Történt egyszer, hogy a háború vége felé egy dunántúli kis falu, Bősárkány vízműtelepe találatot kapott és megszűnt az ivóvíz szolgáltatás. A front elhaladtával a szakemberek körülnéztek, hogy mit is lehetne csinálni. A határban szerteszét hevertek még a háború emlékei: kilőtt, kiégett harckocsik, teherautók. Választásuk egy szovjet M4A2 Sherman harckocsi roncsára esett. Szorgos kezek kiszerelték a tengerentúli, ámde immár szovjet roncs mindkét, még működőképes Dízel-motorját és az egyiket némi átalakítással (és persze a közismert magyar leleményességgel) szolgálatba is állították. A másikat eltették tartalékba. Telltek az évek, évtizedek és az egykori harci Sherman-motor immár „megszelídülve”, vígan pöfögött egészen 1986-ig (!) és - a kijavított szivattyútelep részeként – szorgosan pumpálta a község ivóvizét. Aztán karbantartási munkák során Tóth Ferenc és csapata (a vízügytől) felfigyeltek a furcsa megoldásra. Megdöbbenve nézegették a vizet pumpáló, 671111247-es gyári számú amerikai harckocsimotort. Akkor még remény sem volt arra, hogy ez a rejtélyes történet egyszer szinte minden részletében megoldódjék, ennek ellenére Tóth Ferenc egy érdekes cikkben tudatta az érdeklődőkkel és a vízügyes kollégákkal az érdekes felfedezést:

http://bb-press.hu/szivattyu2014/files/assets/common/downloads/publicati...

Ismét teltek az évek és idén végül megtörtént a csoda!!!

Mivel fúrta az oldalamat az ügy, levelet írtam orosz kutató kollégámnak Moszkvába és kértem, hogy a podolszki központi orosz katonai archívumban (CAMO) nézzen utána, van-e Bősárkány körül 1945-ös szovjet Sherman veszteségi jelentés, amelyben szerepel a 671111247-es sz. harckocsimotor. Megkérdezte milyen Sherman alakulatok harcoltak arrafelé. Egyeztettem Számvéber Norbert páncélos-szakértővel, aki azt mondta, hogy semmilyen. Arrafelé Shermanek nem harcoltak, csak távolabb, Sopron irányába az 1. gárda gépesítetthadtest egységei 1945. márciusának végén. Ha Bősárkánynál Sherman roncs volt, akkor az lehetett pl. egy korábban, Zámoly térségében zsákmányolt német használatú harckocsi is, amit a németek visszavonulásuk során elhagytak az úton.
Írtam Moszkvába, hogy ilyen alakulat nem volt, a legközelebbi egység az 1. gárda-gépesítetthadtest volt, esetleg egy azonosíthatatlan német, zsákmány harckocsi.

Pár nap szünet, aztán megtört a jég: Moszkvából jött a levél: MEGVAN A MOTOR!

"18 гв. тп, 1 гв. Мбр: Танк М4-А2 тактический №223 , шасси №3080689, моторы левый №671111247 и правый №671111178. 4 апреля 1945, 1,5 км северо-западнее Гимбург при атаке на противника получил попадания артиллерийских снарядов противника. Машина сгорела, с нее ничего не снято. Машина оставлена по приказу командира машины гв. лейтенанта Курицына, который был ранен. (О судьбе остальных членов экипажа данных нет). Машина была в 3-й роте гв. лейтенанта Яшина. Там же был потерян танк тактический №217, шасси №30116719” Stb...

Ám a veszteség tehát már nem Magyarországon, hanem Ausztriában következett be, mégpedig 1945. április 4-én, a Himberg és a Maria Lanzendorf közötti országúton, közvetlenül a híd előtt. Német lövegek ugyanis még a híd elérése előtt menet közben kilőtték az 1. gárda gépesített-hadtest, 18. gárda-harckocsiezredének ’217’-es és ’223’-as toronyjelű M4A2(76)W Sherman harckocsiját:

Toronyjele: ’223’, alvázszáma: U.S.A. 3.080.689, Fisher gyári száma: 48092
Toronyjele: ’217’, alvázszáma: U.S.A. 30116719, Fisher gyári száma: 63697

Közülük az U.S.A. 3.080.689-es számú Sherman bal oldali motorszáma 671111247, jobb oldali motorszáma pedig 671111178 volt, parancsnoka, Kuricin gárda-hdgy. pedig a kilövés során súlyosan megsebesült.
Bősárkány lakosai ivóvizüket tehát a ’223’-as toronyjelű, Ausztriában kilőtt Sherman harckocsi bal oldali motorjának köszönhették évtizedeken át.
Hogy hogyan kerülhetett a harckocsi Magyarországra, az már elég egyszerű: a szovjet műszakiak mindig is igyekeztek a még javítható roncsaikat hátravontatni javítóbázisaikra kijavítás, avagy alkatrészforrás gyanánt. Ennek során nyilván valami közbejött és végül Bősárkány mellett ott hagyták az út szélén.

Ezzel rendben is lenne a történet, de:

A ’217’-es és ’223’-as toronyjel az nem a 18., hanem a 19. gárda-harckocsiezred jelzése volt. Az 1. gárda-gépesítetthadtest Sherman alegységei eredetileg (friss feltöltés után) ugyanis ezt a jelzésrendszert alkalmazták:

18. GvTP: ’101’-’135’ (35 db. M4A2(76)W Sherman harckocsi)
19. GvTP: ’201’-’235’ (35 db. M4A2(76)W Sherman harckocsi)
20. GvTP: ’301’-’335’ (35 db. M4A2(76)W Sherman harckocsi)
9. GvTBr: ’901’-’965’ (65 db. M4A2(76)W Sherman harckocsi)

(Megj.: Az idő múlásával később ezeknél magasabb hadrendi azonosítószámok is megjelentek a tornyokon a pótlásként beérkező, avagy a javítóműhelyekből ki-be menő harckocsikon, mint pl. ’236’, ’139’, stb.)

A történet megoldása a következő lehet: a 19. gárda-harckocsiezred gyakorlatilag a nulláról lett újraszervezve a Balaton körül. Megmaradt, avagy épp javítás alatt lévő, és onnan visszatérő járműveit a veszteségek pótlásaként a társ-ezredek személyzeteinek utalhatták ki. A 18. gárda-harckocsiezred Sopron körül 1945. március 31-én pl. igen súlyos veszteségeket szenvedett. Pótlásként, hogy tovább tudjanak harcolni, pár kocsit újraoszthattak a frissen feltöltött 19. gárda-harckocsiezred állományából. A jelek újrafestésére pedig az átutalás és a kilövés között eltelt rövid idő alatt nem nyílt lehetőség.
Annyi bizonyos, hogy a 19. gárda-harckocsiezred a 9. gárda-harckocsidandárral közösen 1945. március 17-én, Szekszárd vasútállomásán egy komolyabb, 58 darabos friss feltöltést kapott. Minden bizonnyal ennek a szállítmánynak volt a része a U.S.A. 30116719-es számú M4A2(76)W Sherman is, amely már mint 1944. októberi (Fisher) gyártás, csőszájfékkel is rendelkezett. (A korábbi, 1944. júliusi –Fisher- gyártású U.S.A. 3.080.689 viszont még nem.) A 19. gárda-harckocsiezrednek átadott ’223’-as toronyjelű Sherman feltehetően a 18. gárda-harckocsiezred soproni, 1945. március 31-i veszteségeinek pótlásaként került a 18. gárda-harckocsiezredhez, akik azután Ausztriában vesztették el 1945. április 4-én.

Remélhetőleg a jövőben majd sok ehhez hasonló rejtély is meg fog oldódni a múlt és a hadtörténelem iránt érdeklődők nagy örömére.

Horváth Gábor