Hadisír feltárás Vértestolnán.
Több éves történet végére került pont az elmúlt hét során. A Német Hadisírgondozó Népi Szövetség munkatársai végre elkezdhették a Vértestolnai temetőben feltárni azokat a német katonákat, akik meglehetősen méltatlan körülmények között, jeltelen sírokban nyugodtak.
Évekkel ezelőtt Somogyi Gábor barátommal kezdtük el a kutatást Vértestolna körül. Gábor, és a akkori Wiking Kutatócsoport tagjai már régóta vizsgálták a környék ll. világháborús történetét.
1945 elején a német csapatok Agostyán felöl véres harcok árán átverekedték magukat a Vértes hegység útjain, ennek számtalan emlékét találtuk az erdőben, főleg az utak mentén. A harcok tetőpontja az Agostyáni átjáróban volt, ahol az oroszok keményen ellenálltak. Egy páncélgránátos alakulat megkerülte a páncéltörő állást, és hamarosan szétzilálták az orosz védelmet.
Innentől kezdve egy lejtős úton lezúdultak a Gorba tetőről a támadó alakulatok, és közeledtek Vértestolna felé. A falu melletti útelágazásnál 75mm-es orosz ágyú, és rejtőzködő harckocsi várta őket… Egy német páncélost megsemmisítettek, viszont innentől kezdve már Ők is prédává váltak, hiszen a támadók is tudomást szereztek jelenlétükről, és egy másik német tank leszámolt velük.
A szétlőtt orosz tank, és a reteszállás maradványait megtaláltuk az út menti bozótosban. Felismerhetetlen fém alkatrészek, szétfolyt alumínium az úttól néhány méterre…
Nagyvonalakban ennyi a hivatalos feljegyzett története a falu körüli harcoknak néhány mondatba sűrítve. Viszont a mögötte rejlő emberi sorsokról valószínűleg köteteket lehetne írni. Tucatnyi, sok száznyi, sok ezernyi, emberi sors és tragédia, amelyek részletei beleivódtak a behavazott januári táj sötétjébe. A fegyverek dörgése immár 67 éve nem verődik vissza a környező hegyekről, és a háború istenének lába már nem járja a halál táncát a repesz szaggatta fák között.
Ellenben itt hagyta néhány hűséges és néma szolgáját, akik a Vértestolnai temető agyagtakarójába dermedve várták, hogy ismét szólhassanak a naphoz: Itt vagyunk…
A temetőben magyar és német sírok is vannak, megjelölve, gondozva, rajtuk gyakran friss virággal bizonyítva a helybeliek jó szándékú gondoskodását. Ellenben a helyiek többet is tudnak…
Néhány évvel ezelőtt a temetőben munkagéppel dolgoztak, amikor a föld alól csontok fordultak ki, német katonák csontjai, akik a ravatalozó épület felé vezető járda alá voltak elhantolva. Akkor visszatemették az alkalmi sírt, és egyenlőre megállt a történet, amíg egy napon Soma barátommal megtaláltuk a falu egy idős lakóját, aki elmondta nekünk a dolgot. Haladéktalanul felvettük a kapcsolatot a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség hazai megbízottjával, akivel évek óta jó és baráti kapcsolatot ápolunk. Néhány napon belül terepszemlét tartottunk a temetőben, a helyi önkormányzat munkatársaival, akik maximálisan segítőkészek voltak.
Ezek után kissé lelassultak az események, közben folyt a háttér munka, és újabb információk kerültek napvilágra. Kiderült, hogy a faluban egy idős hölgy kezébe nyomtak a németek egy papírlapot a visszavonulásukkor, tételesen felsorolva az itt elhantolt bajtársik nevét, rangfokozatát. A hölgy Gábornak megmutatta a féltve őrzött lapot, amelyen hatvanhárom név volt felsorolva.
Végre elhárult minden akadály és elkezdődhetett a munka. Közben az is kiderült, hogy ez a lista a német munkatársaknak is megvan, ez alapján bízni lehetett benne, hogy a testek egy része legalább azonosítható lesz. Egyébként sajnos a felsorolás nem pontos, sok név pontatlanul van feltüntetve.
Sajnos kicsit nagy volt a nyüzsgés és az érdeklődés a feltárás során, ezért el kellett szeparálni a munkaterületet az érdeklődőktől, mert bármilyen jó szándékból is, de kicsit lassították a munkát.
A ravatalozó felé vezető út alól eddig húsz holttest került elő. Ebből négy katonán részlegesen rajta hagyták a felszerelést, Őket eléggé összevissza hantolták el. Ennek az az oka, hogy már másodszor temették őket el, mert az első temetés után néhány nappal a túlságosan fagyott földbe ásott sekély sírból elkezdték a disznók kitúrni a maradványokat. Ezért a bajtársaik kihantolták, majd ide temették őket mélyebben. A többi katona maradványai szabályos rendben egymás mellé vannak temetve. Sajnos csak néhány katonának maradt meg az azonosító cetlije használható állapotban, viszont volt, aki mellé úgynevezett „sírüveget” helyeztek benne leírva a katona adatait. Az exhumálás során nagyon gondosan, aprólékosan kell dolgozni, szinte régészeti módszerekkel. Figyelmesen vizsgálják, mérik a csontokat, keresik a sérüléseket. Minden momentum segít egy-egy katona esetleges beazonosíthatóságában, de valószínű, hogy így is lesznek olyan maradványok amelyek nem lesznek egyértelműen nevesítve. Jelenleg a munka kezdetén tartanak, remélhetőleg mind a hatvanhárom katona előkerül.
Sokan úgy gondolják, hogy a személyi azonosító cédula megléte minden esetben egyértelművé teszi a személy beazonosítását. Sajnos ez a gyakorlatban nem mindig van így. A háború során sok esetben a németországi adatok, kartonok is eltűnhettek, megsemmisülhettek, tehát néha nagyon nehéz dolga van a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség munkatársainak, akik lelkiismeretes munkával mindent megtesznek, hogy egy-egy család információt kaphasson eltűnt hozzátartozóiról. A sikeresen beazonosított katonák családját a vöröskereszt munkatársai próbálják megtalálni, és értesíteni.
A temetőben folytatják a munkát, a sírok mélyen őrzik titkaikat, de lassan feltárulnak, és választ adnak a kérdésekre. Előlépnek az eltűntek, a némák, az elhagyottak, Ők, akik otthonoktól távol idegen földben nyugodtak.
Talán megnyugvást talál a nyughatatlan, és békét a békétlen: Nem vagytok elfeledve, a falu őrizte az emléketeket, kerestünk benneteket, és most megtaláltunk. Lesznek akik hazamennek Németországba, de akik nem, azok is örök békét találnak bajtársaik mellett, a budaörsi temető zöldellő hantjai alatt.