Hadtörténeti jelentőségű leletegyüttes – magyar dögcédulák a Sárvár melletti Zsuzsanna védvonalról
Tisztelt Tagtársak!
„A Sárvár melletti település erdésze, Döme László 2024 nyarán, bejárás közben magyar dögcédulákat talált az erdőszéli avarban. Ezt jelezte Nagy Lajos helytörténeti kutatónak. A lelet jelentőségét felismerve értesítették a Magyar Honvédség Vas vármegyei hadisíros tisztjét, Fülöp Andrást, aki a formalitásokat ezután intézte. Példás együttműködés keretében a Vas és Győr – Moson – Sopron vármegyei honvédek és lelkiismeretes civilek közreműködésével szakszerűen felgyűjtésre kerültek a dögcédulák. Szenzációs lett a végeredmény, közel 10.000 db, 1936 M jegytok került elő! Ilyen nagyságrendű, hatalmas darabszámú dögcédula eddig sem Magyarországon sem a környező országokban nem bukkantak felszínre. Előzetes vizsgálatok alapján 30 – 70% a lyukasztott (nevesített) és a nem lyukasztott darabok aránya. Az eddig beazonosított példányokat szinte kivétel nélkül Erdély és a Partium területén született honvédjeink viselték anno.”
Forrás: Kép, szöveg – internet
Üdv.
Miki05