Takács Pál harctéri naplójából:

/1916/ XII.24.:
Tehát eljött a karácsony előtti nap is. Undok, lucskos idő, aminő csak itt lehet. Életem legszomorúbb karácsonya. Én istenem, milyen is volt tavaly! Igaz, kevés volt és mint az őrült mentem vissza, de napig boldog, nagyon boldog voltam. Mit tennék, mit adnék, hogyha ma este váratlanul betoppanhatnék. Talán egyik karomat is lehagynám vágni /minek is kettő, hisz most a koldus is boldog/. És még feleségem azt kérdezi egyik lapján, hogy hát én szeretnék-e hazamenni karácsonyra!?
Ha rossz viszonyban lennénk, azt hinném, hogy gúny, ha feltételezném, hogy van kedve hozzá, azt, hogy rossz tréfa, de így igazán nem tudom, hogy mit gondoljak.
Karácsony este hát nagyjából leírom.
Bár semmi kedvem nem volt, mert egyedül vágytam lenni – de kötelező volt a közös vacsorán megjelenni / bár enni sem vágytam ez estén/. A vacsora egy repülőgép hangárban lett rendezve. Kaptunk egy kis vekniforma, félbarna lisztből sütött ”kalácsot”, volt benne mazsola is. Fejenként 2 almát és hat szem diót /eltettem emlékül a diót/. Ez volt az ajándék. Volt karácsonyfa is, volt rajta selyempapírba burkolt fadarabkák, hogy üres ne legyen és Magyar cigaretta. Nekem is jutott egy, eltettem. Vacsora előtt igen sok és igen rumos tea, ihatott, ki mennyit akart. Én ezen az estén kb. 3 ltr-t ittam meg.
Vacsorára igen nagy és szép szelet faggyúban sült lópecsenye, zwieback morzsával panírozva, hozzá krumplisaláta, bőven volt közte hagyma és ecet is. Utána rengeteg igen jó tea és 400 ltr. bor. / El is tűnt a bor mind, pedig én sem kóstoltam meg./ Tizenegy órakor a szolgálatvezetőnek oly hatalmas kedve kerekedett, hogy lóvurstot szolgáltatott fel egy deszkán. A pecsenyére visszatérve, szegény déd-, ükk-, ónagypapa lóbácsi igen szép kort érhetett el, mert hiába sült marhafaggyúban és volt behintve zwieback morzsával, de se bicska, se fog nem fogta. És jó, hogy ilyen királyi vacsorát kaptunk, persze előbb meg kellett bőtölni, mert délben hústalan nap volt. Megvártam a fényképezést és kereket oldottam. Irodámban a nálam lévő fényképeket kiraktam íróasztalomra., sorba nézegettem és bevallom, sorbacsókolgattam őket, ez volt az én igazi karácsonyestém, 1916. évében az úrnak.
Az ágyúk csak elvétve szóltak, talán az ünnep kedvéért, talán szokásból. Minek próbáljam leírni, hogy mit éreztem ez estén! Elég, nagyon elég volt, csoda, hogy kibírtam. Nagyon szerény vagyok, csak 5 percig nézhettem volna, anélkül, hogy szóltam volna vagy láttak volna enyémiek…..

Karácsony első napját tétlenül, emberevő kedvben, rém idegesen töltöttem. Förtelmes eső, pocsolya, délután átláthatatlan köd. Mehettem volna Triesztbe, Opcina, Prosecco, Contovello, vagy bárhova, de egy lépést se mentem, részben mert nem volt kedvem embert sem látni, másrészt takarékoskodni akarok, hogy ha szabadságra mehetnék, egy kis pénzt vihessek haza. A szívbajom ezekben a napokban meghatszorosodott.

Ebédre 11 óra helyett ¼ 3-kor a tegnapi vacsora ismétlése, csak most egy kis leves is volt tüdő- és lépből. Estefelé tea és a rendes kávé. Este – márhogy a gondolatom másfelé terelődjön, a század szabójával kettesben /igen kiállhatatlan buta ember/ kártyáztam és bár mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy kártyázom, mégis nyertem 20 krajcárt.
Még elfeledkeztem feljegyezni, hogy karácsony estéjén igen sokat csuklottam, ami egy cseppet sem bosszantott, mert azt következtettem, hogy emlegetnek. Na hiszen, jól nézek ki, ha csak karácsonykor jutok már eszükbe /?/.
/1916/ XII.26.: Ma már nagyon sok dolgom volt, de csak muszájból a legszükségesebbeket végeztem el / Ez is elég volt azért./
Délre már megjött a rendes babfőzelék / bár elfogyna már/, amit az utóbbi időkben csak ötször ebédelünk hetenként.
Délután ruhavizit volt, ami komiszabb a köznapi dolognál. Ronda, pocsék idő, repülni nem lehet, ágyú két nap óta nagyon keveset szól, csak tegnap korán reggel dörögtek erősen.
Még szomorúbbá tett, hogy Ünnepekre levelet sem kaptam, csak Ladányi mérnöktől egy lapot. Az én tisztem is elvan helyezve az ezredjéhez, na jó, nincs okom sajnálni, bár még nem tudom ki fog helyette jönni.
A békehírek iszonyúan izgatnak bennünket, ugyan lesz-e valami belőle? Hát én félek, hogy nem lesz.

Szia Kispajtás!
Nagyon szép, és nem túl gyakori darab, gratulálok!
Üdv.
Rush.