Ferihegy 1944. július 2.

2004, július 18 - 15:06 | Ozsvát

<IMG src="http://www.netlabor.hu/roncskutatas/uploads/cikk_kepek/web_fejleckep_b24.jpg"> Ferihegy 1944. július 2. <H2 align=justify>El?szó</H2> A Ferihegyi repül?tér történetében 1944. tavasza és nyara a háború jegyében zajlott. A repül?tér felett egyre többször megjelentek az angol felderít?k és az amerikai bombázógépek. Az országot ért légitámadások során mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett, mind hajózókban, mind repül?gépekben. Az emberi sorsok sokszor csak hajszálon múltak: meghalni, vagy életben maradni. Az embertelenséghez gyakran emberiesség is párosult, melyet talán a következ? történet is igazol. 1944. július 2. Ferihegy légterében 10 óra 45 perckor a 376. BG. 513. századának 43-as jelzés? 42-51151 gyári számú B-24-es Liberátora légvédelmi találat következtében felrobbant, személyzetéb?l többen ejt?erny?vel kiugrottak. Earl M. Kesler hadnagy a bombazápor kell?s közepén ért földet. ? volt a gép navigátora, akit Mr. Arthur Harris angol repüléstörténet kutató talált meg. <IMG style="WIDTH: 608px; HEIGHT: 355px" height=432 src="http://www.netlabor.hu/roncskutatas/roncskutatas_regi/images/b24_ferihegy2.jpg" width=750 border=0>   <H3 style="TEXT-ALIGN: justify">Mr. Earl M. Kesler 1997-ben így idézte fel emlékeit.</H3> Lelövésünket és a kés?bb történteket a naplómból elevenítem fel, melyet közvetlenül a német "Stalag Luft 1" fogolytáborból való kiszabadulásom el?tt készítettem, 1945 tavaszán. Az utunk a célig eseménytelenül telt el. Mindössze egyetlen légelhárító lövedék pukkant közelünkben, amikor a bombázást elkezdtük. Chernik arra kért engem, hogy rúgjam meg, amikor a vezérgép ledobja a bombáit, hogy ugyanakkor indíthassa a mieinket. Figyeltem és jeleztem, de rögtön ekkor közvetlen találat érte a gépünk középs? részét. Nagyon nagyot szólt, kissé megdobta a gépet. T?z ütött ki a fedélzeten, a padló alatt ekkor Oberding kijött az orrtoronyból. Chernik kinyitotta az orrfutó akna ajtaját, a menekülési utat, kérd?en nézett rám. Én erre meglöktem, ? pedig elhagyta a gépet. Úgy éreztem, hogy a gép szét fog esni. Oberding és én az orr-részben voltunk, összegubancolódva a gép roncsolódott részeivel, én háton fekve, ? meg rajtam. Küszködött a kiszabadulásáért és én segítettem, ahogy tudtam, sikerült is kiszabadulnia. Amikor elhagyta a gépet, észrevettem, hogy az ejt?erny?jét csak egyetlen csat rögzítette. Ez azonban végül is elegend?nek bizonyult, mert sértetlenül ért földet. A szétes? repül?gép orr része dugóhúzóba esett, nem tudtam kiszabadulni. Kés?bb valahogy mégis sikerült és néhány pillanatig szabadon zuhantam, majd kinyitottam az erny?t. Éppen idejében, mert rögtön egy kis beton épület tetején találtam magam. Ahogy az erny? összecsukódott azt vettem észre, hogy körülöttem robbannak a kötelék utánunk jöv? gépeib?l ledobott bombák és az egyik nagyon közel robbant fel. Ekkor érte mindkét lábamat repesz találat. Lekapcsoltam az ejt?erny?t és kúszva a lapos tet? egyik sarka felé igyekeztem, ahol egy vaslétra fokait láttam meg. Sikerült lejutnom a kavicsos talajra, majd néhány lépést tettem egy nyitott ajtó felé és bejutottam az épületbe. Ide bújtam el a még egyre robbanó kis bombák el?l. Ezután levetettem a nehéz hajózó ruhámat. A jobb lábszáramat a sípcsontnál, a boka fölött átütötte egy repesz. A zsebkend?met tekertem köré és a bal combom bels? oldalán is volt egy sebesülés. Igy vártam meg a robbanások végét. Évekkel kés?bb Chernik elmondta nekem, hogy amint elhagyta a gépet, rögtön nyitotta az erny?t és lassan süllyedt. Ekkor egy ellenséges vadászrepül?gép megközelítette ?t. A pilóta egészen közel repült el mellette, mintegy ellen?rizve, majd elment. Chernik, a bombázótiszt, Oberding, az orr-lövész és Rutherford, a pilóta nem sérült meg súlyosan. Mindannyiukat elfogták és végül egy német fogolytáborba kerültek. Rutherford még a kormányt fogta, amikor a gép felrobbant és a robbanás a székével együtt kivetette. Szerencséjére háterny?t viselt. Oberding pályafutása alatt végig a légier? szolgálatában maradt. A háború után Rutherford Missouriban üzletelt, Chernik pedig évekig kisgépes pilóta volt Alaszkában, majd Michigan-ben élt. Azóta már mindhárman elhunytak. Bullard, a másodpilóta kés?bb elmesélte, hogy amikor találat érte a gépet megragadta a has-erny?jét, felállt letépte az oxigénálarcát és a t?zön keresztül kiugrott. Az ejt?erny?t csak egyik oldalon sikerült rögzítenie, a másikon nem. Az erny? ugyan rendesen kinyílt, de amikor földet ért, az oldalra rántotta, ekkor törött el a medencecsontja, de a t?z következtében megégett az arca és a keze is. Ugyan oda vitték ahová engem, a 11. sz. Katonai Kórházba. Az itt eltöltött két hónap alatt elég jó állapotba került ahhoz, hogy elszállítsák egy német fogolytáborba. A háború után egy vasúttársaságnál kapott vezet? állást. Azóta már ? is elhunyt. Miután a bombázás véget ért, két magyar katona jött értem, hogy megkeressenek. Lábra állítottak és megállapították, hogy nincs fegyverem. A jobb lábam sérülése miatt nem tudtam járni, két oldalról támogattak és én mindkét kezemmel a vállukra támaszkodtam. Néhány lépés után a bal combomon lév? seb elkezdett vérezni. Ekkor egyikük levette a derékszíját, amib?l szorító kötést készített a vérzés elállítására. Ez egy keskeny szövet-heveder öv volt, amit. egyetlen tulajdonomként meg?riztem egészen az egy évvel kés?bbi kiszabadulásomig. Ezután egy teherautóra tettek, néhány más civil sebesülttel együtt és az els?segélyhelyre szállítottak bennünket. Itt hordágyra helyeztek, körülöttem mindenütt sebesültek voltak. Valaki levette a nyakamon lógó azonosító lapot. Nagyon dühbe gurult, amikor jeleztem, hogy meg akarom tartani. Egy másik szitkokat szórt rám, majd leköpött, de voltak kedvesek is. Az egyikük beszélt angolul, megkérdezte a nevemet, az azonosító számomat és a polgári foglalkozásomat. Azt mondta, hogy ? református tiszteletes. Mást nem is tett. Egy másik pap azt kérdezte, hogy katolikus vagyok-e? Azt mondtam, hogy nem. Ennek ellenére megállt és mondott egy imát érettem. Kés?bb egy betegszállító autóba helyeztek. Ekkor már a fels? torony-lövészünk Gene Doshier is itt volt. Az utazás elég hosszúra nyúlt. Arra emlékszem, hogy magas városi házakat láttam és széles utcákat; egyszer pedig egy nagy hídon mentünk át. Kés?bb tudtam meg, hogy a 11. sz. kórházba vittek bennünket. Doshier, súlyosan megsebesült, egyik lábfeje csonkolt volt, lábszára súlyosan megégett és a kezei is roncsolódtak. Kés?bb is mindvégig kritikus állapotban volt. Azt hiszem, hogy egészen a kiszabadulásig a német fogolytábor kórházában volt. Túlélte, a háború befejezését követ?en órás lett, most nyugdíjas Nem tudom, hogy tulajdonképpen hol volt a 11. sz. kórház. Ez több k?épületb?l állt. Egy nagy kórteremben voltunk, úgy emlékezem, hogy az egyik épület II. emeletén. Talán 35 ágy lehetett a benne. Sebesült szövetséges hajózókat hoztak ide és ahogy a sebesülésükb?l felgyógyultak, elvitték ?ket, feltehet?leg valamelyik fogolytáborba. Néhányan, akik súlyosabb állapotban voltunk, hosszabb ideig itt maradtunk. A kórterem átlagos létszáma 30-35 körül lehetett, f?ként amerikaiak, de volt néhány brit és orosz is közöttünk. Mindig fegyveres ?r állt a kórterem ajtaja el?tt a folyosón. Az ?rök többnyire barátságosak voltak és az ennivalót is ide hozták. A tisztek fizetést kaptak, betartva a Genfi Egyezmény vonatkozó el?írásait. Az ?rök némelyike vásárolt számunkra süteményt, paprikát, paradicsomot. Ezeket elosztottuk egymás között, kiegészítve a kórház konyhájáról kapott kenyeret, f?tt húst és egyebeket. Október közepéig jó volt az ellátásunk, de a körülmények rosszabbra fordultak és korlátozták az élelmiszeradagokat. A kórházhoz egy szép kert is tartozott, füves területtel, padokkal. A járóképesek, esetenként kíséret mellett lemehettek, hogy élvezzék a napfényt és tornázhassanak. Egyszer-egyszer a kórház másik részébe is átvittek kezelésre és fürödni. Szeptemberben az oroszok megkezdték zavaró repüléseiket és (el?zetesen bejelentett) légitámadásaikat Budapest ellen. Ezek a támadások 9 napon áttartottak. A légitámadások alatt megengedték, hogy egy gerendákból készült földdel fedett óvóhelyre mehessünk. Az hiszem, hogy a kórházat egyetlen bomba sem találta el. Az orvosok és n?vérek figyelemre méltó munkát végeztek. Els?sorban két fiatal doktor volt felel?s az ápolásunkért. Szívélyesek voltak és megért?en könyörületesek. Egyikük dr. Plaschal Lajos (?) miskolci volt. Der?s szelleme nagyban javította a közérzetünket. Dr. Sukiváti Imre (?) mindenkinél többet dolgozott értünk. ?szinte barát volt és elkötelezett orvos. Láthatóan jól képzett és tanult ember volt. Azt mondták róla, hogy egy ismert budapesti családból származott, apja a parlament tagja volt. Körülbelül két hete voltam már a kórházban, amikor lábszáramon lév? seb gyulladásba jött. Nagyon rosszul voltam, magas lázam volt és szombat estére még rosszabbul lettem. A n?vérek levittek a kezel?be. Dr. Sukiváti jött, sötét öltönyben volt, mivel társaságból hívták el. Órákig dolgozott, eltávolította a kötést, a váladék elvezetésére csövet helyezett be, szulfon készítményt rendelt. Ezután kezdtem jobban lenni. Örökre adósa vagyok. A nyár végén dr. Sukiváti penicillint tudott szerezni és ezzel jó néhány sebesült életét mentette meg. A gyógyszert az amerikai hadseregt?l szerezték a Vöröskereszt útján az egyik fogolytársunk közrem?ködésével. ? ajánlotta a Magyar Vöröskereszt tisztvisel?inek, hogy kit keressenek meg az amerikai partnereknél. Dr. Sukiváti büszke volt arra, hogy ? volt az els?, aki Magyarországon penicillint alkalmazott. Azt tervezet, hogy egy tudományos dolgozatot ír majd err?l. Remélem meg is tette. Több n?vér is tör?dött velünk és kimagasló munkát végeztek. Az volt a benyomásom, hogy közülük egyesek el?kel? családból származtak és önkéntesként dolgoztak, Pintér Erzsébet, Alice és Pepe grófn?, Ildikó n?vér. Többségük középkorú hölgy volt. A hivatásosak közül Margit n?vérre, aki a f?n?vér volt, egy fiatalabb Ilonka nev?re és egy másikra emlékezem, akit „Ilona mamának” szólítottunk. ? emlékezett arra is, hogy az els? világháború után az Amerikai Vöröskeresztt?l csomagokat kapott. Zsörtöl?d?, mogorva külseje mögött arany szív lapult. Nagyon sokkal tartozunk nekik és a többieknek is. Bárcsak tudnám a nevüket. A katolikusoknak megengedték, hogy vasárnap szentmisére mehessenek, egy ?r, vagy egy n?vér kíséretében. Azért, hogy melegebben legyek felöltözve, július 2-án egy gyapjú inget viseltem. Ez a tiszti egyenruha kelléke volt, sötétzöld szín?, csinos darab. A katolikus fiuk egyike – másika, azért, mert szerettek volna jól öltözöttnek látszani kölcsönkérte az ingemet, (nem volt rajta semmilyen jelzés). Kés?bb azonban megkértek, hogy szüntessük be ezt a gyakorlatot, mivel néhány hadfi úgy érezte, hogy a foglyok túlöltözik ?ket ilyen finom öltözetben. Olykor - olykor. protestáns (református) istentiszteletet is tartottak a kórteremben. Felváltva két tiszteletes jött be hozzánk imára Sok látogatónk volt, néhányan hivatalosan, de voltak olyanok is akik csak a kuriózum kedvéért néztek be a kórterembe. Csoportunk egyik tagjának Jacques Lepontre-nak rokonai voltak Budapesten, akik eljöttek ?t meglátogatni. Kés? ?sszel egy magyar repül?tiszt azzal jött hozzánk, hogy közülünk egy csoporttal kirepül Olaszországba, de ez csak terv maradt. A levél elején említett naplóból néhány fontos dátumot idézek fel: <UL> <LI> 1944 július 2. -- Lel?nek és kórházba kerülök. <LI> Augusztus 13.-- Az els? séta mankóval; <LI> Szeptember 25. -- Leveszik a kötést. <LI> Október 5.  -- Egy hideg, sötét szobába költöztetnek át; az id?járás lehangoló, éhesek vagyunk, a háborús hírek nyomasztóak. <LI> November 9. -- Visszahelyeznek a szép kórterembe. Már halljuk az orosz ágyúkat. <LI> November 17. -- Kiürítették a 11. sz kórházat, autóbusszal majd személyvonattal utaztunk. Három nap múlva Gy?rbe érkeztünk. Ott egy üres iskolaépületbe kerültünk, a körülmények nem valami jók. <LI> November 25. -- Egy kisebb német különítmény vesz át bennünket. A feladatuk, hogy a szövetséges hadifoglyokat egy ekkor felállítandó fogolytáborba kísérjék. Egy házban vagyunk elszállásolva velük, minket a legfels? emeleten tartanak fogva. Kis csoportokban viszik el az embereket, minden nap vonattal. Én abban a csoportban voltam, amelyik december 1-én került a Westlar-i elosztó központba. Napokon át kórházban voltam és végül december 27-én kerülök a "Stalag Luft 1" táborba és 1945 májusban szabadultam ki. </LI></UL> Kezelések és operáció után a lábam rendbe jött. Hosszú és tevékeny életem nagyobb részében a Pennsylvania Állami Egyetem Tehenészet-tudomány professzoraként dolgoztam. Legutóbb a Habitat for Humanity ("Természetes környezetet az Emberiségnek") mozgalomban segítek házakat építeni. Tisztelettel Earl M. Kesler <H2 align=justify> </H2> <H2 align=justify>Az események magyar oldalról</H2> <H3 align=justify>El?zmények, célpont a Ferihegyi repül?tér</H3> A légier? és a polgári repülés fejlesztése során 1940-t?l elkezdték építeni a Ferihegy/Vecsés/Csáky-ligeti repül?teret. A nagyméret? ovális terület észak-nyugati részébe a polgári épületek, a délibe a katonaiak kerültek. A felszállópályát közösen kívánták használni. A második világháború el?rehaladtával a polgári építkezés félbeszakadt. 1943. októberében a félig kész repül?térre költözött a 2/1. vadászszázad, 18 darab „Héjával”, innen kívánták biztosítani Budapest védelmét. 1944 februárjában gyors ütem? átképzést kaptak gy?ri gyártású Me 109 G6-os típusra. Az itt települt 5/1. kísérleti éjszakai vadászszázad még csak nappal volt bevethet? az RKI Me 109-es és Me 210-es rombolói mellett. Amerikai részr?l úgy vélték, hogy Ferihegy a Dunai Repül?gépgyár egyik részlege, ahol komoly gyártási tevékenység folyik német megrendelésre. Két nagy ikerhangárt, három emeletes épületet és több befejezett, vagy még épül?félben lév? kisebb-nagyobb épületet fényképeztek le a több alkalommal is átrepül? felderít?k. 1944 elején az egész repül?tér területén száz körüli egy és kétmotoros gépet azonosítottak. Ezekb?l vonták le azt a következtetést, hogy itt jelent?s gyártási és egyéb repül? tevékenység folyik. A helyzet viszont az volt, hogy az RKI kísérleti, oktatási és javítási célból mintegy 40-45 gépet tárolt a repül?tér dél-nyugati részén, de ezeknek csak mintegy fele volt használható harci körülmények között. Gyártási tevékenység a Repül?kísérleti M?hely keretein belül történt, ahol a kísérleti repül?gépek épültek. A repül?tér északi-nyugati részén a forgalmi épület és hangár környékén volt a 2/1.-es és az 5/1.-es század körülbelül 30 gépe elhelyezve. Ezeken kívül még ismeretlen számú német felségjel? gép is volt a romboló tanfolyam néhány Bf 110-ese mellett. 1944. április 13-án, csütörtökön hatalmas kötelék gyülekezett az Adria felett. 567 bombázó és 228 kísér? vadász indult Magyarország felé. Feladatuk volt más célok mellett a Ferihegy/Vecsés repül?tér bombázása. A dél-nyugati irányból közeled? 47. BW négy Bomber Group 121 db B-24-es gépe 12:34-t?l 185 tonna, közel tízezer db 20 fontos repesz és 100 fontos romboló bombát dobott a repül?térre, mintegy 6-7 perc leforgása alatt. Néhány épületben súlyos károk keletkeztek, de kisebb mértékben szinte mindegyik megrongálódott. Megsemmisült az anyagvizsgáló és a raktár épülete és részben a mellette lév? gépkocsi tároló, valamint a kazánház is. Az egyik hangárban elégtek az ott épül? kísérleti gépek, amikor egy rombolóbomba a tet?t átütve belül felrobbant. A füves részen és a hangárok környékén közel 20 db gép semmisült meg és több szenvedett különböz? mérték? sérülést. A repül?téren maradt katonák közül 34 elesett, és a környékre esett bombáktól még húsz polgári áldozatról számoltak be az esemény utáni gyorsjelentésben. Az áprilisi támadást értékelve az amerikaiak úgy látták, hogy alapos munkát végeztek. A repül?tér néhány nap múlva már üzemelt, az épületek elnéptelenedtek, kevesebb mozgást észleltek. Az RKI és az RKM vidékre költözött, a munkákat a m?helyekben lassan beszüntették. A rombolók tábori repül?terekre kerültek, a vadászokat Veszprémbe vonták össze. Egy dologról ekkor még nem szóltak a felderít? jelentések, hogy egyre több német alakulat települt a repül?téren és távolabb az észak-keleti oldalon új betonozott guruló utat és állóhelyeket készítettek a kétmotoros gépeik számára, az ovális területen kívül. A déli részeken lév? épületeken helyreállítási nyomokat fedeztek fel és a tapasztalt repül?tevékenység miatt az amerikaiak újbóli támadást rendeltek el. Ezt július 27-re tervezték, de a már úton lév? köteléket Cegléd után visszarendelték a célpontot borító zárt felh?takaró miatt. A támadásra a kedvez? id?járást kihasználva július 2-án került sor. A cél kifejezetten a repül?tér déli felében lév? gépek elpusztítása volt. A július 1-jén kiadott parancs szerint az összes Bomber Wing (BW, repül? ezred) a lehet? legnagyobb gépszámmal támadta az országot. A kíséretr?l a 306. Fighter Wing (FW vadászezred gondoskodott. A Ferihegy/Vecsés repül?tér bombázására a 47. BW lett kijelölve és a kíséretét a 14. Fighter Group (vadászosztály) biztosította. A 47. BW négy Bomber Group-ból (bombázó osztály) állt. Bázis repül?tereik a 98. BG Lecce, a 376. BG San Pancrazio, a 449. BG Grottaglie, a 450. BG Manduria. A kötelékek a reggeli órákban szálltak fel és rendez?dtek alakzatba. Élen a 450. BG repült ezt a 376. BG követte és utánuk a 98-as és a 449-es haladt. A 376. BG. 40 db B-24-es gépe 6:45-re befejezte a felszállást. 7:47-kor 6000 láb (1800 m) magasságon találkozott a 450. BG-vel San Vito felett és besorolt mögéje. El?ttük még három wing gépei rendez?dtek alakzatba. Az Adria felett kett? gép visszafordult, megszabadulva a bombáitól. Kecskemét elérése után, 10 órakor egy másik gép is visszafordult. A 29-es, motorfeltölt? hiba miatt kivált a kötelékb?l. A 42-73140 gyári számú gép pilótája 11:14-kor rádión jelentette, hogy a személyzet elhagyta a gépet, ekkor azonban már Jugoszlávia felett jártak. A vészjelzések még 11 percig jöttek, majd a gép lezuhant. A megmaradt 37db bombázó Ceglédnél Nagykáta felé fordult. Ez a település volt a célra repülés kezdete. A BG három támadóegysége 250-280 fokos irányon 2-3 km hosszan elnyúlva repült a cél felé 165 mph (270 km/ó) sebességgel 22000 láb (6700 m) és 25000 láb (7600 m) közötti magasságban tagozódva. Összesen 84,5 tonna, 8880 db M-1 és M-1-A1 típusú 20 fontos pillanatgyújtóval felszerelt repeszbombát szállítottak, melyb?l gépenként 40 köteg, összesen 240 db volt, 6-os kötegelésben. Az oda és a visszaúton az átlag 10 f?s személyzet, hozzávet?legesen 6-7 órát töltött a leveg?ben 1500-1700 km-t repült, gépenként 2700 gallon (12250 l) benzin felhasználásával. A bombavetést a vezérgép bombázótisztje irányította az általa mért adatok alapján, az egységek a megjelölt területre célozva sorozatvetést hajtottak végre. A kötelék gépei, kissé késve 10:45 és 10:50 között voltak a cél felett, ahonnan bal fordulóval az el?re megtervezett útvonalon, a Dunát átrepülve Szekszárd-Podgrab útvonalon tértek vissza a bázisukra, ahová már csak 36 gép szállt le, 13:00-kor. A repül?teret összességében 142 bombázógép támadta és ledobtak 322 tonna, 31728 db repeszbombát. A zárt hadrendben repül? egységek gépeire 10-12 db 12,7 mm-es nehézgéppuska volt véd?fegyverként szerelve, így saját magukat és egymást is jelent?s t?zer?vel védték. A géppuskák hevederjeit ismétl?d?en, ötös tagozódásban, kett? romboló, kett? gyújtó, egy nyomjelz?s lövedékekkel tárazták be. Ennek ellenére szükség volt a lassú bombázókat az ellenséges terület felett vadászkísérettel ellátni. A vadászok feladata volt még a célterület légterének megtisztítása az ellenséges repül?kt?l, hogy a bombázók zavartalanul tudják a dolgukat végezni. Július 2-án a 376. BG gépeit a 14. Fighter Group (vadászosztály) 48. Fighter Squadron (vadászszázad), a 37. FS és a 49. FS P-38-as repül?gépei kísérték. A gyorsabb gépek 7:52-8:07-között szálltak fel. 48 db-ból 6 gép hamarosan visszafordult, különféle okok miatt. A századokat Prahler hadnagy, Gaskin ?rnagy és Abbot ?rnagy vezette. A bombázókkal a Dunánál, Lovastól északra 18000 láb (5500 m) magasságban 9:26-kor találkoztak. Ekkorra a Magyarország több célpontját támadó teljes kötelék több mint 620 db négymotoros bombázóból és közel 200 db vadászgépb?l állt. A 376. BG bombázói a célig, az amerikai jelentés szerint szinte zavartalanul repült és ellenséges gépek csak egyszer közelítették meg. 37. FQ. jelentésében szerepel, hogy mintegy 15 db ellenséges Me 109-est vettek észre Ceglédt?l keletre és három gépük üldöz?be vette, melyek 4000 lábig üldözték, amikor azok elt?ntek. A bombázást a cél felett ?rjáratozó P-51-es gépek segítették. Ezen a nyári napon az id?járás nem akadályozta a bombázást. Az útvonalon Magyarország felé tiszta volt az ég. A cél felett párásságot, 2/10-es borultságot és 14000 láb (4200 m) felett gomolyfelh?ket jelentettek, 20000 láb (6100 m) magasan már fátyolfelh?k voltak. Visszafelé már 5/10 borultságról számoltak be. A bombázás els? eredményeit a támadás közbeni megfigyelések és az ekkor készült fotók alapján állították össze. A támadás kiértékelése szerint a bombákat csak az els? és a harmadik támadó egység dobta pontosan. A második egység az 50%-át a repül?tér északi-nyugati részére szórta. A földön négy gépet rongáltak, vagy semmisítettek meg. A bombakioldás alatt 6 db repül?gépet láttak a távolban, azokat FW-190-es, Me-109-es és Ju-88-nak azonosították de nem támadtak. Más volt a helyzet a légvédelemmel. Az el?zetes felderítésekben Budapest térségében a nehéz légvédelmi ágyúk számát 128-re tették. Az els? támadó egység csak szórványos, de az utána jöv?k már célzott, mérsékelt nehéz légvédelmi ágyútüzet jelentettek. A repül?terek és más objektumok védelmére telepített gépágyús szakaszok 40 mm-es „Bofors” lövegei az alacsonyabban repül? gépekre tüzeltek. Nagy kaliber? ágyúkkal felszerelt magyar légvédelmi tüzérség volt Budapest körül, így a csepeli repül?téren, az újpesti temet?nél és az Andor utcánál. Ezek azonban l?távolon kívül voltak a Ferihegyet támadóktól. A német alakulatok könny?, négycsöv? 20 mm-es légvédelmi gépágyúkkal és nehéz légvédelmi ütegekkel is rendelkeztek, ebb?l egy a Ferihegyi repül?tért?l 2 km-re, nyugatra az Esze Tamás utcánál, a lakott terület szélén foglalt tüzel?állást. Nagy a valószín?sége, hogy az innen kil?tt gránát találta el Kesler hadnagy gépét. A 88-as lövegek 15-20 km távolságra hordtak és 10-14 km magasságba tudtak l?ni. A gránátok közel 1000 m/s-os kezd?sebességgel hagyták el a löveg csövét. Ilyen légvédelmi ágyúk tudtak eredményesen tüzelni a 6-7000 méteren repül? bombázókra. A bombák kioldásának a célpont el?tt kb. 1,5-2 km-re kellett történnie. A vetési távolság függött a gép sebességét?l, a széliránytól és a magasságtól. A találatot kapott 43-as számú gépben még valószín?leg volt jó néhány köteg repeszbomba és még vagy 6000 l benzin, amikor 1000 láb (304 m) magasságban felrobbant. Maradványai közül a gép farok része egyben maradt és Kesler hadnagy közelében ért földet, az RKI épületei közé. Az említett lapos tetej? kis épület, ahová ejt?erny?n leereszkedett, valószín?leg a garázs épülete lehetett, mert erre illik rá a leírás. A többiek, akik már korábban kiugrottak a repülési irányából adódóan és függ?en a szélviszonyoktól Vecsés, Ecser, Maglód, Gyömr?, Üll? települések környékén érhettek földet. A gép tízf?s személyzetéb?l hatan élték túl az eseményt, F. O. Rutherford hadnagy els? pilóta, R. S. Bullard hadnagy, másodpilóta, H. W. Chernik bombázó tiszt, M. P. Oberding ?rmester, orr lövész, E. M. Kesler hadnagy, navigátor. C. R. Dosier ?rmester, fels? torony lövész. Az említett kórház, ahol a szövetséges repül?ket gyógyították a Déli pályaudvar közelében volt. A 11-es számú Budapesti Hely?rségi Kórház, akkori nevén Gömbös Gyula út 25. szám alatt állt. Az angolok végezték a Duna elaknásítását, így a lel?tt gépeik sebesült személyzetét is ide szállították. Az els? világháború el?tt emelt öt emeletes épület 1944. szeptember 19-20-i amerikai légitámadás során megrongálódott és ekkor sebesült szövetséges hajózók is meghaltak. A budai harcok után romossá váló épületek nagy részét kés?bb lebontották. A helyén ma az Alkotás utca 21-23 számú épület van. A gép felrobbanásakor életüket vesztett négy hajózót, J. W. Huey ?rmester, hajózószerel?t, J. W. Bibber ?rmestert, rádiós-lövészt, C. L. Fenn ?rmestert, alsó „golyó” lövészt, L. V. Davis ?rmester, farok lövészt. eltemették és sírjukat az 1945-ben Magyarországra érkezett amerikai sírazonosító különítmény derítette fel. A különítmény feladata volt többek között egy amerikai katonai temet? létrehozása és a felkutatott maradványok azonosítása után újra eltemetni. A négy repül?t az A-11-121, -122, 123, -124-es sírhelyre temették el. 1946 végén azonban mindet elszállították Strassbourgba. <IMG style="WIDTH: 604px; HEIGHT: 215px" height=279 src="http://www.netlabor.hu/roncskutatas/roncskutatas_regi/images/b24_ferihegy.jpg" width=742 border=0> A bombázókat kísér? amerikai vadászrepül?k saját veszteség nélkül tértek vissza bázisukra, de 10:40-kor egy P-51-es gépet láttak lezuhanni fehér füstöt húzva maga után. A pilóta kiugrott de az ejt?erny?je nem nyílt ki, összecsavarodott. A vadászok a cél körzetében két B-24-es elvesztését figyelték meg. Az egyik lángolva 10:30-kor zuhant le, mely a 449. BG-hez tartozott, a másikat 10:45-kor észlelték, mely a föld közelében felrobbant. Ellentétes jelentések voltak a gépekb?l kiugrókról. Volt olyan is amely szerint egyik gépb?l sem láttak kiugrani senkit, de volt olyan is ahol több ejt?erny?st láttak leereszkedni. Július 2-án délel?tt magyar csend?rségi adatok szerint Vecsés mellett elfogták a lezuhant amerikai bombázógép személyzetét. A lezuhant repül?gépek személyzetét vidéken általában a csend?rök vagy katonák fogták el és továbbították a legrövidebb id?n belül a Honvéd Kerületi Parancsnokságra. A sebesülteket kórházba szállították. A kikérdezésüket a Honvédelmi Minisztérium 31. osztálya és a Vezérkar Vkf. 2 osztály D csoportja végezte. A hadifoglyokat Budapesten több helyen is ?rizték és mivel az országban nem állítottak fel hadifogoly táborokat azokat hamarosan Németországba szállították. Egy másik jelentésben a Ferihegyi repül?téren két ellenséges bombázógép lelövése szerepelt, melyek személyzetéb?l 3 ejt?erny?st elfogtak három pilóta bennégett. Ezek közül az egyik a 449. BG gépe volt, de azt, hogy pontosan melyik a meglév? iratokból nem derül ki és a számuk sem azonos. Július 3-án a 682. Felderít?század gépe 14:50-kor átrepült a repül?tér felett és négy felvételt készített. A kiértékelésnél megállapították, hogy sok az épületkár, de látszanak javítási nyomok is. 6 db gép elpusztult. <IMG style="WIDTH: 604px; HEIGHT: 311px" height=431 src="http://www.netlabor.hu/roncskutatas/roncskutatas_regi/images/b24_ferihegy1.jpg" width=750 border=0> Az itt állomásozó német alakulatok veszteségér?l nincsenek adatok. A rombolótanfolyam repül?gépeit is érhette találat. A repeszbombák hatására a gépek egyben maradtak csak úgy néztek ki, mint a szita. 1944. július 2-án a már több hónapja folyó bombázás során a szövetséges repül?alakulatok az eddigi legsúlyosabb támadást intézték az ország területe ellen. Légvédelmi t?zben és a vadászrepül?k által az eddigi kutatások alapján összesen 20 gép veszett el az ország területe felett, ebb?l 13 db négymotoros bombázó volt. Ez a történet része, az 1944-ben Magyarország felett dúló légi háborúnak, melyet több évi kutatómunkával sikerült felderíteni. A több mint 50 évvel ezel?tt kezd?dött történés szerencsére a napjainkban folytatódott, de már békés körülmények között. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Irodalom 47. BW, 376. BG iratok Pataki-Sárhidai-Rozsos: Légi háború Magyarország felett I-II. MRT 1996 Konferencia anyag: Jánkfalvi Z Amerikai Pilóták sírjainak felderítése Magyarországon 1945-1949 Zainkó arcvív Fotók: Pécsi József repül? szertári f?hadnagy, NTF Zainkó archív   Ferihegy 2000. szeptember 9. <H3 align=justify>Kezdet</H3> Az a történet, mely egy fotóval kezd?dött még 1993-ban, 1997-ben egy visszaemlékezéssel folytatódott és 2000. szeptember 9-én személyes találkozással záródott. A több mint egy emberölt?vel ezel?tti történéseket az 1999-es konferencia anyagban már közzétettem és most befejezésképpen összefoglalom Mr. Kesler úr Budapesti látogatását. <H3 style="TEXT-ALIGN: justify">Emlékeztet?</H3> 1944. július 2. Ferihegy légterében 10 óra 45 perckor a 376. BG. 513. századának 43-as jelzés? 42-51151 gyári számú B-24-es Liberátora légvédelmi találat következtében felrobbant, személyzetéb?l többen ejt?erny?vel kiugrottak. Az, hogy mi lett a sorsa a lel?tt gép személyzetének arra, csak 1997-ben derült teljes fény, amikor Kesler úr a gép egykori navigátora eljuttatta visszaemlékezését hozzám. <H3 align=justify>A történet tovább folytatódott, de már békés körülmények között.</H3> Kesler úrral és Arthurral - akinek tulajdonképpen az egészet köszönhetem - folytatott levelezés során nyilvánvalóvá vált, hogy az id?s hadfinak szándékában állt Magyarországra, Budapestre visszatérni és körvonalazódott egy találkozás, egy repül?tér látogatás lehet?sége. Egészségi állapotának javulása 2000-ben lehet?vé tette a budapesti utazást, melyet a Prágában dolgozó fiának és családjának a meglátogatásával kívánt összekötni. A budapesti program el?készítésében Arthur feleségének a leánykori barátn?je, Anikó segített és hirdetést adott fel a Népszabadságban, keresve az egykori kórház orvosait, ápolón?it. Meglep? módon gyorsan többen is jelentkeztek, mint azt kés?bb megtudtuk az érdekeltek szerencsés véletlennek köszönhet?en éppen azt a számot olvasták, illetve az ismer?sök hívták rá fel a figyelmüket. Kesler úr visszaemlékezésében szerepl? két doktor Dr. Sukivati Imiry, helyesen Dr. Sukiváthy Imrének a második felesége, Dr. Plaschal Louis helyesen, Placskó Lajosnak leánya és a minden nehézség nélkül azonosítható Elizabeth Pintér, Pintér Erzsébet ápolón?nek az unokahúga jelentkezett. A nem várt eredmény után elkezd?dött a szervez?munka. A nyárvégi Ferihegyi különleges látogatás lebonyolításában és az eseményt feldolgozó kiadvány kiadásában az LRI segített. A magyar füzet angol fordítását Dr. Moys Péter az MRT akkori elnöke végezte, nagy szakszer?séggel és körültekintéssel.   A nagy nap <H3 align=justify>Ferihegy, 2000. szeptember 9., szombat kevéssel 10 óra el?tt</H3> <IMG height=406 src="http://www.netlabor.hu/roncskutatas/roncskutatas_regi/images/kesler1.jpg" width=490 border=0> Mr. Earl M. Kesler és felesége Kis csoport gyülekezett Ferihegy 1-es terminál „B” portája el?tt. Kesler úr és neje, fia és felesége valamint kisleánya, Arthur és Ildikó, Anikó, Sukivthyné, Placskó doktor és Pintér Erzsébet hozzátartozói valamint dr. Martinkó Károly és Sükösd Levente rádió riporterek, valamint az RTL Klub kereskedelmi televízió kéttagú forgató csoportja ismerkedett meg egymással. A belépési formaságok elintézése után hivatásos angol tolmácsolás mellett kezd?dött el a repül?tér látogatás. A 20-f?s csoport elindult az LRI VIP buszával a szerviz úton az új torony felé több helyen is megállva. Rövid ismertet? hangzott el a 2000-ben a közforgalom el?tt 50 éve megnyitott repül?térr?l, a forgalmi épületr?l belesz?ve az építkezést és az 1944-es nyári eseményeket. A mostani kertészetnél, az egykori gazdasági épület nagyobbrészt az eredeti állapotban áll. 1944 nyarán német távolfelderít?k állomásoztak itt, de a részükre készített „kutyanyelvek” az 50-es években elt?ntek, ma már csak a beton gurulóút egy része látható. A következ? állomás a repül?tér legmagasabb pontján lév? új irányítótorony terasza volt, ahonnan kiváló kilátás nyílt minden felé több mint 10 km-es távolságra. Egy 1950-es légi fotó segítségével, melyen jól láthatók voltak a bombázások és az egykori RKI épületek nyomai, felelevenítettem Kesler úrnak és feleségének az egykoron történteket. A látogatók, akik még sosem jártak ilyen helyen, nagy figyelemmel és érdekl?déssel figyelték a repül?tér életét, a kétpályás forgalmat, a le és felszálló gépeket, az el?téren kiszolgálás alatt lév?ket. Ezután Kesler úrral és másokkal is több interjú készült. A következ? rövid megálló a szabadtéri kiállítás volt. A Ferihegyi látogatás csúcsa az volt, amikor a kisbusz az egykori, és a még ma is meglév? két RKI épülethez ért. A földet, „tet?térés” közelében az egykori navigátor csendben, mélyen elgondolkodva idézte fel az 56 évvel ezel?tti pillanatokat. A repül?teret akkor csak messzir?l és pillanatokra látta még a célra repülés során, így semmire nem emlékezett a leírtakon kívül. Egyébként, mivel alig egy hónapja repült ennél az alakulatnál Magyarország felett nem is járt el?tte. Az egykori RKI területén lév? épületeket, alig látható maradványokat csak a régmúlt ismeretében lehet felismerni. Ezekb?l ugyan egy teljesen, egy másik csak részben áll. A többinek a romjait lebontották az 1950-et megel?z? id?szakban, a repül?tér újjáépítése során, majd a megmaradtakat a 70-es évek második felében. Az épít?anyag hiánnyal küszköd? id?kben a használható téglát, fát, betonvasat, üveget és még sok minden mást a forgalmi és a gazdasági épülethez, a hangárhoz használták fel, de a környez? lakóházak építéséhez is hordták a bontott téglát, a törmelék pedig töltésnek kellett. Az egykori els? iker hangár melletti m?helyépület vasbeton pilléreinek maradványai a bozótosban még ma is láthatók. A kora délután véget ért Ferihegyi látogatás Kesler úr meghívására fehérasztalnál folytatódott tovább. Köszönetet mondott azoknak, akik ezt a számára igen fontos látogatást lehet?vé tették. Külön megköszönte az egykori megment?i, ápolói hozzátartozóinak azt a gondoskodást, melynek életét köszönhette abban a vészterhes id?ben. <IMG height=560 src="http://www.netlabor.hu/roncskutatas/roncskutatas_regi/images/kesler2.jpg" width=490 border=0>  <H3 align=justify>Az orvosok, ápolók</H3> A kora estig folytatódó beszélgetés többnyire a múltból indult ki és a megment?k személyét illet?leg is különös sorsok bontakoztak ki. A hozzátartozók segítségével némi fény derült olyan eseményekre is, melyek már nem függtek szorosan össze Kesler úr történetével, de mindenféleképpen tanulságos napjaink kutatója számára. A 11. sz. kórházról keveset tudunk, iratai, az orvosok, ápolók, a betegek vonatkozásában sajnos nem áll rendelkezésre és lehet, hogy már soha sem kerül el?. <H3 align=justify>Dr. Szukováthy Imre</H3> Az egykori sebészre, majd vidéki körorvosra második felesége emlékezett vissza: Néhai férjem 1919-ben született, apja államtitkár volt és, így elég magas körökben mozgott erre volt is utalás Kesler úr részér?l. Fiatal civil sebészorvosként 1943-ban már a fent nevezett kórházban dolgozott, ahol többek között Csató Péter sebésszel dolgozott együtt, aki nála mintegy tíz évvel volt id?sebb és az osztályt vezette. Angolul beszél? emberként hamar kapcsolatot tudott teremteni a sebesült amerikai hajózókkal. Kesler úrról és társáról is többször beszélt, bár másokat is kezelt, mert a kalandos úton szerzett penicillin volt az a gyógyszer, amely lábra állította ?t. A háború utáni években nélkülözés és a kitelepítés várt reá. Borsod megyében, Girincsen dolgozott, de még további négy település tartozott a körzetéhez. Id?nként, mivel a pilóták közül néhánynak meg volt a címe írt is, de válasz soha sem jött, talán a levelek sohasem hagyták el az országot? Kötelesség teljesítése során szenvedett autóbalesetet 1972-ben. Az újsághirdetésre ismer?seim hívták fel a figyelmemet és nagyon örültem, hogy találkozhattam azzal az emberrel akinek akkor, bár ellenség volt, a néhai férjem mentette meg az életét. <H3 align=justify>Dr. Placskó Lajos</H3> Orvos családból származott Ózdon született 1919-ben. 1943. szeptember 25-én avatták általános orvossá, majd a Szent János kórházban dolgozott a májrákot kutatta. 1944. április 1-jét?l katonai szolgálatát a 11. sz kórházban töltötte és itt került kapcsolatba az ide beszállított repül?kkel. Angolul beszélt és humánus gondolkodása révén nemcsak orvosként, hanem lelki er?t adva gyógyította a betegeket. Tréfálkozva az ott lév?kkel csak „amerikai gengsztereknek” nevezte ?ket. 1945-ben megn?sült, majd a Rókus Kórház sebészetén dolgozott. 1948-ban letartóztatták vádlottként Regéczy Nagy Imre kémkedési perében. A koncepciós perben el?ször halálra ítélték, majd a büntetését 15 évre mérsékelték. Három évet magánzárkában töltött. A régi álmáról, a sebészetr?l le kellett mondania de orvosként még az 1989-ben nyugdíjba vonulása után is tovább dolgozott, pedig már súlyos beteg volt és 1992-ben halt meg. A börtönévek soha nem kitörölhet? nyomot hagytak életében, bár a rendszerváltozás után rehabilitálták. 1990-ben Putnok díszpolgára lett. Sz?kebb baráti körében, családjában ismerték életének azt az id?szakát, amikor amerikai-angol pilótákat gyógyított. A nagyszer? orvosról leánya Klára emlékezett meg. <H3 align=justify>Pintér Erzsébet</H3> Nagynéném, aki akkor már 39 éves volt - mondja Pintér Erzsébet unokahúga - önkéntes ápolón?ként dolgozott a kórházban és sokat mesélt a sebesült, megégett amerikai pilótákról. Úgy ismertem, hogy ? mindenkinek segített, aki rászorult arra. Valószín?leg azért is emlékezett rá ilyen jól és pontosan Kesler úr. Így ért véget 2000. szeptember 9-én az az 56 évvel ezel?tt, 1944. június 2-án kezd?dött történet, melyben a szerepl?k egyid?sek, huszonévesek voltak, bár egymással szemben álltak, de életük mégis egymástól függött. <H3 align=justify>Megjegyzés a média tevékenységr?l</H3> A néhány perces rádióriport még másnap vasárnap reggel 7 órakor volt hallható a Kossuth rádióban, megfelelt a tényszer?ségeknek. Az RTL klubban, a Fókuszban két nap múlva, hétf?n adták le a látogatásról készített filmet. A mintegy 6 perces film jól érzékeltette az akkori hangulatot, de az írásos anyagban leírtakkal szemben az 1960-as évek második feléb?l, a vietnami háborúban készült felvételekkel illusztrálták, gázturbinás B-52-es bombázókat, F-4 Phantom támadását mutatták, pedig még a felvételkor jeleztem, hogy van a filmarchívumban B-24-r?l készült film!   <H3 align=justify>Utóirat</H3> A gép fels? torony-lövészével a még él?, nyugdíjas Gene Doshier-rel, aki vele együtt került kórházba Kesler úr felvette a kapcsolatot és invitálta a budapesti látogatásra, de ? nem kívánt az eseményre még visszaemlékezni sem. <IMG height=630 src="http://www.netlabor.hu/roncskutatas/roncskutatas_regi/images/kesler3.jpg" width=490 border=0> Fotók: Zainkó archív   <A href="mailto:zainko@mail.aeroplex.com">Zainkó Géza</A> 2001. 09

Átlag:

Értékelésed: Nincs

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Navigáció

Partnereink

Ferihegy 1944. július 2.