Galambos   Gábor

                                                           Az égből "pottyant" japán
 
 
Kutatásaink alkalmával sok személyes vissza emlékezéssel és emberi sorsokkal találkozunk. Megismerhetjük az eseményeket átélő szemtanukat, adatokat szerezhetünk a repülőgépeken szolgáló katonák személyéről. De ritkán kaphatunk részletes képet egy gép hajózóinak sorsáról. Egy korábbi írásomban már beszámoltam a gép és a személyzet egy bevetéséről mely a gép lezuhanásával és a csapat egyik tagjának hősi halálával végződött.(link a cikkről) 1945. II. 20.-án ér földet Felsőszentíván(Bács-Kiskun megye) mellet egy négymotoros repülőgép személyzet nélkül amely az 15. AAF. 5. Wing 483. BG 815. Squadron B-17G repülőgépe. (Adatai: B-17G Fortress III. 90-BO; serial number: 43-38509; MACR 12451, a gép színe: alumínium, a motorok burkolata kék, egyéni jelzése: Y.)

                                                                         A személyzet:

Neuman Harling G.

Carney Donald T.

Numedahl Richard J.

Stoner Marvin W.

Rogers Horace M.

Watt Arthur

Bozeman Walter H.

Tappen James

Ginoza Herbert S.

Schooley Samuel

 
Most szeretném megismertetni - újabb adatok alapján- a személyzet korábbi és későbbi sorsát veletek.  
Neuman, Carney, Rogers, Bozeman, Tappen és Schooley a nebraskai Lincolnban lett besorozva és innen Sioux Citybe (Iowa állam) küldték őket 10 hetes intenzív harci kiképzésre. A kiképzés során csatlakozott hozzájuk Numedahl, Stoner és Ginoza.

A képzés végén visszakerültek Lincolnba és megkapták a harci ruházatukat és az egyéb felszereléseiket. A 44-6648. számú B-17-est kapták meg az óceán túli áttelepülésre. Ennek első állomása a Dow Field-i (Bangor, Maine állam) behajózási kikötőnél volt 1944. október 11-én. Majd tovább repültek Ganderbe (Új-Foundland) Azori-szigeteket érintve érkeztek Marrakechbe(Marokkó).
Ezt  Oran (Algéria) követte és Tunisz (Tunézia)  innen érkeztek meg végül Bariba (Olaszország).

A 483. BG-hez osztották be őket 1944. okt. 27-én és november 6-án elkezdték a harci repüléseket. Célpontjaik közé tartozott Moosbierbaum, Maribor, Korneuburg, Porte Nuove, Brod, Regensburg, Hall, Linz, Rattenburg, Bologna és Ober Draubing.
Első küldetésük célpontja Salzburg volt 1944. nov. 11-én. a 42- 32029, Miss Treated nevű B-17 géppel. Az oxigénrendszer meghibásodott amikor elérték Ausztria légterét és a 4. motor olajnyomása is elkezdett csökkenni. Nem tudtak a kötelékben maradni ezért visszafordultak. A bombáikat az Adria felett kioldották, azonban egy bomba beragadt. Ennek a bombának a rekeszben lévő többi bomba nekiütközött, ezért a bombát tartó hátsó horog(?kampó) elszabadult, az első pedig megtekeredett. Ettől elszakadt a bomba élesítő zsinórja, a bomba hátsó szárnya kicsavarodott igy a bomba élessé vált. Minden erőfeszítésük kudarcot vallott, hogy a bombát kioldják. Amikor az olaszországi Sterparone fölé értek, a földi személyzet rádión elmagyarázta, hogyan kell hatástalantani a bombát.

Schooley követte az utasításokat miközben fejjel lefelé lógott a nyitott bombatérben közben Neuman tartotta a lábánál fogva. Eközben csak Carney volt a pilótafülkében, ekkor váratlanul a 3. motor leállt és nem tudta használni a magassági kormány kiegyenlítő lapját. Minden erejére szüksége volt ahhoz hogy, a gépet egyedül is a levegőben tartsa addig amíg Neuman vissza tudott térni a fülkébe. Vesztettek a magasságukból és azonnal le kellett szállniuk. Miközben a leállt 3. és 4. motorokkal ereszkedtek lefelé, a 3. gondolában tüzet vettek észre. Az első és másodpilóta közös erőfeszítései ellenére sem sikerült a gépet egyenesben tartani. Nekiütköztek a kifutónak és közben jobbra kitértek. Pillanatokkal később a gép nekiütközött egy tekercs kifutópálya borításnak használt rácsos lemeznek és a főfutó eltört. Miután a gép további tekercseknek ütközött és a gép megállt, a bombarekesz és a pilótafülke lángokkal és füsttel telt meg. A legényég eközben elhagyta a gépet. Numedahl keze és arca megégett a lángoktól.

Megérkeztek a tűzoltók, de a legénység integetve figyelmeztette őket az 500 fontos bomba miatt a robbanás veszélyre. Amint a tűzoltók visszahúzódtak, a bomba felrobbant, szétszórva a gép, a fegyverek darabjait 200 yard távolságig. Stoner kivételével a személyzet minden tagja részt vett ebben küldetésben. Stoner helyett egy másik hajózó vett részt a küldetésen, de a neve ismeretlen. Közvetlenül az első küldetésük után csatlakozott a csapathoz Watt. A következő napon a csapatot visszaküldték Capriba.
Egy későbbi bevetésükön ismét bajba kerültek, ezúttal Bécs felett 1945. február 20-án. A 43-38509. sz. B-17-et repülték, a bombavetés gond nélkül lezajlott, azonban a hazatérés közben számos légvédelmi lövedék robbant a gép közelében. Megsérült a gömblövész fülkéje és a 16 vezérlő kábelből 11 elszakadt. Nagy lyukak voltak a törzsön és Watt is megsérült.

Egy másik lövedék feltépte a rádiós helység jobb oldalát és megrongálta a 3. motort, amely később kigyulladt. Egy további lövedék találta el a rádiós helység bal oldalát, szétroncsolva a rádiót és megsértve Bozemant. Két lövedék keresztülment a szárnyakon robbanás nélkül. A következő találat után az 1. és 2. motorból olaj kezdett szivárogni a szárnyra és a pilótafülke üvegére. Mindkét motor tönkrement. Egy további találat átütötte a pilótafülke bal oldalát, megrongálva több hidraulikus vezetéket a másodpilóta mögött. A gép megremegett és irányíthatatlanná vált.

A gép süllyedt csak 14 000 láb magasságban sikerült úrrá lenniük rajta. 10 000 láb magasságban sikerült stabilizálni a gép magasságát egy darabig. Mindent, amit csak lehetett, beleértve a gömb lövészfülke maradványát, kidobáltak. Idővel elérték az orosz vonalakat, vagyis csupán gondolták. Már 3000 méteren voltak, amikor elkezdtek kiugrálni. Neuman és Carney hagyták el utoljára a gépet, kb. 1500 méter magasságban. 

Észrevették, hogy, a Balaton környékén, a frontvonal fölött ugrottak ki. Ginoza német területen ért földet és fogságba esett. Numedahl ejtőernyője nem nyílt ki és szörnyethalt. A többiek az orosz vonalak mögött értek földet. Neuman sorsa egy ideig bizonytalan volt. Mert amikor oroszok elfogták  egy fegyvert nyomtak a fejéhez, amíg igazolni nem tudta, hogy amerikai. Az oroszok folyton nyugtalanok voltak a német ejtőernyősök miatt, ezért Carney felé lőttek, miközben zuhant lefelé. Tappen és Rogers lába eltörött a földetéréskor. Stoner-re is rálőttek, miközben zuhant. Stoner magas fák között ért földet és kivágott fák rakásai között bújt el. Végül kb. 100 lábnyira katonákat látott, felállt és kiabálni kezdett: „Amerikai! Amerikai!”. Azok orosz katonák voltak, el is vitték őt egy házba, ahol 30-40 katona volt. Hamarosan Tappen, Rogers, Bozeman és Schooley is megérkezett. Egy teherautó elvitte őket egy gyógyszer raktárhoz, ahol találkoztak Watt-al. Itt kaptak ételt és szállást. Orosz katonák látogatták meg őket csinos ápolónőkkel együtt és Rosseveltről, Churchillről és Stalinról beszélgettek.

Február 21-én egy orosz tábornok érkezett a kíséretével. Készített sok fényképet és magához vette a túlélőkészletben található térképeket és Stoner 45-ös kaliberű pisztolyát .Az oroszokat lenyűgözte a a 45-ös pisztoly. Majd elvitték őket Kaposvárra, ahol találkoztak Neumannal és Carney-val. A sebesült Rogers, Tappen és Watt kórházba került, ahol sok sérült oroszt is volt. A többiek egy csinos szállodába kerültek elhelyezésre.

Március 1-én  ismét teherautóval Dombóvárra mentek, onnan egy másik Sásdra vitte őket, ahol egy másik orosz parancsnok alá kerültek. Útközben láttak egy B-24-et a 454-es BG-ből, mely kiengedett futókkal szállt kényszert. Két napra rá találkoztak a gép személyzetével is. Március 2-án részt vettek egy magyar táncos rendezvényen..
Március 3-án egy Ford „A” modell teherautóra szálltak és csatlakozott hozzájuk további 4 teherautó, valamint 15 további amerikai repülős. Amikor Pécsre értek, további kb. 50 amerikai repülőssel találkoztak és folytatták útjukat Bajára. Csávoly faluban egy iskolában kaptak szállást, itt további amerikaiakkal találkoztak, így voltak összesen több mint 100-an. Március 4-én említették nekik, hogy egy B-17 roncs van a közelben. Neuman és Stoner kisétált a faluból, hogy megnézze. A legnagyobb meglepetésükre az ő gépük volt az, de minden használható le volt róla szedve.

Elhagyták Csávolyt március 9-én és Bajára indultak. Itt zárt, a padlón szalmaborítású teherautókba rakták őket kocsinként 25 embert. Március 11-én megérkeztek Temesvárra és a Carlton hotelben kaptak szállást. Felszálltak egy bukaresti gyorsvonatra március 13-án. Bukarest felé látták meg a bombázások hatalmas rombolását.

Bukarestbe érve 14-én, találkoztak az amerikai egység egyik őrnagyával. Eligazítás után a „Szent Vincent és Paul” kórházba kerültek, ahol kaptak tiszta, friss szobát, kitűnő ételt, cigarettát és tiszta ruhákat.
Több kellemes napot töltöttek Bukarestben  19-én Neuman, Carney, Stoner, Bozeman és Schooley elköszönt a román barátaiktól, kivitték őket a reptérre, ahogy egy C-47-es gépre szálltak, melyet új-zélandiak vezettek. Bariba érkeztek, ahol átadták őket a 22. ellátó ezred(?) 290. századának(?). Rogers, Tappen és Watt a kaposvári kórházban maradt. Watt eredetileg a 8. légierőnél szolgált és át lett küldve a 15-hez több száz lövésszel együtt 1944. szept. 24-én.

Ginoza, az egyetlen, aki fogságba esett, ő e kép emlékszik vissza a kalandra: „A kiugrás után a Balaton délnyugati partjánál értem földet, kb. 6 mérföldnyire a német vonalak mögött. Közvetlenül a földetérés után elfogott 4 magyar polgári személy. Elsőre azt gondoltam mentők lesznek. Nem tudtunk beszélgetni a nyelvi akadályok miatt. (Most már úgy gondolom jobban érdekelte őket az ejtőernyő és a túlélőkészlet). Elvittek engem egy kis falusi kórházba, hogy ellássák a sérüléseimet, amit kézi lőfegyverek okoztak zuhanás közben. 5 nap múlva elvittek egy német katonai központba Pápára.”

Február 28-án tovább vitték többed magával (6 amerikai hajózó) átutaztak Pozsonyon, Pilzenen és több csehszlovák kisvároson, az utat rövid szakaszokban teherautóval tették meg útban a nürnbergi Stalag 13D fogolytáborba. Két hét itt tartózkodás után az összes foglyot erőltetett menetben áthajtották a moosburgi Stalag 7A táborba. Az első napon a foglyok egyik oszlopára amerikai P-47 Thunderboltok csaptak rá. „Szerencsés voltam, mert volt időm az út menti párhuzamos árokba menekülni előlük. Május 2-án felszabadítottak bennünket és elküldtek South Hamptonba. Visszakerültünk az USA hadseregéhez augusztusban és véglegesen leszereltek 1945. decemberében.”

A legénység, Ginoza kivételével ismét Capriba került, a volt alakulatukhoz és újra bevetésre küldték őket. Azonban Schooley helyett Perry Olsen vett részt velük a Berlin elleni 1945. március 24-i küldetésben. Ez volt a leghosszabb, az európai hadszíntéren vadász kísérettel végzett bombázás a második világháborúban. A 483-asok ezen a bevetésen lelőttek hat Me-262 vadászrepülőgépet és ezért megkapták a „Kiváló Egység” kitüntetést.

Még további bevetéseket repült a csapat és hat küldetés teljesítettek az európai háború végéig. Stoner, Bozeman és Schooley kikerült a 483-as csapatból az európai győzelem után, Neuman és Carney viszont Pisaba lett küldve a Homebound Airlines (Honi légierő?) tagjaként.

1945. szeptemberében a 483. BG.. tevékenységét felfüggesztették Pisaban. Neuman hazarepült Blind, Kartrises, Carney és Williams társaságában, és 1945. szeptember 4-én érkezetek meg. Carney is hazarepült George H. Wattal szeptember 21-én, útközben a 97. BG-nél rövid megállót tartotak.
Kartrises megváltoztatta a nevét a háború után Karras-ra.

A történetet összeírta Harlin G. Neuman és Carney, valamint kiváló forrásként Stoner naplóját is felhasználták.
A történet egy külön érdekessége, hogy a személyzet egyik tagja japán nemzetiségű volt. Herbert Seijin Ginoza aki 1924. november-3.án született Hawai Ohau Kahaluuban.

Az íráshoz Ben Guttery A 483-asok hőstettei című könyvének idevonatkozó részeit használtam fel.
Köszönet Pánya Istvánnak a könyv anyagáért és a fordításért.