Tisztelt Tagtársak!
Ezúton szeretném megosztani a Tagtársakkal ezt a rövidebb terjedelmű cikket, amely 2012-ben hangzott el a Miskolcon megrendezésre került Gulag Konferencián. Ezen előadás szövege több más előadással egyetemben egy hazai internetes történelmi portál támogatásával jelent volna meg, de a kötet megjelentetésére azonban végül mégsem került sor. Ezért szeretném megosztani a tisztelt Tagtársakkal ezt a szösszenetet, abban a reményben, hogy talán egyeseknek érdekes iromány lehet.

Üdvözlettel
Simon Gábor (szájmon)

Nyíregyházi civilek szovjet fogságban.
A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása.

A civil lakosság elhurcolása
1944. október 6-án kezdetét vette az alföldi páncéloscsata. A Malinovszkij marsall által irányított 2. Ukrán Front fő célkitűzése az volt, hogy a kettészakítsa a német Dél-Hadseregcsoportot, majd észak-északkelet felé fordulva a Debrecen – Nyíregyháza – Csap vonal elfoglalásával a 4. Ukrán Fronttal közösen bekerítse és megsemmisítse az Észak-Erdélyben harcoló magyar 2. és német 8. hadseregeket, valamint a Kárpátokban elhelyezkedő magyar 1. hadsereget.

A szovjet Vörös Hadsereg erői 1944. október 19-én elfoglalták Debrecent, 21-én pedig birtokba vették Nyíregyházát. A várostól már csak 60 km-re, északkeletre feküdt Csap, az utolsó komolyabb vasúti és közúti csomópont, ahol át lehetett kelni a Tiszán. Amennyiben Csap a szovjet csapatok kezére kerül, akkor a korábban említett német-magyar erők bekerítésbe kerülnek. Ennek megakadályozására bontakozott ki október 22-én a német-magyar egységek ellentámadása, melynek keretén belül a németek október 26-án visszafoglalták Nyíregyházát. A 2. Ukrán Front ezáltal fő célját nem tudta elérni, a város pedig végérvényesen csak október 31-én került a szovjet csapatok kezére.

Ugyanezen a napon a szovjet városparancsnok utasítására Nyíregyháza városának ideiglenes tanácsa kiáltvány formájában szólt a város civil lakosságához. Ebben többek között felszólították a város lakosságát, hogy haladéktalanul térjenek vissza a Nyíregyházán lévő lakóhelyükre, és minél tevékenyebben vegyenek részt a békés városi élet újbóli beindításában. A kiáltvány megtette hatását, és egyre többen tértek vissza a városba, hogy kivegyék részüket annak újjáépítéséből. Az emberek számára különösen megnyugtatóan hatott, hogy a kiáltvány szerint a szovjet városparancsnok garantálja mindenki személyi- és vagyoni biztonságát, illetve, hogy a szovjet fél nem kíván beleszólni továbbiakban a városi élet működésének mikéntjébe.

1944. november 2-án azonban a szovjet Vörös Hadsereg erői megkezdték a civil lakosság – azon belül is a férfiak – összegyűjtését. Hasonló események történtek 1944-1945 folyamán az egész ország területén. A polgári személyek tömeges elhurcolásának hátterében három indíték állhatott. A hadifogolylétszám kiegészítése, etnikai tisztogatás, illetve a német nemzetiségűek – vagy annak tituláltak – internálása. Nyíregyháza és térségének esetében a tragikus november 2-i események indokaként a hadifogolylétszám kiegészítését jelölhetjük meg, melynek alapvetően – ahogy a téma olyan kiemelkedő hazai kutatói, mint Stark Tamás és Bognár Zalán is rámutattak – két indítéka lehetett. Ezek közül az egyik az olyan legfelsőbb szintről jövő utasítás volt, amely előírta, hogy az egész ország területén össze kell gyűjteni mindazokat a férfiakat, akik 1941-óta katonai szolgálatot teljesítettek.

Nyíregyháza esetében a második indíték a valószínűsíthetőbb, amely a magasabb szovjet katonai egységek parancsnokainak helyi szintű, önálló döntéseihez kapcsolódott. Mint már korábban említettük a 2. Ukrán Front erőinek nem sikerült elérniük fő hadműveleti céljukat, az Észak-Erdélyből és a Kárpátokból visszavonuló német-magyar egységek bekerítését és megsemmisítését. A hadműveletek sikertelenségét és komoly veszteségeit a szovjet fél az ellenséges erők valóságosnál nagyobb létszámával magyarázta, amit később a hadifoglyok számával is alá kellett támasztani. A nyíregyházi és környékbeli lakosság november 2-án éppen ennek esett áldozatául.

Nyíregyházán az összefogdosások többféleképpen történtek. A civil lakosság egy részét egyszerűen az utcákról szedték össze. Másokat munkahelyükről, munkavégzés közben vittek el a szovjet katonák. Közülük külön ki kell emelnünk egyrészt azt a nagyjából 250-300 vasutast, akiket a vasúti pályaudvar térségéből hurcoltak el, másrészt pedig azt a 24 nyíregyházi postást, akik az 1-es posta épületének helyreállításakor kerültek szovjet fogságba.

Az összefogdosásokkal szemben az otthonok sem nyújtottak menedéket, mivel számos nyíregyházi lakost lakásaikból hurcoltak el, helyenként néhány helybeli tevékeny részvételével. Mások önként jelentkeztek, mivel a szovjetek folyamatosan azt hangoztatták, hogy pusztán csak egy néhány napos munkáról lesz szó, amely után mindenki hivatalos dokumentumokat fog kapni. Nyíregyháza esetében az egyik ilyen ígért munka a Sóstói-erdő területén történő faanyag kitermelése volt, melynek segítségével a szovjet műszaki egységek helyre tudják állítani a németek által felrobbantott tokaji Tisza-hidat.
A foglyok gyülekeztetése a város több pontján egymással párhuzamosan történt: a városháza épülete előtt, a mai kozák lovas-szobornál, a református templomban, illetve a Friedmann-telepen – ma Kertváros – található fűszerüzlet elkerített udvarában. A város több pontján felállított gyűjtőhelyekről a foglyul ejtetteket a nap végén a megyei bíróság börtönébe kísérték át.

Másnap, november 3-án a hajnali órákban a nagyjából 2300 civil foglyot a börtön – napjainkban – Bujtos utcai kijáratánál felsorakoztatva fegyveres kíséretükkel együtt gyalogmenetben indították el Debrecenbe. A menet 1944. november 3-án este 8 óra körül érkezett meg a hajdúsági megyeszékhelyre. November 4-én reggel a nyíregyházi elhurcoltakat a debreceni Pavilon laktanyában szállásolták el. 1944. november 19-én a foglyokat bevagonírozták és útba indították a Szovjetunió felé. A vasúti szállítmány először foksányi (Focşani) elosztó tábornál állt meg, az embereket azonban a tábor zsúfoltsága miatt nem szállították le a szerelvényről. Nagyjából egy napos várakozást követően a szerelvény ismételten elindult és 1944. december 6-án érkezett meg a ma szintén Moldávia területén található Bălți városában lévő táborba. A nyíregyházi foglyok zöme a különböző járványos megbetegedések miatt már 1944-1945 folyamán itt életét veszítette. Az életben maradtak számára azonban nem az itteni tábor jelentette a végső állomást, mivel már 1945-1946-tól a Szovjetunió különböző területeire szállították őket, hogy ott végezzenek fizikai munkát. Így kerültek nyíregyháziak többek között Chișinău (Kisinyov), a Donyec-medencében található Doneck (Sztalino), az uráli Nyizsnij Tagil, vagy a Grúziában fekvő Szuhumi területén működő táborokba.

Listák az elhurcoltakról
A megye és a város vezetősége minden követ megmozgatott azért, hogy mielőbb lépések történjenek a „málenkij robotra” elvittek ügyében. Egyrészt a foglyok hazahozatalának és hátramaradt családtagjaik segélyezésének érdekében folyamatosan kapcsolatban álltak az országos szervekkel, másrészt pedig megkezdték a Nyíregyházáról elhurcoltak összeírását.
Közvetlenül az 1944. november 2-i eseményeket követően, november első felében készült el az első - még kézzel írt - névjegyzék, amely 105 elhurcolt nevét és foglalkozását tartalmazta. 1944 végétől-1945 elejétől – a hozzátartozók jelentkezésével, illetve a helybéli pártok közreműködésével – újabb és újabb nevek kerültek fel a „málenkij robotra” vittek listájára.

Az elhurcoltak összeírásában a legkomolyabb lépést a Fegyverszüneti Ellenőrző Bizottság 1945. március 18-án kelt 26. számú rendelete jelentette, amely a „Vörös Hadsereg által elszállított” személyek regisztrálásáról határozott. Az összeíráshoz szükséges kérdőíveket minden egyes érintett településeknek megküldték, azoknak pedig ezekre a kérdőívekre kellett felvezetniük a területükről „elszállított” személyek különböző adatait. A Nyíregyháza számára kiküldött kérdőívekre 1088 személy – köztük 12 nő! – adatait vették fel.

A Fegyverszüneti Ellenőrző Bizottság rendelete alapján elkészült és kitöltött kérdőíveket, a politikai szempontból való megbízhatóság igazolására vonatkozó iratokat az 1945. december 18-22. közötti – az 1945. november 25-ig haza nem tért katonai- és polgári foglyokat regisztráló – összeírásokkal együtt Fazekas János polgármester végül 1946. március elején terjesztette fel Szabolcs vármegye főispánjának. A szovjetek állításaival szemben azonban az adatlapok kitöltésének semmi köze sem volt a továbbra is fogságban lévő foglyok elengedéséhez, azok szabadon bocsátását a dokumentumok semmilyen mértékben sem befolyásolták.

A csonkán maradt családok segélyezése
A kenyérkeresők hiánya komoly megpróbáltatást jelentett a csonkán maradt családok számára, ezért 1944 decemberétől 1945 januárjától megindult azok kisebb mértékű segélyezése. A megítélt támogatások folyósítása azonban rendszerint csak komoly késéssel történt meg, mivel maga a megye és a város is csak késve jutott hozzá az országos szervek által kiutalt összegekhez.

Ennek következtében a legkülönbözőbb forrásokból próbálták az elhurcoltak hozzátartozóit segíteni. Gyűjtést rendezett a helyi újság, a Szabad Nép, melynek felhívására 1945 szeptemberére közel 79 ezer pengő gyűlt össze a jótékony cél érdekében. Október 31-én és november 1-jén gyűjtést rendeztek a város Északi- és Déli temetőinek bejáratánál, melynek során több mint 213 ezer pengőt sikerült összegyűjteni. Hasonló céllal vetettek ki különadót minden nyíregyházi szórakozóhelyre december 13-23. között. Utóbbinak köszönhetően újabb 350 ezer pengőt lehetett segélyezésre fordítani. 1946-tól fogva az elhurcoltak hozzátartozóinak helyzete valamelyest javult, mivel a nekik szánt juttatásokat a korábbiakhoz képest zavartalanabbul tudták kézhez kapni.
Bár a pénzösszegek nélkülözhetetlen segítséget jelentettek a családok számára, azonban nem pótolhatták távol lévő szeretteiket, akik közül Dr. Fazekas Árpád – kiváló orvos és helytörténész – számításai alapján összesen csak 120-an, tehát nagyjából a teljes létszámnak mindössze 5%-a térhetett haza.

A cikk tartalmához kapcsolódó dokumentumokról készült képek:
http://postimg.cc/image/fp69po4sz/4bbaea6f/

http://postimg.cc/image/vv2mcb9zn/67c9bff3/

http://postimg.cc/image/tnk07amdh/f7db091a/

Felhasznált szakirodalom és levéltári források

Szakirodalom:
Bognár Zalán: Magyarok hadifogságban Magyarországon. Hadifogoly-gyűjtőtáborok Magyarországon 1944-1945. Argumentum, 2010.

Dr. Fazekas Árpád: Elhurcoltak. Nyíregyháza 1944-1948. HATÁR-SZÉL Kft., Nyíregyháza, 1989.

Ilyés Gábor(szerk.): MÁLENKIJ ROBOT. A nyíregyházi elhurcoltak. Városvédő Egyesület, Nyíregyháza, 2010.

Kopka János: Negyedszázada történt: Visszaemlékezések Nyíregyháza felszabadulására. Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, 1969.

Stark Tamás: Magyar foglyok a Szovjetunióban. Lucidus Kiadó, 2006, Budapest

Számvéber Norber: Páncélosok a Tiszántúlon. Az alföldi páncéloscsata 1944 októberében. Paktum, Budapest, 2002.

Források:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, Főispáni iratok (IV. B. 401.)
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, Polgármesteri iratok (V. B. 77.)
Szabad Nép 1945-1946. évfolyam
Dr. Fazekas Árpád interjúja Benke Lászlóval (http://www.mzsk.hu:8123/?docId=106025)
Dr. Fazekas Árpád szíves tájékoztatása

Csatolt fényképek:
1.fénykép: Nyíregyháza város ideiglenes tanácsának 1944. október 31-i felhívása. (Forrás: Kopka János: Negyedszázada történt: Visszaemlékezések Nyíregyháza felszabadulására. Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, 1969.)

2.fénykép: Szabolcs és Ung k. e. e. vármegyék főispánjának hirdetménye az elhurcolt civilek személyes adatainak összeírására. (Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, Polgármesteri iratok (V. B. 77.) I.51/1945, 4274/1945.)

3.fénykép: Az egyik elhurcolt nyíregyházi civil feleségének segélyezés iránti kérelme. (Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, Polgármesteri iratok (V. B. 77.) VII/1945, 6832/1945.)