A ha5kdr.hu tagjai rendszeresen kapnak segítségkérő leveleket. Mivel a káptalan (értsd: középkori hiteles hely, ahol minden oklevél legalább másolatban föllelhető) nincs nálunk, egyikre tudunk valamit felelni – a másikra nem. Egy azonban bizonyos, valamilyen választ igyekszünk kipréselni magunkból, mert ez a minimum. A minap egy, a Magyar Királyi Honvédség légi erejében használt repülőrádiókkal kapcsolatos megkeresés esett ki a postaládánkból, s ennek kapcsán néztük át forrásainkat. Örömmel jelentjük, alább a korabeli Haditechnikai Intézet eredeti dokumentumai alapján készült forrásközlés olvasható. Mivel ez az összeállítás magyarul a ha5kdr.hu oldalon jelenik meg ilyen komplexitásában elsőként, tisztelettel arra kérünk, ha idézel, mindenképpen hivatkozz a honlapunkra.

A fényképen az R/13 adókészülék látható.

Legutóbb nyolc szerző jegyezte A magyar rádiózás hőskora – Rádiók könyve valamint a Balázs B. Dénes – Rajnai Zoltán által írt a Magyar katonai rádióállomások és rádiókészülékek 1914–1945 című könyvek foglalkoztak a Magyar Királyi Honvédség légi erejének adó-vevőivel. Elöljáróban leszögezzük, mindkét mű igyekezett a maximumot kihozni a témából, de az újabb kutatások fényében az adatok azóta gazdagodtak, így az információk kiegészítésre szorulnak. Az új forrás a volt Haditechnikai Intézet 1943-ban összeállított több kötetes fényképes ismertetője. Ez a mű természetesen nem csak a híradó berendezéseket közli, hanem minden olyan fegyvert, optikát, akármit, amely akkor rendszerben állt – legyen az zsákmányolt vagy saját gyártás. Az adatközlés során olyan információkat közöltünk, amelyek újat mondanak a korábbiakhoz képest. Azaz a lenti írást a másik két könyvvel kell összevetni a teljes kép eléréséhez. Mindent (méretek és konkrét belső felépítés valamint az összes eredeti fényképek) szándékosan nem adunk ki, mert ennek a cikknek a folytatásához is kell anyag…

Az R/12 általános elrendezése a repülőgépen

Ennyi bevezető után lássuk a medvét, sőt, medvéket. Az R/11 egy elavult típus volt, amelyeket a HE-46-os felderítő gépekben alkalmaztak. Együttműködhetett az R/4, R/4T, R/4a, Fu8 páncélos, R/6, R/7, R/7a, R/8, R/9 földi, R/12, FuG X repülőgép, R/12F, R/12C, R/14 és R/15 reptéri állomásokkal. Az adó frekvenciaterjedelme 250-1.500 kc/sec-ig terjedt, (21-186 folyószám), míg a vevő még ment 3.000 és 6.000 kc/sec között is. Az R/6 magasantennával távbeszélőben húsz, távíróban ötven kilométerről érte el, míg az R/7a hasonló adatai ötven és kétszáz kilométer voltak. Az ötven kilogrammos berendezésből négyezer-ötszáz pengős áron összesen százötvennégy darabot gyártott a Standard Rt. és az EKA.

A második a sorban az R/11a, amelyet felderítő repülőgépekben alkalmaztak. Együtt tudott működni az R/12, R/12c, FuG repülőgép rádiókkal, az R/12F, R/14, R/15 repülőtéri, az R/6, R/7, az R/7a földi és az R/4, R/4a, R/4T páncélos készülékekkel. Frekvenciaterjedelme 250-1.500 kc/sec volt, azaz 21-186 folyószám. Szokásos módon távbeszélő és távíró üzemre volt alkalmas, a szárnyantennája párjaként üzemelő uszályantennáját pedig akár hetven méter hosszúra is ki lehetett csévélni. Az 1942-ben hatezer pengőbe kerülő adó-vevőt a Standard Rt., a hozzá tartozó áramátalakítót a Brown és Broweri, míg a bőrsapkát az Ottenreiter gyártotta. Összesen hatvanhárom példány készült belőle.

A harmadik a listán az R/12, amely szintén egy elavult típusnak számított 1942-ben. A Ju-86-os bombázóba, a He-70-es távolfelderítőben és a Fw-58-as gyakorlógépekbe szerelték. Együtt tudott dolgozni az R/12F, R/14 és R/15 reptéri rádióállomásokkal, az R/11 és az R/11a, R/13, és a FuG X repülőgép rádiókkal, valamint az R/8 és R/9 szárazföldi és az R/4a, R/5a páncélos berendezésekkel. Az adó két körzetben 3.000-6.000 és 300-649 kc/sec között üzemelt. (1.001-1.100 és 31-101 folyószám.) A vevő 3.000-6.000 és 250-1.500 kc/sec között ment. A hatótávolsága a hetven méteres uszályantennával hosszúhullámon távíróban háromszáz kilométert ért el – mindezt hetvenöt Wattos antennateljesítmény mellett. Az R/12F és az R/14 esetében távbeszélőben száz kilométer, rövidhullámon pedig ennek a duplája volt a leküzdhető távolság. Összesen százhetvenhat darab készült belőle, ötezer-háromszáz pengős áron. Fontos megjegyezni, 1943-ban már nem gyártották, korábban a Standard Rt. és a Szalay Rt. készítette.

A negyedik az R/12c – ez egy kísérleti darab volt, amely 1942. december hónapban mindössze egyetlen példányban épült meg a bombázók részére. Együtt tudott működni az R/11, R/11a, R/12, FuG X repülőgép, az R/12F, R/14, R/15 reptéri állomásokkal továbbá az R/8, R/8a, R/8b és R/9 szárazföldi állomásokkal. A szokásos hetven méter hosszú uszály- és a szárnyantennára dolgozott. Az adó és a vevő frekvenciamenete 300-600 és 2.500-5.000 kc/sec-ig terjedt. Hatótávolsága távíróban egymás közt (elméleti számítás alapján) négyszáz, távbeszélőben száz kilométerre adódott. A Telefunken, a Telefongyár és a Standard Rt. adott be rá ajánlatot, az ára 1943-ban még alku tárgyát képezte. Összesen száz darabot rendeltek. A gyártási kapacitást a HTI tíz készletre becsülte havonta, azzal a megjegyzéssel, hogy az unformerek már rendelkezésre állnak, azokat a HM raktározza. Más forrásokból úgy tudjuk, a gyártás az eredeti időponthoz képest eleve fél esztendős csúszással indult majd a nyersanyaghiány okán akadozott, így a háború végéig alig húsz-harminc teljes készlet került beépítésre.

Az ötödik a sorban az R/13 – szintén egy elavult típus. A vadászrepülőgépekben alkalmazták. Az úgynevezett “bombázó forgalmi körben” együtt tudott dolgozni az R/12, R/12c és FuG X repülőrádiókkal, az R/14 reptéri, az R/4 páncélos és az R/3 szárazföldi rádióállomásokkal. Ahogy a HTI könyv megjegyzi, 1943-ban a Héja vadászgépek egy csoportjába építették be. A századparancsnoki gépbe került az adó-vevő, a rajparancsnokiba csak a vevő – a kísérők pedig kimaradtak az R/13 áldásaiból. Antennája egy V-alakú szárnysugárzó, maga a készülék csak távbeszélő üzemre alkalmas. Frekvenciamenete 3.528-5.000 kc/sec-ig terjedt, míg teljesítménye nyolc Watt volt. A huszonnégy Voltos repfedélzeti rendszerről az unformerekkel együtt hétszázötven (!) Wattot vett fel – azaz bátran áramtemetőnek titulálhatjuk e lomhalomot. A hatótáv két vadász között negyven kilométer volt, az R/14-el pedig ennek a dupláját tudta. Az ára 1938-ban (akkor még nem igazán volt infláció) nyolcezer-egyszáz pengőt (horribilis összeg) tett ki. A gyártó a Telefunken, de mivel elavult, nem tervezték a további beszerzést – helyette a FuG XVI-ot preferálta a hadvezetés és a HTI.

Az R/13-ra vonatkozó adatsor eredeti lapja a HTI könyvből

A hatodik volt a FuG X. (A római számok használata az akkori divatot tükrözi – mi a korhűség okán ennél maradtunk.) Ez volt a Me-210-es rádiója, s együtt tudott dolgozni az R/11, R/11a, R/12, R/12a, R/12b, R/12c, R/13, R/14, R/15, R/16, R/17, R/3, R/4a állomásokkal, továbbá bemérhető volt a 39 M tábori iránymérő berendezéssel és a 1144 Telefunken iránymérővel. Főüzeme távíró, de rövidhullámon távbeszélőben is tudott dolgozni. RH-n és HH-n négy-négy előre rögzített frekvencián is dolgozhatott. Hullámterjedelme 300-600 és 3.000-6.000 kc/sec-ig terjedt, az antennakör teljesítménye pedig hetven Wattot ért el. A hatótávolság üzemmódtól és hullámhossztól függően két-háromszáz kilométert tett ki. Itt jegyezzük meg, hogy a honvédség folyószámokat, a német haderő pedig kHz-et használt. El lehet képzelni, hogy egy forgalmi kör kialakításánál mennyi félreértésre adott okot ez a tény. A FuG berendezés ára negyvenezer pengő volt. A Standard Rt. és a Lorenz Ag. gyártotta – összesen háromszáz darabot rendeltek a teljes készletből.

A hetedik a legendás FuG XVI volt – amit már nem konzekvensen csak római számmal írtak, hanem arabbal is. Az URH AM berendezést a Me-210, a Héja és a Me-109F repülőkben használták. Kizárólag saját magával tudott kommunikálni. Hullámterjedelme 38,5-42,5 Mc/sec-ig terjedt, tetőantennára üzemelt, maximum öt Wattot tudott leadni. A hatótávolsága két gép között száz méter alatt harminc, kétszáz méter felett száz, nagy magasságban háromszáz kilométer volt. A földi ellenállomását 41 M reptéri híradó gépjárműbe és Botondba szerelték. (Utóbbi 1942. végén kísérlet alatt állat.) A Lorenz szabadalma alapján a Telefongyár készítette tizenkétezer pengős áron. Összesen hatszáz darabot rendeltek belőle, amelyet az üzem 1943. második felétől átlag havi ötven, 1944-ben száztíz darabbal kívánt kielégíteni.

Mára ennyi fért bele, a következő madarunk egy ködleszálló berendezés lesz, majd bemutatjuk, miféle masinák szolgáltak a Me-210-es repülőgépen. Aztán jön az R/14, az R/15, az R/12F, az R/15a és más csodák.

Rádiós
ha5kdr.hu