SZÉL VISZI MESSZE A FELLEGEKET
AKIRŐL SZÓL A TÖRTÉNET: Simonfi László – Kibédről (románul Chibed, Marosszék, Románia) 90 éves. Besorozva a Honvédségbe még 1942-ben, de szolgálatra csupán 1944 szeptemberében vitték el. Valamilyen Honvédségi stratégia alapján a hadseregi alakulatok (szakasz, század, ezred stb), figyelembe vette a közösséghez kapcsolodó adottságokat. Talán ezért is, László bácsi a háború végéig, majd az orosz fogságban is nagyjából együtt maradt a besorozott kibédiekkel, esetleg a felső Küküllő falvakból berukkoltakkal.
AKI AZ ADATOK ÖSSZEÁLLÍTÁSÁT VÁLALTA: Nevem Cserei Gábor, szeretném megörökíteni László bácsi honvéd, hunyadista szolgálatát. Laci bácsi emlékeinek kiegészítése érdekében kérem segítségüket (emlékezésüket):
Az ADATOK: 1944. szept. 11 besorozás majd elindulás Vásárhely – Teke – Szeretfalva – Dézs – Zsibo majd folytatva gyalog Szegedig. Szegedtől Pápáig vonattal. Pápáról a Veszprém megyei Dég-re ahol az uradalmi földeken répát szedtek. Az 1944. okt 15-i Horthy fegyverletételi rádióbeszéd után Lepsénybe (vagy Enyingen) vitték felesketni Szálasira. Beosztottak a 11/2 hadiosztaghoz (?), majd elvitték Kaposvárra (de végül Bőszénfán kötöttek ki) kiképzésre. Bőszéinfáról Zalaegerszegre (Honvédkaszárnya) majd Zalabéren berukkolták a Waffen SS ˝Hunyadi˝ Hadosztályba. 1944. nov. 8 Mint Hunyadisták a Zalaegerszegi állomáson arra a vontra ülnek melyet november 11-én Szentgotthárd környékén két (vörös orrú) vadászgép megbombázott. Erről kaptam net-adatot megegyeztetve Laci bácsi leírását. Miután a szerelvény újra beindult elértek Neuhammerbe, 1944. karácsony körül (két katonának adtak egy kenyeret, az ünnepre kaptak egy veder sört is), kb. 1945. Január 1-ig Neuhammerbe voltak. Onnan, Zagan, Glogow-n keresztül haladó vonattal Sieradz-ba vitték. Ott több kiképzőt kaptak, de a kibédiek százada a gránátokkal kapcsolatos kiképzésben részesült. 1944. január 18 Nagyjából harckészen (felszerelve stb) a zászlóalj Sieradz- bók elindították (gyalog) a Neuhammer felé vezető úton. Laci bácsi hírvivő volt tehát több, századbeliek kik ott voltak emlékezhetnek rá [20 év körüli szőkés (˝árián˝ ) - 185 cm ]. Emlékszik Fekete László századosra meg Bura őrmesterre (??). Angol nyelvű net-adat alapján lehetséges, hogy 1945. január 20.-a körül egy ˝Hungáriai˝ Waffen-Hauptsturmführer tőle kölcsönzött egy lovat. Laci bácsi emlékei attól a ponttól, hogy gyalog visszaértek Neuhammer közelében, és hogy addig is már vettek részt kisebb-nagyobb fegyveres összetűzésekben, nem elég pontos. Tehát, 1945. január vége felé az alakulatuk Neuhammer közelében volt és akkor a századuk kettészakadt, mert az egyik felét Neuhammer védelmére tartották vissza, a másikat az Elba védelmi vonalak felé vezényeltek. Mielőtt újra front felé mentek új fegyvereket osztottak ki, de bizonyos kézi fegyverek csövei ˝feketék˝ voltak (néhány lövés után alig használhatókká váltak)
KIEGÉSZÍTÉSRE SZORULÓ PERIÓDUS: 1945. február elején a század eljuthatott Riesa-ig ahonnan (talán mielőtt fronthoz értek volna) visszautalták az Odera felé. A Spree kanális melletti Müllros meg Mixdorf helységekről (tó mellett), és körülötti kemény harcokról vannak emlékei. 1945. március 15. én részt vett a Drezdai színháznál megtartott Magyar nemzeti ünnepi előadásnál (?) 1945. április 29. én esik szovjet hadifogságba valahol Berlin körül.
Köszönettel bármilyen útbaigazításért.
Kosaras Péter Ákos: Magyarok a Waffen SS kötelékében. Ennek a könyvnek az elolvasása után bizonyára közelebb jutnál a történésekhez. Tervezem újra olvasni, ha felfedezek valami ide illő részletet, jelzem.
Dani : olvasgasd inkább ezt :
http://mek.niif.hu/05000/05002/html/index.htm#d1e13720
Üdv :
AchtungPanzer
No látod, ebben egyetértünk.
Hát Kurt Rieder alias géczi zotya is megérne egy misét.Van tőle pár könyvem, elég ponyvaszerűek.
Csak annyi oka van, hogy rettenetesen elfogult, pontatlan, és sokszor teljesen hamis dolgokat állít. Ráadásul fütyül a szakmai lektorok tanácsaira. (Eleinte még ilyen próbálkozás is volt, most már az sincsen..)
Kár vele foglalkozni.
Rendben,de én ezt eddig nem tudtam.
Egyébként azért ne hivatkozzunk rá , mert nem igazán állít valós dolgokat , vagy más oka is van ?
Sokszor leírtuk már:
Földi Pálra ne hivatkozzon senki, és ne is olvassa! Kidobott pénz, idő!
25.SS "Hunyadi" gránátos hadosztály :
1944.október 23-án rendelték el felállítását . Röviddel ezután indult meg a hadosztály toborzása a szovjetektől még meg nem szállt országrészen (Dunántúl) . Várakozáson felülinek volt mondható a jelentkezések száma . Főleg a csapataiktól elszakadt honvédek és fiatal diákok , egyetemisták jelentkeztek nagyobb számban .
Az alakulat parancsnoka Grassy József altábornagy lett , aki az Újvidéki szolgálata idején kemény hírnévre tett szert , és akit a tetteiért felelősségre akart vonni a kormányzói testület,de ez elől Németországba menekült .
Amint a kívánt létszám már adott volt , felszerelés nélküli embereket Németországba irányították , kiképzés ,és felszerelés céljából .
Bécs felé menet a vagonokat , melyek a katonákat szállította amerikai légi támadás érte .
Ennek következtében máris 800 halottat,és 650 súlyos sérültet számlált a hadosztály .
A többség azonban elérte a Berlin , és Breslau közötti neuhammer-i kiképzőtábort .
Azonban a túljelentkezés gondot okozott : Mivel a bejelentett 13 500 fő helyett 20 567 fő érkezett 1944.december 10-én a kiképzőtáborba ,ezért kényszermegoldásként a tiszteknek pl.: 1 ágyba 2 embert kellett fektetniük , a kevéske élelmiszeradagot is felezniük kellet,ugyanez volt a helyzet az egyenruháknál és a fegyvereknél .
A problémát úgy oldották meg , hogy létrehoztak egy másik magyar SS hadosztályt , 26.SS Hungária gránátos hadosztály néven ,melynek parancsnoka Pisky Zoltán ezredes lett .
A "Hunyadisták" felszerelése csak lassú ütemben folytatódott , 25-30% ért el , ráadásul nehézfegyverzettel , és páncélosokkal nem rendelkeztek . A Hungária hadosztállyal ellentétben (amit Lengyelországba küldtek) maradt a kiképző táborában . Majd a Hunyadi egyes , felfegyverzett részeit már kivonták , és a fronton bevetették . Ezek az alakulatok soha nem tértek vissza az anyaalakulathoz.
Forrás : Földi Pál - Különleges alakulatok a magyar hadszervezetben
Üdv : Dani