Hét Német Katona

2006, december 10 - 19:51 | Ozsvát

Hét ismeretlen német fiatal utolsó napjai

Hét Német Katona   Tisztelt hölgyeim és Uraim! Magyar származású német állampolgár vagyok, 1987 óta élek Németországban. Szülõfalum Bucsa, egy 2.500 fõs helység Kelet-Magyarországon Békés megyében.   Legutóbb október közepén voltam Bucsán, és kaptam ajándékba egy  könyvet, amelyben Bíró Endre író mutatja be a falu történetét a 14. századtól napjainkig. Lapjain megemlékezik a két világháború áldozatairól is, többek között hét német katonáról, akiket 1944 októberében az oroszok végeztek ki a falu határában. Mikor elolvastam a hét német katona bújkálásának, elfogatásának és kivégzésének a történetét elhatároztam, hogy megpróbálok valamit tenni annak érdekében, hogy végre kiderüljön, kik voltak ezek a szerencsétlen emberek és hogyan kerültek erre a környékre. Bíró Endre a könyv írója elérte a Német Követségnél és a  Német Hadisírgondozó Népi Szövetségnél, hogy egy német felíratú sírkövet emeljenek a síron, az addigi szegényes korhadt fakereszt helyett. November 13-án volt a sírkõ avatása és megszentelése. Itt mellékelem a polgármester beszédét. A könyv és a sírkõavatás megbolygatta az emberek érzelmeit a faluban. Az idõsebbek, akik akkor még nagyon fiatalok vagy gyerekek voltak, újra felelevenítették az emlékeiket errõl a rég elfelejtett történetrõl. Bíró Endre nyomoz Bucsán tovább, én pedig Németországban kerestem meg néhány fórumot és intézményt, amik  a német háborús áldozatok azonosításával foglalkoznak. Ezek ajánlották, hogy keressem meg a Magyar Vöröskeresztet is, aminek sok értelmét nem láttam, mert úgy gondoltam, hogy ezt a bevetést  a németek irányították, ha annak idején bármit is dokumentáltak, azt Németországban kell keresni. Az oroszok biztos, hogy nem hagytak nyomot maguk után, mert annak ellenére, hogy a hadifoglyok kivégzése mindkét oldalon napirenden volt, a Genfi Egyezmény értelmében nem szabadott volna ezt megtegyék. Megpróbálták úgy elsimítani a dolgot, hogy a kivégzettek ruháit és értéktárgyait a falubeli „segítõknek“ adták, a halottakat pedig a kivégzés helyén elföldelték gondolván, hogy többet nem beszél senki róluk. A sors máshogy hozta. A holttesteket három év múlva, földmunkálatok végzése közben megtalálta egy falubeli ember, aki valóban nem sokat tudott a történetrõl, mert mikor a katonákat agyonlõtték a fronton volt. Ezek után, -mint ahogy a könyvben áll- még kétszer eltemették õket, egyszer az elesett orosz katonák mellé, majd -mivel ott a kommunista idökben nem maradhattak- ebbe a kicsi szegényes sírba, ahol most nyugszanak. Kik voltak ezek a katonák valóban? A falusiak véleménye szerint nagyon fiatalok,  kb. 18 évesek,  szõkék és kistermetüek voltak.  Annyit már tudunk, hogy egy bombázó személyzete lehetett, szürke (kékesszürke) egyenruhájuk egyértelmüen ezt tanúsitja és a másik bizonyítéka ennek, hogy a falu határában sokáig egy elhagyott katonai repülögép állt, míg az emberek szét nem hordták a használható alkatrészeit, és minden mozgatható darabját. A maradék roncsot a hulladékgyüjtöbe vitték. Több nyomot próbáltunk eddig megvizsgálni, hogy közelebb kerüljünk az igazsághoz. Bíró Endre, a német internet fórum <A href="http://vermisst-gefallen.de/">http://vermisst-gefallen.de/</A> és én, állandó kapcsolatban vagyunk, de igazán használható információt nem találtunk eddig. Bíró úr elért annyit, hogy talán meg tud szerezni egy órát, amit  az egyik katona hordott  és egy leszekadt gombot  az egyik zubbonyról. A német keresõszolgálat mindenáron a bucsai református templomban akar nyomot találni, ahová a katonákat a kivégzés elõtt pár napra bezárták. Az én véleményem szerint a repülõgép darabjait kellene keresni, mert a katonai repülõgépeknek minden darabja meg volt számozva, így a gép azonosításával talán választ kaphatnánk a személyzet kilétére. Az  biztos, hogy a sírban nincs mit keresni mert a meggyilkolt katonákat kifosztották aztán háromszor eltemették. Két héttel ezelött kaptam telefonon egy olyan információt a faluból, amit nagyon fontosnak tartok. 1945 és 1947 között egy német származású katólikus papja volt a falunak. Bíró Endre is ír róla a könyvében. "Angyali szelídségû türelmes ember volt Séber András atya" így jellemzi a falubéliek elbeszélése alapján. Ez a Séber András, mikor tudomást  szerzett a kivégzett katonákról, elkérte azoktól a falusi emberektõl akik a kivégzésnél "segítettek" és a halottakról mindent leszedtek a katonák szolgálati számát és mindent pontosan dokumentált. Valószínû, hogy ezt azért tette, mert utána akart járni, hogy kik lehettek a kivégzettek. A kérdés: Létezett-e annak idején egy katólikus keresõszolgálat? Ha igen, létezik-e egy archív az ottani dokumentációkról? Ha igen, küldött-e oda egy Séber András nevezetü katólikus pap valemilyen információt hét, Bucsán kivégzett német katonáról? Ha egyházi keresõszolgálat nem volt, nem adott-e be a Magyar Vöröskereszthez  egy kérvényt, a katonák identitásának megállapítására és a hozzátartozók felkutatására. Ezt tehette a Népi Demokrácia ideje alatt, ami 1948 juniusában a Kommunista Párt hatalomra juttatásával véget ért. Kétlem, hogy ezután valamit is tehetett ebben az ügyben, sõt valószínû, hogy addigi törekvéseit is megsemmisítették. Mégis, ha csak egy kis remény van rá, valamilyen dokumentumot találni, ami a katonák kilétére információt adna, kérem Önöket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy végre fény derüljön erre az esetre.   Eseménynaptár KULTÚRÁLIS PROGRAMJAINKBÓL... Síremlék elhelyezés 2006. november 13-án 14 órától emlékünnepség keretében a II. Világháború végén Bucsa község határában kivégzett hét ismeretlen, fiatal német katonának emléket kívánt állítani a Német Szövetségi Köztársaság Német Hadisírgondozó Népi Szövetsége és Bucsa Község Önkormányzata. Az ünnepségen részt vett Hans-Dieter Scherer irodavezet? Úr és Benedict Höfer úr a Német Katonai Attasé munkatársai, Kiss Törék Ildikó színm?vészn? és Varga Vilmos színm?vész úr Erdélyb?l, Bíró Endre Bucsa helytörténetének írója, a Magyar Kultúra Lovagja, az ismeretlen német katonák történetének megörökít?je. Dr. Mile Sándor polgármester úr megemlékezését idézzük: "Kedves Emlékez?; és Tiszteletadó Közösség! Emlékezni és emléket állítani jöttünk ma össze a Német Szövetségi Köztársaság Német Hadisírgondozó Népi Szövetségének felajánlásából a német katonai attasé stábjának munkatársaival és Bucsa község lakóival, hogy 62 esztend?vel ezel?tt 1944. októberében tragikus körülmények között meghalt hét fiatal német katona emlékére egy kõkeresztet állítsunk sírjuk fölé. Jékely Zoltán: Háború! cím? versének részlete így szól: "Európa mez?in, Afrika sivatagjain többmillió névtelen halott arcára ugyanegy ordítás fagyott: Nem hagyták, hogy megcsókoljam anyámat! Jaj, senki, senki se tudja meg, mi lett bel?lem, hol vagyok! " Ilyen névtelen halottja ez a hét fiatal német katona is a II. világháborúnak. A település történetét kutató Bíró Endre úr az itt él?k elbeszéléseit?l megrendülten, szenvedélyes hangvétel? levélben kereste meg a Német Szövetségi Köztársaság nagykövetasszonyát a közelmúltban, hogy segítsen emléket állítani az ismeretlen katonáknak. Mit tudunk Róluk? Így 62 esztend? múltán is nagyon keveset. A történteket Bíró Endre helytörténeti könyvéb?l idézem fel: "1944. október elején a Majoros család kis tanyájának ablakán kopogtattak be. A családf? ment az ajtóhoz megnézni, ki a váratlan látogató. - Ruszki szoldat? Ruszki szoldat? - hallattszott a sötétb?l. Majoros János a tanya gazdája intett a sötétben lapuló katonáknak, hogy lépjenek be. A szobába hét átázott, csuromvizes német katona lépett be megszeppenve, félénken. Bármilyen ruha is lett volna rajtuk, sz?keségük elárulta német származásukat. Sz?kék voltak és rémültek. Ki tudja, mióta bujkáltak már a környéken, ki tudja mi késztette ?ket arra, hogy ellenséges területen bekopogtassanak egy kis ház ablakán. Tudták ?k is, mint a tanyán élók, hogy a közelben állomásozó szovjet egységek nagy veszélyt jelentekenk nemcsak a menekül? német katonákra, hanem az ?ket bújtató emberekre is. Akkor este a szomszéd asszony is ott tartózkodott Majoroséknál, ? is szemtanúja volt a történteknek. A hét riadt fiatal katona meglehet?sen zavart volt. Egy kis élelmet kértek a házigazdától, nyilván már napok óta nem ettek semmit. A kenyeret mohón falták, a vajat már nem is kenték rá, csak kézzel kaparták ki és úgy nyalogatták az újjukról. Mindenhová kísérték a gazdát, nyilván azért, nehogy értesítse az oroszokat. Evés közben riadtan nézték a háziakat, miként reagálnak jelenlétükre. Féltek. Kés?bb szalmát hoztak be. A kemence elé rakták, majd kis csomókban a kemencében szárítgatták ruháikat. Akkor lettek vizesek amikor a Berettyón átjöttek, hiszen még nem volt befagyva. A behozott szalmára kett? lefeküdt, egy pedig ott állt a kemence mellett és s?r?n nézte az óráját. A többiek kinn ?rködtek. Nem bántottak senkit, fegyverük nem volt - hacsak pisztoly nem volt náluk eldugva. A háziak is féltek. Mi lesz, ha megtudják, hogy ?k bujtatták ezt a hét fiatal német katonát? Reggelre elt?ntek a katonák. Hirtelen érkeztek és ugyanígy mentek el. Néhány nap múlva hallottak róluk híreket. Elfogták ?ket a falu határában. Mivel fegyverük nem volt, még csak ellenállást sem tanúsítottak. Pár napig a református templomban voltak bezárva, ott ?rizték ?ket az oroszok. Nem tudni készült e hivatalos irat az elfogásukról, fogvatartásukról. Napok múlva fegyveres orosz katonák kísérték ?ket Kisbucsa felé. Még akkor is vidáman integettek a kapuba kiálló kíváncsiskodóknak - bár tudták, de legalábbis sejtették mi vár rájuk. Néhányan a padlásra mentek fel, s onnan nézték mi történik a ezzel a hét kis termet?, vidám, sz?ke katonával. A Berettyó gátjának az oldalában érte ?ket a végzet. A kivégz? osztag itt l?tte le ?ket. A géppisztolysorozat sokkolta a bucsai lakosokat - tudták mi történik. A genfi egyezményt itt nem alkalmazták. Sokan megsiratták ?ket. A falubeliek temették el ?ket a helyszínen, majd a háború után a temet?ben közös sírban az ismeretlen oroszokkal. Az 1950-es években külön sírba kerültek. A politika nem t?rte meg ?ket. Egy másik helyen kaptak nyugvóhelyet és egyszer? fából készült fejfán a felirat: Hét ismeretlen német katona. Halottak napján, a mai napig mindig akadnak falubeliek akik gyertyát, virágot, koszorút helyeznek itt el. A mai napig nem derült ki kik is voltak ?k. A Bucsai emberek emlékeiben ma is élnek. Nem a háborúban vesztes hadsereg katonáit látták bennük egy percig sem. Saját háborúban veszett kedvesüket, fivérüket, gyermeküket látták bennük, és látják a mai napig is. Áldozatai voltak a háborúnak. Megrendülten emlékezünk rájuk. Nyugodjanak békében."   Koczka Istvánné igazgató asszony társaságában Kiss Törék Ildikó mûvésznõ és VargaVilmosmûvész úr Erdélybõl Dr. Mile Sándor polgármester úr ünnepi beszéde mi közben, Fenyõdi Attila alpolgármester úr tolmácsol vendégeinknek Hans-Dieter Scherer a német katonai attasé irodavezetõje köszöni a megemlékezést. Kiss Törék Ildikó mûvésznõ Max Dauthenday versét szavalja németül. A megjelent idõsebbek közül még sokan emlékeznek az ismeretlen, hét fiatal német katonára A Német Szövetségi Köztársaság Hadisírgondozó Népi Szövetségének adománya a síremlék, melyet Hüse József katolikus plébános és Komróczki Sándorné református lelkész szentelt fel. Sokan eljöttek a falubeliek. Nagy Ferenc úr, Pap Piroska jegyzõ, Hans-Dieter Scherer irodavezetõúr és Fenyõdi Attila alpolgármester úr Fiatalok is sokan voltak a megemlékezõk között. Az ünnepség végén, koszorúkat, virágokat, gyertyákat helyeztek ela jelenlevõk, elõtérben Bíró Endre a síremlék állítás kezdeményezõje. ********************************************************************** Baráti üdvözlettel Kiss Gabriella  <A href="mailto:gggdkiss@aol.com">gggdkiss@aol.com</A>

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Navigáció

Partnereink

Hét Német Katona