"A zászlóalj bevetési körzete a Hármashatár-hegy - Rózsadomb, az ott lévő német SS alakulat kötelékében, melynek parancsnoka a lovagkeresztes Erhard Mösslacher SS-Obersturmführer (főhadnagy) volt.

 Egyenruhánk: magyar honvédségi egyenruha, kihajtható utásznadrág és utászcsizma, ujj nélküli fehér báránybőr bekecs, terepszínű magyar sátorlap, később fehér hólepel, vagy lepedő téli álcázásra.

Fegyverzetünk: Király géppisztoly, MG-42-es villámgéppuska. 

A besorolásnál ő egy MG-42-es adagoló lett, a 2. században.

A felállás a következő volt: 

1. század Sipeki-Balás Lajos százados vezetésével, a Gábor Áron utca - Törökvész út mentén az Árpád kilátóig

2. század Szamódy Olaf repülő hadnagy vezetésével, a Szépvölgyi út két oldalán az Árpád kilátóig.

Az oroszok minden este beszivárogtak az erdőbe az Oroszlán-szikla és a Kis-Kecske-hegy környékén, ezt minden éjjel vissza kellett foglalni. A december 27-28-i támadásban ő is résztvett, a Flakok támogató tüzet adtak a Kecske-hegy 334-es magaslatáról, mialatt támadtak. Bent az erdőben golyószórós társát homlok és ál lövés éri mellette, aki ott halt meg. Később a füves részről a Flakok és ők is a Vadaskert felé lőnek az alattuk közlekedő T-34-es tankokra és szovjet járművekre. A támadásban volt velük egy páncélrém is, de ezt az orosz gyalogságra lőtték ki, még az erdőben. Ezekben a harcokban, kb. 30-32-en estek el közülük az erdőben, ezek egy részét a lakosság temette el a harcok után."

A kitörésnél Koltai József erdész visszaemlékezése szerint, a nagyobb tömeg az Árpád kilátóttól a Glück Frigyes úton ment át az erdőn és a vitorlázóreptérnél jöttek ki. A Pesthidegkúton lévő oroszok lőtték őket kézifegyverekkel a falu szegélyéről és a házakból.

Az Árpád kilátónál sok németet temetett el Komjáti Árpád, akik a kitöréskor ott estek el, valószínűleg utóvédként. Komjátit az oroszok azzal vádolták, hogy oroszoket temetett el, ezért kihantolták a tömegsírt, és látták, hogy németek, így Komjáti megmenekült az elhurcolástól." 

Az idézett részletet követően, rövid főhajtás, koszorú került a sírhalomra.

Innen az Oroszlán-sziklát érintve, - az országos kéktúra útvonalán - a Vadaskerti emlékmű és egykori légvédelmi állásrendszer mentén elhaladva, értük el a Homok-hegy (340 m) aljában található katonasírt. Itt Hingyi László: Budapest ostroma III. kötet, 120-121 oldalról került felolvasásra a következő visszaemlékezés:

"A nyilasok fekete egyenruhában, civil férfi és női hullák a Mátyás király vadaskerti emlékmű kiszögellésének két végén szanaszét hevertek, innen egy magyar tiszt is előkerült fekete nyilas sisakkal. A Hársakaljánál, a Glück Frigyes út mögötti erdőben szanaszét volt több száz német hulla. Két német fogollyal temettették a német hullákat. A szélzsáknál a dombon is német hullák hevertek szanaszét. A szélzsák mögötti erdőrészben összefüggő német lövészárok húzódott, még 1944. november - december havában ásatták, ez egy részén kb. 100 méter hosszan tele volt a védekező németek hulláival, valószínű ugyanoda lettek elföldelve. Február 14-15-én a kitörés felszámolásakor eshettek el. Ugyanonnan út vezetett fel a Hármashatár-hegyre, e mellett sok német volt agyonlőve, a hegy tetején szétszórva fényképeik. A kitörők itteni felszámolásával a Pesthidegkút szélén felállított tábori és páncéltörő ágyúk egy egész nap és egész éjjel lőtték az erdőt, ezután 5 db T-34-es és ötezer szovjet katona támadta a szélzsáknál az erdőben védekező németeket. A közeli erdőbe 25 magyar katona jutott el, ezek majdnem mind sebesültek voltak. Az oroszok elfogták őket és a lóháton odaérkező tiszt kikérdezés nélkül agyonlövette őket." Majd az idő szűke miatt, csak fél perces néma főhajtással adóztunk az itt hősi halált halt katonák emléke előtt. Innen a Vitorlázó repülőtéren keresztül, a Paprikás-patakon átkelve jutottunk el a török időkben elpusztított, - mára szépen helyrehozott - Gercse templomhoz. Falán az 1945. február 11-i Budai Várból való kitörés 58. évfordulóján, a Pesthidegkúton és környékén elesett és kivégzett katonák emlékére állította 2003. "Halottak napján" a Pesthidegkúti Városrész Önkormányzata kőtáblájánál helyeztük el koszorúnkat,s róttuk le kegyeletünket egy ima mellett. Itt a követekező részlet hangzott el:

"Hoztak egy kis német fogolycsoportot, kb. 20-25-en lehettek. Legtöbbjük véres kötést viselt hol a fején, hol a felkötött karján. Volt, aki egy lábon ugrált két bajtársára támaszkodva. Minket az orosz őrök távolabb tartottak, de azokat a magyar foglyokat, akiknek bocskor volt a lábán, mert a fogságba eséskor az orosz katonák lehúzták a lábukról a csizmát vagy a bakancsot, odazavarták a német csoporthoz és bíztatták őket, vegyék el a németek csizmáit, mert azoknak már nem lesz szükségük rá. Csak elismeréssel nyilatkozhatom a magyar hadifoglyokról. Egy sem volt hajlandó lehúzni a németek lábáról a csizmát. […] Az orosz katonák mondták nekünk, amikor a németeket elvitték, hogy <+>, ami azt jelentette, hogy agyon fogják őket lőni” – írta visszaemlékezésében egy szintén hadifogoly magyar katona, Surjánszky.

  Surjánszky: Az 1944/1945-ös budapesti katlancsatában való részvételem, 31-32. oldal.

Innen a kék "L" jelzésen indultuk egy kaptatón felfelé a Virágos-nyergen át, ismét elérve az orságos kéktúra jelzését a következő katonasírig, amely a Csúcs-hegy (452 m) oldalában található. Ennél a katonasírnál, feltételezésünk szerint, egy magyar kiskatona nyugszik, aki az Egyetemi Rohamzászlóalj harcosaként vezetett erre egy kitörő csoportot. Majd egy újabb visszaemlékezés, melynek forrása:  1155 Sammlung Vopersal zur Geschichte der Waffen-SS, ismeretlen szerző levele - került ismertetésre:

„Egy orosz tiszt elé kerültünk, akinek az arca csupa sebhely volt. Nem volt barátságos, de ő is ugyanúgy ember volt, még valamicskét enni is adott. […] sokszor átkutattak értéktárgyak után, pedig már mindent elvettek tőlünk. Egyszer csak egy orosz egy páncélkocsiról belelőtt a foglyok oszlopába, halottak és sebesültek feküdtek a földön. Az esetet egy mögötte jövő orosz tiszt meglátta és lelőtte ezt az oroszt.”  

E sírhelynél is félperces néma vigyázzállás következett, koszorúk, mécsesek kerültek a sírkereszthez. Amire befejezte az első csoport, már 20 méterre megállt bevárni a második, s a távolban már feltünt a harmadik csapat is. Innen a Tök-hegyen (379 m) és a Szarvas-hegyen (356 m) át haladva értük el a sárga háromszög jelzésen a pesthidegkúti Kálvária-hegy (384 m) meredek kálvária útját. Sajnos a kilátásban nem lehetett gyönyörködni, mert egész utunk során, telföl szerű ködben haladtunk. Emiatt a leghíresebb, legtöbb mozinézőt vonzó film (összesen több mint tízmillióan vettek annak idején mozijegyet az Egri csillagok című történelmi filmünkre) forgatási helyszínét nem láthattuk Pilisborosjenő irányába. A Kálvária-hegy tetejéről, a solymári oldal lankáin leereszkedve értük el az ötödik állomásunkat, a negyedik katonasírt, ahol a következő rész került felolvasásra:

"A Kálvárián a Szarvas-hegy lejtője felől felvezető út mélyében volt elhagyva egy német Sd.Kfz.251-es félhernyótalpas páncélos német felségjellel, amely körül rengeteg szétdobált lőszer, kézigránát és páncélököl volt. A Temető utca végében volt elhagyva egy Kettenkrad, közelében 4 elesett német katona, ott is vannak eltemetve.

Majd katonás tiszteletadással kerültek koszorúk, mécsesek e katonasírra is. Utunk lefele vitt, jelöletlen erdei csapáson jutottunk ki a Solymár - Pesthidegkút közötti főúthoz, melyen szabályosan átkelve, azonnal elkezdtünk felkapaszkodni a sárga turistajelzésen a Kakukk-hegyen át a Kerek-hegyre (419 m). Gyakorlatilag innentől Perbál széléig, a sokak által ismert kitörés 60 teljesítménytúra útvonalán haladtunk. A volt zsíros-hegyi turistaház romjainál, két önkéntes segítőnk várta a folyamatosan beérkező csoportokat meleg teával és zsíroskenyérrel. Ekkor jelezték a végéről adóvevőn, a 10-es csoport vezetője, hogy 4 fő kiszáll, mert eddig tervezték úgyis túrájukat. További két bajtárs a kék jelzést elérve nem Nagykovácsi felé, hanem véletlenül Budapest felé fordult vissza. Ők még időben kértek, és kaptak telefonon útbaigazítást. E frissítőpontnál három vidéki emléktúrázónak fel lett ajánlva, hogy az egyik teát osztogató bajtársunk autójával elviszi őket Budapestre, hogy időben hazaérjenek. Éltek a legények e lehetőséggel, majd egy újabb körrel még két másik túrázó is csatlakozott ilyen fuvarhoz. Nagy-Szénás (550 m) kaptatóiján feljutva, a kilátás megint elmaradt a hatalmas köd miatt. Ellenben az egykoron itt kialakított légvédelmi állás, majd kicsit lejebb a köré épített gyalogsági védvonal árkaiban gyönyörködhettünk. A kék jelzésről a kék + jelzésre térve értük el a Kutya-hegyet (558 m), majd onnan a Nagykovácsiból Perbálra vezető régi római utat, egyben sárga turistaútvonalat. Itt ismét elköszönt tőlünk két bajtárs, s gyalog mentek be Nagykovácsira. Perbálig erről csak a Mária útra tértünk át, amely végig párhuzamosan fut egy hegygerinccel odébb e régi római úttól, de lényegesen jobb minőségű, kevésbé saras, dagonyás a mostani enyhe télnek köszönhetően. Végül 89 fővel értünk be Perbál szélére, ahol egy adományozó szervezetnek köszönhetően, kitörés emléktúra jelvények és emléklapok kerültek kiosztásra, továbbá az általuk szervezett különbusszal lehetett visszajutni a fővárosba. Az idei emléklapra Kalándy Imre (1878-1945) altábornagy képe került, rövid leírással: "Az I.világháborúban majdnem az összes elnyerhető kitüntetést elnyerte, mint rohamszázad parancsnok. Ekkor kapta katonáitól a "Rohampápa" nevet.

A Magyar Boksz Szövetség elnöke volt a két háború között. Budapest ostomakor - mint nyugalmazott altábornagy - önként jelentkezett szolgálatra, a Harcfegyelem Biztosító Törzs parancsnoka lett. A kitörésben résztvett, fogságba került. A szétbombázott vasútvonalak miatt, gyalog hajtották bajtársaival Bajára. A "halálmenet" során vérhastól legyengülve, Tetétlenpusztánál adta vissza lelkét a Teremtőnek". 

Sokan - így többen mi rendezők is - már kora reggel itt parkoltunk le gépkocsijainkkal, így azok is túrázókkal tele igyekeztek vissza Budapestre, hogy mindenki időben hazaérhessen. Én utolsóként hagytam el Perbált 18 óra után nem sokkal. Még aznap este és másnap többen jelezték, hogy időben hazaértek, s megköszönték szervezőtársaim segítségét, a világjárvány miatti kihívásokkal teli emléktúra megrendezéséért.

4 KM-ES KITÖRÉS EMLÉKTÚRA (KIS EMLÉKTÚRA) - 2021.II.20. 
A találkozóhely a koronavírus miatti nehéz helyzetben, a Görgényi út végén található kis erdei parkolóban volt 15 órakor, hogy elkerüljük a lakott részeket, illetve a túra végén mindenki időben hazaérhessen, az esti 8 órás időkorlátozásokat betartva. Azonban most a vírus miatti szigorítások végett, 10 fős csoportokba rendeztük az előzetes regisztráció alapján a megemlékezőket. Minden 10 fős csoport 9 túrázóból és egy rendezőből állt, akárcsak a két hete megrendezett nagy kitörés emléktúrán. Most is minden résztvevő kapott - egy adományozó bajtársunknak köszönhetően - egy "Budai kitörés emléktúra" szájmaszkot, amelyet a katonasíroknál tartott megállásoknál mindenkinek viselnie kellett. Érdekességként megjegyzendő, hogy a kis emléktúrán megjelentek zöme gyerek, vagy az idősebb korosztályhoz tartozott. Külön öröm volt látni a nagycsaládosokat. A csoportokba rendeződés, majd a létszám megállapítása után – 69 fő -, nekivágtunk a Homok hegynek (340 m), ahol az első katonasír található. A 10 fős csoportok 20-50 méteres távolságra követték egymást, s így nappal még élvezhetőbb, látványosabb volt az emléktúra. Hiszen a természetben és a bunkerekben, egykori lövészárkokban még jobban lehetett gyönyörködni, minden sokkal jobban kirajzolódott, láthatóbb volt. A tervezett útvonal szinte egy az egyben az előző években rendezett túrákkal megegyező volt. Az egykori légvédelmi állás és egyben útelágazás közelében található katonasírnál, a Mátyás király vadasparki emlékműje mellett, a következő visszaemlékezés került ismertetésre, amely Körmendi Gyula okleveles erdésztől vannak, forrása: Hingyi László: Budapest ostroma lll. kötet 95.oldal.

"1944. karácsonyán a Görgényi út mentén, az erdő peremén, a Szalonka út kereszteződése táján folytak csatározások, amelyet főleg a mieink kezdeményeztek. Különösen déltájban lepték meg az oroszokat, és így még ebédjüket is többször megszerezték, csajkájukat elhozták. Közülük, főleg magyarok, többen haslövéssel sérültek meg. Az oroszok a Mátyás király emlékmű környékéről többször küldtek lovas és gyalogos járőröket az erdőbe. Lovaikat, szekereiket többször elfogták a harcok közben a németek. Itt kb. 6-8 német harcolt az egyetemisták egy csoportjával, kb. 20-25 fő plusz 5-6 csendőr."

Innen meredeken balra felkanyarodtunk a sárga jelzésen a Nyéki hegyre (334 m), majd a tetejéről lefelé haladva elértük a második volt légvédelmi lőállást, amelyben szépen bejárható árokrenszerben, mind a négy légvédelmi löveg helye kivehető volt, amely egy üteget alkotott. A volt légvédelmi ütegállás mindkét végében - vitéz Pál Mártonnak és bajtársainak köszönhetően - megtisztított, alapokig kiásott lőszertároló kisbunkereket tekinthettünk meg. A lőállás végéből a második katonasírhoz értünk. Itt a Nyéki-hegynél található katonasírnál ismertették a rendezők Huszár Péter szervező bajtársunk gyűjtése nyomán a következőt:

Egy perces néma főhajtással itt is leróttuk kegyeletünket, a gyertyák és koszorúk elhelyezése után folytattuk utunkat a Hűvösvölgy felé.
A harmadik exhumált katonasírhoz a hűvösvölgyi busz- és villamos végállomások mellett elhaladva értünk. Itt a rendező bajtársak a következő történetet ismertették: 

"Ahogy a hegyről lefelé jövet kiértünk az erdőből, a közeli Viola utcában lakott vitéz Pongrácz György. Volt, hogy személyesen kijött kis előadást tartani emléktúránkon, illetve máskor Budapest ostromáról önálló történelmi esten idézte fel a történteket hazafias szemmel (ez rákereséssel megtalálható a youtube csatornán). Gyuri bátyánk nemrég, 2020.október 14-én adta vissza lelkét a Teremtőnek, 95 éves volt. 3 gyermeke szülőföldjére, a felvidéki Magyardiószegre temettette el. Ő mesélte elsőként a most felolvasásra kerülő részt, amely visszaemlékezés megegyezik Hingyi László harmadik kötetének 91-ik oldalán, egy József nevű kerületi lakoséval: "Szepesi utca végében az erdőnél, az egyik házban orosz parancsnokság volt, és az oda az ajtón egyesével engedték ki az elfogottakat és hátulról lelőtték őket, majd a környező házak civiljeivel kiskocsikkal az erdőszegélynél lévő árokba dobatták őket. Kb.40 fő volt."

A mécsesek és koszorúk elhelyezését követően itt is egy perces néma vigyázzállással adóztunk az elesett katonahőseink példamutatása és vitéz Pongrácz György emléke előtt. Ezt követően kiosztásra kerültek - egy adományozó bajtársi szervezetnek köszönhetően - az idei emléklapok, "Budai Kitörés Emléktúra 2021" kitűzők, illetve az elkészült új pecséttel bélyegzésre kerültek a zsoldkönyvek. A későbbi napokban kapott visszajelzések alapján, mindenki időben hazaért, főleg a vidékről (Kiskunfélegyháza, Győr) érkezett emléktúrázók.
Összegzésként elmondható, hogy az idei emléktúrákon minden tiszteletet megérdemlően, katonás fegyelemben vettek részt a megemlékezők. A koronavírus miatti szigorításokat betartva, a nagy - és kis emléktúrát is megtartottuk, amelyen összesen 169 fő vett részt. Végül hadd köszönjem meg valamennyi résztvevőnek, hogy eljött, remélem, jövőre ismét találkozunk!