Béke poraikra...

2004, december 29 - 17:54 | B.Laci

<IMG src="http://www.netlabor.hu/roncskutatas/uploads/cikk_kepek/sisak_cim.jpg"> Béke poraikra ...   Hosszú id?nek kellet eltelnie ahhoz, hogy viszonylag tiszta képpel rendelkezzünk a II.világháború során meghaltak további sorsáról. Az elesettekhez f?z?d? hivatalos viszonyt az jellemezte, hogy egyrészr?l közel ötven éven át úgy állították be, mintha a fronton meghaltaknak a korabeli hatalom még a végtisztességet sem adta volna meg, másrészt a háborúban elesettekr?l nem volt tanácsos beszélni, nyíltan megemlékezni, mondván „rossz ügyet szolgáltak”. Ma már pontosan tudjuk, hogy azok a híresztelések melyek a h?si halottak végtisztesség nélküli, jeltelen tömegsírban történt eltemetésér?l szóltak, nem felelnek meg a valóságnak és a hatalom politikájának részét képezték. Pontos adatokkal rendelkezünk ugyanis a korabeli temetésekr?l, a temet?k létesítésér?l. Szó sincs tehát arról, hogy ne adták volna meg h?si halottaik számára a kell? végtisztességet. Ellenkez?leg, a róluk való gondoskodás nem csupán az egyéni kegyeleti érzést?l függött, hanem az 1936. évi XXX. törvény is szabályozta azt. Ebben azokat a kötelezettségeket rögzítették, melyeket az 1929.évi genfi egyezmény írt el? a katonák azonosításáról és a h?si halottak iránti kegyeletr?l. A végtisztesség els? és egyik legfontosabb része a h?si halottak megbízható azonosítása. A törvény is kiemelten kezelte ezt a területet, ezért minden hadba vonulót elláttak az azonosításukat szolgáló eszközzel, az 1936.M.azonossági jeggyel ( köznapi nevén halott-, halál- vagy dögcédula). Az azonosító két oldalán HUNGARIA feliratú 10x10-es rácsozatú táblázatot tartalmazott, melyre tulajdonosának azonossági számát lyukasztották külön erre a célra rendszeresített lyukasztóval. Az azonosítást egy olyan tízjegy? (egyfajta személyi) szám szolgálta, melynek els? négy jegye az anyakönyvi kerület számát, a következ? kett? a születési év utolsó két számjegyét, az utolsó négy pedig az anyakönyvezés sorszámát jelentette. Ugyancsak az azonosítást segítette a az alumíniumtokba helyezett betétlap és sebesülési jegy. A betétlapon a személyi adatokat, az illet? alakulatát, a bevonulás el?tti utolsó lakhelyét tüntették fel, az utóbbit csak a mozgósításkor kellett kitölteni. A genfi konvenció értelmében a törvény az azonosításon kívül az elesettek összegy?jtésér?l, méltó módon történ? eltemetésér?l, nyilvántartásáról is rendelkezett. A háború kezdeti szakaszában még nem bíztak meg külön személyeket, általában a tábori lelkészek kötelességszer?en látták el ezeket a feladatokat. 1942-t?l a kivonuló alakulatok zászlóalj szintig hadisír-nyilvántartó tiszteket jelöltek ki, akik a h?si halottak felkutatását, összegy?jtését, valamint a sírok megjelölését végezték. Sok esetben – f?képp a hadikórházaknál – a tábori lelkészeket jelölték ki e feladatokra is. A nyilvántartó tisztekre tartozott a temet?vázlatok, temet?kataszterek elkészítése, felterjesztése is. A halottak temetésének liturgikus része, róluk nyilvántartás vezetése, anyakönyvezése továbbra is tábori lelkészekre hárult. A h?si halottak azonosítását követ?en a lehet?ségekhez mérten gondoskodni kellett tisztességes eltemetésükr?l is. A hadisír-nyilvántartó tisztek kötelmei között szerepelt, hogy a holtakat a körülmények figyelembevételével gy?jtsék össze és egy környékbeli településen a temet? elkülönített részén hantolják el. Közeli lakott terület hiányában különálló helyen létesítettek h?si temet?t, azonban ügyelniük kellet arra is, hogy az ne legyen s?r? erd?ben, mocsaras helyen, vízparton, utak menti árkoknál vagy szántóföldön. A szabályszer?en létesített temet?kben a halottakat 200x60 cm alapterület?, két méter mély sírokban temették, egymástól legalább fél méter távolságra. A „szabvány” az egyéni sír volt, közös vagy tömegsírba csak elkerülhetetlen esetekben temethettek. A temetésnek megvoltak a maga szabályokhoz kötött katonai és egyházi küls?ségei, melyek úgyszintén nagyban függtek a helyzett?l és a lehet?ségekt?l. Az el?írás szerint fejfa csak tartós kereszt lehetett, a feliratokat pedig bádogra vagy fára készíthették, id?tálló festékkel, beégetéssel vagy véséssel. A táblán a nevet, a rendfokozatot, az azonossági számot és a halál id?pontját tüntethették fel, az alakulatra utaló feljegyzés sehol nem szerepelhetett. Amikor a harcok átterjedtek a Kárpát-medencére, mindenütt otthagyták a szomorú nyomaikat. A II.világháborús magyar katonasírok az egykori történelmi Magyarország csaknem valamennyi vármegyéjében megtalálhatók voltak. A haditemet?k kialakítása a mindenkori harchelyzett?l s nem a kegyeleti érzést?l függött. A harcok elvonultával a romok eltakarítása mellett a halottak eltemetésér?l is gondoskodni kellett, kegyeleti és járványügyi szempontokat figyelembe véve. A csaták hevességét?l függ?en halottak százai heverhettek a települések határában. A magyar halottak zsebeit rendszerint átkutatták, megpróbálták az azonosítást elvégezni. Amennyiben a halottaknál fellelhet? volt a hozzátartozóik címe, úgy rendszerint a helyi közigazgatás értesítette ?ket. Mindezek ellenére több ezerre tehet? azoknak a száma, akik nem kaphattak értesítést szeretett hozzátartozójuk haláláról, sorsuk az örök ismeretlenség homályába vész. Egykor több, mint harmincezer I. és II.világháborús katonasírt tartottak nyilván a Farkasréti temet?ben és a rákoskeresztúri Új köztemet?ben, napjainkra azonban a fent említett két temet?ben összesen a százat sem éri el. Mi lett ezekkel a sírokkal? A huszonöt éves meg?rzési id? után az 1970-es évek végén, a 80-as évek elején rájuk temettek, a sírhelyeket eladták. Ezzel sikerült a világon talán egyedülállót véghezvinni, megtagadni saját katonáinkat! Ezt a saját katonáival, h?si halottaival egyetlen nemzet sem tette meg! Az idegen nemzetiség? katonák sírjai ma megtalálhatók háborítatlanul, szépen gondozva az Új köztemet?ben, ez egyébként kötelességünk is, és így tisztességes. A Magyarország által is aláírt 1949-es genfi konvenció el?írja az idegen katonák sírjainak gondozását, a saját katonákét nem, mert úgy gondolták, hogy azt mindenki kegyeletb?l megteszi. Sajnos a mi esetünkben ezt rosszul gondolták. Szerencsére ez els?sorban Budapestre és néhány vidéki városra igaz, a legtöbb helyen legalább a helyüket meghagyták. (A "Béke poraikra... Magyar honvédek a második világháborúban" cím? kiállítás segédanyagából)

Átlag:

Értékelésed: Nincs

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Navigáció

Partnereink

Béke poraikra...