Eredetileg a Farkasréti temetőben nyugodott a Kiss altábornagy szabadítási kísérletekor tűzharcban elesett gróf Széchenyi Pál, de később Monokra temették át.
forrás: a Farkasréti temető története

Király egy nagyon jól képzett katona volt, de valószínüleg egy nagyon elvtelen ember! Ebben a konkrét esetben vsz nem ő akarta így és nem nagyon volt választási lehetősége. Rákosi alatt a tábornokok egy idő után már csak a bítófa emelvényére léptek előre...

Kedves Kornél!

Beleznay Istvánt a Sólyom féle katonai koncepciós perben végezték ki. Kivégzése után a lakását a történelem egyik legkétszínűbb embere kapta: Király Béla.
"A tábornoktársai elleni terhelő nyilatkozatot tevő Király Béla pedig "beült" a kivégzett Sólyom tábornok hadiakadémiai parancsnoki székébe (TH VII/23 V. 71080 ) valamint "befeküdt" a kivégzett Beleznay tábornok Orbánhegyi út 18. sz. alatti lakásának ágyába (TH VII/23D)! "
forrás: http://www.nemenyi.net/reszletes.asp?MainID=1&HirID=29622

A koncepciós perekről egy táblázat (Beleznay neve is szerepel):

http://www.geocities.com/allamszocializmus/perek3.htm

Kiss Jánoshoz egy kis adalék a kíváncsiaknak!

http://medals.extra.hu/modules/myalbum/photo.php?lid=896&cid=32

"1944. november 22-e, még népünk tragédiáktól, tragédiákkal sűrített huszadik századi történelmében is jelentős helyet foglal el. Az október 15-i Horthy-féle sikertelen kiugrási kísérlet után hatalomra jutott és sok névtelen és sok neves áldozatot követelő nyilaskeresztes kormány ezen a napon csapott le a Bajcsy-Zsilinszky Endre országgyűlési képviselő által szervezett összeesküvésre. Az Andrássy út 29. szám alatt, a találkozó színhelyén kirobbant tűzharc során hősi halált haltak: Messik János hadnagy és gróf Széchényi Pál zászlós. Még aznap megkezdődnek a letartóztatások is, majd december 6-9-e közötti tárgyaláson halálra ítélik és kivégzik Budapesten:
Kiss János altárbornagyot
Nagy Jenő vezérkari ezredest
és
Tartsay Vilmos nyugállományú vezérkari századost,
Sopronkőhidán: Bajcsy-Zsilinszky Endre országgyűlési képviselőt.
Halálra ítélik, de 15 évi, illetve 10-10 évi fegyházbüntetésre változtatták át Almásy Pál alezredes, Révay Kálmán nyugállományú százados és Makay Miklós polgári egyén ítéletét.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, a túlélőben rögtön fömerült a kérdés: ki volt az áruló?
Simonffy András Kompország katonái című könyvéből idézem: Ki, kik az árulók? Legalább sejteni lehetett valamit? Almásy Pál: – Ezt a nevet, hogy Mikulich... Ezt a nevet én addig soha nem hallottam. És még utána sem, évekig. Fogalmam se volt róla, hogy él, létezik egy ilyen nevű ember. Illetve főhadnagy... Na, most így utólag visszagondolva beugrott nekem, hogy még ott, Tartsay lakásán, ahol egy csomó egyenruhás csendőrtiszt, csendőr altiszt nyüzsgött... Hogy támasztotta ott a hátát az ablaknál, kissé a függöny takarásába húzódva egy civilbe öltözött pasas is, aki bemondta a nevünket, amikor beléptünk. Megnevezett bennünket. Még föltűnt nekem, hogy ki lehet ez az alak, honnan ismer engem, s vajon mit keresett ott. De aztán nem volt sok időm töprengeni...
Később, miután Makayval és Révaival mi megúsztuk az akasztást, s eljutottunk Sopronkőhidára, rettenetesen törtük a fejünket azon, hogyan is történt mindez... Hol hangzott el vigyázatlan mondat, ki ismerhette az időpontot és így tovább. Egyszóval: szándékkal vagy szándék nélkül, ki árulta el a mozgalmat? Különböző teóriákat állítottunk, ezeket ma már említeni sem érdemes, mert aktualitásukat veszítették. Persze, azt is meghánytuk-vetettük, nem éppen mi voltunk-e azok, akik valahol mások, illetéktelenek előtt, elszólták magukat. Éppen ezért egy jellemző esetet elmondok neked.
Amikor mi 1945 júniusában előkerültünk Nyugatról – már azokra gondolok, akik túlélték Sopronkőhidát, és haza is jöttek, szóval lényegében mi hárman, – érdeklődtünk, mi van Radványi Imrével. Most tudni kell, hogy a mi részünkről ő volt az összekötőnk a kommunista vonallal, tehát katonai téren Pálffy Györggyel és Sólyom Lászlóval. Ő ott volt azon a bizonyos Hársfa utcai tárgyaláson is... Szóval épp úgy benne volt az ellenállási mozgalomban, mint jómagam, épp úgy részt vett ezeken a tanácskozásokon. De nem volt – ez tény – meghíva a november 22-i összejövetelre. De én aznap délben, amikor a már említett Lánchíd presszói találkozás után visszamentem a Hadik-laktanyába (tehát mielőtt Beleznaynak telefonáltam volna), a kapuban találkoztam Radványi Imrével, és megemlítettem neki, hogy este lesz egy fontos tanácskozás Tartsaynál, ott lesznek-e?
Azt válaszolta, hogy nem, s hogy tudtával Kővágót sem hívták meg. Nem volt tehát ott, s nem került be a Margit körútra, később sem.
No, engem az első napokban egy Pozsgai nevű törzsőrmester hallgatott ki, aki nem volt vadállat. Egyszer, amikor ültünk egymással szemben az íróasztalnál, s ő, ugye a vallomásomat veszi fel, azt veszem észre, hogy lassan tologatja felém a dossziét, mintha szándékosan tenné, s én olvashassam, hogy mi van a fedelére írva. Ott pedig az állt, hogy „Almásy Pál alezredes bűnügye. Kihallgatandó tanúk: Tóth István és Radványi Imre” (Tóth István akkor még nem volt lefogva, ő csak később került be a Margit körútra).
Akkor, abban a helyzetben én is arra gondoltam, hogy esetleg ő? Hiszen Tóth István néhány nap múlva bekerült, Radványi nem. Kiderült aztán, hogy időközben itthon is bizonytalan hírek kezdtek terjengeni róla. Ez a hír magának Radványinak a fülébe is eljutott, s akkor ő Vörös Jánostól (aki akkor már az ideiglenes nemzeti kormány honvédelmi minisztere volt) becsületügyi eljárást kért maga ellen. Ez a bizottság össze is ült Platthy altábornagy elnökletével, és alaposan kivizsgálta a dolgot. Itt aztán Radványi Imre szerepe tisztázódott, méghozzá számára teljesen megnyugtatóan: szeplőtlen a dologban.... Mire mi hazaértünk tehát, addigra róla már kiderült, hogy tiszta.
– De hát akkor ki?"
Lőrincz György: Az áruló c. művéből