GEMEINSCHAFT IN KAMPF GEMEINSCHAFT IM TOD

Ismét szomorú kötelesség szólított minket március első hétvégéjén egy észak magyarországi kis falu melletti erdőbe.

Találkozónk volt. Találkozónk az elveszettekkel, velük, akik már majd’ hetven tavasz óta vártak ránk…

Sajnos, vagy hála Istennek, ismét két német katonát exhumálásában segítettünk, arról a területről, ahol 2011-ben már öt bajtársuknak segítettünk visszatalálni egykori harcos társaik mellé, a budaörsi temetőbe.

Tavaly ősszel Bergjager tagtársunk (István) kutatott a területen. Egy erős jelet kiásva, rommá lőtt csajka fordult ki a földből, aztán alóla gyanús csontmaradványok.

István abban a pillanatban visszatemetett mindent, értesítette Roland barátomat, akiről tudta, hogy alaposan ismeri a területet, illetve az ilyenkor esedékes procedúrát, hiszen egyszer a Pilisben is együtt dolgoztak egy hasonló ügyben.

Megkerestük a Német Hadisírgondozó Intézet munkatársát, akivel az eltelt évek alatt baráti jó viszony alakult ki, és tudomására hoztuk, hogy valószínűleg ismét hadisírt találtunk. A területen és a csajka mellett több német zubbony gomb is volt, ami alapján egyértelműen azonosítható a nemzetisége.  Az időjárás, és a nehéz terep viszonyok miatt várnunk kellett néhány napot a munkák megkezdésével. Addig is értesítettem a területvezető erdészt a kialakult helyzetről, a várható munkáról. István nagyon lelkiismeretes ember, a nyomokat ideiglenesen eltűntette, többször is ellenőrizte a helyszínt, végül a csajkát kénytelen volt kiemelni, mert a disznók elkezdték kitúrni.(A „Disznók” alatt most nem a kedves sírfosztogató illetőket értem, hanem a vadcocákat)

Az elmúlt hétvégén összeállt a csapat: A megtaláló István, Péter barátom, és a „hadisíros” kolléga. Kicsit fájó szívvel éltem meg, hogy Roland barátom (Füsti) nem tud velünk tartani külföldi munkája miatt. Ezen a területen évek óta dolgozunk együtt, rengeteg szép lelet anyag, kutatási eredmény, és egy emlékezetes exhumálás köt minket össze a barátságunk mellett, ezért érthető, hogy hiányoltuk.

A helyszín, mint már említettem, egy általunk alaposan kutatott területen, egy hegyoldalban fekszik. Valamikor itt heves harcok dúltak 45 elején, a Konrad hadművelet első napjaiban. A falu melletti patakmederben volt a ruszkik ellenállás vonala, amit a németek egy éjszaka alatt áttörtek, és innen két irányba indulva támadtak tovább. A két csapásirány közötti hegyes-dombos területen kutatunk évek óta, és mindkét hadisírt is itt találtuk, ez utóbit a hegy átellenes oldalán, de légvonalban csak néhány száz méterre. A terület erősen szabdalt, keskeny völgyek, patak medrek, mélyutak tagolják.

Az eltelt időben egyre inkább úgy vélelmezzük, hogy a helyszínen talált leletek, illetve a sírok, nem a támadás első napjaiban kerültek ide, hanem a kora tavaszi visszavonuláskor. A környékbeliek elbeszélése alapján itt nagyon szorongatták a németeket az ellentámadó oroszok. A leletek szétszórtsága és tartalma, a sírok hevenyészet volta, erős orosz támadásról, aknagránát esőről, heves légi csapásokról mesél.                                                                                                                                                              Ennek a sírnak a környékén sem voltak hosszan húzódó árkok, állás rendszerek. Egy-két kisebb állás volt mellette, elképzelhető, hogy itt védekeztek a katonák, a dombtetőn elég sok nagant hüvely került elő, sőt a sír kiásásakor is.                                               A munka viszonylag gyorsan haladt, hamar előbukkantak az első csontok, egy koponya darabjai… teljesen szétroncsolva. Innentől kezdve egyre több csont került elő, köztük német gombok, nagant hüvelyek, egy óvszeres dobozka maradvány, egy magyar újság cafatjai, és végül a lényeg: Egy német személyi azonosító cédula. Egy katonánk már nevet fog kapni, ha minden jól megy…                                                                                                                                                                                       A hadisíros szakértőnk összegzése: A sírban ketten feküdtek, két német katona. A fogazatuk alapján nem voltak idősek. Egyikük rendkívül súlyosan sérült, feltehetőleg robbanás által: A koponyája szétzúzódott, törött medence, comb, és kar csont.

A másik katona megtalált csontjain elsőre nem nagyon talált semmi komoly sérülést, de az is igaz, hogy rendkívül hiányosak voltak a maradványok. Ennek két oka lehet: Esetleg állatok, disznók túrták ki a hiányzó csontokat, de az is lehet, hogy a halálukat okozó robbanásban tűntek el a maradványok.

A két test egymásra volt dobva, teljesen kifordult helyzetben. Ez a felületes, hevenyészett munka is civilekre utal, illetve, hogy semmi nem maradt rajtuk, a ruhán és a használhatatlan csajkán kívül. A személyi azonosító teljesen ép, nem volt kettétörve, ez is azt igazolja, hogy nem voltak bajtársak a közelükben a temetéskor.

A maradványok a budaörsi temetőbe kerülnek, egy közös sírba. „Együtt a harcban, együtt a halálban…”

Az azonosító a Kassel-i központba, ahol megpróbálják beazonosítani a katonát. Amennyiben sikerül, a Vöröskereszt igyekszik megkeresni a családját.

A gödröt visszatemettük, Én jeleztem a kerületvezető erdésznek, hogy hivatalos exhumálás történt a területen, é a rekultiváció megtörtént, néhány hét, és az ébredő természet gondoskodik a teljes helyreállításról. Az erdész a bejelentést, és a munkánkat megköszönte. István és a hadisírgondozó munkatársa hazaindult, lekísértem őket és a gyászos terhet az autókhoz, ahonnan folytatják utolsó útjukat Budaörsre.

Ennyi… Ennyi.   Visszakapaszkodtam Petihez, aki a bokrok között még szöszmötölt, Én a kora délutáni napfényben levackoltam magam a frissen betemetett gödör mellé. Most volt egy szusszanásnyi idő, hogy magamban elköszönjek, és lezárjam… Csendes és talán kicsit üresebb lett minden, de valahogy teljesebb. Itt pihentek szegények, de nem tartoztak ide. Valahol várták Őket, aggódtak, reszkettek értük, reménykedtek, aztán lassan felejtettek. Talán senki nem tudta már, hogy valaha ide temettek két fiatal életet, a sors által bogozott csomó szálai minden irányban egyre távolodtak egymástól, két család valahol a távoli „Faterland”-ban, és a két katona ezen a hegyoldalon. Aztán jön egy lelkiismeretes, becsületes ember egy vinnyogó-nyekergő fémkeresővel, és teszi, amit szíve és a lelkiismerete diktál. Szeretné a csomót szétvágni, a szálakat ismét összeilleszteni, szeretné, ha ismét kiegyenesedne, és összeállna ez a majd’ hetven éves történet. Csak remélni merjük Mi mindannyian, hogy ezek a szálak valahol összefutnak majd….Ha nem itt, akkor talán valahol a végtelenben.