A pesthidegkúti római katolikus templom mellett található első- és második világháborús emlékműnél kezdődött a megemlékezés, majd a templom oldalán található emléktábla megkoszorúzását követően, a rendezők négyes sorokba állították a túrán megjelenteket, hogy egy rövid létszám ellenőrzést tartsanak. 213 fő vágott neki a közeli Kálvária-hegy (384 m) meredek lankáinak, hogy a hegy nyugati oldalán tavaly felfedezett és felújított ismeretlen német katona sírját megkoszorúzza, s megemlékezzen az itt elesett szoldátról. Innen megmásztuk a hegyet, majd csak az egy személyes haladást lehetővé tevő keskeny turistaösvényen óriási torlódás alakult ki, aminek köszönhetően már itt, nagyon szétszakadozott a mezőny. Szép, napsütéses időben haladtunk a Szarvas-hegyen (356 m), Tök-hegyen (379 m) át haladva a Csúcs-hegynél (452 m) található újabb katonasírhoz, amelynél feltételezhetően egy magyar katona esett el az egyetemi rohamzászlóaljból. Miután mindenki beérkezett, egy szép, lélekemelő visszaemlékezést idéztünk, amelyet koszorúzás, főhajtás követett. A közeli Virágos-nyeregnél a török időkben elpusztított Gercse falu régi templomához vonultunk lefelé haladva a kék "L" jelzésen. A szépen rendben tartott Árpád-kori templom oldalán egy méretes kőtábla tiszteleg az 1945-ben elesett katonák emléke előtt, amelyet újabb ismertető után koszorúzás és tisztelgés követett. Majd a menet a Paprikás patak kőhídján át, a Vitorlázó repülőtéren keresztül az erdő szélén folytatódott, az OKT (Országos Kék túra) vonalát elérve. Már itt komoly ízelítőt kaptunk a bő egy hónapon át tartó havas, jeges, fagyos időt váltó felmelegedésből, mivel vizenyős, néhol bokáig érő felázott talajon kellett haladnunk, ameddig el nem értük a Homok-hegy (340 m) aljában található katonasírt (Vadaskerti emlékmű és egykori légvédelmi állás mellett). Itt Garád Róbert egykori rohamtüzér visszaemlékezését idéztük fel, aki itt a közelben a Törökvészi út legvégén érték el az erdőt a legendás Bill apóval (Billnitzer Ernő altábornagyról van szó, a legendás rohamtüzérek parancsnokáról). Innen meredeken felkanyarodtunk a sír mögötti sárga turistajelzésen, majd az egykori légvédelmi lőállások mentén lefelé haladva, amíg a Vadaskerti-hegyen (371 m) át, a Nyéki-hegy (334 m) felé vezető Vadaskerti-nyeregnél lévő katonasírt el nem értük. Újabb harci cselekmények felidézése, néma főhajtás, mécsesek gyújtása és koszorúk elhelyezése után folytattuk utunkat a sárga jelzésen a Hűvösvölgyi katonasírig. Az Ördög-árkon átkelve a sarki lángosnál hatalmas sor alakult ki, mivel a több órán át tartó, kimerítő emléktúra során azon megemlékezők, akik nem hoztak magukkal frissítőt és harapnivalót, itt most pótolhatták és erőre kaphattak. A villamos partoldala tetején lévő katonasírnál újabb harci cselekményeket felidézve róttuk le tiszteletünket az itt elesett magyar katona emléke előtt. Majd a Nagykovácsi úton átkelve, a Tótasszony-oltárt érintve, jelöletlen turistaösvényen haladva értük el a "Négy katona sírját" a Kis-Hárs-hegy aljában. Miután beérkezett a hosszan kígyózó sor vége, a kis 12,5 km-es emléktúrát záró aktusként itt is felolvasásra került egy közeli szomorú háborús epizód, amelyet mécseseket gyújtása, koszorúzás és néma főhajtás követett, így adóztunk az itt elesett hős magyar katonák emléke előtt. Ekkor kiosztásra kerültek az emléklapok, illetve a rendezőség egyhangú döntése alapján, az emlék kitűzők is, mivel a további emléktúrát (amely összesen 50 km) a megemlékezők csak egyharmada szándékozott folytatni. Pecsételések a zsoldkönyvekbe, emléklapokra türelmesen sorban állva, katonás fegyelemben zajlott. Elbúcsúztunk azon bajtársaktól, akik eddig szándékoztak részt venni az emléktúrán, majd immáron teljes sötétségben folytattuk a Mária úton erdei utunkat. A Szépjuhásznéhoz gyalogoltunk felfelé, ahol egy tál isteni finom bográcsgulyás várt mindenkit a Budaszentlőrinci-pálos kolostor romjainál lévő parkolóban. Bátran lehetett repetázni, hiszen az emléktúra komolyabb, megerőltetőbb szakasza most következett.  A kereken 70 fős menet a Pozsonyi hegy irányába, a Szakadék utcán végiggyalogolva, a házakat elhagyva egy mezőn át ért a Vadaspark kerítéséhez. Itt elég sok időt elvett volna, amire egyesével mindenki átmászik a létrán, így szerencsénkre egy méretes lyuk tátongott a kerítésen, amelyen hamar átbújt mindenki. Egy régi turistaúton, - jelenleg jelöletlen úton - haladtunk tovább, amíg el nem értük a következő ismeretlen katona exhumált sírhelyét, az úttól jobbra. A közelben található Sztrilich Pál Cserkészpark és Julianna Major lakóinak köszönhetően mindig van friss virág e sírhelyen. Kitörésben résztvevő katonák harci visszaemlékezését felidézve, gyertyák gyújtásával, koszorúk elhelyezésével róttuk le tiszteletünket e katonasírnál. Majd utunkat folytatva elértük a Vadaspark kerítésének másik végét, melynek létráján átkelve balra fordulva feljutottunk a Vadasparki hegyek gerincére. Visszaemlékezésekben is olvasható, hogy a kitörésben részt vevő harccsoportok gyakran a hegygerincen haladtak, így idejében észlelték a repülőket, amelyek vagy kegyes élelmet, utánpótlást tartalmazó tartályt ejtőernyőn dobtak le - vagy azokat az ellenséges gépeket, - amelyek golyózápora elől még időben fedezékbe húzódhattak. A kitörők ellen hajtóvadászatot indító szovjet csapatok sem tudtak így meglepetést okozni, mivel csakis oldalról közelíthették meg a kitörőket, akik fentről időben észrevették őket. A hegygerincen haladva hamarosan a Nagy-sziklafal (463 m) felett található hármas katonasírhoz értünk, ahol már tisztássá szélesedik a hegytető. Itt is leróttuk kegyeletünket egy perces néma vigyázzállással, koszorúinkkal és emlékmécseseinkkel. Majd a zöld kereszt jelzésen haladva elértük a piros háromszöget jelző turistautat, amely a Nagy-Kopasz tetején (559 m) álló Csergezán Pál kilátóhoz vezetett bennünket. Érdekességként megemlítendő, hogy ennél az elágazásnál egy teljesen tisztán kivehető bombatölcsér tátong, amelyet minden valószínűség szerint, itt dobtak le a kitörők egy csoportjára. Ennél az "Y" elágazásnál 8 bajtársunk elköszönt, mert érezték, hogy teljesítő képességük fogytán, s további jelenlétükkel csak lassítanák a többiek tempóját. Őket a készenlétben álló családi autót vezető barátunk szállította vissza a fővárosba, a Hidegvölgyi erdészlak parkolójából (vagy más néven Erzsébet-lak). Sajnos a nagy köd miatt, nem lehetett gyönyörködni a környező települések esti fényeiben a kilátóból. Ráadásul elkezdett egyre erősebben esni az eső is, amely annyira hiányzott, mint sántának a púp. A Nagy-Kopaszról Nagykovácsi irányába, a zöld háromszög jelzésen végig lefelé haladva kereszteztük a zöld jelzést, de erre merőlegesen folytattuk utunkat jelöletlen turistaúton a Széna-hegy (475 m) irányába. A havas, jeges utat, egyre inkább a lucskos, pocsolyás, latyakos útszakasz váltotta fel, s eddigre kivétel nélkül, mindenkinek átázott a bakancsa és zoknija. Továbbá olyan ködfelhőbe értünk, hogy egymást is alig láttuk, a fákon lévő turistajelzést alig lehetett észrevenni. Más esetben Nagykovácsi távoli fényei remek tájékozódási pontot mutatnak, most semmit nem lehetett látni a tejfölszerű ködben. Sajnos el is tévedtünk, egy kisebb kört tettünk feleslegesen, amely kb. plusz egy kilométert és negyedóra veszteséget jelentett. Okostelefonjainknak köszönhetően a jó irányban folytathattuk utunk.
Nagykovácsi Nyugati végéből induló sárga jelzést elérvén, a Fekete hegyeken át haladtunk tovább.Itt azonban ismét 8 bajtárs köszönt el csapatunktól, mert átázott lábbelijükkel már eddig is nagyon megszenvedtek. Őket Nagykovácsiból szállították haza, a családi autóval készenlétben álló bajtársaink. A sárga jelzésen haladva kijutottunk a Perbál határában húzódó vadkerítésig, amelyen lassan, egyenként keltünk át. A fennsíkon a hegyekből lefolyó, illetve az éjféltől kísérő esőnek köszönhetően, olyan víz mennyiség gyülemlett fel, amelyet már nem tudott a termőföld befogadni. Így ismét több helyen bokáig érő vízben gázoltunk a Békás-patak felé. Már ekkor jelezte kb. 10 bajtárs, hogy ők Perbálra beérve elköszönnek tőlünk, mert már mindenük átázott. A máskor 30-40 cm mély patakon átvezető pallót, a mostanra 2 méteresre megduzzadt folyam eltüntette. Lehetetlen volt az átkelés, rövid tanakodás után arra jutottunk, hogy kerülnünk kell. Több száz méterre a térképeink csak gázlót jelöltek, ahol normális időben traktorral át lehet kelni a Békás-patakon. Most esélytelennek ítéltük ezt a lehetőséget is, a megáradt, folyóvá duzzadt patakot látva. Budajenő felé terveztük a kitérőt, de mivel arrafelé leejtett a föld, így egy víztől, sártól cuppogó mocsaras jellegű részen találtuk magunkat, amelyre az út vezetett. Alig egy km után, vissza kellett fordulnunk, s homlok egyenest a másik irányba, Tinnye felé indultunk. Tinnye előtt azonban volt egy kis Kutya-hegy nevű emelkedő, amelyen a turista utunk vezetett. Azonban a hegyekből lezúduló víz, itt ismét utunk állta. Noha a felvétel nem itt készült, és sötét is volt, da hasonló élményben volt részünk:

https://youtu.be/1zvPbuTHIIQ

 Egyik rendező barátunk bokáig belegázolt, s turistabotját előre döfködve próbálta meglelni az utat, mivel a nagy köd miatt, semmit nem lehetett látni, hogy merre visz az út, illetve az utunkat elzáró víztömeg végét sem. Amikor fél méternyire többször elnyelte a bot szárát a víz, szomorúan láttuk, hogy errefelé sem kelhetünk át. Fényképeket sem tudtunk készíteni a nagy köd miatt, mert a képeken csak a tejfölszerű köd látszódott. Jelöletlen turista utakon indultunk Piliscsaba felé. Több helyen meg kellett állnunk bevárni a csapat végét, s ilyenkor a rutinos túravezetők egyike mindig elment felderíteni egy-egy útszakaszt, hogy járható-e arra az út. Ennek köszönhetően alakult úgy több alkalommal is, hogy az élen haladókból lettek a sereghajtók, s akik hátul lemaradtak, azok kerültek az élre. Tinnye magasságában egy 19 éves fiatal srác feladta, leült. Kész, ő nem tud továbbmenni. Lelket öntöttünk belé, bátorítottuk, majd a kitörő katonák megpróbáltatásaira gondolva, példájukból erőt merítve folytatta az emléktúrát. Szinte örökkévalóságnak tűnt, mire elértük a ködben, esőben az OKT útvonalát, amely bevezetett minket Piliscsabára. A Kálvária utcára érvén, az elázott csapatunk tudta, itt már véget ért a kálváriánk.