Béres Béla hadapród őrmester jelvénye
Béres Béla hadapród őrmester golyó súrolta szentlászlós jelvénye.
A katonai karrierjének története röviden:
A II. ejtőernyős zászlóalj nehézfegyver század II. szakaszának a parancsnoka volt.
Veszprémben, a jutasi reptéren kaptak kiképzést.
"November 28-án késő délután a II. zászlóaljat riadóztatták. Reggel mindenki kezébe nyomtak egy alumínium Szent Lászlós jelvényt. Ugyanekkor kaptuk meg összecsukható alumínium kapszulát, benne személyi adatok, fedelén kipontozva adataink. A hadosztályjelvényt fel kellett varrjuk. A felfegyverzés is Pápán történt és ezekkel mentünk bevetésre. Autóbuszok jöttek értünk. November 28-án indultunk a frontra, december 1-én érkeztünk Lakihegyre."
Részt vett a csepeli, majd a fóti harcokban. Utána átvezényelték őket Letkésre, ahol kemény harcokat vívott a Szent László hadosztály. Felterjesztették Őt Nagyezüst vitézségi éremre is, csak mivel Kicsinden később fogságba került, már nem kapta meg. A király géppisztolyával egyedül elfoglalt egy orosz ágyút, és megfutamított egy szakasz orosz katonát.
Mikor megadták magukat Kicsinden, az oroszok őket nem bántották. A jelvényét hozta haza a fogságból, a zubbonya tetves lett és elégették. Egyébként a jelvényt is a kicsindi harcokban súrolta meg egy lövedék. Béla bá még mondta, hogy hallotta is a lövést. Két emberével egy dombtetőn a térképpel a kezében állt, és akkor. Szerencsére mindhárman megúszták, mert két embere mellette állt, és köztük ment át a lövedék, őt meg csak súrolta.
"Jászberényben, majd Debrecenben hadifogolytáborban voltam, majd innen szerveztek, az új hadseregben is mint alhadnagy szolgáltam. A 17. gyalogezred géppuskaszázad parancsnokság adta ki igazolását Sipos József főhadnagy 1945. július 1. majd Visnyei őrnagy 1945. augusztus 1. aláírásokkal."
A 22 oldalas visszaemlékezése publikálva van a Szent László hadosztály katonái írták c. műben, amit nagyon ajánlok mindenkinek, érdekes történet.
további képek:
http://postimg.cc/gallery/2itvnio4i/
Átolvasom a visszaemlékezést nemsokára! :-D
A lámpái lehet valahol rád várnak, elrejtve! :-D
Rudi!
Most olvasom! Kováccsal ugyan mi lett??? Illetve a lámpáival???
Egyébként, exhumáláson is találtunk már felkarcsontba fúródott "megfáradt" 7.62mm-es Mosin-Nagant lövedéket. Egyik ismerősömnek jött már olyan lelet, hogy .50 BMG lőszerhüvely, amibe belefúródott egy 7.62mm-es lövedék. Az is eléggé meg lehetett fáradva. Bár tény, hogy a jelvényt csak súrolta, és elkente az alut.
Nem lepattant, csak olyan szögben súrolta, a többi képen látszik, hogy milyen szögből ment. Ezt a jelvényt hordta évekig a Szent László hadosztályos megemlékezéseken, pár éve bekövetkezett haláláig. Nekem nincs okom kételkedni a szavában, hisz átélt jópár dolgot.
Nagyon fáradt golyó lehetett, ha egy vékony alulemezen úgy lepattant, hogy a viselője észre sem vette. Én egy kicsit szkeptikus vagyok ezzel a sztorival kapcsolatban, őszintén szólva.
Fero, ez neked lehet érdekes lehet! :-D
"Kovácsot nehéz volt visszatartanom, lement, de semmit nem látott. Elemlámpa volt a hobbija. Minden lakásban csak ezt keresett. Össze is szedett egy párat, de soha nem vette hasznát később sem. Volt olyan eset, hogy katonáink kezéhez tapadt néhány dolog. Volt, aki egész ládával asztalos szerszámokat csomagolt be és hazaküldte. A magyarok is csináltak disznóságokat. De ezeket felderíteni nem lehetett és a fegyver miatt nem is volt tanácsos ilyesmikbe beavatkozni."
Pár idézet a visszaemlékezéséből:
"Egy fiatal katona, Juhász István elkérte Kribusz Lajos õrvezetõ pisztolyát és fõbe lõtte magát.
Kribusz Lajos õrvezetõ elmondása szerint azért kérte el pisztolyát, mert szeretné megtisztítani. Kribusz mit sem sejtve odaadta. Ez volt az elsõ (hõsi) halottunk a
fronton. Egy búcsúlevelet hagyott, melyben szüleitõl kért bocsánatot, hogy ne haragudjanak, amiért rossz fiúk volt. Ahogy a gyerekek mondták, nevelõintézeti
gyerek volt. Így búcsúzott el az élettõl szegény."
"Pl. a 2. szakasz 3. vagy 4. vetõjénél beosztott egyik honvéd WC-re ment. Egy gödröt ásott magának, olyan
nagyot, hogy másoknak is jó legyen. Háttal guggolva az ellenségnek a combján, illetve fenekén egy golyó hatolt be és a nyakánál jött ki. Elõre esett. (Talán Muck-
nak hívták. Nagyon kár, hogy nem néztem akkor utána.) Elõször azt hittük, életben marad, odább vittük, de meghalt."
"Egyszer csak egy szovjet nehézgéppuska
kilõtte géppuskánkat. Távcsõvel kerestem. Megtaláltam. Egy 2,5-3 méter hosszú csövû fegyvert láttam, kecskelábon állt. Kezelõje a kukorica kévékben rejtõzködött. Ki akartam lõni. Felemeltem a puskám irányzékát és lõttem. Láttam lövedékem
becsapódását. Az irány jó, de közelebb volt a becsapódás. Háromszor emelve az
irányzékon láttam, hogy a 3. lövésem már a kukorica kévékbe csapódott be. Öt lövés után látatlan is eltaláltam a komát. Elhallgatott a nehézgéppuska."
"Vezér József karpaszományos szakaszvezetõ este a vonalból hazament és hajnalban visszajött. Nekem rögtön a géppuska szakaszvezetõ jutott eszembe.
Szakasz vagy rajparancsnok volt. Ez megismétlõdött s ez lett a veszte. Másod-harmadnap újra hazament és elfelejtett visszajönni. Egy három tagú õrjárat ment
a szüleihez. Ott azonban nem találták. Bejárták a rokonokat is, végül valaki azt ajánlotta, keressék a lányismerõsénél. (Vezér a hölgyet késõbb mennyasszonyának mondta.) A járõr a megadott címre ment, ahol megtalálták és elhozták a gyereket
és a vonal mögött 3 km-re levõ zászlóaljparancsnokságra vitték be. Onnan kellett kihozni. Tóth Antal fõhadnagy nekem adott parancsot, hogy „Menj el a
zászlóaljparancsnokságra” - egy kastélyszerû épületben volt - „és elhozod a tagot!” Géppisztoly vállra. Elõre kellett hozzam a vonalba az aknavetõ állásokhoz.
A zászlóaljparancsnokságon átadták nekem a karpaszományos szakaszvezetõt.
Elbúcsúzott talán örökre a menyasszonyától. Tõlem egyre azt kérdezte, vajon mi lesz vele? Azt mondtam, hogy biztos ki fognak téged felderítésre küldeni és így fognak
megbüntetni. A vonalban egy másik csoport bezárta egy pajtába. Vészbíróság ült össze, egy nagyobb, deszkázott szobát a 4-5 tagú tiszti bíróság foglalta el. Hárman
voltunk az elõtérben és hallgatóztunk. Csendesen beszélgettek, egyszer csak hangosan „Mi a határozat?” - „Halál.” - „Ki szavaz rá?” Bizonyára felemelkedtek a
kezek. Nagyon mérges voltam magamra, mert átejtettem a gyereket. Megingott a karpaszományosokban a bizalom. Összeállt egy kivégzõ osztag, mindenkit
odarendeltek, de mi hárman karpaszományosok nem mentünk. E miatt tovább nõtt a bizalmatlanság. A kivégzést állítólag kettõn hajtották végre. A karpaszományos nem engedte bekötni szemét. - „Forduljon szembe. Mi az utolsó kívánsága?” - „Papot
kérek.” - „Az nincs.” - Eldördültek a lövések. Összeesett a szerencsétlen."
"Este 19 óra körül egy tompa dörrenés, kivágódott a szoba ajtaja, légnyomást kaphattam, mert nagyon
távol hallottam a hangokat. Feltekintettem, a csillagos eget láttam, az utcai szoba mennyezete, gerendázata teljesen beszakadt valami hatalmas erejû lövedéktõl.
Néhány katona vánszorgott a szobából, néhány rögtön meg is halt, többen megsebesültek. Este 19.00 óra volt. Meghalt: Gábris József honvéd II.szak/2.raj/2.félraj/4. aknavetõ lõvezetõ), Sáhó Lajos honvéd (II./1./2./2. aknavetõ lõvezetõ), Horváth József honvéd lõvezetõ ugyanott, bal lábát tõbõl leszakította a gránát és
ott folyt el a konyhában a vére. A folyó vért egy macska kezdte nyalni. Akkorát rúgtam bele, hogy kirepült az udvarra. Megsebesült Kádár Balázs honvéd (II./1./
1./1. lõvezetõ) és Pete József honvéd (2./1./3./5. páncélgránátosa). Õket azonnal elszállították. Mi búsan, szomorúan ott maradtunk."
"Hirtelen elõkerült egy székely honvéd: „Hadapród úr, mi ez?” Kezében egy kukoricagránátot tartott és megrántotta a hurkot. „Fedezés, dobd el a francba!” - ordított Weidmann. És a szerencsétlen elõre, lábai elé dobta. Akkor fordult meg a hangra Zahalka és a
robbanás telibe találta hasát és szétvágta. A lefele ballagó karpaszományos alsó lábszára is szilánkot kapott. A székely gyerek megszeppenve állt, orrából csöpögött
a vér, de egy szilánkot sem kapott. Fogságban találkoztam vele. Zahalkát fogták két
oldalról, azt mondta: „Azt bánom, hogy e miatt a hülye miatt kell meghalnom!” Elvérzett. Weidmann hadapródõrmester elõkapta pisztolyát, a bakára fogta ezekkel a szavakkal, hogy: „Lelõlek, te hülye állat, barom!” Én meg felütöttem a pisztolyát. „Nincs elég sok áldozatunk?” Az egyre halványuló Zahalka Andrást
vigasztaltam és azt mondtam: „Ne félj, nem halsz meg, rögtön jönnek a szanitécek s visznek kórházba!” Ott halt meg a karjaim között."
"Egy kisebb domb tetejére érve azt észleltük, hogy elõttünk kb. 120 méterre egy „sötét” 2 km hosszú gépkocsioszlop áll. Úgy éreztem, hogy megrekedt. Én teljesen a balszélen futottam önkéntelen a
dombon lefelé feléjük, tõlem jobbra kb. 20-30 szuronyos puskás ejtõernyõs rohant lövöldözve és hajrázva a mozdulatlan oszlop felé. Hogy ki adta nekik a támadási
parancsot, fogalmam sem volt. Én nem - mert gyanakodtam, és kb. negyven méterre érve kétségtelenül észleltem, hogy ez egy német trén! A németek egyetlen lövést nem adtak le ránk, pedig tele lehettek fegyverrel. Jó erõsen elordítottam magam, hogy „Ezek németek, ne lõjetek!” S attól félve, hogy azok lõni kezdenek ránk a
németek felé ismét elordítottam magam tört németséggel: „Vir zind ungarisse falsirmjéger! Magyar ejtõernyõs vadászok vagyunk!” A jobb oldalamon futó
ejtõernyõs gyerekek közül - hallván kiáltásomat - többen rám néztek, leálltak a tüzeléssel, egy pillanatra megálltak, majd sebesen kezdtek visszafelé szaladni a
domb tetejére, nyugati irányba. A németek közül egy dzsip tetején egy fiatal német tiszt elõttem fõbe lõtte magát. A csoportból feltett kézzel 6-7 német tiszt szaladt
felém. Akkor döbbentem rá, hogy én ezeket „elfogtam”, futott át rajtam a furcsa érzés és gondolat. Rendkívül nagy zavarba jöttem, mulatságos és groteszk volt az egész részemre, hogy hatan-heten, ránézésre tisztek, feltartott kezekkel, többen imbolygó járással jöttek felém."
Ajánlom mindenkinek a könyvet, akit érdekel a Szent László hadosztály!
Konkrétan a könyvbe bele van dolgozva a visszaemlékezése, nem külön fejezet. Nekem végülis megvan, de megkérdezem majd a tulajdonosát, hogy bemásolhatom-e. Ha jól tudom az eredeti kézirat a könyv szerzőjének a birtokában van.
Sajnos a könyv nem kapható (vagy nem találtam), kölcsönözni kell.
Igazából, a visszaemlékezése a jó leírás, nagyon durva miket élt át.
Szia Rudi!
Szép leírás, köszönöm!
A történet is rátesz egy lapáttal, főleg hogy személyhez is köthető, így elég beszédes darab. A kedvencem! :-) Ha tudna mesélni...
A golyó ütötte nyom miatt szebb. A többi mind egyforma.
Azért vannak még szép darabok:
http://postimg.cc/gallery/25vfciqna/
Alumínium, mint mindegyik! :-D Csak ugye ez nem ásott. De a jelvények között is vannak dupla veretek, amiknek dupla olyan súlya van, mint két vékony veretnek. Amikor a felvidéken a bunkerban előkerült az a nagyobb adag jelvény sárga papírtasakokban, ott csak két vastag veret volt, a többi mint a szokásos vékony.
Üdv!
Ez a példány szebb, mint akármelyik másik...
Milyen anyagból készült ez a fajta jelvény?
Alumínium, elolvastam újra. :)