kudarcot vallott. Hitler a szovjet álláspontot és a Vörös Hadsereg nyugati határ menti csapatösszevonásait úgy értékelte, hogy Moszkva szándéka a német szárazföldi csapatok és a légier? zömének lekötése Kelet-Európában, miáltal a Nagy-Britannia elleni partraszállás lehetetlenné válik, a brit kormány pedig folytathatja háborús er?feszítéseit. Ez Németország számára elfogadhatatlan volt.<BR>Sztálin is veszélyben érezte a korábban kiharcolt id?nyereséget. Ha Németország legy?zi Nagy-Britanniát, a teljes európai kontinenssel a háta mögött bizonyára támadást indít a Szovjetunió ellen. Ezt a háborút a szovjetek is elkerülhetetlennek tartották. Még el?nytelenebb lett volna, ha a németek kompromisszumos békét kötnek a britekkel, majd szovjetellenes szövetségre lépnek, amelyhez Japán is csatlakozna, és amelyet az USA is támogatna. Az eredmény a Szovjetunió bekerítése lett volna. Sztálin tehát továbbra is a kapitalista hatalmak közötti ellentétekre alapozott, de tartott t?le, hogy el?bb-utóbb magára vonja a németek figyelmét, pedig a szovjet hader? még nem készült fel teljesen.<BR>Hitler Molotov berlini látogatása után elhatározta a Szovjetunió elleni hadjáratot és 1940. december 18-án aláírta a „Barbarossa” fed?nev? tervet tartalmazó 21. számú utasítást. A terv el?zménye 1940. augusztus 5-én látott napvilágot, amikor Erich Marcks vezér?rnagy „keleti hadm?veleti vázlatában” el?terjesztette, hogy a német csapatok délen nyomuljanak el?re Rosztovig, majd forduljanak Moszkva felé. A „Barbarossa” hadm?velet már három német hadseregcsoport er?ire épült. A tervek szerint a németek négy, egyenként hadsereg méret? páncéloscsoport gyors el?retörésével és az azokat követ? tábori (gyalog-) hadseregek együttm?ködésével, hatékony légi támogatás mellett szétverik a Vörös Hadsereg er?it, megakadályozzák visszavonulásukat az ország mélységébe és megel?zik a hatalmas szovjet emberanyag-tartalék mozgósítását. A németek el?bb birtokba veszik a Szovjetunió nyugati területeit, majd elfoglalják Leningrádot és Moszkvát. A szovjet ellen?rzést vissza kellett szorítani az Arhangelszk – Asztrahán vonalon túlra, ahonnan a szovjetek bombázórepül?gépei a német és román területeket már nem érhették el, de a német légier? támadásokat indíthatott az Urálban elhelyezked? szovjet ipartelepek ellen. A gyors lefolyású gy?ztes hadjárat után, amely a német tervek szerint 1941 ?szén ért volna véget, az elfoglalt keleti területek átszervezése és gazdasági kihasználása vette volna kezdetét. A szükséges biztosító er?ket a szövetséges csapatokon kívül 60 német hadosztályra és egy légiflottára becsülték. <BR>A vezérkar 1941. február elejére dolgozta ki a hadm?velet részleteit. A német hadiipar még decemberben utasítást kapott, hogy fokozza a szárazföldi fegyverzet, f?leg a harckocsik termelését. A német hadianyag-termelés azonban még mindig alárendelt szerepet játszott a lakosság igényeinek kielégítésével szemben, így a németek továbbra is békegazdaságot m?ködtettek.<BR>Ekkor már a Szovjetunióban viszont teljes er?vel dolgoztak a hadianyaggyárak. Fokozták a Vörös Hadsereg átszervezési ütemét is: 1941 júniusáig a csapatok összlétszáma megközelítette az ötmillió f?t. A szovjet vezérkar továbbfejlesztette az 1940. szeptemberi hadm?veleti tervet, és újabb változatokat dolgozott ki. 1941. január elején a szovjetek kiemelt jelent?ség? törzsvezetési gyakorlatot tartottak, ahol északon Königsberg, délen pedig Budapest birtokbavételét szimulálták. 1941 májusában a szovjet vezérkar új f?nöke, G. K. Zsukov hadseregtábornok Tyimosenko marsallal közösen a korábbi elképzeléseket továbbfejlesztette azzal, hogy a szovjet csapatok Krakkó és Breslau térségének elfoglalása után észak felé fordulnának, és egy újabb támadással a Balti-tengerig nyomulnának el?re. Ezzel a lengyel területen és Kelet-Poroszországban állomásozó német csapatokat elvágnák utánpótlási és visszavonulási útvonalaiktól, bekerítenék és megsemmisítenék ?ket. Els? pillantásra úgy t?nik, hogy a szovjet katonai tervez?k korlátozottabb hadászati célokat t?ztek ki, mint a németek. Ha azonban a szovjetek terveiket végrehajtják, akkor Németországot elvágnák a létfontosságú romániai olajvidékt?l, a német csapatok nehézfegyverzetének zöme elveszne, s ezt az ekkor még alacsony termelékenység? német hadiipar csak nagyon lassan tudná pótolni. Így Németország számára a háború folytatása a legsúlyosabb nehézségekbe ütközne. Tény azonban, hogy a szovjetek e hadm?velet során csupán a német felvonulást akarták megel?zni, és nem t?zték ki célul a f?város (Berlin) vagy Németország jelent?sebb területeinek elfoglalását. Kedvez? helyzet esetén azonban a szovjet csapatoknak egy esetleges Románia elleni csapásra is készen kellett állniuk.<BR>1941 tavaszán a balkáni események rávilágítottak az egyre er?söd? német-szovjet ellentétekre. Miután az olaszok balkáni terjeszkedése miatt 1940 novemberében Görögországba (Kréta szigetére) brit csapatok érkeztek, a britek igyekeztek Jugoszláviát is az oldalukra állítani. Ezekb?l az országokból a brit közepes hatótávolságú bombázórepül?gépek támadhatták a román olajvidéket. A németek ezért a hamarosan nehéz helyzetbe került olasz er?knek nyújtandó katonai segítséget kiegészítették a britek el?zésével a Balkánról. A szovjetek helytelenítették a Wehrmacht 1941. áprilisi balkáni hadjáratát, s ezzel a német vezetés szemében a brit csapatok görögországi állomásoztatását helyeselték. Hitlernek már semmi kétsége sem maradt a szovjet hadjárat indokoltságát illet?en, amelyhez a német csapatok felvonulását az OKH már 1941. január 31-én elrendelte.<BR>Sztálin 1941. május 5-én a Kremlben igen jelent?s tartalmú beszédet mondott a szovjet hadiakadémiák végz?s hallgatói el?tt. Ebben kiemelte a szovjet fegyveres er?k jelent?s ütem? korszer?sítésének jelent?ségét. Egy, a beszédet követ? pohárköszönt?n pedig kifejtette, hogy a Szovjetunió hamarosan offenzív katonapolitikába kezd, valamint azt, hogy „a Vörös Hadsereg korszer? hadsereg, a korszer? hadsereg pedig támadó hadsereg”. Ahogy Dmitrij Volkogonov, a kiváló orosz történész magyarul is (igaz, rövidített kiadásban) megjelent könyvében megállapítja: a szovjetek „mindig hangsúlyozták az állam katonai doktrínájának védelmi jellegét, de megvalósításához támadó stratégiát kívántak alkalmazni”. <BR>1941 nyarán a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió ugyanazzal a problémával küszködött: miként titkolja a másik fél el?tt csapatai átcsoportosítását és összevonását a szomszéd határai mentén. A németek saját csapatszállításaikat a küszöbönálló britek elleni partraszállás érdekében végrehajtott megtéveszt? man?verként állították be. A támadás f?er?it alkotó páncéloscsapatokat csak néhány héttel a támadás megindítása el?tt akarták átcsoportosítani a szovjet határra. A szovjetek ezen id? alatt igyekeztek megnyugtatni a németeket. Növelték a Németországnak szánt nyersanyag- és élelmiszerszállítmányokat, miközben támadásra felkészített hadseregeiket a határtól néhány száz kilométerre gyülekeztették. A határ közelében állomásozó szovjet csapatok utasítást kaptak, hogy semmilyen körülmények között sem provokálhatják a németeket. A szovjet hadvezetés eredetileg úgy gondolta, hogy 1941 augusztusában vagy szeptemberében már készen áll a támadásra. A német felvonulás gyorsabb üteme viszont arra kényszeríttette a szovjeteket, hogy el?készületeiket július 10-ig lehet?leg fejezzék be.<BR>A német hadvezetés ugyan felismerte a szovjet hadászati felvonulás alapvonásait, de a pontos szovjet szándékokat nem ismerte. A szovjet fegyveres er?k lehet?ségeinek felmérésekor a németek ráadásul er?sen alábecsülték a Szovjetunió erejét. Ugyanis az 1941. június 21-ig felvonult els? és második szovjet hadászati lépcs? csapatai együttesen a németek és szövetségeseik keleti haderejével szemben él?er? vonatkozásában 1,3 : 1 arányú fölényben voltak. A szovjet túler? a haditechnika vonatkozásában még szembet?n?bb. A Vörös Hadsereg bevethet? harckocsikból négyszer, repül?gépekb?l csaknem ötször, tüzérségi eszközökb?l pedig nyolcszor nagyobb mennyiséggel rendelkezett.<BR>1941. június 22-én a Wehrmacht és Németország szövetségesei hadüzenet nélküli támadást indítottak a Szovjetunió ellen. A Vörös Hadsereg er?it ez a támadás saját befejezetlen hadászati felvonulása közben érte, ezért a csapatok hadászati védelemre képtelenek voltak berendezkedni. A szovjet csapatösszevonások és er?átcsoportosítások a nagy távolságok és a feladat méreteihez képest gyenge teljesítmény? vasúthálózat miatt részben késedelmet szenvedtek. <BR>Kétségtelen, hogy a szovjet hadvezetést harcászati-hadm?veleti szinten és az id?pont tekintetében a németek valóban meglepték, de az invázió hadászati szinten és katonapolitikai körökben hosszabb ideje várható volt (a számtalan hírszerzési adatról és az egyéb, diplomáciai úton érkezett figyelmeztetésr?l nem is beszélve).<BR>A „Barbarossa” hadm?velet tervezési szakaszában, amint ez a német katonapolitikai és hadászati dokumentumokban megfigyelhet?, a nemzetiszocialista ideológia alig játszott szerepet. Kivétel ez alól az úgynevezett „komisszár-parancs”, amely még a támadás el?tt elrendelte a Vörös Hadsereg majdan elfogott politikai biztosainak fizikai megsemmisítését (igaz, 1942 tavaszán végrehajtását felfüggesztették). A hadjárat megindulása után viszont a német sajtóban ismét felbukkantak a korábban használt nemzetiszocialista ideológiai fogalmak (úgymint „keleti élettér”, „világnézeti háború”, „antikommunista keresztes hadjárat”, „fajilag alacsonyabb rend? embercsoportok” stb.). Ezek gyakorlati megvalósítása jelent?sen hozzájárult ahhoz, hogy a keleti fronton minden eddiginél kegyetlenebb küzdelem vegye kezdetét.<BR>A második világháború hadtörténetével kapcsolatban jelenleg is dúl egy – sajnos sokszor a legkevésbé sem szakmai jelleg? – vita az úgynevezett „preventív háború” problémájáról. Ennek lényege, hogy ha Németország és szövetségesei nem támadják meg a Szovjetuniót 1941 júniusában, akkor néhány héttel kés?bb a Vörös Hadsereg lendült volna támadásba, vagyis a németek megel?zték a szovjet agressziót. A f? probléma ezzel csak az, hogy Hitler és Németország katonai tervez?i – részben geostratégiai kényszerít? körülmények hatására, részben a nemzetiszocialista ideológia alapvet? célkit?zéseit követve – anélkül láttak hozzá a Szovjetunió elleni hadjárat kidolgozásához és végrehajtásához, hogy a szovjet támadó el?készületek méreteir?l, ütemér?l és céljairól pontosabb információk álltak volna rendelkezésre, vagy ezeket a hadjárat el?készítésekor er?teljesebben hangsúlyozták volna. A szovjetek ezzel szemben meglehet?sen pontos információkkal rendelkeztek a német szándékokról és a Wehrmacht felvonulásáról. Ám Sztálin és a Vörös Hadsereg vezetése is inkább a támadásban bízott. Abban, hogy saját csapataik felvonulásával megel?zhetik a németeket, és hadászati védelem helyett (amelyre a szovjet csapatok egyébként sem voltak kiképezve) végrehajthatják az 1941. májusi Zsukov-féle hadm?veleti tervet. <BR>Ha a felek kit?zött hadászati céljait vizsgáljuk, úgy t?nik, hogy a megel?z? jelleget inkább a szovjet terv viseli magán, mivel területfoglalás helyett csak az ellenséges csapatösszevonások megsemmisítésére törekedett. Mindazonáltal megállapítható, hogy mindkét fél – különböz? id?pontban megindított – támadásra készült. Így a tényeknek jobban megfelel (s kevésbé politikai színezet?), ha 1941 júniusával kapcsolatban „preventív háború” helyett inkább eltér? ütem? 'párhuzamos felkészülésr?l' beszélünk."<BR><BR><BR>Számvéber Norbert</FONT></P>