Akkor ne beszéljünk a vakvilágba: érdekel, melyik múzeum adott el és mit. Jöhet privátban. Szeretnék végre egy ilyen cikket írni. Ezer éve hajtok egy ilyen témát, de amikor konkrétumokra kerül a sor, mindenki elpárolog, s hirtelen nem tud semmit.

Nem Neked címeztem, Naftalin, félre ne érts, csak már nagyon izgat a téma.

Hogyne :)

Semennyit. Egyetlen múzeum sem ad el, legfeljebb cserél, ha van fölös példánya.

Ezt elég szigorúan szabályozzák, ha jól emlékszem, nyolc példány fölött lehet(ne) ilyesmiről szó. A csere ugyancsak bonyolult, ezerféle jóváhagyás kell hozzá.

Én a HIM-re gondoltam.

A távmérőre nagy komolyan azt mondtuk, 2,5 milliárd kézpénzben, s már vihető is. Emberünk nézett pár másodpercig, aztán szó nélkül elment.

De néha elsütjük a bevásárlós dumát is: a T*****ban a hátsó polcok között leltük, akciós volt, egy ezresért adták, ott tessék próbálkozni. :)

De mondom, ez már csak a vége felé hangzik el, amikor a hetvenedik „érdeklődő” jön oda hozzánk. Az elején türelmesek és kultúráltak vagyunk.

Nem kell csodálkozni, itt is gyakori kérdés a "mi ez?" mellett a "ritka?" s a "vajon mennyit érhet?"....

És mennyit kértek érte?

Sziasztok!

Vidéken még jobb a helyzet, mint a fővárosban.

Mi is rendre belefutunk, hogy valaki ráteszi a kezét az egyik rádiónkra, és közli: akkor ő ezt most megveszi. Így, kijelentő módban.

Vissza szoktunk kérdezni: látja valahol a Bazár föliratot? Nem? Akkor amarra lehet tovább menni...

Volt, aki a nagy távmérőt akarta helyben elboltolni. :) Sok a bolond ember.

Non plus ultra: a minap a HIM-ben láttam egy levelet, amelynek írója arról érdeklődött, hogy a kisfia által kiszemelt német akármit mennyiért lehetne megvásárolni?

Próbálnád meg itt, Kőbányán! Még téged is ellopnának! : (

Mi rendszeresen állítunk ki. Nagyobb tömegrendezvényeken (falunap, stb.) ahol változatos rendű-rangú látogatók alkotják a közönséget.
A tárgyak (kivéve a plecsniket) kézbe vehetőek, fel is lehet próbálni a sisakokat, ha valakinek úgy tetszik, s szépen kéri.
Soha, még egy töltényhüvely sem tűnt el.
Azért vagyunk ott, hogy vigyázzunk a tárgyakra.

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy egy ilyen sisakban nem lehet motorozni. Ugyanis az ECE szabványnak nem felel meg. Tehát a rendőr büntethet, a másik dolog hogy ha elnyal a pali szétmegy a feje.

Igazad van easternwarfront.
Amit írtál azzal teljesen egyetértek.
Nekem is van egy sztorim, egy kiállításról.
Izgága ember bóklászik az egyik rendezvényen.
Rátenyerel az egyik sisakomra, ami ráadásul egy bábufejen van, ami emiatt majdnem lebillen, majd felkapja, és majdnem felpróbálja. Alig bírom kivenni a kezéből.
Ekkor már a gutaütés kerülget.
Ezek után megkérdezi, hogy eladó-e, mert már régóta keres ilyen sisakot.
Megkérdezem tőle, hogy ugyan minek kellene neki ilyen sisak.
Mire ő teljesen magától értetődően azt válaszolja, hogy motorozáshoz, csak előtte lefestené feketére.
Na, ekkor már tudtam, ha feltesz még egy kérdést, biztosan agyvérzést kapok.
Szerencsére jött egy ismerőse, és elballagtak. Gondolom nem oda, ahova én küldtem (nagyon halkan). :)
Nálunk tényleg nincsen kultúrája ennek. Meg sok más dolognak sem.
Sajnos.

Nagyon szép volt, én is ilyenképp gondolok a tárgyaimra.

Ez így igaz. Pontosan ezt érzem én is.

A kérdés persze az, hogy mit nevezünk "nagyközönségnek"?! Átlagembert untatnak a specifikus gyűjtemények és az is érthető, hogy nem szívesen mutogatja különleges vagy értékesebb tárgyait valaki szélesebb körben. Mindig a frász jött rám amikor vendégeskedő jópofák gondolkodás nélkül kézbekaptak tárgyakat majd kapargatni, kocogtatni vagy felpróbálgatni kezdték azokat.
Nálunk egyszerűen nincs kultúrája a rendszeres, építő jellegű "mutasd meg, állítds ki, vitassuk meg" jellegű börzéknek, találkozóknak. Arról nem is szólva, hogy sajnos manapság senki nem érezheti biztonságban a gyűjteményét, különösen nem egy nyilvános, zsúfolt bemutatón.
A felhalmozótól vagy dealertől a gyűjtőt az különbözteti meg, hogy a tárgyak lelkét szereti. Látszólag értéktelen vagy rossz állapotú tárgyak is fontosak egy igazi gyűjtőnek mert nem a pénzt látja benne hanem valami apróságot, valami különlegest. A tárgyak mesélnek...Régmúlt időkről, eseményekről, egyszervolt emberekről, időről, mulandóságról, szenvedélyről, bátorságról és halálról.
Sokszor ülök egy-egy tárggyal és merengek rajta. Nézem, forgatom és hallgatom a történetét. Töprengek egy pattintott kőeszközön, gyönyörködöm egy bronzkori edényben, rácsodálkozok egy középkori gyűrűre, végigsimítok egy sisakot. Istenem, az emberiség történelme vesz körbe!! Ezer évekkel születésem előtt már létezett ez a tárgy, fontos volt valakinek és talán halálom után ezer évvel is látni fogja majd valaki.
Egy tárgyat sem birtokolhatunk az idők végezetéig, csupán megőrizzük egy röpke pillanatra...

Szervusz!

Valóban, tolerálni kell, ezért nem mélyedek el jobban ebben a témában. :)
Ez a magánvéleményem, semmi több. Csak a szót szaporítom vele. :)
Hála az égnek a „saját” fölhalmozóinkkal is jóban vagyok, tudják a véleményem, olykor kikacagjuk egymást - de ennyi. :)

Igazad van Rádiós kolléga!
Én is így gondolkozom.
Viszont tolerálni kell mások nézeteit, hogy ők is elfogadják a mi nézeteinket.
Én is sokat "filóztam", mi legyen majd a gyűjteményemmel.
Szerintem oda fogom adni egy múzeumnak. Vagy "B" verzió, eladogatom és az onnan befolyó összegekből egészítem ki a majdani nyugdíjamat! :)
Ha megélem azt a kort. Mert egyszer már voltam nyugdíjas, sajnos.
Áttétes rákos beteg voltam, és most már tudom, az igazi értékeket nem lehet anyagi javakkal pótolni, helyettesíteni.
Visszatérve, a gyűjtésre: - Jó volna valahol egyszer összejönni a sisakmániásoknak, és megnézegetni egymás féltett kincseit! :)
Egy egész napos nagy sisakbörze lenne az igazi!
Előadókkal, meghívott vendégekkel, programokkal....
Addig viszont marad az internet, és az ehhez hasonló képek "megnézegetése".

Akkor mit ér az egész? A szó klasszkus értelmében mitől gyűjtemény ez? A tulajdonos (szigorúan csak) az én szememben egy szimpla felhalmozó.
Nem azért írtam, hogy nekiálljunk rajta vitázni, inkább gondolatébresztés végett.

Gondolom ezt a mondatot már más is olvasta:
"Több mint 100 sisakom van, jelentősebb a magyar gyűjtemény, nemzetközileg publikált német camo sisakjaim vannak, gyári állapotú wehrmacht sisak, villámosok.. "
Nevet és oldalt nem fogok írni, nem lenne korrekt. Lehetőleg más se tegye!
Viszont elgondolkodtató, hogy ebben a pici országban is mi minden lehet, amit a nagyközönség nem is láthat! Sajnos! :(

Lenyűgöző kollekció gratula a tulajnak. Esetleg erről a képről van nagyobb méretben? a sisakok színei miatt érdekelne előre is köszönöm.

Easternfront hiányzik is nagyon az oldalra, kár hogy elment!

Üdv.

Ott azért is kezdődhetett korábban az ipar mert nem volt bolsevizmus ami egyszerűen ideológiai okokból lehetetlenné tette a gyűjtést.Bár hallotam hogy a sisakokat már a 60-as évektől elkezdték összeszedni amikor falun majdnem minden háznál volt.

Ugyanakkor igaznak találom azt is hogy az igazán profi magyar gyűjtök nincsenek se ide se hasonló oldalra beregelve.Inkább csendben figyelik az alakulást meg néha hozzá járulnak egy két szakirodalomhoz.

Egyetértek abban, hogy egy nyugati országban sokkal közvetlenebbek egymással a gyűjtök mint itt.Jobban összejárnak, nem irigykednek a máséra, nem jelentgetik fel egymást (ilyen is volt már itt), stb... Sokszor már az olyan emberek is riválisnak SŐT ellenségnek tekintik azt akit csak érdekel a téma, mert egyből bekóstolják szívatós kérdésekkel meg leszólják ha olyan cucca van ami már neki megvan, mármint a leszólónak.

Ez már tényleg más dimenzió ami a képen van.Itthon csak múzeumban látsz valami hasonlót, de az sem teljesen ez.Lehetlen itthon külön olyanra specializálódni mint. pl. csak HEER, Luftwaffe, Kriegsmarine, Waffen-SS. Az utóbbi háromból pl. itthon alig lehet találni árut és ami van az is szinte egy átlag gyűjtőnek megfizethetetlen.

Az olasz gyűjtő valószínűleg egy helyen vásárol a franciával, vagy van egy közös zubbonyuk:)

Túl sok értelme nincs összehasonlítgatni a két közeget. Teljesen más koordinátarandszerben mozog egy nyugati gyűjtőóriás és mondjuk egy magyar militária rajongó. Átjárás sem igen van a két szint között, az egyetlen közös pont legfeljebb a hobbi témája. Mindkét társadalom zárt de ők sokkal közvetlenebbek egymás közt. Természetes, hogy hiúsági kérdést csinálnak egy-egy tárgy birtoklásából és gyakran kérkednek a gyűjteményükkel de nyilvánvalóan soha nem jönnének lázba olyasmitől mint itt.
Nyilván más ingerek érnek egy magyar gyűjtőt aki gyakran átlagbérből tengődve de áldoz a hobbijára vagy fáradságot nem ismerve keresgél a terepen és más élményekben van része annak a jómódú amerikai gyűjtőnek aki mondjuk az SOS börzén vásárolgat, sörözik, nevetgél a többiekkel olyan asztalok felett amin alsóhangon is komolyabb cuccok vannak mint egész Közép-Európában együttvéve.

Ki engedte meg, hogy felrakd a gyűjteményem?
:)

Nem látom be mi a baj ezzel.

Ha felkerül a 100. rozsdás sisak az a baj,ha felkerül 100 szép sisak akkor meg az a baj.
Ha "gyűlyteményem egy része" akkor az a baj,ha a teljes gyűlytemény akkor meg az a baj.
-Hadssss

Szándékosan külön írva: a gyűjtéshez szerintem nem KIZÁRÓLAG (rengeteg) pénz – sokkal inkább szerencse szükségeltetik.

S ez nem azért van így, mert egy kövér szerkesztő állítja, hanem mert az élet ezt mutatja, tanítja.

Szervusztok!

Amit leírok, az szigorúan a magánvéleményem.

A gyűjtőt a felhalmozótól a „célúság” választja el. Értem alatta, hogy kollekcióját közcélúnak vagy öncélúnak tartja. Ha csak a haverok láthatják a „tutit” - nekem az nem gyűjtő. Ha csak egy szűk kör ismerheti meg az eredményeimet, az általam kitúrt adatokat, tényeket, információkat - akkor az annyit ér, mint egy ütet tapló.

A sisakok tulajdonosáról, mint emberről semmit nem tudok. Nem ismerem sem az előéletét, sem azt, mennyire segítőkész vagy elzárkózó, s az is homályban van előttem, hogy az ilyen és ehhez hasonló fotókat jó vagy rossz értelemben vett önreklámra használja föl.

Ismerek idehaza „komoly” embert - aki bár gyűjtőnek tartja magát, de csak egy szánni való fölhalmozó - s jártam már olyannál is, akit itt kikacagnának a kollekciójával együtt, ám hihetetlen lelkesedés, tűz, tennivágyás és segítőkészség lobog benne, s ezt nem csak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítja.

Nem a mennyiség dönt, hanem a szellemiség. Nem én vagyok a tárgyakért hanem azok értem.

A gyűjtés „másik dimenziója” nem a tárgyak számosságában rejlik, hanem a magáncélon túllépve a közösségért (nemzetért) végzett munkában. Amit fényképen vagy a havernál csak én látok, egy raklap holt akármi - ám ha van története, és azt sokan megismerhetik az egyén által - na akkor lesz a szememben igazán gyűjtő a gyűjtő.

73!

Miklós

Biztos, hogy nem érez. Szombaton találtam egy orosz gárdajelvényt. Szép állapotú, zománc is rendben van, nagyon örültem neki, de pénzt nem adnék érte...
:)

Igazából én csak lomokat lelek. Viszont ha összeadnám az eddigiek "piaci értékét" akkor lehet, hogy nem is lenne rossz a végösszeg. Persze az ember folyton elégedetlen. Pont ezért savanyú a szőlő, hiszen a vaterán is jön mindig egy "pénzeszsák" aki rálicitál az emberre. És itt nem nagy összegekről van szó. Ellenben biztosan megvan a maga "nyűgje" a pénzes gyűjtőknek is.
Én szeretem a hobbim. Nem tudom, hogy mennyivel lenne jobb vagy szórakoztatóbb ha kolbászból lenne a kerítés. Lehet pár dimenzióval "följebb" is meglennének a problémák.
Az viszont igaz, hogy amit az ember maga ás, az bizony nagyon kedves neki. Ilyet valóban nem érezhet egy pénzes gyűjtő de lehet nem is hiányzik neki.