Tisztelt tagtársak!

Az alábbi beszámolót azért gondolom közzéteni az oldalon, hogy azoknak a tagtársaknak akik hasonló keresésbe kezdenek, segítséget nyújthassak. remélem írásom hasznos információt nyújt számukra!

Bizonyára emlékeznek közületek sokan, mikor még tavaly decemberben a nagyszülők házában előkerült levelőzőlapokat és fényképeket bemutattam itt az oldalon. A kíváncsiságtól vezérelve tovább kutattam és jöttek új dokumentumok és fotók. 

Közben megismerkedtem  hat rokonnal akiket a háború a messzi szovjet földre sodort, a nyugodt falusi életből kiszakítva a háború poklába. Természetes érdeklődést keltett bennem e hat rokon története, vajon hazajöttek, vagy eltűntek a harctéren? Rövid kérdezősködés, és beszélgetés után hamar kiderül hogy közülük hárman már nem láthatták viszont szerető családjukat. Ráadásul a rokonok nem kaptak értesítést vitézül helytálló hozzátartozójuk helyzetéről.

A szóban forgó három férfi: Moharos Lajos honvéd (3/I zlj.) , Ludmann Pál honvéd (22/I. zlj.  ), és Ludmann György őrvezető (3/I zlj.). 

Mindenképp meg szerettem volna tudni hogy mi történt hármójukkal, hol estek el stb, így nekiláttam a kutatásnak. Annyi bizonyos hogy meghaltak, ezt a rokonok is tudhatták, de kézzel fogható bizonyíték, egy értesítő nem volt a birtokukban. A keresést Moharos Lajossal kezdtem

. 

Neki még élt a testvére, aki a mamának jó barátja, így számíthattam arra hogy nála lehetnek fényképek, vagy további iratok. Amikor elmondtam neki hogy milyen ügyben jöttem, azt mondta hogy ő is érdeklődött sokáig testvére felől, de sajnos nem vezetett eredményre a keresés. A kutatásával kapcsolatos levelei viszont megvannak és ezeket meg is keresi nekem, ha pár nap múlva visszajövök, akkor pedig odaadja, hátha tud valamit segíteni ezzel. Következő állomásom a székesfehérvári megyei levéltár volt, ahol a velencei és kápolnásnyéki halotti anyakönyveket néztem át, hiszen ha ezekben megtalálom a három keresett személy nevét, akkor halottá nyilvánították őket és kell valahol lenni egy értesítőnek is. 

Sajnos a keresésem eredménytelen maradt, ám tovább irányítottak a budapesti Hadtörténeti Levéltárba, akikhez megfogalmaztam egy e-mailt, melyben az eltűntek után érdeklődtem.

Időközben megkaptam Moharos Lajos testvérétől az iratokat és fényképeket. Az első alkalom mikor eltűnt fiuk iránt érdeklődnek 1961-ben van. Levelükre a Magyar Vöröskereszt, Kereső szolgálati osztálya többek közt ezt írja: "Sajnálattal értesítjük, hogy a fentnevezett ügyében lefolytatott kutatás nem vezetett eredményre."

A család, későbbi leveleire is hasonló válaszokat kapott, majd végül feladták. Ám ez régen volt, gondoltam, ma már biztosan több információ áll rendelkezésre az eltűntekkel kapcsolatban.  

Ezek után látogattam el Ludmann Pál  családjához, Kápolnásnyékre. Itt tudtam meg hogy ez a Ludmann Pál nem az a Ludmann Pál aki a légvédelmi gépágyúsoknál teljesített szolgálatot és túlélte a háborút. A család ugyanis Velencéről származott ám volt aki kápolnásnyéki lányt vett el, így terjedt át nyékre is. Egészen a látogatásig nem volt tiszta képem erről a dologról. 

Ott aztán találkoztam az eltűnt fiával, egy idős úrral aki szintén Ludmann Pál volt. Ő mesélt édesapjáról és egy fotót is mutatott róla. feleségével mindketten érdeklődve fogadták a felkutatásra irányuló szándékomat, és elmodták azt is hogy már ők is kutattak az eltűnt Pál után, de keresésük nem hozott eredményt. Az ifjabb Pál utoljára akkor láthatta apját mikor a Kápolnásnyéken áthaladó vonatból a katonák kidobálták, szeretteiknek szánt üzeneteiket.

Végül Ludmann György következett a keresettek sorában. Róla semmit nem tudtam. Csak néhány levelezőlapom volt tőle, de fényképek nem. Az egyetlen ember aki segíteni tudott volna, nem akart. Utolsó esélyem a levéltár volt. Nem sokára választ is kaptam levelemre.

Válaszukban arról tájékoztattak hogy a levétárban találhatók veszteségi kimutatások, melyben megtalálhatók a keresett személyek adatai. Rövidesen időpontot egyeztettünk telefonon és nem volt más hátra, minthogy ellátogassak Budapestre a levéltárba.

Ez meg is történt a Nagy Háború lezárásának emléknapján. Rövid keresés után a veszteségi kartonokban megtaláltam mindhárom eltűnt nevét. Ezekről az oldalakról két darab fénymásolatot készítettem. Egyet magamnak egyet pedig a hozzátartozók számára.

A levéltár után hamar elvonatoztam Budapestről Kápolnásnyékre, ahol először a Ludmann család tudhatott meg végre többet szeretett hozzátartozójukról. A néhány hónappal előbbi látogatásomra emlékeztek, és Ludmann bácsi kíváncsian olvasgatta végig a veszteségi kimutatás fénymásolatát. Visszaemlékezett az utolsó együtt töltött időre, és elmesélte a vele kapcsolatos legutolsó emlékeket. Végül köszönetet mondott a munkámért szóban, majd némi pénzzel is meg akarta háláni, ám ezt visszautasítottam. Így hát a hosszú ideje várt értesítés megérkezett hozzájuk.

A névszerinti veszteségkimutatás szerint Ludmann Pál honvéd 1943. május hó 20-án tűnt el az orosz hadműveleti területen.

A következő napon Moharos Lajos testvéréhez látogattam a fénymásolattal. Rengeteg segítséget nyújtottak a keresésben az általa adott lapok, fényképek. Ezeket is természetesen visszaadtam.  Moharos néni elmesélte a háborús élményeit, és hogy mire emlékezett testvérével kapcsolatban. Köszönetet mondott a kutatómunkámért és hogy végre kézzelfogható információja volt testvéréről. 

A névszerinti veszteségkimutatás szerint Moharos Lajos honvéd 1943. I . 27-én tűnt Nikolszkojénél.

Ludmann György veszteségi kartonjának fénymásolatát csak a mamáékhoz tudtam elvinni, mert más közeli rokonról nem volt tudomásom.

A névszerinti veszteségkimutatás szerint Ludmann György őrvezető 1943. II . 13-án tűnt el hadműveleti területen.

A kutatást ezzel lezártnak tekintem, hiszen további adatokat a három személyről nem tudok/tudtam beszerezni.  Hármuk sorsáról rengeteg találgatás keringett a családokban, melyek mostmár hivatalosan is meg lettek cáfolva. A háborúban a hazáért folytatott harcban mindhármuk eltűnt, és ma már békében nyugszanak valahol Oroszországban...