Összefoglaló a 2019-ben megrendezett Kitörés emléktúráról.
Idén február másodikán, szombaton gyülekezett a csapatunk a 11-es busz Nagybányai úti végállomásánál 17 órakor. Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen egész túránk alatt nem esett, s végig plusz fokot mutatott a hőmérő.

Kettes sorokba rendeződve, 198 elszánt megemlékezővel, nekivágtunk a zöld jelzésen fel, az Árpád-kilátóig. Itt egy rövid kilátásban gyönyörködés után, illetve felidézve az erre kitörők egy csoportjának visszaemlékezését (Péntek László csendőrét, Gyergyai Miklós egyetemistáét), elindultunk az alig száz méterre lévő egykori bunkerek felé, amelyeket a térképek is jelölnek az Árpád-kilátó mellett. A két berobbantott, veszélyesen omladékos egykori bunker bejárat megtekintését követően, a Látó-hegy 374 m magassági pontjánál lévő egykori védőállásokhoz vonultunk, ahol több éve, egy magyar katona szerény maradványait találtuk egy védelmi állásban. Mécsesek gyújtása, koszorúk elhelyezése, egy perces néma főhajtással emlékeztünk meg, az itt elesett hőseinkről. Közben csatlakozott 4 későn érkező bajtárs, így összesen 202 főre nőtt a létszám. Érdekességként megemlítendő, hogy eljött Ausztriából is egy túrázó, aki csodálkozva nézte, hogy milyen sok a gyerek és a fiatal emléktúrázó.

Az egykori harcálláspontról a zöld és kék (OKT-Országos Kék túra) jelzésre értünk, ahonnan pár száz méter megtétele után balra, a kék (OKT) vonalon haladtunk a festői Kecske-sziklák alatt, az Oroszlán-szikláig. Itt kis időre megálltunk, elgondolkozván azon az értelmetlen barbarizmuson, amelyet ismeretlen szovjet katonák követtek el, egy magyar erdész beszámolója szerint. Az ostrom után nem sokkal, szovjet katonák gyűjtötték össze a Budai-hegyekben szétszórt fegyvereket, majd - feltételezhetően egy páncélököllel - lerobbantották az itt álló oroszlán fejét a sziklatömbről. Innen a kék jelzésen a Homok-hegyet (340 m) másztuk meg, ahol egykori légvédelmi állásokat, lőszertároló bunkerek szépen megmaradt és lelkes önkéntes csoportoknak köszönhetően kitisztítva (hajléktalanok után hátrahagyott több konténernyi szemét volt bennük) élvezhetően megnézhette, megvizsgálhatta bárki. A sárga turista jelzés és kék jelzés (OKT) találkozása (Vadaskerti emlékmű) mellett odaértünk a második katonasírhoz. Mellette az egykori légvédelmi állás és egyben útelágazás közelében található katonasírnál, az emlékmécsesek és koszorúk elhelyezése mellett, két rövid visszaemlékezést követően, Garád Róbert egykori rohamtüzértől olvastam fel, aki itt a közelben a Törökvészi út legvégén érték el az erdőt a legendás Bill apóval (Billnitzer Ernő altábornagyról van szó, aki példamutató bátorságával, közvetlenségével kiemelkedett a Budapestet védő parancsnokok közül). Innen meredeken balra felkanyarodtunk a sárga túristajelzésen a Nyéki hegyre (334 m), majd a hegytetőről lefelé, vissza a város felé vitt az út. Újabb légvédelmi állásrendszerhez kanyarodtunk, annak mindkét végében álló lőszertároló bunkerét megtekintve. Attól nem messze a harmadik katonasírhoz értünk. Itt is leróttuk kegyeletünket, - egy szentgotthárdi bajtársunk koszorúzott - miközben Bocz Géza hadnagy naplójából hallhattunk részleteket a kitörésről. Utunkat Hűvösvölgybe folytattuk a sárga jelzésen.

A Hüvösvölgyi utat átszelve, a Széchenyi hegyi gyermekvasút felé indulva, az 56-os villamos nyomvonala mellett haladva értük el a negyedik sírhelyet. Az idén önkéntes bajtársaink felújították, új fakerítéssel, a sírt fehér múrvával, kövekkel szegélyezve tették szebbé. E sírt egy kiemelkedően sokat segítő főszervező bajtársunk koszorúzta meg, majd mécseseket gyújtottunk, hogy az emlékezés és tisztelet lángja melegítse az elesettek lelkét. Az itteni harcokról Hingyi László könyvéből, Kümmel Henrikné visszaemlékezéséből hallhattunk részleteket. Itt haladt el egy harccsoportban Seiler Ferenc bátaszéki SS katona, aki aztán sikeresen elérte a saját vonalainkat. Később családjával együtt kitelepítették Németországba. Lélekemelő érzés volt látni, azt a két testvért, akik magyar egyenruhában álltak díszőrséget e katonasírnál a megemlékezés alatt. Itt véget ért a 6,3 km-es kis emléktúra, a lenti parkolóban lehetőség volt mindenkinek az emléklapok, kitűzők átvételére. Többen magukkal hozták az előző években kiosztott zsoldkönyveiket, amelyekbe ismét igazoló pecsét került. Egyik emléktúrát támogató bajtársi szervezetnek köszönhetően, bárki ingyen magához vehetett egy adag Hitler-szalonnát, hogy az adott korszak egy jellegzetes étkével megismerkedhessen.

Ezután 60 fővel folytattuk utunkat a Kis-hárshegy (362 m) felé. A gyermekvasút nyomvonalát elérve, majd azon haladva balra lekanyarodtunk a Széher utca irányába, majd az erdő tövénél befordultunk a "Négy katona sírjához". Az egy perces vigyázzállás, emlékmécsesek meggyújtása, dr.Rónay Pál emigrációban kiadott visszaemlékezése után, a Szépjuhászné felé folytattuk utunk. A Szépjuhászné parkolójához érvén, rövid pihenőt tartottunk, itt 5 bajtársunk elköszönt. A menet a Pozsonyi-hegy irányába, a Szakadék utcán végiggyalogolva, a luxus villákat elhagyva, egy mezőn át érte el a Vadaspark kerítését. Itt szerencsére nem tartott sokáig, míg mind az 55 ember átmászott. Egy régi turistaúton, - jelenleg jelöletlen úton - haladtunk tovább, amíg el nem értük a hatodik ismeretlen katona exhumált sírhelyét, az úttól jobbra. A közelben található Sztrilich Pál Cserkészpark cserkészeinek és Julianna Major lakóinak köszönhetően mindig van friss virág e sírhelyen. Ismét a Hingyi könyvből, egy pilismaróti visszaemlékezést felidézve, gyertyák gyújtásával, koszorúk elhelyezésével róttuk le tiszteletünket e katonasírnál. Utunkat folytatva, elértük a Vadaspark kerítésének másik végét, melyen átkelve balra fordulva feljutottunk a Vadasparki hegyek gerincére. Visszaemlékezésekben is olvasható, hogy a kitörésben részt vevő harccsoportok gyakran a hegygerincen haladtak, így idejében észlelték a repülőket, amelyek vagy kegyes élelmet, utánpótlást ejtőernyőn dobott le - vagy azokat az ellenséges gépeket, - amelyek golyózápora elől még időben fedezékbe húzódhattak. Ilyen harcoknak esett áldozatul az a három katona is, akiknek elértük sírját a Nagy-sziklafalnál (463 m). Itt is leróttuk kegyeletünket egy perces néma vigyázzállással, koszorúinkkal és emlékmécseseinkkel, valamint az ostromban részt vett egyik magyar katona, Fekete Péter visszaemlékezés részlete hangzott el. Majd a zöld kereszt jelzésen haladva elértük az új kék kereszt túristautat, amely a Nagy-Kopaszt (559 m-en álló Csergezán Pál kilátóval) kikerülte. Hirtelen egy puffanás hallatszott, s a félig mögöttem haladó osztrák bajtárs elvágódott, mindkét lába remegett. Azt hittük epilepsziás rohama van, de tekintete tiszta volt, keze nyugodt, csak a két lába mozgott akaratlanul. S ekkor a bajtársiasság legszebb példája mutatkozott meg, öröm volt látni, hogy ismeretlenként ketten azonnal masszírozták görcsbe rándult lábait, önzetlenül adták a magnézium szirupot, ropit, izotóniás italt, fájdalomcsillapítót neki. Közel fél órás "gyógyításunk" után, be kellett látnunk, hogy az osztrák túratársunk nem tudja folytatni velünk az emléktúrát. Újabb nemes gesztusként, két önkéntes jelentkezett, akik hóna alá nyúlva, lekísérték a 4 km-re lévő Erzsébet-lakhoz, a Budakeszit - Telkivel összekötő út mellett lévő parkolóhoz. Onnan a csapat segítő mikrobuszával bevitték Perbálra, hogy az ottani kitöréses kiállítást megtekinthessék, s bevárjanak minket. Közben a szokatlanul jó időnek köszönhetően, - hogy ne ismétlődjön meg a 2017-es hirtelen olvadás okozta áradás, ami miatt nem tudtuk Perbált megközelíteni, s a kitűzött célt elérni, - a rendezőség úgy döntött, hogy a szokásos Nagykovácsi felé vezető, majd onnan Perbálra a "fehér út/római út" helyett, tovább halad az erdőben, majd Budajenőnél kitér a főútra. A hegyeken át, az út minden változatával találkoztunk. Egyes szakaszok szinte szárazak voltak, jól járhatók, máshol bokáig érő sár, vagy latyak fogadott, de sok helyen pár centis hótól az arasznyi vastagságúig találkoztunk, de a legkeményebb a jéggel borított részek voltak. Egyszersem tévedtünk el, Budajenőnél rendben kiértünk az aszfaltozott főútra. Innen remek hangulatban és iramban haladtunk Perbál felé. A községbe érve, a Kaiser Sörözőben a rendezőség mindenkinek biztosított ingyen meleg teát, zsíroskenyeret, miközben a kiállított kitöréses gyűjteményt és kiállítást megtekinthette. Itt pár fő elköszönt tőlünk, majd 45 fővel az aszfaltúton Tökre meneteltünk, ahol a temető előtt található kopjafánál tartottuk a következő megemlékezésünket. A kopjafát még a '90-es években állíttatta azoknak a volt bajtársaiknak az emlékére a német veterán bajtársak szövetsége, akik a kitörés során itt sebesültként lettek összegyűjtve, lefektetve, majd egy T-34-es harckocsival átgázolva rajtuk a felismerhetetlenségig széttrancsírozta szerencsétleneket. Az osztrák bajtársunk ide csak mikrobusszal tudott jönni, s velünk lenni, s így járművel folytatta útját a következő emlékhelyekig is. A töki temetőtől felkanyarodtunk a borospincékhez, szőlőkhöz, ahol az első jobbra kanyarodó földút mellett található Árvay Zoltán hdgy. és 3 bajtársának sírja. 2017 szeptemberében állítottunk itt emlék- és ismertetőtáblát az itt harctéri hősi halált Árvay hadnagynak és bajtársainak. Koszorúzás, mécses gyújtás, majd egy perces vigyázzállással adóztunk emlékük előtt. Majd a Nyakas-hegy felé haladva tovább, lekanyarodtunk a völgybe (Völgy utca), onnan a sárga jelzést elérve, egészen Anyácsapusztáig meg sem álltunk. 7:30-at mutatott az óra, szinte teljesen kivilágosodott, s itt várt minket Lacza Ádám Illés, Anyácsapuszta birtokosa. Az ő jóindulatának, önzetlenségének köszönhetően avathattuk fel, az újabb emlék- és ismertetőtáblánkat. Katonásan oktatási alakzatba sorakoztunk fel, majd az 5 danos kempo mester, Lacza Ádám oldotta ki a nemzeti szalagot, amellyel a táblán lévő fehér lepel át volt kötve. Ismertetésre került a táblán látható képanyag és szöveg, illetve köszönet lett mondva azon bajtársi közösségeknek, akiknek önzetlen adományából e tábla megvalósult. Továbbá azoknak az embereknek, akiknek nemes hozzáállásának köszönhetően, több ritka, eddig sehol nem publikált kép kerülhetett fel gyűjteményükből. Egy ritka német légifelvétel (amely 1945.feb.16-án készült Anyácsapusztáról), kitörés után hősi halott katonák földön heverő holttestei, Nagy Zsombor csendőr szds. - az Egyetemi Rohamzászlóalj utolsó parancsnoka, - aki a közelben esett el, végül Anyácsapusztánál zajlott harcokról a német és szovjet jelentés. Lacza Ádám Illés szép és megható beszédett mondott szeretett nagyapjáról, terveiről. E gyönyörű, lélekemelő avatás után, a közeli erdőben eldugottan álló SS emlékműhöz zarándokoltunk, s ismertetésre került felállítása, pár éve megrongálása, majd helyreállítása. Innen visszakapaszkodtunk a Töki-szakadékhoz, a zöld tölgyfa jelzésre, amely a Zsámbéki-fennsíkra ér ki. Itt megnéztük azt a barlangot, ahol Bocz Géza hadnagy bajtársaival elhaladt a kitörés során, s felidéztük naplójából az ide vonatkozó részeket. Teljes nappali fényben értük el a Zsámbék végénél a házakat, majd lefelé haladva hagytuk el a sárga túristajelzést, s értünk ki a műútra. Innen hamarosan elértük a Mány - Szomor elágazást, ahonnan Mány felé kanyarodtunk. Kavics- és kőbánya mellett elhaladva értük el Alsóörspuszta magasságában a Mány előtt található kitörés emlékművet. Ekkor összesen 45 kimerült bajtárs sorakozott fel az emlékmű előtt oktatási alakzatba, s hallgatta meg Kokovay Gyula egykori hadapród visszaemlékezésének felolvasását, akik itt érték el sikeresen a saját vonalainkat. A koszorúzásra a csoport hölgy tagjai lettek felkérve, akik örömmel vállalták e nemes feladatot. Az igényes ezüst szegéllyel hímzett kitörés 50 HS karszalagok, illetve az emléklapok névre szólóan kerültek kiosztásra, s a maroknyi csapat újabb elismeréssel, élménnyel távozott haza. Támogató bajtársi közösségnek köszönhetően, egy Robur teherautó szállította vissza fővárosunkba a résztvevőket.

Érdekességként megemlítendő, hogy az emléktúra kezdetétől a végéig, egyetlen alkalommal sem találkoztunk rendőri egységekkel, csak itt, az emlékműtől 50 méterre álltak figyelő pozícióban.

Végül hadd mondjak köszönetet még egyszer minden bajtársnak, akik önzetlenül segítették és emelték az emléktúra színvonalát. Továbbá azoknak, akik ebben mai eltunyult, értékét vesztett világban velünk tartottak. Valóban megtiszteltetés, hogy ilyen barátaim, bajtársaim között lehettem ismét.

Remélem jövőre még többen leszünk!

Az Anyácsapusztán felállított emlék- és ismertetőtábla avatása:
https://youtu.be/H-r7vk2T8HE