1945 március végére a Balatoni csata is eldőlt már a II.világháború sorsával együtt. A Balatontól északra és nyugatra mindenki menekült a Vörös hadsereg szorításából. Az utak tele voltak a visszavonuló német és magyar csapatokkal. A szovjet csapatok előretörése és térnyerése megállíthatatlan volt.

• Ezen a napon is a műút teljes szélességben és ahol lehetett mellette is özönlött a vert had a Balaton északi partján nyugat felé. Ha olyan volt az időjárás rendre megjelentek a vörös csillagos IL-2 Sturmovik csatarepülőgépek és rendet vágtak a visszavonulók soraiban fokozva az egyébként is nagy káoszt. Ezek a rácsapások komoly veszteségeket okoztak, mert az összetorlódott harci eszközök, járművek lovas kocsik nem tudtak kitérni a támadások elől.

   

Ez a repülőesemény 1945 március 23-án történt. A gép roncsainak kiemelésekor több olyan szemtanú is jelen volt, aki látta a gép lelövését és becsapódását. Abban egységes volt a vélemény, hogy Alsóörsön a vasútállomás közelében volt telepítve egy légvédelmi gépágyú, mely tűz alá vette az állomást és a környékét alacsonyan támadó repülőgépet. A gépet ért találatok miatt a Sturmovik a nádasba csapódott, a jelenlegi állomásépülettől 400méterre nyugatra a mostani partvonaltól körülbelül 50 méterre.

Feltételezhető, hogy a személyzet megsérülhetett az elhárító tűzben, ezért nem tudta elhagyni a gépet. A gép szárnyai, darabjai szétszóródtak a becsapódás környezetében. Robbanás, tűz nem keletkezett. Az esemény a háború után csak a helyiek emlékében élt 1971-ig.

Borbély Mihály az Amphora Búbár Club tagja egy beszélgetés kapcsán tudomást nem szerzett az eseményről egy helyi lakostól, aki megmutatta a becsapódás helyét is. A felfedezés innentől a gép feltárásának kezdetét is jelentette. Ennek történetéről két cikk is olvasható volt a TOP GUN, valamint az Aranysas oldalain. A roncs első feltárása 1971-ben kezdődött, de nem sikerült teljesen befejezni.

Engem Bruckner János értesített a gép maradványainak teljes kiemeléséről 2003-ban. A hivatalos engedély szerint a feltárást februárban lehetett elvégezni. A munka megkezdése előtt Alsóörs polgármesterének köszönhetően a nádas a partig le volt vágva. A -10 celsius fok alatti hőmérséklet ellenére a felszínt borító hó nem engedte úgy átfagyni a talajt, hogy az elbírja a munkagépet, ezért egy teherautóra való vasúti talpfát tettek le a kráterig. A felvonult „armada”, a Katasztrófavédelem, valamint Tűzoltóság és rendőrök a feltárás napjaiban sokszor erőn felül segítettek.

Sümegi Ivó Péter a markolóval elfoglalta helyét a kráter szélén, melynek körvonalai megmaradtak az évtizedek alatt. A segítők erőt nem kímélve rakták megfelelő helyre a talpfákat, addig a gép a tolólapjára és a markolókanálra osztotta el a súlyt, hogy ne merüljön tovább. Miután stabilan állt a munkához, belemarkolt a kanállal a kráterbe. A tényleges munka 2003.február 13-án déltájban kezdődött. Az elmúlt 32év – ha jól számolom -, feltöltötte a becsapódás helyét. A kimarkolás nyomán megindult a víz. Ivó lassan és óvatosan oldalra tette a kimart talajt. Már jókora kupac gyűlt össze az iszapos nádtorzsákból, amikor a markolásnál egy nagydarab motorburkoló páncéllemezbe akadt a kanál. Ekkor mindenki megnyugodott, hogy valóban érdemes volt belevágni!

A markoló másik helyre állt úgy, hogy a gém teljesen átérje a krátert, majd kitisztította a teljes területét. Eközben helikopter érkezett az MTV stábjával. Brukit úgy ahogy volt elvitték riportot csinálni, majd folytatódott a meló. Bruki aknakereső detektorral kutatta át a kitermelt talajt. Másnap február 14-én jégtöréssel indult a munka. A jég szintje egyben a Balaton vízállását is mutatta. A gép tovább markolta a kráter talaját. Munkája nyomán a friss iszap gőzölgő dombbá változtatta a tegnapi kupacot. Eközben a tűzoltók egy nagy elektromos búvárszivattyút készítettek elő, hogy kiszívják a vizet a kráterből, hogy „szárazon” lehessen a munkát végezni. Az áramot a szerkocsi generátora biztosította. A szivattyúnak köszönhetően pillanatok alatt csökkent a vízszint, de a rengeteg nádtorzsa eltömítette a szívónyílást. A markoló kanalára függesztett szivattyút ekkor, kiemelték a partra, ahol megtisztították. Folytatódott a vízszint csökkenése a következő dugulásig.

Minél lejjebb megy a vízszint, annál több a torzsa és gyorsabban dugul el a szűrő. Közben a detektorral átvizsgált iszapból egyre több alkatrész és roncsdarab kerül elő. Közben érdeklődő rendőrjárőr is érkezik, akit a Katasztrófavédelem parancsnoka tájékoztatott a munkálatokról. Közben Bruki egyre több leletet bányász elő a nagy sártömegből, majd amikor víz megfelelő szintre süllyedt a kráterben újra búvárruhát öltött. Ivó átállna a kráter másik oldalára, mert a kutatás iránya azt követeli, de a gép az indulást követően mélységesen elsüllyed. Az egyik nagy kerék is szinte eltűnik. Kezdődhet a nehéz munka a sáros, jeges talpfákkal. A letett talpfák segítségével a gép kiemeli saját magát a fogságból, majd a kerekek alá rakott a talpfákon elfoglalja az új állást. Ezalatt a segítők egy újabb réteget húznak Brukira, hogy megakadályozzák elfagyását. A kezeslábas halászruha már jobb komfortérzetet biztosít neki. A hatalmas gödör oldalában lévő millió nádtorzsáról, mint záporeső, úgy csorog a víz. Bruki a gép kanalába állva liftezett lefelé, majd a tömény sötét iszapos vízet detektorral átvizsgálta.

A gép tovább mélyítette a gödröt. 14 óra elmúlt, amikor egyre több és nagyobb darabja került elő a Sturmoviknak. Többek között az egyik üzemanyagtartály roncsai, a gumibelső és az azt burkoló fém nagy tekintélyes darabjai. A II. világháborúból megmaradt friss benzinszagot lehetett érezni. Groszvald Attila és Gábor Mihály lelkiismeretes munkája komoly segítséget jelentett. 15 óra után fejeződött be feltárás. 15-én féltizenegykor indítom a kamerát. Az éjszaka teljesen megtelt vízzel a kráter és befagyott, ahogy illik közel mínusz húsz fokban. A markoló feltöri a jeget, a tűzoltók szivattyúzzák a vizet. A tömlő vége a nádasba van fektetve, oda ömlik a víz és rövidesen meg is fagy. Ma reggel mintha enyhébb lenne az idő, de napközben így is mínusz tíz körül van a hőmérséklet. Bruki ezalatt felveszi a búvárruhát, annak a tetejére egy halász overallt. Groszi is öltözik. Ő csak halász overállt vesz a meleg ruházata tetejére. A nézelődők elfoglalják helyüket az előző nap felállított kordonszalag mögött. A kamerák állványon, az operatőrök sétálgatnak, hogy ne fagyjanak meg. A gép kiemeli a szivattyút, mert megint eltömődött a nádtorzsáktól. Az egyik tűzoltó letisztítja, utána folytatódik a szivattyúzás.

Közben egy hosszú alu létrát engednek le a kráterbe, hogy Bruki egyszerűbben lejusson. Amilyen mélyre csak lehet, kiszívatják a vizet a gödörből. A sajtó helyet foglal a géppel szemben a kamerák mögött és figyelik a történéseket. Bruki lement a kráterbe, ahol combmagasságig ért a víz és először a lábával, majd lapáttal tapogatózott a víz alatt. Talált is egy fém tárgyat. Bíztunk abban, hogy végre már meglesz a motor, de csak egy újabb nagy páncéllemez darab került a gyűjteménybe. Groszi vette át a létrán állva és nyújtotta fel a tűzoltóknak. Ezután folytatódott a keresés és meglett a motor. Hosszú vizsgálódás után, 13 órakor keresett egy pontot a testen, ahová ujjnyi vastag perlonkötelet (szerintem kapron) kötött, hogy megkíséreljék kimozdítani helyéről a motort. A kötél másik végét a gép kanalára kötötték és elkezdték emelni, de az erős kötél, mint a cérna úgy szakadt el.

Tovább folytatódott a motor környékének a kiásása, hogy az iszap erejét, ellenállását csökkentsék. ¾ 2 táján a gép pozíciót váltott. Néhány métert hátrébb állt, hogy a motor helyétől egy enyhébb oldalú falat ásson a gép irányába, hogy a nagy teherrel ne a merőleges falu gödör szélén kelljen manőverezni. A mai napnak ez volt a záró munkája. Mielőtt hazajöttem, bekanyarodtam a kikötőbe Alsóörsön, ahol a hősi halált halt pilótáknak szolid emlékművet emeltek a lezuhanás helyétől nem messze. Az 1971-ben feltárt emberi maradványokat a község temetőjében helyezték végső nyugalomra. Mironov hadnagy pilóta 22, Teszlenkó tizedes lövész 19 évet élt. 2003 február 16 11óra. A parton a parkolóban a Katasztrófavédelem hatalmas daruskocsija állt a partra merőlegesen a farával a kráter irányába. Megjött a Tűzoltóság szerkocsija is. A parkolótól tovább a másik irányban az út szélén szintén személykocsik. A hírlánc nyilván jól működött és sokan kíváncsiak a mai nap történéseire. Nem mindennapi feladat végére kerülhet ma pont. A területet már a parton lezárták egy kordonnal, csak a munkavégzőket és a sajtó képviselőit engedték át a rendfenntartók. A munkaterületen nagy nyüzsgés volt. A krátertől tisztes távolságra, szűz, járatlan területen egyik TV stáb távirányítós helikopterének motorját melegítették. Hasa alá egy kamera volt építve. Néhány érdeklődő tanulmányozta, fotózta, filmezte a fura szerkezetet.

A vizet már kiszívattyúzták a kráterből. Bruki az alulétrán lemászva, vállig vízben dolgozva kereste a legjobb fogást a motoron, ahová az erős kötéseket erősítse. Közben Groszi a létrán állva leadta a szivattyú szívófejét, mert a vízszint ismét emelkedett. Időközben a helikopter kamera motorja elérte üzemi hőmérsékletét és kezelője a kráter fölé reptette. Közben megérkezett Szolnokról a múzeumi delegáció Magó Károly törzsőrmester vezetésével. Bízván a sikerben az AVIA teherautó is, mely a roncsokat volt hivatott a múzeumba szállítani. A nyüzsgés fokozódott. Magó Karcsi a leleteket tanulmányozta, a katonák beszélgettek és a történéseket figyelték. Újabb és újabb eddig ismeretlen arcok jelentek meg. Az időjárás kellemes -10fok körüli volt. Ma volt a legenyhébb a négy nap közül.

Megjelent Punka György repüléstörténészünk is. Brukival beszélgetett a gép mellett, aki időközben befejezte munkáját a motor megkötésével és feljött a kráterből. A víz szivattyúzása is befejeződött. Amit lehetett elpakoltak az útból. A tévések kihasználva a szünetet, interjúkat készítettek – végezték a dolgukat. A tűzoltók egy kupacban várták a következő feladatot. 11óra 52perc. A kráter vízében az úszó nádtorzsák közt kiáll egy tengely a végén egy fogaskerékkel. A kötelek a helyükre kerültek. Bruki végez odalent, kijönnek a kráterből és kihúzzák a létrát is, majd indul a markoló motorja és a hatalmas sárkupac kiválik a kráter aljából. 12óra 40 perckor már méltóságteljesen függött a köteleken a Sturmovik motorja. A másfél tonnás szerkezet vízszintesen állt és bírta a lengéseket, amit a manőverezés okozott. A gép mellett közvetlen a kitermelt talaj volt, azon nem tudta átemelni a terhet, mert a hatósugár sem és a kar elmozdulási szöge sem tette lehetővé. Nem volt más választás, az iszaphegy oldalába kellett beleültetni a terhet. A motort rákötötték a csörlőre és elkezdték biztonságos helyre vontatni. Ivó a géppel emelve átsegítette a kritikus szakaszon a motort, majd leakaszották a markolóról. A csörlő újból elkezdte húzni a part felé a nagy, sáros motort, mely mint hatalmas eke szántotta fel a fagyott nádast. Mellette a sok érdeklődő, tűzoltók, operatőrök, civilek figyelték a nem mindennapi műveletet és látványt. Kamerámat állványon bekapcsolva hagyva én is mentem fotózni a ritka jelenetet. A parttól úgy húsz méterre megállt a vontatás.

A szünetet a sajtó interjúk készítésére használta fel. Közben mindenki megelégedésére a tűzoltók nagynyomású vízsugárral leverették, lemosták a motort. Előtűnt a csoda. A motorblokk teljesen egyben volt és együtt volt az áttételházzal, valamint a légcsavaraggyal. A tekintélyes méretű „V” motor egyik hengersorának vezérmű deklije teljesen eltűnt, a másiké félig. Jól lehetett tanulmányozni a dupla vezérműtengelyt, melyből az egyik kifelé görbült, végén a fogaskerékkel. A motor úgy nézett ki korrózió szempontjából, mintha tegnap csapódott volna a nádasba. Az esemény zárásaként Horák Attila a Katasztrófavédelem őrnagya, aki levezényelte a feltárást, összegezte az elmúlt napok történéseit és a hátralévő feladatokat. A rövid sajtótájékoztató végeztével elköszönt. Itt készültek a csoportképek is a munkában résztvevőkről. Az esemény zárásaként az óriásdaru a szolnoki AVIA teherkocsira emelte a Sturmovik motorját, melynek ezzel zárult balatoni pályafutása. A többi feltárt darabbal együtt a Szolnoki repülőmúzeum gyűjteményébe került.

2003. 2.16. 14óra 13perc                                                           

                                                                  Kőröshegy 2013. január 20.         Kiss Zoltán