A XX. század magyar egyenruha gombjai
Pár héttel ezelőtt felmerült az igény, hogy jó lenne összegyűjteni a XX. században viselt magyar egyenruha gombokat. A napokban volt egy kis időm, a saját és egy kolléga gyűjteményét alapul véve megszerkesztettem az 1945-ig bezárólag tartó időszak gombjait tartalmazó lapokat. Igyekeztem mindenből a legszebb állapotút fotózni. Sajnos néhány fotó alacsonyabb felbontású, ezeket így kaptam, digitálisan javítottam amit lehetett, szerintem azért az összképből nem vonnak le.
Az eddig elkészült lapok itt érhetőek el:
http://postimg.cc/gallery/6l30mgpo/
A képekre kétszer kattintva elérhető a nagy felbontású változatuk. (Először a kis képre, majd a megnyíló képre még egyszer.) A nagy képeket érdemes letölteni, mert elég nehéz navigálni bennük online.
Ide fogom feltölteni a frissítéseket és a többi korszak lapját is.
Ha valakinek lenne esetleg még egyéb érdekes gombja, azt szívesen fogadom/fogadjuk, ezeket is hozzászerkeszteném a lapokhoz. Aki szeretne beküldeni, az kérem írja meg a korszakot/használó szervezetet és az átmérőt is.
Nekem vannak ugyanilyenek, nem sikerült azonosítanom. Viszont RZM jelölt német gombokkal, német pakkal jöttek! Szóval vagy valami ritkább háborús, vagy 50-es, 60-as évek.
Biztosan nem osztrák-magyar/magyar katonai, jelkép alapján a posta a legvalószínűbb.
Minden ismeret nélkül, pusztán szimbolika és kor/stílus alapján postai távírásznak gondolom.
A kidolgozásból (általánosan jellemző bordás háttér hiánya, bizonytalan vonalvezetés) Tildy korra tippelem
Üdv!
Ezek lehetnek katonai gombok? Kinézetre kissé hasonlítanak a monarchiás gombokra .
Előre is köszönöm a szakik segítségét.
https://postimg.cc/image/574mfhw8b/
https://postimg.cc/image/luw4i06ff/
Most már itt is szeretném megjegyezni, hogy tényleg jól összeszedted az anyagot, de a magyar egyenruhagombok a monarchiában nem a képen látható gombok. Amiket befotóztál, azok közös csendőr gombok. A honvéd gyalogságé ugyanúgy, mint a közös gyalogezredeknél legénységi és tiszti kivitelű gombok voltak, azonban a dolmányokon csak arany színben, melyeknél a tiszti hátlappal, a legénységi hátlap nélkül készült. A huszároké ovális kivitelű sima felületű és sodrott felületű aranygombok.
Hát sajnos semmi biztosat, nem tudom jól látom-e, én G. Gy.-nek olvasom a monogramot, így aztán az általam ismert gyártók közül én Grossmann Gyulát tippelném, persze könnyem lehet valaki más. Tőle van 3 különböző képpen gyártójelezett gombom is, bár azokon nem így szerepel gyártójelként a monogram.
Mond Neked valamit ez a monogrammos logó ?
Köszönöm a képeket!
Parancsolj:
http://s7.postimg.cc/wctspx8yj/Gomboknimr_d_023.jpg
http://s7.postimg.cc/9a39qr7h7/Gomboknimr_d_027.jpg
http://s7.postimg.cc/h1jzpbbmj/Gomboknimr_d_028.jpg
Igazából a logóra gondoltam ami pont a sarkon van ezért nem tudom kiolvasni. :D
Szia ! Csak ezek a cimkék vannak a dobozokon, amik a képeken is láthatóak.
Nagyon jó, ilyet még nem láttam. Azt megkérdezhetem, hogy a 15 mm-es gombok dobozán milyen gyártócímke van?
Nagyon régen hozzám került egy tiszti hagyaték, melyben mindenféle egyenruha kiegészítők voltak. Többek között ezek a gombok és csillagok:
http://s2.postimg.cc/5mfh5zgmx/Gomboknimr_d_012.jpg
http://s2.postimg.cc/psiz4vcah/Gomboknimr_d_015.jpg
http://s2.postimg.cc/6d87brj09/Gomboknimr_d_018.jpg
http://s2.postimg.cc/fz6d5szjt/Gomboknimr_d_022.jpg
Hoztam néhány érdekességet:
Szent Koronás gomb préselt előgyártmányok:
http://s25.postimg.cc/d29wbsy7j/DSC_0009.jpg
http://s25.postimg.cc/atvpugr3j/DSC_0010.jpg
Monarchiás tüzér gombok eredeti csomagolásukban:
http://s25.postimg.cc/yr8sfo0fj/DSC_0011.jpg
http://s25.postimg.cc/c3tj9ikvj/DSC_0015.jpg
http://s25.postimg.cc/lloovth67/DSC_0017.jpg
http://s25.postimg.cc/3zlf4rygf/DSC_0018.jpg
Néhány oldal szabályzatokból:
http://s25.postimg.cc/oma4q3hv3/DSC_0047.jpg
http://s25.postimg.cc/ktqmad2cv/voroskereszt_egyenruhai_0003.png
http://s25.postimg.cc/6uyibn2gf/DSC_0046_2.jpg
A "hadihajós" elvileg korai folyamőr tervezet, de ezen a szabályzat oldalon kívül nem találkoztam vele sehol, a szöveg pedig sajnos nem részletezi a mibenlétét.
A paroliján rajta van neki az a vasutas felirat, mint a gombokon:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Isasz...
Köszönöm a képeket, következő frissítéssel akkor ezek is felkerülnek!
Köszönöm szépen, akkor továbbra sem biztos, hogy mifélék. :)
Saját gyűjteményemből pár apróság:
Horthy korabeli zubbonygomb verziók, egy kis koronás gomb, és egy bakelit gomb bőrruháról, meg egy kis 4 lyukú cinkgomb:
http://postimg.cc/gallery/1vlcvytjo/
Monogramos, és címeres gombok:
http://postimg.cc/gallery/kbhrbqvy/
A kettős címeres gomb valószínűleg esküvői gomb. A huszáros címer a baráthi Huszár család címere, míg a másik címer talán az ebeczki Blaskovich család címervariánsa.
Amin csak egy címer van, az a szentmiklósi és óvári Pongrácz család címere.
Egy érdekes, monarchiás gomb:
http://postimg.cc/gallery/klllk3j2/
Szia! Szerintem inkább már a monarchia utáni lesz, a monarchiás tablók közül a 9. lapon szerepel 212.-es számmal egy gomb, nekem azt azonosították monarchiás postásként, de mivel még nem tudtam megerősíteni, nem írtam alá. Egyébként a BSW-nek ezt a gyártójelét monarchia-korabeli gombon még nem láttam.
Sziasztok! Van pár gombom, amik német gombokkal kerültek elő. Nem azonosította be nekem senki, de megpróbálom újra. Valaki ehhez nagyon hasonló motívumos sapkajelvényt monarchiás postásként hirdet. Szerintetek lehetséges? Gyártó: Brüder Schneider - Wien.
Képek (postás gombokat kell nézni):
http://postimg.cc/image/6ud8k8l2d/
http://postimg.cc/image/3wb7tf739/
Köszönöm, a következő frissítéssel berakom majd.
Kétszer ment.
Ő az: http://postimg.cc/image/9cigj2sj3/
http://postimg.cc/image/dbfo1wh67/
A nemesi gombok közül a 175-ös, Eszterházy-gombból van egy másik fajta is, ahol alul van korona. Lefotózzam? Berakod?
Néhány új frissítés, azonosítás:
Horthy-kor:
Még folyamőr, levente gombok
Frontharcos 56.-59.
M.Kir. Posta 63.-54.
BSzKRt. próbaveret 83.
HONSZ 93.
Tildy-kor:
Cserkész 35.
MÁVAUT 39.-40.
Rákosi-kor:
Úttörő 30.-31.
IG 32.
Kádár-kor:
ÁVR (?) 6.
BKV 41.
Budapest címer 42.
Köztársaság:
1990M tervezetek 4.-5.
Honvéd Folyami Flottilla 8.-10.
Köszönöm az elismerő szavakat! Igazából a tűzoltó gomb kérdést sajnos eddig nem tudtam egyértelműen eldönteni, olyan archív fotóm egyik korszak tűzoltó egyenruhájáról sincs, ahol a gomb ilyen részletességgel látszana. Igazából a "hagyomány" miatt került oda, régóta láttam egyéb portálokon és aukciós oldalakon annak azonosítva. Talán még az szólhat a Tildy-korszak mellett, hogy a Horthy-korszakos tűzoltó sisak címerpajzsán a Szent Korona is szerepel, itt ez "eltűnt", lévén '45 után ez a jelkép (is) nemkívánatossá vált...
Nagyszerű munka,gratulálok érte,és egyúttal köszönöm.
Viszont, a Tildy korszaknál bemutatott tűzoltó gombok SZERINTEM Horthy korszakból valóak,az előfordulhat, hogy használták a Tildy érában is. Álláspontomat azzal tudom alátámasztani, hogy a Horthy tűzoltó emblémán látható címerpajzs szerepel a gombokon,nem pedig a Kossuth címerhez hasonló.
Nagyon hasznos ez a táblázat !
Köszönet érte !!
Természetesen javítani fogom, azóta több korszakhoz is jöttek még gombok, ahogy lesz időm, korszakonként frissítem majd.
Ez a katalógus óriási, egy csomó dolgot sikerült belőle azonosítani, amit eddig nem tudtam mire vélni.
Köszönöm!
charles