A közeljövőben lesz egy érdekes esemény évfordulója, mely 73 éve történt és itt az oldalon még nem osztottam meg senkivel a kutatás eredményeit. Néhány évvel ezelőtt aktívan igyekeztem felkutatni a környezetünkben lezuhant II. világháborús gépek nyomát és feldolgozni az eseményeket.

Ez az egyik történet. Az egyik szemtanúm Pista bácsi, aki sokat szokott nekem mesélni a háborús eseményekről, többször említett nekem egy Pusztaszemesem kényszerleszállt gépet, mely jó nagy port vert fel, és kigyomlált egy csomó szőlőtőkét karóstól. Más eseményre voltam hangolva akkor, de megmaradt bennem a néhány mondat.
2008-ban egy kiállításon megszólított Krezinger Marci bácsi, aki hallott kutakodásaimról és hogy már régen szeretne velem beszélgetni, mert van egy-két érdekes információja a témához. A rövid néhány perces diskurzusban előjött a szemesi hasraszállt gép esete is. Megegyeztünk, hogy rövidesen felkeresem egy jókora beszélgetésre.

Megjegyzem, hogy Pista bácsi és Marci bácsi is pusztaszemesi gyerek volt a háborús időkben. Készültem Pista bácsihoz is, aki cipész és mivel a szemesi esetet ő említette először, vele is akartam elsőként kielemezni a történetet, hogy hogyan is volt? Munkát is vittem neki egyben, azaz javítani való lábbelit, hogy nyomatékot adjak a látogatásnak. Pista bácsi szívesen vette mindkettőt, csak a feleségével kellett megküzdeni, mert ő volt a főnök és ha a férje éppen gyengélkedett, távol tartott tőle munkát és látogatót egyaránt. Szóval nem volt egyszerű a mutatvány. Hozzájött még az is, hogy a jó öreg nem engedte diktafonnal rögzíteni a beszélgetést, így hazaérve azonnal le kellett írnom, hogy minden meglegyen.

A Marci bácsi által felpiszkált téma most már izgatta a fantáziámat. Pista bácsinál rákérdeztem, hogy hol is volt ez a gépleszállás? A helyszín a falu déli végén volt, ahol akkor szőlő volt telepítve, mellette meg kukoricás volt azon a területen. Az esemény időpontját késő őszre tette, merthogy a kukorica szára is le volt már vágva. A jónép a templom előtt volt, amikor a két kéttörzsű amerikai teljesen a földközelbe szorította a kétmotoros ellenséges gépet és szaporán lövöldözött rá. Állítólag Taszárról jött az akkor magyarnak hitt gép és a Balaton közelében találkozott össze a nem kívánt társasággal. Azok rávetették magukat a csinos prédára, akik elkanyarodtak keleti irányba és próbálkoztak egérutat nyerni, de nem sikerült. Az amerikai vadászok szinte a földhöz szorították áldozatukat. A pusztaszemesi focipálya fölött már délnek tartottak a falu vége felé, ahol már enyhén emelkedett a terep.

A menekülő gép találatot kapott és az emelkedő talajjal csúszóra találkozott. Kitarolt egy csomó szőlőt karóstól és megpördülve a talajon megállt nagy - nagy porfelhő közepette. A vadászok elzúgtak fölötte. A gép személyzete, három fő szerencsére épségben megúszta a kényszerű leszállást és pánikszerűen kiugráltak a gépből és elszaladtak a közelben lévő kukoricásba, ahol a már levágott szárakból összerakott egyik kupacba bújtak és várták az amerikaiak újabb támadását. Az „amik” valóban újból rárepültek a zsákmányra, de érdekes módon nem lőtték szét a mozdulatlan és láthatóan egyben maradt gépet. Biztosan másra kellett a muníció.

Az eset után a személyzet bement a faluba. Még mindig remegett a lábuk, ahogy a Pista bácsi mesélte. Magyarok voltak, mondja ő. Telefonon intézkedtek a továbbiakról. Már másnap megjelent egy lánctalpas tréler. Szétszedték a gépet és Kereki felé elszállították.

2008 november 6-án Zalakarosra mentünk és útközben Galambokon benéztünk Bruki barátunkhoz. Friss élményként elmeséltem neki a pusztaszemesi esetet. Tudni vélt róla abból az időből, amikor Dunakeszin volt a reptéren, hogy egy idősebb pilóta, vagy szerelő mesélt neki egy útról, amikor FW 58 Weihével repültek és elkapta őket két P-38 és kényszerleszállásra késztette őket. Kíváncsian vártam, hogy sikerül-e utána néznie az ügynek és egyáltalán él-e még az az ember. Egyre jobban vártam a beszélgetést Krezinger Marci bácsival.

Ahogy hazaértünk, másnap hívott a Bruki, hogy sikerült elérnie telefonon az ismerősét Burger Istvánt, ő volt az egyik szerelő a gépen azon az ominózus napon és 21-22 éves volt akkor. A dátumot illetően 1944 novemberre emlékezett, de a napot nem tudta megmondani. A történet egyszerű. Az orosz csapatok közeledte miatt Taszárt ki kellett üríteni. Hármójukat küldték Taszárra, hogy repüljenek át egy FW 58 Weihét Kenyeribe.

A Balaton térségébe érve két amerikai vadász csapott rájuk. Jobbra fordultak az útiránytól. A két gép teljesen leszorította őket, földközelben menekültek. A bal szárnyat végiglőtték és leállt a bal motor. Így fogtak talajt. Ő úgy emlékezett, hogy ez Igal mellett történt. Brukitól tudta meg meglepődve a valós helyszínt.
Ha ránézünk a térképre, a két település nincs messze egymástól, főleg repülővel. Általa fény derült a másik szerelő nevére is, akit Tatár Ferencnek hívtak, valamint Heréb Istvánra a gép pilótájára is, aki a háborút követően a mentőszolgálatnál volt pilóta.

Még egy érdekességet meg kell említenem, mert az is összefüggésben van valahogy ezzel a pusztaszemesi géppel. 2010 májusában meghívást kaptam egy roncskutató barátomtól, hogy vegyek részt egy II. világháborús P-38 repülőroncs kiemelésén és készítsek róla videót. A feltárás már megtörtént, de el kellett szakítani a földtől, ami eddig fogva tartotta. Nagy élmény volt ez a nap és ha már ölembe pottyant a téma, jobban utánanéztem.

Meghívóm, Kocsis Laci közölt egy írást, melyben tisztázza ennek a feltárt P-38L-nek a kilétét, lezuhanásának körülményeit. Idézem Kocsis Laci leírását: „1944 november 26-án P-38-as repülőgépek végeztek alacsonytámadást Seregélyes és a Csákvári repülőtér ellen. A támadók az olaszországi Rioliban állomásozó 14. Fighter group, 49. századának gépei voltak. A jelentések szerint aznap négy légi veszteségük volt. Ebből a négyből, két gép lezuhanási helye korábban be lett azonosítva, mindkét pilóta meghalt. A másik két repülő egyike Seregélyestől délre zuhant le, a pilóta német fogságba került. Az utolsó gép találatot kapott és lángoló motorral próbált menekülni. A pilóta segítséget kért és egy gép mellé is zárkózott, hogy kísérje és biztosítsa.

A kísérő elmondása szerint a sérült repülőgép folyamatosan veszített magasságából, majd Székesfehérvártól északi irányban, lapos szögben földbe csapódott. Pilótája George W. Baird Jr. főhadnagy ( azonosítószáma:O -823240),a helyszínen meghalt. A gép „P-38 L” típus, gyártási száma: 44-24078.,”LADY LORRAINE ll.” nevet viselte. A főhadnagy az Ardennesben lévő katonai temetőben van eltemetve,Belgiumban.(Ardennes American U.S Military Cemetery). „D” parcella, 3. sor,16-os sír.

A holttest kimentésének körülményeiről még várjuk az információkat az Egyesült Államokból. (Mohos Nándor kutatása)” Ez a cikk jelent meg Kocsis Lacitól. Annyiban érdekes, hogy a lezuhant P-38L feltárása kapcsán jutottam el a pusztaszemesi Weihe azonosításáig és dátumának meghatározásáig. Kocsis Laciék előtt tisztázott volt a P-38L lelövésének minden adata és dátuma. Ennek ismeretében az adott napra találtam egy feljegyzést a Légi háború Magyarország felett című könyvben, csak az adatok, helyszínek kicsit mások. Szóval a könyvben utalás van arra, hogy az adott napon, tehát 1944 november 26-án 39db P-38 repült be Magyarország légterébe Teare százados vezetésével. Ez volt a 14. Fighter Group.

Cél a börgöndi repülőtér megtámadása és ott minél több repülőgép elpusztítása a földön. Balatonboglárnál fordultak Börgönd irányára úgy, hogy három csoportra váltak. Egy első és második támadó csoportra, valamint egy védelmezőre, mely kellő magasságból óvta a földközelben ténykedőket. A kétszer 13 gép a fák magasságában száguldott a célpont irányába. A század valamelyik pilótája ekkor vette észre Balatonlelle táján a dél felől közeledő magányos gépet, melyet a kötelékből kiváló két vadász megtámadott.

Az amerikai jelentés nem tudta meghatározni a típust, sőt a kétmotoros gépet egymotorosnak utasfülkés barna színű fekete-fehér keresztes gépnek látták. A megtámadott gép hirtelen keletnek fordulva próbált menekülni. A két vadász végül teljesen a földhöz szorította. Így értek Pusztaszemes fölé, ahol már állt a bal oldali motor, mert azt kilőtték. Az előttük emelkedő dombot a Weihének már nem sikerült átrepülni. Ahogy már előbb írtam a két gép visszafordult még egy körre, de nem támadták meg újból a földre került áldozatot. Az amerikai pilóták két főt láttak a géptől elfutni. Innét tovább tartott a két P-38 Börgönd felé véve az irányt a jól végzett munka után.

A krónika azt írja, hogy nagyon komoly elhárító tűzbe kerültek a támadók, miután elérték a célterületet. Szétrebbenve felhagytak az eredeti céllal, de sajnos így is komoly veszteséget okoztak. Lelőttek hat db Ju 87 Stukát és egy Me 109-et. Támadták Seregélyest és Csákvárt is. Az amerikaiak négy gépüket vesztették el ezen a napon.

Tény, hogy a Fw 58 Weihét támadó géppár aznap szerencsésen hazaérhetett támaszpontjára, mert le tudták adni jelentésüket. A „dicsőséges” légi győzelmet arató páros nevét nem tudjuk, de legalább tisztázódott a Pusztaszemesen kényszerleszállt gép típusa, nemzetisége és szerencsés személyzetének kiléte.

Érdekesség a két szemtanú beszámolója. Pista bácsi nagyon jól emlékezett olyan részletekre, hogy magyar volt a személyzet és hogy már ősz volt – le volt vágva és összerakva a csutaszár. Marci bácsival is létrejött a beszélgetés. Ő arra emlékezett, hogy vasárnapi litánia volt, amikor repülőgépek hangja és lövöldözés törte meg a nyugalmat. A pap és a sekrestyés nem engedte kitódulni a gyerekeket a templomból, elállták az ajtót. A felnőttek úgy mesélték el a néhány másodperces akciót, hogy a német gépet teljesen a földig szorította a két amerikai duplatörzsű.

Annyira, hogy a faluban a németek által kiépített oszlopokra erősített távbeszélő vezeték alatt húzott el a német gép, miközben az amerikaiak folyamatosan tüzeltek rá. Ott, ahol most a focipálya van. Akkor még Bika-rétnek nevezték.

Mint később kiderült, a bal szárnyat ért találatok a bal motor leállását eredményezték. A pilóta a falu vége felé délkeletnek tudott csak menekülni. Arrafelé enyhén emelkedik a domboldal. Az egy motorral már végképp nem repképes gépet a pilóta akarva, vagy akaratlan, csúszóra vágta a domb tetején, kiegyelve Czink Ernőék szőlőjét, jó nagy port felverve. A személyzet pánikszerűen elhagyta a gépet és most már tudjuk, hogy a második rárepülésnél az amerikai vadászok miért nem lőtték szét az egybenmaradt kétmotorost. Kellett a muníció a visszalévő tényleges feladat elvégzéséhez és a hazaútra.

Marci bácsit az az öröm is érte, hogy beleülhetett a Fw 58 pilótaülésébe és kapcsolgathatott mindent, markolhatta a kormányt, mert az egyik levente, aki a gép őrzésére oda lett állítva a rokona volt. A gépről, annak elszállítása után, nem tudunk több információt.

Kiss Zoltán Kőröshegy 2017. november 22.