Mivel Billnitzer Ernő személye sokat érdekel, engedjétek meg, hogy kedvcsinálónak a Tettesen vagy áldozatok kötetemhez itt tegyem közzé azt, ami vele kapcsolatos. A nyomtatott verzióban természetesen a lábjegyetek is benne vannak.

A Billnitzer-ügy

1957 augusztusában egy névtelen levélben az V. kerületi rendőr-főkapitányságon feljelentették Vizkeletyné Divald Klárát mint Zákó magyarországi kapcsolatát. Minden bizonnyal ez az esemény pörgette fel a gépezetet Zákó ellen. Októberben „Bakonyi”, azaz Billnitzer Ernő altábornagy Vizkeletyné és Zákó kapcsolatát említő jelentése nyomán, Hollós Ervin koordinálásával „Ingyenélők” fedőnéven bizalmas nyomozás indult. Ez annyiból jelentett új minőséget a Zákó elleni munkában, hogy ezúttal már konkrét operatív tervekkel indulhatott meg megközelítése és feldolgozása. Billnitzer a magyar rohamtüzérség parancsnoka volt, korábban személyesen is ismerte Zákót, de vele ellentétben politikailag sohasem exponálta magát. 1945. február 15-én a budai erdőkben esett hadifogságba. 1948-as szabadulása után koncepciós perben először három, majd nyolc év börtönre ítélték, 1956 márciusában szabadult. Fogva tartásának körülményeiről sokat elárulhat, hogy öngyilkosságot is elkövetett – felvágta az ereit. Teljes vagyonát elkobozták. Szabadulása előtt, 1955. június 11-én az állambiztonság pressziós alapon beszervezte. Ennek során azt is kihasználták, hogy Billnitzer szociális szempontok alapján kritikus véleménnyel volt a Horthy-rendszerről, és nem szimpatizált a nyugati katonai emigrációval sem. Billnitzer viselkedésén jól érzékelhető a pszichológiában „Stockholm-szindróma” néven ismert jelenség, amivel az olyan eseteket írják le, amikor a túszok, illetve a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek szeretetet kezdenek érezni kínzóik iránt. A jól vezetett ügynök egy idő után azonosult tartóival, és szívesen, meglehetősen nagy öntevékenységgel vett részt a játszmában, olyannyira, hogy tartótisztjének is rendszeres javaslatokat tett különböző akciókra.
Érdemes ismertetni Billnitzer beszervezését is, amely fokozatosan ment végbe. Az állambiztonságnak először feltűnt, hogy őszinte vallomásokat tesz. Erre alapozva cellatársai hangulatáról is kérdezgetni kezdték, amire Billnitzer először elutasítóan reagált, mondván hogy „rendkívül visszatetszőnek tartja azokra a társaira jelentést tenni, akikkel ő együtt szenved a börtönben. Meggyőztük őt arról, hogy nem arról van szó, hogy kisebb vagy apróbb szabálytalanságokat kell részünkre jelentenie, hanem olyan dolgokat, amelyek az államellenes cselekményekkel kapcsolatosak. Az ügynök ezen a problémán túltette magát, és egy idő múlva minden fenntartás nélkül adott jelentéseket. Kiszabadulása után igen aktív munkát végzett, feladata volt a volt horthysta főtiszti és tábornoki kar feltérképezése, azok elhelyezkedésének megállapítása. Az ügynök e munkáján keresztül kb. 200 személyre adott jelentést. ” „Bakonyi” jelentései alapján tartóztatták le és szervezték be Kéri Kálmánt. „Az ügynök a munkája során minden előítélet és feltételezés nélkül készítette részünkre jelentéseit. Minden averzió nélkül adta tudomásunkra egyes személyek elkövetett cselekményeit. Munkáját rendkívüli lelkiismeretességgel és alapossággal végzi a mai napig is. Rendkívül következetes és logikus munkájában. Igen jó operatív érzéke van, a munkával kapcsolatban mindig megmondja véleményét, és javaslatokat tesz egyrészt a mi, másrészt a saját munkájára vonatkozóan. A vele való foglalkozás során arról is meggyőződtünk, hogy politikai arculata hozzánk hasonló. Igen meggyőzően ecseteli a rendszerrel kapcsolatos véleményét, és rendkívül elítélően nyilatkozik azokról a személyekről és társairól, akik a rendszerrel szemben bármit is tesznek. […] Magatartásához tartozik az ügynöknek az is, hogy tartójától rendszeresen megköveteli a konkrét feladatokat, és igényli a feladatok végrehajtásához szükséges módszerbeli utasításokat.” Utóbbi mondat jól érzékelteti a katonaiskolában felnőtt és a kötelességtudást mindenek fölé helyező Billnitzer lelki deformálódását, a paranccsal történő feltétlen azonosulást és önátadást. Összesen hét személyt tartóztattak le miatta. Felmerült nyugatra telepítése is. Az állambiztonság rendszeresen kisebb összegekkel támogatta.
Ami a konkrét ügyet illeti: Billnitzer egy véletlennek köszönhetően szerzett tudomást Zákó és Vizkeletyné kapcsolatáról, amit jelentett az állambiztonságnak. Az ügyben Vértes János, Rácz Sándor és Bodrogi László alezredesek, valamint Kispéter László, Kistamás Benő és Porosz Ottó századosok jártak el. Zákó már 1951-től virágnyelvű levelezést folytatott (mint anya és lánya) Vizkeletynével, sőt rendszeresen pénzt is küldött neki anélkül, hogy ez az állambiztonságnak feltűnt volna. „Bakonyi” 1957-ben egy harmadik személytől szerzett tudomást erről, ezt követően őt kombinációval bevezették Vizkeletyné mellé. „Bakonyi” ezután javaslatot tett arra Vizkeletynének, hogy Zákó és közte egy általa tálalt személyen („Radványin” ) keresztül folytassák a további levelezést. Zákó azonban minden bizonnyal gyanút fogott, mert a feléje tálalt ügynököt nem volt hajlandó fogadni. Az állambiztonság „Bakonyin” keresztül azonban egyre inkább sürgette a kapcsolatfelvételt, mivel azt remélték, hogy ez által Zákó újabb ismerőseit is be tudják majd azonosítani. Zákó elzárkózása miatt ezért Vizkeletyné Bécsben élő sógornőjéhez, Ernestine Vizkeletyhez küldték ki „Radványit”. Zákó a kapcsolatfelvétel erőltetése ellen rendkívül ingerült hangú levélben tiltakozott, de a kapcsolatot nem szakította meg.
Az állambiztonság sürgetése kontraproduktívnak bizonyult, mert Zákó megsejtette, kik állnak az akció mögött: „a hang Jákobé, de a kéz Ézsaué”. A felkínált csatornát arra használta fel, hogy kijuttatta magához Budapesten maradt kedvenc személyes tárgyait: szarvasbőr könyöklőit, kitüntetéseit, monogramos törülközőit, cipőit, cserébe Vizkeletynének kis részletekben két év alatt mintegy 14 000 forintot, valamint több ajándékcsomagot küldött. Kapcsolatainak használható adatokat nem adott, sőt eleinte azt is kinyilvánította, hogy semmilyen közvetlen kapcsolatfelvételre nem hajlandó. A bécsi rokont, Ernestine Vizkeletyt is tájékoztatta gyanújáról, aki azonban ennek ellenére sem szakította meg találkozásait „Radványi” ügynökkel, amiben feltehetően a kettejük között kialakult intim viszony is szerepet játszhatott.
Oszip Lajosné rendőr százados, a II/5-b alosztály beosztottja 1959. május 20-án értékelő jelentést készített az addig történtekről. Megállapította, hogy az operatív munka koordinálatlan és következetlen volt, nem fogalmazták meg kellő körültekintéssel az operatív játszma célját, és teljesen elmaradt a beérkező anyagokkal kapcsolatos elemzőmunka. Zákó esetében ugyanis kizárható, hogy személyes, magánjellegű kapcsolatát, Vizkeletynét kockára tenné bármilyen kémfeladat érdekében. Értékelése szerint az ügy támadólagos elhárítás jellege háttérbe szorult, és jelenlegi állapotában folytathatatlan. Ez nyílt beismerése volt annak, hogy semmilyen adat nem keletkezett Zákó hírszerzési tevékenységére nézve, ami elvileg magát az akciót indokolta volna. Magyarán: több hírszerzőtiszt éves munkája és az elköltött deviza csupán arra volt jó, hogy Zákó ártalmatlan magánkapcsolatai még jobban kibomolhassanak… Az ügybe a „szovjet tanácsadó elvtársakat” is bevonták, de az ő álláspontjuk nem tükröződik az iratokban.
Az év folyamán több lejáratási akciót is realizáltak ellene. Nem bizonyítható, de valószínű, hogy ezek közé tartozott a Berkesi András és Kardos György volt katpol-tisztek által írt Kopjások című, a rendszerváltásig több tízezer példányban eladott ponyvaregény is. Szabó László Népszabadságban megjelent „Vigyázat, kémek!” című cikke, valamint a Gyulai István–Pintér István –Rudnyánszky István–Zala Tamás által jegyzett „Az utódok összeesküvése” című cikksorozat után Zákó ellentámadásba lendült, és válaszul a Hadak Útján 1959. szeptemberi számában publikálta tizenegy magyar hírszerzőtiszt nevét, ami a hírszerzést meglehetősen érzékenyen érintette. Ez arra is utal, hogy az MHBK vezetőjeként Zákó elég pontos elhárítási ismeretekkel rendelkezhetett. Az is lehetséges azonban, hogy a neveket a nyugati titkosszolgálattól egy játszma keretén belül kapta.

Ungváry Krisztián