Navigáció

  • Kezdőoldal
  • Hírek
  • Blogok
  • Tudástár
  • Fórum
  • Friss tartalom
  • Képgaléria
  • Keresés
  • Szavazások
  • Impresszum
  • Kapcsolat

Partnereink

Címlap | Fotogaléria | Arckép-csarnok


Laczik József

2013, március 17 - 19:02 | szabianyin.b

Szervusztok!

Szeretném Veletek megosztani ükapám fotóját, amely 1916-ban az olasz fronton készült tábori levelezőlap, amit feladni már sajnos nem tudott, mert 1916 10. 06.-án meghalt. Azt, hogy mit írt feleségének, azt nem tudjuk teljesen, mert már elég kopott az írás...

Ő 1873-ban született Tökön (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye). A háború kitörésekor a budapesti Kilián laktanyába hívták be, ahol kiképezték a frontra indulókat, és járták Magyarország területét, hogy összegyűjtsék a besorozott katonákat. Azt nem tudni, hogy mikor került a frontra, amint a képen is látható, szakaszvezető volt, az I. honvéd gyalogezredben. A frontszolgálatáról sajnos többet nem tudni, csak azt sikerült kideríteni a halála után 93 évvel, hogy hol, és hogy halt meg, illetve hol van eltemetve.
1916 10. 06-án fejlövésben halt meg Duttolvje-ban (ma Szlovénia)a 11/2-es tábori kórházban, és a katonai temető 306-os sírjában nyugszik.

Olyan kérdésem volna ezzel kapcsolatban (tudom, nem itt az arcképcsarnokban kell megkérdezni ezt, de hátha tudtok segíteni), hogy az I. honvéd gyalogezred milyen hadműveleteket csinált abban a régióban 1916 októberében, mert én semmit nem találtam erről.

Köszönöm!
Benjámin

Laczik József:
http://postimage.org/image/lf4lvrbu1/

Levelezőlap hátulja:
http://s20.postimage.org/v4rzsb8h9/h_tlap_1.jpg

Halotti karton:
http://s20.postimage.org/4mdxxbz59/halotti_pap_r_a.jpg

Laczik József Megosztás
5
Értékelésed: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges  | Bélyegkép  | Mikro  | Tags: Arckép-csarnok


szabianyin.b képe

Beküldő: szabianyin.b. Beküldés időpontja: 2013, március 18 - 14:10.

Köszönöm a segítségeteket!

A temetőről, ahol nyugszik, itt egy pár fotó:
http://postimage.org/image/6euc8bicp/
http://postimage.org/image/meczrveeh/
http://postimage.org/image/3nb2hpju1/
http://postimage.org/image/rsbrzf44p/
http://postimage.org/image/lso0vrjc9/
http://postimage.org/image/gij24gz3d/
http://postimage.org/image/3setrdr55/
http://postimage.org/image/ipnase4dl/
http://postimage.org/image/4x8vwrdm1/

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


Charles képe

Beküldő: Charles. Beküldés időpontja: 2013, március 17 - 20:18.

Üdv!
Valószínűleg a VII. isonzói csata (1916. szeptember 14-18.) során kaphatta a végzetes fejlövést, ami után a katonai kórházban elhunyt. Az 1. gyalogezred korábbi harcairól olvashatsz a "Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében" és a "Harcok a Doberdón 1915-1916" című könyvekben.
Az ezred Doberdónál a központi magaslat védelmében harcolt, majd az áttörés és visszavonulás után valahova Gorizia (?) környékére kerülhetett.

charles

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


Domino képe

Beküldő: Domino. Beküldés időpontja: 2013, március 17 - 19:27.

Nagyon szép családi ereklye!
Írj nekik: http://nagyhaboru.blog.hu/
Biztosan tudnak segíteni.
Üdv
Fecó

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


szabianyin.b képe

Beküldő: szabianyin.b. Beküldés időpontja: 2013, március 17 - 19:16.

Én köszönöm, hogy van ez az oldal és megoszthatom Veletek azoknak a történetét, fotóját, akik a történelmet írták és én is sokat tanulok mások példájából, leírásaiból!

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


Balázs képe
SzerkesztőKiemelt támogató

Beküldő: Balázs. Beküldés időpontja: 2013, március 17 - 19:06.

5

A magam nevében külön köszönöm a korrekt, javításra nem szoruló, olvasmányos leírást!

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Szerzői jogok © 2010-2019  roncskutatas.com Minden jog fenntartva.