KITÖRÉS EMLÉKTÚRA 2018
Idén is, mint tavaly, két szervező csapat összefogásának gyümölcseként egy lényegesen magasabb színvonalú emléktúrával sikerült megemlékeznünk. Ismét biztosítva volt a profi hangosítás a katonasíroknál, Egy tál finom bográcsgulyás a nagy emléktúrát folytatóknak, kézi adóvevő kapcsolat a túrán az élen haladók és utóvéd között, hogy senki ne maradjon le, sérült és egyéb okok miatt kidőlt bajtársaknak kisbusz, tea és zsíros kenyér, egy kitöréses kiállítás, majd bérelt nagy busz a célnál, hogy visszaszállítson mindenkit a fővárosba. Továbbá emléklapok, repró Magyar Királyi Honvédség zsoldkönyvek és emlék kitűzők a résztvevőknek. Idén is, a legtöbb beharangozó információt itt osztottak meg a szervezők:
https://www.facebook.com/kegyeleti.kitorestura/?fref=ts

Délelőtt 10 órakor meghirdetett találkozóra szép számmal gyülekeztek idén is, a Budai kitörés emléktúra résztvevői a pesthidegkúti Templom utcában, a Sarlós Nagyboldogasszony templomnál. Az idén is politika mentesnek meghirdetett rendezvényen, nemcsak egyetlen párt zászlóját sem lehetett látni, hanem egyetlen politikai párthoz köthető személyt sem (kívéve egy kerületi képviselőt, de ő is civilként tette tiszteletét). Így továbbra is sikerült e rendezvényt párt politikát nélkülözve, pártoskodáson felülemelkedve, össznemzeti megemlékezéssé emelni (jöttek idén is Felvidékről bajtársak, sőt Morvaországból is érkeztek érdeklődő túrázók).

A pesthidegkúti római katolikus templom mellett található első- és második világháborús emlékműnél kezdődött a megemlékezés a "Vért vérrel" című visszaemlékezéssel, majd a templom oldalán található emléktábla megkoszorúzását követően, a rendezők négyes sorokba állították a túrán megjelenteket, hogy egy rövid létszám ellenőrzést tartsanak. 196 fő vágott neki a közeli Kálvária-hegy (384 m) meredek lankáinak, hogy a hegy nyugati oldalán található ismeretlen német katona sírját megkoszorúzza, s megemlékezzen az itt elesett egykori bajtársról. Innen a kőkeresztekhez felkapaszkodva, sajnos a hatalmas köd miatt, nem tudtunk gyönyörködni a kilátásban. Majd a Kálvária-hegy déli oldalán lefelé, az egy személyes haladást lehetővé tevő keskeny turistaösvényen mentünk tovább. Ezt kihasználva, szépen egyesével elhaladva, mindenki megkapta már itt, a kitörés emlékkitűzőt. Ködös, borus időben haladtunk a Szarvas-hegyen (356 m), Tök-hegyen (379 m) át, a Csúcs-hegynél (452 m) található újabb katonasírhoz, amelynél feltételezhetően egy magyar katona esett el az egyetemi rohamzászlóaljból. Miután mindenki beérkezett, egy szép, lélekemelő harci visszaemlékezést idéztünk, amelyet koszorúzás, főhajtás követett. A közeli Virágos-nyeregnél egy édasapa csatlakozott két kis gyermekével, így már 199 főre nőtt a létszámunk. Utunk a sárga jelzésen haladt tovább, ekkor már egyre erősödő hóesésben, egészen az Újlaki-hegy (448 m) egykori légvédelmi állásainak lőszertároló kis bunkereihez, futóárkaihoz. Az árokrendszer és a két végén található kis bunker megtisztításáért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani azoknak az önkénteseknek, akik Pál Marci szervező munkájának köszönhetően, ilyen szépen megtisztították, járhatóvá tették. Innen a Kecske-hegy (383 m) tetején álló nagy fakereszthez mentünk, amelyet egy nagycsaládos bajtársunk, akit két fia is elkísért, a 100%-ban magyar gyártású "Magyar Harcos" ötletgazdája, tulajdonosa koszorúzott meg, egy újabb közeli harci cselekmény felidézését követően. Ezt követően a zöld félkör jelzésen haladva értük el az Árpád kilátó mellett található katonasírt, a Látó-hegy (vagy Gugger-hegy 376 m) közelében. A katonasírhoz vezető szűk ösvény miatt, nem itt, hanem az Árpád kilátónál történt a megemlékezés. Természetesen a sírhoz többen koszorúkat, mécseseket helyeztek, hogy e katonasírnál is leróják kegyeletüket, az itt hősi halált halt megyar katona emléke előtt. Szívügyünk, hogy itt egy emlék- és ismertetőtáblát helyezhessünk el, amelyet minden illetékes hatóság (Pilisi Parkerdő Zrt., II.kerületi Önkormányzat) példaértékűen nemes hozzáállással támogat. Egyedül a Hadtörténeti Intézet- és Múzeum Hadisíros szakembereinek munkájára várunk, amelyre ígéretet kaptunk, hogy amint lehetőségük lesz rá, elvégzik. Szintén még itt, az Árpád kilátónál megnéztük még a berobbantott "csendőr bunkereket", illetve egy feltehetően középkori királyi menekülőútvonal kijáratát, amely a Budai Várból vezet idáig a föld alatt. Az Országos Kék Túra (OKT) útvonalán folytattuk utunk, egy erdész visszaemlékezésének köszönhetően, feltételezhetően a szovjet katonák által megrongált Oroszlán-szikla mellett, míg el nem értük a Homok-hegy (340 m) aljában található katonasírt (Vadaskerti emlékmű és egykori légvédelmi állás mellett). Ezeket a védlmi vonalakat is megnéztük, a végükben álló egy-egy lőszertároló kis bunkerrel együtt. Itt Garád Róbert egykori rohamtüzér beszámolójából olvastunk fel, aki itt a közelben a Törökvészi út legvégén érte el az erdőt a legendás Bill apóval (Billnitzer Ernő altábornagyról van szó, a legendás rohamtüzérek parancsnokáról, akinek tavaly megjelent visszaemlékezéséből bővebben idéztünk). Innen meredeken felkanyarodtunk a sír mögötti sárga turistajelzésen, majd az egykori légvédelmi lőállásokat is megtekintve, lefelé haladva, a Vadaskerti-hegyen (371 m) át, a Nyéki-hegy (334 m) felé vezető Vadaskerti-nyeregnél lévő katonasírt el nem értük. Itt is megnéztük az egykori védelmi rendszer végében található egy-egy kis lőszertároló bunkert, egyikben egy akkor behúzódó hajléktalant is találtunk. Megkértük, hogy tartson rendet, különben rosszban leszünk, hiszen többünk ideje, munkája ment el arra, hogy az önkormányzat segítségével kitakaríthattuk, megtisztíthattuk e katonai állásokat. Itt csatlakozott be egy rendező bajtársunk, így már kereken kétszáz fővel voltunk jelen. Újabb harci cselekmények felidézése, néma főhajtás, mécsesek gyújtása következett, majd az egyik koszorút, a Felvidékről érkezett bajtársunk helyezte a katonasírra. Folytattuk utunkat a sárga jelzésen a Hűvösvölgyig, ahol már egyik szervező bajtársunk várt minket kis asztalán kihelyezett emléklapokkal, zsoldkönyvekkel, kitörésről szóló előadás szórólapjaival, amelyekből minden résztvevő kapott. Itt ugyan kisebb torlódás alakult ki a pecsételések, az emléktúrán való résztvétel igazolások végett, de addig bárki falatozhatott, teázhatott a közeli büfékben. Végül a kis emléktúra (13,5 km) a villamos támfalának tetején futó túristaút mentén található katonasírnál ért véget. E katonasírnál újabb harci cselekményeket felidézve róttuk le tiszteletünket az itt elesett magyar katona emléke előtt. Itt elbúcsúztunk a kis emléktúrán résztvevőktől, majd létszám ellenőrzést tartván, 49 bajtárssal folytattuk utunk. A Nagykovácsi úton átkelve, a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút nyomvonalát elérve, azon haladva egy darabig, majd lekanyarodtunk a Széher út irányába értük el a "Négy katona sírját" a Kis-Hárs-hegy aljában. Itt felolvasásra került egy közeli szomorú háborús epizód, amelyet mécseseket gyújtása, koszorúzás és néma főhajtás követett, így adóztunk az itt elesett hős magyar katonák emléke előtt. Közben teljesen besötétedett, így teljes sötétségben folytattuk a Mária úton erdei utunkat. A Szépjuhásznéhoz gyalogoltunk felfelé, ahol egy tál isteni finom bográcsgulyás várt mindenkit a Budaszentlőrinci-pálos kolostor romjainál lévő parkolóban. Bátran lehetett repetázni, hiszen az emléktúra komolyabb, megerőltetőbb szakasza még csak ez után következett.

Újabb katonás fegyelemben lezajlott létszám ellenőrzést követően, mindössze 42 bajtárs sorakozott fel, hogy folytassa a nagy emléktúrát. A menet a Pozsonyi hegy irányába, a Szakadék utcán végiggyalogolva, a házakat elhagyva egy mezőn át ért a Vadaspark kerítéséhez. Itt szépen egymást megvárva átmásztunk, majd egy régi turistaúton, - jelenleg jelöletlen úton - haladtunk tovább, amíg el nem értük a következő ismeretlen katona exhumált sírhelyét, az úttól jobbra. A közelben található Sztrilich Pál Cserkészpark és Julianna Major lakóinak köszönhetően mindig van friss virág e sírhelyen, de most e sír környéke eléggé elhanyagolt volt. Kitörésben résztvevő katonák harci visszaemlékezését felidézve, gyertyák gyújtásával róttuk le tiszteletünket e katonasírnál. Az emlék koszorúnkat, egy jászberényi ökölvívó bajtársunk helyezte el. Majd utunkat folytatva elértük a Vadaspark kerítésének másik végét, melynek létráján átkelve balra fordulva feljutottunk a Vadasparki hegyek gerincére. Itt már egyre vastagabb hóban jártunk, s egy új tarvágásos ösvény "megviccelt" minket, de még időben hátraarcot végezve, elejét vettük egy esetleges eltévedésnek. A hegygerincen haladva hamarosan a Nagy-sziklafal (463 m) felett található hármas katonasírhoz értünk, ahol már tisztássá szélesedik a hegytető. Itt is leróttuk kegyeletünket egy perces néma vigyázzállással, koszorúinkkal és emlékmécseseinkkel. Majd a zöld kereszt jelzésen haladva elértük a piros háromszöget jelző turistautat, amely a Nagy-Kopasz tetején (559 m) álló Csergezán Pál kilátóhoz vezetett bennünket. Előtte azonban a Tarnai-pihenő közelében, a múlt hétvégén, a bajtársaink által rendbe hozott, felújított "kitörés feszület"-hez mentünk, amelyet több éve erdészek állítottak. A keresztet már ismeretlenek egyszer megrongálták, majd egy óriási viharnál egy kidőlt fa, a kereszt egyik szárára esvén, letörte azt. Most gyönyörűen felújítva, a kereszt egyik szára Mány felé (mert Kokovay Gyula hadapród is ott jutott át a kitörés során bajtársaival) mutatva áll.

A Nagy-Kopaszról Nagykovácsi irányába, a zöld háromszög jelzésen végig lefelé haladva értünk le az Apatóczky-ligethez, majd folytattuk utunkat jelöletlen turistaúton a Széna-hegy (475 m) irányába. A havas, jeges úton jó iramban haladt csapatunk.
Nagykovácsi Nyugati végéből induló sárga jelzést elérvén, a Fekete hegyeken át haladtunk tovább. 7 km megtétele után, kijutottunk a Perbál határában húzódó vadkerítésig, amelyen lassan, egyenként keltünk át, mert nagyon csúszott a rárakodott jégtől. A Békás-patakot elérve, az eddigi palló helyett, egy jóval szélesebb, létraszrű kis híd volt átfektetve. Perbálra beérve, a templom mellett álló háborús emlékműnél tartottunk egy rövid megemlékezést, s több bajtársunk kérésére elmondtunk egy imát Forgács Péter napokban elhúnyt bajtársunkért, nagy természetjáró, kéktúrázó családapáért (többen az ő mai temetése miatt maradtak távol az idei emléktúránkról).

Perbálon maradván, egy közeli italkimérőben biztosította a lehetőséget Szabó László gyűjtő, kutatási engedéllyel rendelkező hadszíntérkutató ismerősünk, hogy gyűjteménye egy részét megtekinthessük. Áldozatos munkájának köszönhetően, számos kitöréses harci emléktárgy, tabló volt látható. Itt a szervezők mindenkinek ingyen biztosították, hogy egy finom meleg teával erősítse szervezetét a még további kilóméterek megtételéhez. Ekkor már hajnali 3 óra volt, s egy zártkörű szülinapi rendezvény miatt adódott a lehetőségünk, hogy ilyen késői időpontban is meglátogathassuk eme italkimérő egyik helyiségében kiállított háborús emléktárgyakat. Sajnos volt pár lesérült bajtársunk, akik nem tudták folytatni az emléktúrát, így Perbáltól már csak 33 fő folytatta a gyaloglást.

A közeli Tök községbe menetelvén, a temető előtti részen a szovjet tankok által földbe gázolt német sebesültekről emlékeztünk meg, akik emlékére kopjafát állítottak pár éve német bajtársaik. E történet tárgyi bizonyítékai, Szabó László gyűjtőnek köszönhetően, azok a német övcsatok és dögcédulák, amelyek meg vannak tekeredve, pöndörödve, amelyet a harckocsik lánctalpai okoztak, amikor átmentek a sebesült német katonákon. Majd a temető melletti borospincéknél, a töki szőlők mellett haladva a Nyakas-tető (325 m) felé, a Töki-szőlők (281 m) magassági pont előtt értük el Árvay Zoltán hadnagy és 3 hű katonája és egy ismeretlen ápolónő sírhelyét. Őket 1945.II.14-én hajnalban mészárolták le itt a Nyakas-tető felől visszatérő lőszert-, vagy élelemet hordó szovjetek. Pedig már csak alig egy kilométernyire voltak a Nyakas-hegyen húzódó szovjet lövészárkoktól, amely az arcvonalat alkotta. Ha ezen átjutottak volna, akkor Somodorpuszta, Szomor és Máriahalom közötti magasságában már elérték volna a saját csapataikat. Sajnos nem így történt, mert az őket lefegyverező vörös katonák elkezdtek erőszakoskodni az ismeretlen asszonnyal, amit a nélkülözésben összeszokott magyar katonák nem néztek tétlenül és ismét a fegyvereik után nyúltak. Ekkor az egyik szovjet katona, a pps dobtáras géppisztolyával valamennyiüket leterítette. Itt Szabó László helyi lakos, hadszíntérkutató helyezte el koszorúnkat, majd mécseseket gyújtottunk, s egy perces néma főhajtással adóztunk az itt és a környéken hősi halált halt katonák emléke előtt. Érdekességként megemlítendő, hogy Szabó László több exhumálásnál is jelen volt itt a kitörés útvonalán feltárt tömegsíroknál. Elmondása szerint, az Árvay Zoltán mellett talált katonák legtöbbjének csontjai el voltak törve, így a nyomok alapján feltételezhető, hogy a fogságba esett katonákat, a bolsevista neveltetésű szovjet katonák, vadállati kegyetlenséggel összeverhették, mielőtt kivégezték volna őket.

E tragikus helyszínt elhagyva a Völgy úton ismét a sárga jelzésen folytattuk utunkat Anyácsapuszta széléig, a titkos SS emlékműhöz. Itt a legidősebb emléktúrázónk, 69 éves Földvári Ferenc helyezte el koszorúnkat. Ugyanitt, a kitörés során Anyácsapusztánál vívott harci jegyzőkönyvekből idéztünk. Majd a Töki-szakadékhoz (309 m) visszakapaszkodva folytattuk utunkat, ahol egy kisebb barlangot is megtekintettünk, ahol bizonyíthatóan kitörő magyar tisztek egy csoportja harcérintkezésbe került annak idején. Majd a Zsámbéki-fennsíkra kiérve, azon át folytattuk emléktúránkat, amíg ki nem értünk Zsámbék legvégénél lekanyarodva a műútra. Innen hamarosan elértük a Mány - Szomor elágazást, ahonnan Mány felé kanyarodtunk. Kavics- és kőbánya mellett elhaladva értük el Alsóörspuszta magasságában a Mány előtt található kitörés emlékművet. Utoljára katonai oktatási alakzatba rendeződve, felidéztük Kokovay Gyula hadapród (Egyetemi Roham zlj katonája) visszaemlékezését, aki többedmagával itt küzdötte át magát közelharcban a német-magyar csapatokhoz. Közben teaosztás, zsíroskenyér elfogyasztása után kiosztásra kerültek a "Budai Kitörés Emléktúra 2018" emléklapok, mindenkinek gót betűkkel névre szólóan a helyszínen megírva, illetve a "HS 50 kitörés emléktúra" karszalagok. A zsoldkönyvekbe pedig az 50 km megtételét igazoló pecsételés is bekerült.

Az emlékműnél már várt minket a bérelt busz, amellyel végül fáradtan, a buszon többen elbóbiskólva értünk vissza a fővárosba.

Az emléktúrán összesen 200 bajtárs vett részt, közülük 42 folytatta a Szépjuhásznétól a nagy emléktúrát, s mindössze 33 fő érkezett be a kitörés emlékműhöz. Ismét hálát adhatunk a Jó Istennek, hogy végig segítette utunkat, erőt adott a roppant sok energiát felemésztő sáringoványokon, behavazott utakon át, néhol hóban,​ havasesőben a célig. Büszke öröm tölt el, és egyben megtisztelő feladat volt együtt teljesíteni e távot e szerény, de elszánt kis csapattal.
Jövőre ugyanitt!

Köszönöm a részletes leírást, gratulálok a szervezőknek, valamint a résztvevőknek a páratlan túra megszervezéséhez, teljesítéséhez.