FIGYELEM! Egy rendkívüli könyv, amit nem hagyhatunk ki: Illyés Gyula: Ostromnapló, 1945
SZERKESZTŐI AJÁNLÓ: Engedjétek meg, hogy figyelmetekbe ajánljam kedves jó barátom, Horváth István munkáját. Egy olyan könyv jelenik meg, ami minden hadtörténelem kutató tagtársunk polcán kötelező darab kell, hogy legyen. István, Illyés Gyula Ostromnaplóját rendezte tálalható formába, remekül kiegészítve ezzel Budapest ostromáról megjelent műveket.
Azért is nagyon szerencsés számunkra ez a kiadvány, mert István úgymond, "a mi kutyánk kölke", közülünk való kutató, aki bizony koptatta eleget a fémdetektor markolatát is, mászkált négykézláb elég sok padláson... Két évvel ezelőtt még betegen is eljött, hogy segédkezzen öt német katona exhumálásánál, ezzel a gesztussal is kifejezvén elkötelezettségét a hadszíntérkutatás ügye iránt. Nagy öröm volt, hogy velünk volt, a csapatban rögtön megtalálta a helyét, és utána sokszor elmondta, hogy milyen hálás azért, hogy velünk lehetett.
Szóval ő nem csak egyszerű szoba tudós, ő ízig-vérig elkötelezett, a történelem ízét, szagát egészen közelről ismerő kutató... "Egykori" roncs tagnak nevezi magát, de ez azért nem igaz, hiszen sok anyagot rakott ide fel , bár az igaz, hogy engem kért fel a feltöltésére.
Most átadnám a szót Horváth István barátomnak, hogy néhány szóval mutassa be nektek a művet.
„Az ostrom szörnyűségei csak átmentek rajtam, még mindig nem éltem át őket:
még nem nyúlok hozzájuk, még nem vagyok elég erős az elviselésükhöz...
Félek a tavalyi évtől. Úgy félek tőle, mintha előttem állna.”
(Illyés Gyula, 1945. december végén)
Tisztelt Tagság!
Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam: Horváth István vagyok, egy egykori „Roncs-tag”. Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy ma elkészült kötetet. Mintegy hároméves előkészítés után a következő héten kerül hivatalos bemutatásra az Illyés Gyula: Ostromnapló, 1945 című kötet. Már a készítés közben is tekintettel voltam arra, hogy a kötet egyszer majd a Ti kezetekbe is ott lehet majd. Ezt szem előtt tartva igyekeztem úgy szerkeszteni a kötetet, hogy az méltó legyen a Tagtársak figyelmére.
1944 legvégén a budai katlan peremére került az Illyés család háza, az akkor még igen gyéren lakott Rózsadomb tetején. Ez a festői szépségű táj lett 1945 elején a tébolyult öldöklés színterévé, Illyésék háza pedig – saját szavával élve – „várrá” változott, amely mindkét háborús fél támadásait elszenvedte, és amely házban rengeteg menekült lelt menedéket ezekben a vérzivataros hetekben. A szinte folyamatos tüzérségi tűz alatt levő házban az emberek az alagsorban kialakított óvóhelyre húzódtak és megkezdődtek a hosszú, rettegéssel teli, örökös sötétségben és bezártságban töltött éjszakák. Illyés pedig ilyen körülmények között írta az Ostromnaplót.
A kötetben azonban nem az eddig ismert író Illyéssel találkozunk, itt nincsenek újrarendezett és később átdolgozott mondatok: Illyés Ostromnaplója valódi ostromnapló, a sietséget éppúgy fémjelzi a pongyola fogalmazás, mint az egyszavas tőmondatok. 1945 telén, a budai katlan közelében nem lehetett tudni, mit hoz a következő óra, Illyés egyszavas – de gondosan választott – mondataiból mégis kiérződik egyfajta koncentrált tervezettség: történetek, események, lelki vívódások és félelmek egész láncolatai rejlenek ezekben, érződik a szándékos sűrítés, a mindent az utókorral tudatni akaró tömörítés. (Ezeknek a felfejtése volt a legnehezebb és nem is jártam mindig sikerrel.) Ez a disszonancia adja a napló átütő erejét: az olvasó képzeletének kell meglódulnia ahhoz, hogy követni tudja a történések menetét.
Különös találkozni ezzel az Illyéssel, a családjáért küzdő apával és az ép elméjét a borzalmak között is megőrizni akaró emberrel. A fel-felbukkanó ismert írókhoz, művészekhez, politikusokhoz és barátokhoz, szomszédokhoz hasonlóan itt ő is csak az eseményeket elszenvedő egyszerű ember, aki az ostromlott Budán a fegyverzaj pillanatnyi elcsitultakor ehető növényeket gyűjt a réten az éhező gyermekének, akinek a fegyvernyugváskor a lakásba berepülő madár láttán az első gondolata annak megevése, és aki habozás nélkül az utcai szemeteskukába nyúl egy kidobott szalonnabőrért.
Az Ostromnapló tartalmát talán három részre lehet osztani. Az első részre, amely januártól a budai kitörésig tart, leginkább a klausztrofóbiás szorongás jellemző: vagy az alagsori ideiglenes óvóhelyen, vagy a Sarolta Kollégium alatti óvóhelyen peregnek az események. A pattanásig feszült idegeket jól tükrözik a zárt térbe zsúfolódott emberek gyakori feszültségei, és a Németh Lászlóval folytatott reggeli beszélgetések, melyeknek tárgya a családjukkal együtt elkövetett közös öngyilkosság terve volt, hogy megmeneküljenek a további borzalmaktól. Szinte minden nap „veszekvés” tört ki, gyakran az egészen közeli családtagok között is, már egy hangosabb köhintés is elég volt ahhoz, hogy indokolatlan vitatkozás kezdődjön. Szinte tapintható a feszültség az első rész végén: január utolsó napján az oroszok a kertben kivégeztek három SS-katonát, és a házban lévő férfiakkal temettették el a holttesteket. Illyésék három hétig vésték a fagyott talajt, mire el tudták hantolni a katonákat. Nem sokkal később a nőket erőszakoló oroszok ellen fellépő Németh László került közel a kivégzéshez: a már a hóba térdepeltetett írót csak azért nem lőtte le az orosz katona, mert kérdésére válaszolva Németh elmondta, hogy négy gyermeke van...
A február közepétől március végéig tartó második részt a legsúlyosabb harcok jellemzik. A budai kitörésben résztvevő német katonákból tíz vetődött az Illyés-házhoz, kettőjüket az oroszok kivégezték. A megérkező „felszabadító” orosz csapatok pedig tovább bővítették a félelmek kifogyhatatlan tárházát: noha már elültek a harcok és ki lehetett (volna) menni a szabadba, de a férfiak feje felett ott lebegett a málenkij rabot veszélye, a nőket pedig még inkább rejtegetni kellett az erőszakoskodó, vadállati kegyetlenségű orosz katonák elől. Az éhezés és bujkálás így hát tovább folytatódott – a szorítás nemhogy enyhült volna, hanem fokozódott.
A befejező, áprilisi részben olvashatunk először némi valódi enyhülést: elcsitult a fegyverzaj és lassan újra megindult az élet, éledeztek a pártok is, Illyés pedig a Nemzeti Parasztpárt képviseletében öt napos országjárásra indult. A cél egy tudósítás megírása volt a meginduló (kommunista) földosztás eredményeiről, de az út során Illyés tollából értesülhetünk a világháború elképzelhetetlen mértékű magyarországi pusztításáról is. Szinte minden település, amelyen áthaladnak, egyetlen szóban van jellemezve: rom. Az utak, a földek, a házak, a települések – minden rom. Kilőtt harcjárművek, lezuhant repülők és halottak mindenütt. Beindul a kommunista terrorgépezet vidéken is, mert megkezdődik a hazai németség démonizálása: a kollektív bűnösség elve alapján minden sváb hazaárulónak, egykori volksbundistának, vagy nyilasnak lett kikiáltva, akiknek megmaradt javait el kell kobozni.
Az elkészült Ostromnapló már önmagában is hátborzongatóan szuggesztív erővel bír, de ezt talán még fokozza az, hogy az Illyés-hagyatékban szinte minden, az Ostromnaplóban említett tárgyi emlék megőrződött: fotók, levelek, plakátok, politikai szórólapok, igazolványok és engedélyek. A most megjelent kötetbe ezekből a dokumentumokból is rengeteget beválogattam. (Ahol lehetett, sok Illyéshez érkező levelet is beillesztettem, akár egy kicsivel korábbiakat is. Így olvashatunk „vérdermesztő” sorokat egy 1944 júniusában az Ördögároknál lezuhant amerikai repülőgép személyzetének tragikus sorsáról.)
Nagy tisztelettel várom tehát a Tisztelt Tagságot a mellékelt meghívón látható helyszínen és időpontban. Természetesen dedikálásra is sor kerül a bemutató után. Aki esetleg nem tud eljönni a könyvbemutatóra, szívesen postázom a kötetet – szintén a még élő szereplők dedikálásaival.
Tisztelettel Horváth István
Köszönöm!
A könyv ára üzletekben 3500 ft., neten is lehet néhol rendelgetni ott kb 2500.
Kedves István!
Gratulálok a munkájához!
A könyv vétáláráról érdeklődnék!
Üdvözlettel
Wuderscher
Hála Istennek, a könyv a megjelenés napján 24 óra alatt elfogyott, ma délután megkezdték az utánnyomást...