Van a rádióklubnak egy patent állapotú Zil-131-es teherautója rajta egy kissé hiányos R-137-es rádióállomással. Mivel mi fogjuk össze a legtöbb katonai rádiógyűjtőt, érthető, ha folyton megtalálnak bennünket a népek a maguk nyűgjével-bajával. Most például egy tagtárs adja oda két rádióját ajándékba azért, mert pontosan tudja, hogy nálunk jó helyen lesznek.

R-326M: http://dc2wk.schwab-intra.net/?page_id=286
R-323M: http://www.radiomuseum.org/r/aleksandro_tsifra_r_323m_p_323m.html

Jó-jó, nem háborús masinák, de hetven év múlva kilencven esztendősek lesznek. És mivel már egyiket sem gyártják, ezek száma is csak folyamatosan apadni fog.

Szerintem ez a jó út, nem a közgyűjtemény. Pláne úgy nézve, hogy ott már van mindegyikből több, mégsem láthatóak sehol. De ez csak egy vélemény.

Sziasztok!
Szerintem igaza van mindenkinek ebben is, abban is.
Az tényleg szomorú dolog, és sajnos sok ilyen van, hogy a gyerekek megöröklik az öreg által a fél vagy 3/4 életében összegyűjtött ritkaságokat vagy bármit és azon megy a vita, hogy kié legyen, vagy ki szórhassa ki. Sokszor a "gyerekeket" nem is érdekli amivel az apuka foglalkozott vagy éppen a nagypapa és tényleg egyszerűen kivágják vagy potom pénzekért eladják szerte a világban.
Hétvégén a börzén beszéltem egy bácsival. Tényleg nagyon szép és ritka dolgai voltak... Kérdeztem tőle, hogy a fiait is érdekli-e a gyűjtés, és azt mondta, hogy egyáltalán nem, kicsit sajnálta is. Ilyenkor szoktam kívánni, hogy bárcsak olyan apám lenne mint pl. Ő.

Szervusz!

Az utódok akkor dobnak ki valamit, ha nincsenek tisztában az adott „akármi” értékével - s itt egykutya, hogy eszmei vagy anyagi vonatkozásokról társalgunk. Mindez csak nevelés kérdése, semmi több. Vegyünk egy saját példát: Andi lányom 17 vagy az édesanyám hetven-akárhány esztendősen pont le***ja, hogy miféle könyvek és rádiók lapulnak a polcomon - de azzal tökéletesen tisztában vannak, hogy ha ne adj Isten váratlanul és ifjan távoznék ezen árnyékvilágból, a gyűjteményemet tilos szétszórni. Ismétlem, szerintem ez csak „nevelés”, ha tetszik intelligencia kérdése.

Persze más véleménye más, s ezt tiszteletben kell tartanom – legfeljebb személy szerint nem tetszik, s/de ennek hangot is adok ahol tehetem.

Üdv!
Meggyőztek az érvek, meg kell tartani, hogy a gyerekeknek legyen mit kidobni, jobb esetben eladni.
Ahogy ellenségem, Nimród mondta: szerencsére nem vagyunk egyformák.
Nem is akarnék hasonlítani senkire.

Szervusz Domino!

Nem a fenyegetés, az ár miatt. Eredetileg ugyanis valami nyolcvan-százezer forintot szeretett volna kapni, de idehaza még annyit sem óhajtottak adni érte. Így ment el vagy 300 ezerért az Ebay-on. Tévedés ne essék, magam sem örülök, helyeslem ezt a módszert (akkor éppen anyagi csődben voltam, pedig nekem is kínálta az említett áron), de követ sem tudok vetni rá. Ez van, ilyen a világ.

A kétezres évek elején ismertem Vecsésen egy káposztasavanyítót. Jó értelemben vetten egyszerű parasztember az illető, de szereti a szépet és van ízlése. Kijárt a helyi lomtelepre – s könyveket vásárolt a szemétből. Akkortájt az egyik legnagyobb hazai cég kidobott műszaki könyvtárát mentette meg – kilóra. Csodás telefonos kiadványok a XIX. század végéről, rádiós és műszeres anyagok 1945 előttről - csak a nyálam csorgott. Látta a nagy vágyakozást a szememben, s adott egyet ajándékba. Ma is fő helyen őrzöm.

A tényen viszont nem változtat semmi: ha ő nincs ott, az egészet bezúzzák. Pedig (nem sértés, sokkal inkább szomorka, Archeon!) egy közgyűjteményben „úgymond” biztos jobb helye lett volna.

Askania, Siemens-Halske, Carl Zeiss Jena, Fw-56 B, He-46. Szép kollekció!

Közgyűjteményből került hozzám úgy könyv, hogy kiselejtezték és gyűjtőhöz került.
Lehet, épp a fenyegetés hatására döntött úgy, hogy külföldön értékesíti. Embere válogatja, csúnya történet mindenesetre.

Üdv!
Én csak azt írtam le, én mit tennék velük, de mindenki döntsön a saját belátása szerint. Annyi dolog elkallódott már, néhány apróság ide vagy oda nem számít.
Lám, a célzóberendezés is ment a levesbe, sosem látjuk többet.
Legfeljebb a könyvek is követik majd.

Szervusz!

A rádiós és az optikai anyagból érdekelne pár fotó, ha megoldható. És a címek sem lennének utolsók.

----

Archeonnak...

Felvetésedről eszembe jutott valami régi sztori: vidéki ismerősöm árult évekkel ezelőtt az egyik hazai árverési portálon egy második világháborús patent állapotú (vélhetően raktári) repülős célzóberendezést. Felhívta egy, a mi köreinkben bátran közismertnek titulálható ember, és eléggé „sajátos” és agresszív stílusban közölte vele, hogy jobban tenné, ha a szóban forgó tárgyat odaadná neki, mint az X közgyűjtemény munkatársának – természetesen puszira és ingyen. Az ismerősöm először elhárította, majd amikor vagy hatodjára is zaklatta, elküldte a p***ba. Pedig a tag hivatkozott mindenre, de legfőképp arra, hogy mint haditechnikai terméket azt ő nem forgalmazhatná, s ha nem áll kötélnek, finoman kilátásba helyezett egy feljelentést is. Az ismerős végül békében értékesítette a célzót, de nem idehaza, hanem az Ebay-on keresztül külföldön.

Én - a saját tapasztalataimból kiindulva - a könyveket a lakásom polcain szeretem látni, nem egy közgyűjteményben. Majd ha meghaltam, vihetik. De addig kölcsön sem adom őket, nem hogy el- vagy puszira ajándékba.

Üdv!

Szerintem nagyszerű lelet (bár nekem csak magánvéleményem, hogy valamilyen közcélú gyűjteményben lenne jó helyen, ahol az érdeklődők elérhetik).

Ezek így egyben fantasztikus dokomentumok. Őrizd meg őket így !! Ha időd engedi, párat szívesen megnézegetnénk szkennelve, bagy akár kifotózva.