Első.... :)

Bár tavaly voltam utolsó is, a vége előtt 10 km-rel.

Ha minden jól alakul, akkor ismét jövök. Gondolom, akkor ismét lesz lehetőség, a Szépjuhásznénál csatlakozni.

Szia kalóz !

Mikor van a tervezett érkezés a Szépjuhásznéhoz ?
Emlékeim szerint, tavaly 18.00h-kor volt a találkozó.
Idén ?

Köszönettel :
AchtungPanzer

Az időjárás előrejelzés alapján (kissé csapadékos idő, este 0-6 fok közötti hőmérséklet) a szervezőkkel a következő döntést hoztuk:

Kapisztrán térről 15:45-kor indulás, majd harctéri visszaemlékezések felidézése végett megállunk: Postapalota, Ördög-árok kijárata, Apáthy-szikla, Árpád kilátó melletti katonasír (újnak számít), Oroszlán szikla, Homok-hegyi katonasír, Nyéki-hegyi katonasír, Hűvösvölgyi katonasír, Kishárs-hegyi "Négy katona sírja" és Szépjuhászné. 

Kiszállási és egyben becsatlakozási pontok: 11-es busz Nagybányai úti végállomása 18:00, Hűvösvölgyi busz- és villamos végállomások 20:00, a 22 és 22A buszok vonalán Szépjuhászné 21:30.

Rugalmasság végett az egyik szervező elérhetősége: 30/42-150-45

Üdv!

Iszonyú sár volt...

Sár az volt... nem vitás... :)

Engem fel is őrölt , még menet közben sem gondoltam, hogy ez a közeg többet ki fog venni belőlem, mint a tavalyi havas Kitörés.

Röviden az élményeim : én a Szépjuhásznéhoz mentem a jelzett 21:30-as időpontra és nagyon megdöbbentem, hogy csak egyedül álldogáltam a büfé előtt, ahol tavaly vagy harmincan várakoztunk a túra első részéről érkezőkre.
Közben kisebb csoportokban érkeztek túrázók, akik meg sem állva haladtak tovább. Azt gondoltam, hogy lekéstem a csatlakozást és követtem az egyik csoportot. Miközben megmásztam őket követve az egyik közeli hegyoldalt eszembe ötlött, lehet, hogy ez egy másik, a teljesítmény túra mezőnye ? Bevártam a következő csapatot és kérdésemre el is mondták, Ők bizony Szomorra tartanak. Így nem volt más választásom, leballagtam vissza a Szépjuhásznéhoz.
Itt nemsokára jött egy jármű, ami a rövid túrán érkezőket várta, így lett infóm a várható érkezésről illetve később a megadott telefonszámot is sikerült elérnem, így már csak várakoznom kellett.
A beérkező csapathoz csatlakozva a táv első része minden gond nélkül lement, még a Nagy-Kopasz-i kilátónál sem gondoltam, hogy bármi problémám lesz. A következő etap, az áttörés Perbál felé viszont számomra kegyetlen volt. Az ereszkedés próbára tette a térdeimet, a hosszú emelkedők pedig az erőmet emésztették fel és úgy éreztem soha nem érjük el a várva várt fennsíkot, a kerítésmászási pontot. A menet közben érintett ellenőrzési pontok ( a teljesítmény túrázóknak állították fel )igazán jól felidézték a kor hangulatát, remek felüdülés volt a monoton menetelés közben.
A vadkerítés határát már jóval pirkadat után értünk el és még várt ránk egy kellemes kis séta Perbálra, tekintettel a nem épp rózsás állapotomra, már eldöntöttem, Perbálban nekem véget ér a 2016-os Kitörés.
Így is lett, a perbáli pihenő után, mikor tovább indult a kitartó Kitörő csapat, én megkaptam az emléklapot ( nagyon szép darab, minden elismerésem és köszönetem Rádiós tagtársnak ) és a helyközi járattal visszabuszoztam a Széll Kálmán térre.
A szívem talán még vitt volna tovább, de az eszemre kellett hallgatnom, így simán elértem a 9.45-ös pécsi IC-t és még virágot is tudtam vinni a páromnak Valentin -nap alkalmából.
Közvetlenül minden túra után megfogadom, hogy ez volt az utolsó, de ahogy ezen sorokat írom, már tudom, jövőre újra megyek... :)
Végezetül köszönet a szervezőknek, hogy ismét remek túrát szerveztek és vezényeltek le.
Köszönettel :
AchtungPanzer

De legalább járt egy szép, pecsételt emléklap.

Kitörés (kegyeleti) emléktúra 2016. feb.13.

Idén a Budai várból, a Kapisztrán térről indultunk, hasonlóan a két évvel ezelőtti emléktúrához. Sajnos idén sem sikerült kellően összehangolni a szervezést a teljesítménytúrát szervezőkkel, illetve a Budai Várban tartott megemlékezésre érkező vidéki bajtársak közül előre rengetegen kérték, hogy ne legyen külön napon a megemlékezés és a kitörés emléktúra, mert sem idejük, sem pénzük kétszer felutazni a fővárosba, s szeretnének mindkét eseményen részt venni.

1997 óta hagyományt teremtve a kitörés katonai teljesítményének és az áldozatoknak, kisebb megszakításokkal, de mindig megszervezésre kerül a Becsület Napja megemlékezés. Idén közel félezer bajtárs jelent meg a Budai Várban e megemlékezésen. Majd utána a kegyeleti emléktúrának összesen 96 bajtárs vágott neki az útnak a Bécsi kapun át. Elsőként a Postapalotánál álltunk meg, s idéztem a kitörés megindulásának körülményeit, illetve a Postapalota visszafoglalásának történetét elevenítettem fel, megmutatva a villamos sínek felőli alagsori pinceszint bejáratát, amelyen keresztül jutottak be és lepték meg az alsó szinteken védő szovjeteket, a főleg vannaystákból álló magyar katonák. Majd a Városmajoron át haladva, a fogaskerekű végállomása mellett elhaladva meséltem el visszaemlékezők történeteit az itt beásott T-34-es tankokról, azok kilövéséről, a környező házakból tüzelő szovjetekről, arról, hogy az egyik háztetőn, egy kémény mögül tüzelő orosz mesterlövészt egy német katona páncélöklével lőtte ki a kéménnyel együtt. Legközelebb a Szépilona kocsiszínnél, Ördög-árok bejáratánál álltunk meg, ahol szintén fel lettek idézve a védelmi harcok és a kitörés egyes mozzanatai. Például Horváth Sándor vezérkari ezredes története, aki szintén az Ördög-árok kijáratánál keveredett tűzharcba a szovjet katonákkal, majd légnyomástól eszméletét vesztette. Másnap találtak rá szovjet katonák, így hadifoglyuk lett (Gosztonyi Péter történész gyűjtése alapján). Ez azért fontos, mert hetven éven át azt sulykolják hivatalosan, hogy a magyar-német védősereg vezérkarából a magyarok visszafordultak a csatornában, miután látták, hogy Dörner SS őrnagy 250 fős elit egysége elől haladva sikertelenül próbálta kiverekednie magát a Hűvösvölgyi úti kijáratnál. Holott Horváth Sándor ezredes esete ékes bizonyítéka a magyar katona bátorságának, helytállásának, s abban, hogy igenis harcoltak magyarok az Ördög árok kijáratán kijutva. Az itt elesett katonák emlékére mécsest gyújtottunk, illetve koszorút helyeztünk el az Ördög-árok kijáratánál.

 Innen felkapaszkodtunk az Árpád kilátóhoz, ahol az egyik középkori királyi menekülő útvonal berobbantott bejáratát mutattuk meg, majd a közeli, eddig jelöletlen magyar katonasírt koszorúztuk meg (ennek megtalálásáról, derítéséről már beszéltem). Idén tavasszal tervezzük sírkereszt és ismertetőtábla állítását, amelyben a Pilisi Parkerdő Zrt., a II. Kerületi Önkormányzat és a Cartographiai Vállalat munkatársai maximálisan segítőkészek. Innen a Látó-hegyől (374 m) ereszkedtünk le az országos kék túra vonalán az Oroszlán sziklát érintve a Homok-hegy (340 m) mellett található katonasírhoz (Vadaskerti emlékmű és egykori légvédelmi állás mellett). Itt Garád Róbert egykori rohamtüzér visszaemlékezését idéztem fel, aki itt a közelben a Törökvészi út legvégén érték el az erdőt a legendás Bill apóval (Billnitzer Ernő altábornagyról van szó, a legendás rohamtüzérek parancsnokáról). Innen meredeken felkanyarodtunk a sír mögötti sárga turistajelzésen, majd az egykori légvédelmi lőállások mentén lefelé haladva, amíg a Vadaskerti-hegyen (371 m) lévő katonasírt el nem értük. Néma főhajtás, mécsesek gyújtása és koszorúk elhelyezése után folytattuk utunkat a sárga jelzésen a Hűvösvölgyi katonasírig. Közben folyamatosan jött velünk szembe a teljesítménytúrázók népes serege, akiket hangosbeszélőnkön többször is üdvözöltünk, illetve jeleztük nekik, hogy jó irányban haladnak, csak mi egy másik, a "kegyeleti kitörés emléktúrán" veszünk részt, azért haladunk velük szembe. A Hűvösvölgybe leérve több bajtársunk elköszönt, mivel ők csak előre is eddig tervezték a túrát. A villamos partoldala tetején lévő katonasírnál újabb harci cselekményeket felidézve róttuk le tiszteletünket az itt elesett magyar katona emléke előtt. Majd végig meredek úton haladva értük el a "Négy katona sírját" a Kis-Hárs-hegy aljában. Mécseseket gyújtottunk, koszorúztunk és néma főhajtással adóztunk az elesett hős magyar katonák emléke előtt. Innen a Szépjuhásznéhoz gyalogoltunk felfelé, ahol ismét többen elköszöntek, míg páran csatlakoztak az emléktúrához. A 64 fős menet a Pozsonyi hegy irányába, a Szakadék utcán végiggyalogolva, a házakat elhagyva egy mezőn át értünk a Vadaspark kerítéséhez. Itt elég sok időt elvett, amire egyesével mindenki átmászott. Az enyhe időnek köszönhetően felázott talaj mindenkinek megnehezítette az útját, a lábbelijére ragadó sár miatt. Egy régi turistaúton, - jelenleg jelöletlen úton - haladtunk tovább, amíg el nem értük a következő ismeretlen katona exhumált sírhelyét, az úttól jobbra. A közelben található Sztrilich Pál Cserkészpark és Julianna Major lakóinak köszönhetően mindig van friss virág e sírhelyen. Kitörésben résztvevő katonák harci visszaemlékezését felidézve, gyertyák gyújtásával, koszorúk elhelyezésével róttuk le tiszteletünket e katonasírnál. Majd utunkat folytatva elértük a Vadaspark kerítésének másik végét, melyen átkelve balra fordulva feljutottunk a Vadasparki hegyek gerincére. Visszaemlékezésekben is olvasható, hogy a kitörésben részt vevő harccsoportok gyakran a hegygerincen haladtak, így idejében észlelték a repülőket, amelyek vagy kegyes élelmet, utánpótlást ejtőernyőn dobott le - vagy azokat az ellenséges gépeket, - amelyek golyózápora elől még időben fedezékbe húzódhattak. A kitörők ellen hajtóvadászatot indító szovjet csapatok sem tudtak így meglepetést okozni, mivel csakis oldalról közelíthették meg a kitörőket, akik fentről időben észrevették őket. A hegygerincen haladva hamarosan a Nagy-sziklafal (463 m) felett található hármas katonasírhoz értünk, ahol már tisztássá szélesedik a hegytető. Itt is leróttuk kegyeletünket egy perces néma vigyázzállással, koszorúinkkal és emlékmécseseinkkel. Majd a zöld kereszt jelzésen haladva elértük a piros háromszöget jelző turistautat, amely a Nagy-Kopasz tetején (559 m) álló Csergezán Pál kilátóhoz vezetett bennünket. Érdekességként megemlítendő, hogy ennél az elágazásnál egy teljesen tisztán kivehető bombatölcsér tátong, amelyet minden valószínűség szerint, itt dobtak le a kitörők egy csoportjára. Ennél az "Y" elágazásnál 5 Békés megyéből érkezett bajtársunk elköszönt, mert érezték, hogy teljesítő képességük fogytán, s további jelenlétükkel csak lassítanák a többiek tempóját. Őket a készenlétben álló mikrobuszos barátunk szállította vissza a fővárosba a Hidegkúti pihenőtől (vagy más néven Erzsébet-lak). A Nagy-Kopaszról Nagykovácsi felé haladva kereszteztük a zöld jelzést, de erre merőlegesen folytattuk utunkat jelöletlen turistaúton a Széna-hegy (475 m) irányába. Nagykovácsi Nyugati végéből induló sárga jelzést elérvén, a Fekete hegyeken át haladtunk tovább. A sáros, nedves idő ellenére egyszer sem tévedtünk el, remek hangulatban és iramban haladtunk Perbál felé. Perbálon, a háborús emlékműnél pár bajtárs elbúcsúzott tőlünk, mert már a reggeli buszokkal vissza tudtak jutni a fővárosba. A közeli Tök községbe menetelvén, a temető előtti részen a szovjet tankok által földbe gázolt német sebesültekről emlékeztünk meg hasonló módon, akik emlékére kopjafát állítottak pár éve német bajtársaik. Majd a temető melletti borospincéknél a töki szőlők mellett haladva a Nyakas-tető felé értük el Árvay Zoltán hadnagy és 3 hű katonája és egy hölgy sírhelyét. Őket 1945.II.14-én hajnalban mészárolták le itt a Nyakas-tető felől visszatérő lőszert-, vagy élelemet hordó szovjetek. Pedig már csak pár száz méternyire jártak a Nyakas-hegyen húzódó szovjet lövészárkoktól, amely az arcvonalat alkotta. Ha ezen átjutottak volna, akkor Szomodorpuszta, Anyácsapuszta magasságában már elérték volna a saját csapataikat. Sajnos nem így történt, mert az őket lefegyverező vörös katonák elkezdtek erőszakoskodni az ismeretlen asszonnyal, amit a nélkülözésben összeszokott magyar katonák nem néztek tétlenül és ismét a fegyvereik után nyúltak. Ekkor az egyik szovjet katona, a pps dobtáras géppisztolyával valamennyiüket leterítette. E tragikus helyszínt elhagyva a Völgy úton ismét a sárga jelzésen folytattuk utunkat Anyácsapuszta széléig, ahol a pár napja kidöntött, (de Pál Marci szervező képességének köszönhetően, egy napja visszaállították) titkos SS emlékműhöz. Majd a Töki-szakadékhoz visszakapaszkodva folytattuk utunkat a Zsámbéki-fennsíkon át emléktúránkat, amíg ki nem értünk a műútra. Innen hamarosan elértük a Mány - Szomor elágazást, ahonnan Mány felé kanyarodtunk. Kavics- és kőbánya mellett elhaladva értük el Alsóörspuszta magasságában a Mány előtt található kitörés emlékművet 45-en. Felidéztük Kokovay Gyula hadapród (Egyetemi Roham zlj katonája) visszaemlékezését, aki többedmagával itt küzdötte át magát közelharcban a német-magyar csapatokhoz. Közben teaosztás, zsíroskenyér elfogyasztása után kiosztásra kerültek - Rádiós tagtársunk önzetlen segítségének köszönhetően - a "Kitörés emléktúra 2016" emléklapok.

Az emléktúrán összesen 96 bajtárs indult, közülük 64 folytatta a Szépjuhásznétól a nagy emléktúrát, s mindössze 45 fő érkezett be a kitörés emlékműhöz. Ismét hálát adhatok a Jó Istennek, hogy végig segítette utunkat, erőt adott a roppant sok energiát felemésztő sáringoványokon át a célig. Büszke öröm tölt el, és egyben megtisztelő feladat volt együtt teljesíteni e távot e szerény, de elszánt kis csapattal.

Szervusztok!

Kedves Kalóz Bajtárs, köszönjük a részletes beszámolót!

--

Ha a „végteljesítők” közül valakinek nem jutott pecsételt-bélyeges változat, akkor írjon privát levelet, s a többit lerendezzük. (Bár emlékeim szerint pontosan negyvenöt darabot készítettem.)

Más: mennyire kicsi a világ. Édesanyámhoz rendszeresen jár egy férfi ezt-azt kijavítani, ablakokat pucolni. (Anyut már nem szívesen engedjük a létrára mászkálni.) A minapi látogatása során szóba került a kitörés emléktúra – mire a férfi lelkesen közölte, a fia is stabil résztvevője e tisztelgő menetnek...

Ha itt van, erősen szorítok egyet a kezén!