Mikor Légrády Lajos felkeresett, volna-e kedvem csatlakozni hozzájuk egy hétvégi feltáráshoz a Telki hegyen majd kibújtam a bőrömből. Elvégre mégiscsak egy messzerről volt szó, ráadásul magyarról, úgyhogy habozás nélkül igent mondtam. A Bolyain volt szerencsém látni a már megtalált darabokat, a legérdekesebb rész a gép magassági és oldalkormány kialakítása volt, az oldalkormány ellensúlya teljes épségben a magyar nemzeti trikolor zöldjében került elő, míg a magassági kormány az oldalankénti dupla trimm lapokkal hívta fel magára figyelmemet. Mindkét részegység fából készült, ezek darabjait is láthattam.
A feladat nem volt kevesebb, mint a pilóta maradványainak megtalálása, hogy elegendő csonttöredék alapján DNS vizsgálattal azonosíthassák a három jelölt közül.
A terepre érve egészen más érzések kavarogtak bennem, elvégre egy ember halt itt meg, én pedig most épp ott fogok kapirgálni…Próbáltam a gondolatokat elhessegetni, ami eleinte ment is. Megkaptam az eligazítást, a detektor segítségével körülhatároltuk a feltárandó területet, majd módszeresen nekiláttunk a kb. 15-20 cm vastagságú föld-törmelékréteg átvizsgálásához. A kislapáttal végzett aprólékos munkának hála a legkisebb darabok sem kerülték el figyelmünket, így sikerült megtalálni a magasságmérő statikus/torló nyomásának a műszerházhoz csatlakozó darabját, a membránokhoz kapcsolódó fogazott áttétet, apró üvegtörmeléket, majd kicsivel odébb a foglalat törött darabját a tetején a márványszín bakelittel. A nap legnagyobb találata odaérkezésünkkor került elő egy nyílászáró formájában.
Aztán megtaláltam a legelső személyes tárgyat, egy szövetmaradvány aprócska darabja volt rajta patenttal. Lajos is talált kettőt pár centivel odébb. Ugyan ki nem mondtuk, de reméltük, hogy ha a felső ruházatból találtunk darabokat, talán a mellkas maradványai is itt lehetnek. Minden pillanatban vártuk, hogy borda vagy csigolya darabra akadjunk. Közben ott van megint a gondolat, hogy ezeket a tárgyakat érintette utoljára a pilóta jó 63 évvel ezelőtt, mi meg most kis felcímkézett tasakokba tesszük.
Egész nap megy a munka, hárman dolgozunk külön-külön hegyen, így jobban haladunk. Kora délután meglátogatnak minket repülővel, vagy 4 kört tesznek felettünk, próbáljuk felhívni magunkra a figyelmet, óbégatunk, kezünket lengetjük, meg egy ezüst polifont is, hátha észreveszik. Ők sajna nem látnak minket, túl jól vagyunk kamuflálva, szinte mindenkin khaki színű ruha van, és a sokak által jól ismert zöld skoda is megbújik a fák árnyékában. Azért a mi örömünk megvan, nem rossz érzés, hogy nekünk parádéznak egy kis rögtönzött repülőnappal.
Alig valamivel később megjelenik egy amerikai úriember, Lajos ismerőse, hallgatom az angolul folyó párbeszédet. Nem tudom szó nélkül megállni, mikor a háború utáni fémhulladék begyűjtéséről esik szó- na igen, ezt a gépet is alaposan elhordták. A vas és acél országa lettünk jegyzem meg, amit amerikai barátunknak Lajos tolmácsol némi kommentárral kiegészítve, hogy megérthesse mennyi hadianyag is maradt itt durva számításokkal ecsetelve.
Késő délutánra ismét hárman maradunk, kezdünk fáradni, de egy előkerülő cipzár fogantyúja új erőt ad. Aztán egy a ruha nyakrészébe varrt fém akasztó bukkan elő a porból, rajta érdekes felirat, talán a gyártóé? Egyszerre hárman akarjuk kibetűzni, hátha okosabbak leszünk tőle.
Mostanra új kép kezd bennem kibontakozni a végzetes ütközésről. Azt tudjuk, hogy a gép a hátán landolt, az ütött kráterből előkerült maradványok is ezt mutatják. Mi a krátertől néhány méterre kerestünk a köves talajban, itt szóródott szét a műszerfal és a fülke egy része is, mert a rádióból is kerülnek elő szép számmal darabok (vasmagos tekercs töredéke, rengeteg porcelán biztosíték, plexi darabok, műszertöredékek). Reméljük a csont maradványokat is, de talán ha három apró összeégett darabkát találunk, ebből aligha lesz DNS vizsgálat.
Ahogy mesélték, a motorból még jó 400 méterre is találtak darabokat, alighanem abba az irányba vitték el a mozdítható darabokat. Fogom a kis detektort és bóklászni kezdek. Szinte lépésenként jelez, mindet kiásom. Általában apró csavarodott lemezdarabok, de van köztük egy érdekesebb is- az anyairánytű, ami a pilóta mögött a géptörzsben kapott helyet-töredéke kerül elő, vagy 20 méterre a földbe ütődéstől. Pontosan 17,5 méterre enyhén jobbra a kráter végétől a motortűzfalba épített cső csatlakozó kerül elő, teljesen ép, még a festése is, tisztítás után akár beépíthető! (apropó festés: a gép vásznazásából is találunk apró foszlányokat, rajtuk a teljesen ép színmintákkal, ismerve jó néhány gyártó termékeit örömmel konstatálom, hogy amit én használok az maximálisan színhelyes). A szárnyak merevítő bordáiból keveset találni, teljesen szétszóródtak. A kijelölt null ponttól vagy 30 méternyire a motorburkolat töredékeit találom, jól felismerhető a szépen ívelt belső merevítésről, egészen más mint a törzsben levő kalap profilú.
Valahogy az az érzésem, hogy rossz helyen kerestünk egész nap. Ott és akkor nem mondtam ki, de most leírom. Szerintem a motor tömege még magával vonszolta a megskalpolt géptörzset és csak a krátertől távolabb az üzemanyag tartály robbanása vethette szét millió darabra az egészet. Ha így van, akkor talán van még remény, hogy valahol az erdő ritkás fái között emberi maradványokra akadjunk. Ha nem, akkor két másik eshetőség maradt, ami számunkra a kutatás végét jelenti. Vagy eltemették valahol a közelben –ennek nyomát nem láttuk-, vagy széthordták a portyázó vadállatok.
Beesteledett, visszatemettük az összes kutató gödröt, és kissé csalódottan hagytuk magunk mögött az utat. Nem sikerült a kitűzött célt elérni, bár mi mindent megtettünk. A nap eredménye egy kis kartondobozni törmelék közte néhány személyes holmival, meg néhány számozott alkatrész töredékével.
Azért még bizakodom, szisztematikus kereséssel talán előkerül valami az archívumokból, vagy a terepről amivel kiszűrhetjük a lehetséges áldozatok közül a nem megfelelőt. Tehát kalandra fel, vár a természet, hátha belebotlunk valahol egy elfeledett magyar pilóta gépének roncsaiba és talán szerencsével szűkíthetjük az eltűntek névsorát.
Én a magam részéről egy saját készítésű képpel tisztelgek minden elesett magyar pilóta előtt.

Katona József