Hely
Kedves Kollégák!
Néhány évvel ezelőtt egy történelmi kalandtúrával egybekötött hadijátékon vettem részt, (utóbbin nézőként, gyerekekkel) Zámolyban és környékén. A magtártól indultunk és egy Weimper Zoltán nevű fiatalember vezetett végig bennünket az egykori harcok néhány színterén.
E túra során elhangzott, hogy az egész egykori harcmező kutatási védelem alatt áll, ott ásni, keresőzni szigorúan tilos.
Kérdésem, hogy Ti tudtok-e valami konkrétabbat?
Tényleg tilos? Ki tiltotta meg? Önkormányzat? Más?
A kérdés azért érdekes, mert a séta indulására várva szóba elegyedtem néhány helyi lakossal és különös dolgokat meséltek. Egy idős asszony elmondása szerint a harcok elültével az orosz katonák kivezényelték a lakosságot a futóárkok betemetésére. A szemtanú akkor tíz éves volt. Könnyekkel a szemében mesélte, hogy az árkokban még ott ültek, feküdtek a halott német katonák. Sokan még holtukban is markolták a fegyverüket. Nekik pedig az egészet földdel kellett betemetni. Szerinte a katonákat azóta senki nem bolygatta, most is ott vannak.
Kérdés: előfordulhatott ilyesmi? Ilyet csak nem talál ki valaki?
Ezzel szemben: pár éve itt a Roncson leveleztem egy taggal, aki rendszeresen kutat Zámoly környékén. Ő azt írta, hogy még soha senki nem kérdezte, mit művel, nem is tudott erről a tiltásról.
(Amúgy terveztünk is egy közös feltáró hétvégét, sátrazással a helyszínen. Sajnos ez az én hibámból nem valósult meg, pedig jó kis cikk készülhetett volna.)
Tehát Zámoly.
Tiltott? Szabad?
Mit tudtok?
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Szervusz!
Tálosi Zoli valóban itt volt tagként korábban. Zámoly darázsfészek, anno egy írás kapcsán megtudtam, arrafelé csomósan vannak önjelölt „kutatók” és a területet „magukénak” tudó emberek.
Tévedés ne essék: a fentieket nem minősítésként kell értelmezni!
Áll ott egy múzeum jellegű magtár, ott biztos többet tudnak. A Roncson is több tag van, aki oda jár dolgozni, keresőzni.
73!
Miklós
www.ha5kdr.hu
Hely
Szia Miklós!
Közben rám szóltak kicsit, hogy kevertem a Zolikat, így javítottam az írást. Azért köszönöm.
Hátha valaki beírja ide a tuti választ és akkor nem kell leutaznom Zámolyba...
Szép napot!
Szia, én mint környékbeli sokat voltam ott. Zámoly közvetlen környékén kevés az erdő, azok viszont úgy szét vannak lyuggatva mint a hold felszíne. Az árkok 80%-a a falu területén ill, a mostani szántóföldeken voltak. Abban amit meséltél van igazság, nagyapám helybéli, még ennél is meredekebb dolgokat mesélt..
Jó kérdés!
Önkormányzat betilthat ilyen tevékenységet?
Egyáltalán kell engedély kutatni valahol, vagy sem?
Vagy az kutathat szabadon, aki szóbeli engedélyt kap a szántóföld tulajától? De akkor mi van az önkormányzati engedélyt "lobogtatóval"?
És mi van a vadásztársasággal, akik a környéken vadásznak?
Nekem elég átláthatatlan az egész. Vagy csak szabályozatlan. Nem tudom.
Írja meg, aki többet tud!
A kérdés három oldalról közelíthető meg:
1. A leletekre,lelőhelyekre vonatkozó szabályozás.
Ebben a kérdésben néhány éve egy régész és felelősen gondolkozó fémkeresős barátommal elkészítettük a felelősségteljes fémkeresés etikai kódexét:
http://regisegbuvar.blog.hu/2009/01/02/a_felelossegteljes_femkeresozes_e...
az abban részletezett jogi ismertetés jelenleg is hatályos, ami a jogi védelem alá tartozó területeket, leleteket illeti, viszont ez itt nem játszik,hacsak nincsenek régészeti lelőhelyek is a területen.
2. A terület tulajdonjoga: Amennyiben a terület tulajdonosa,szerződés szerinti kezelője úgy gondolja, hogy a területén engedélye nélkül egyes tevékenységeket végezni álláspontja szerint birtokháborítás kategóriába tartozik, akkor kellemetlen helyzetbe kerülhet aki az adott területen a tulajdonos engedélye nélkül olyat tesz, amit a tulajdonos nem engedélyez. (következésképpen az önkormányzat,amennyiben a terület tulajdonosa,vagy bármely más tulajdonos,kezelő mondhatja azt, hogy az ő területén kizárólag az keresőzhet akinek erre engedélyt ad.)
3.Kutatói etika.
Amennyiben egy területnek vannak rendszeres,eredményeiket publikáló,helytörténeti munkát végző kutatói, akkor szerintem nem illik odamenni "gyűjteni" csak úgy bárhonnan a velük történt egyeztetés nélkül, de ez már ízlés dolga.
" És mi van a vadásztársasággal, akik a környéken vadásznak? "
Nos ha állami területen lévő vadásztársaság az egy más dolog, de magánterületre vonatkozóan:
A területeden garázdálkodó vadásztársaság, egy állami jogot ,a vadászati jogot gyakorolja ugyanis kénytelen vagy a területeden lévő ilyen jogot átadni nekik, mert azt nem gyakorolhatod -hacsak nem akkora a területed ,hogy alapíthatsz oda vadásztársaságot.
Tízévente megkeresnek ,hogy add oda nekik a jogot és írd alá, különben ha nem nekik adod hanem egy másik szomszédos vadásztársaságnak akkor is úgy alakítják egymás között ,hogy nekik jó legyen.Te kapsz pár fillér vadászati bérleti díjat ők meg vadgazdálkodás címén össze vissza mászkálnak és hozzák a félrészeg külföldi bérvadászt írtani mindent ami mozog.
Szóval a tárgyra térve: magánterületen ehhez a vadásztársaságnak aztán semmi köze !
Kivéve ha a tulajjal megbeszélték ,hogy üzzék a "kutatókat", de ez akkor már a tulaj akarata és megbízta őket.
Figyelembe veendő, hogy a vadásztársaságoknál rendszerint tagok a mezőőrök, polgárőrök és helyi és nem helyi "fontos" emberek akik joggal és anélkül esetleg feljogosítva érzik magukat az eljárásra.
Vagyis bonyolult összetett a dolog.
Mi is kell: ( ha nincs múzeumi- ,KÖH-, természetvédelmi-,vízjogi védettség a területen!!! )
-tulajdonosi engedély
-erkölcsi felhatalmazás magadtól,hogy nem csak szórakozásból-ne adj haszonszerzésből- túrod fel a terepet ,hanem dokumentálva az utókornak információt hátrahagyva teszed ezt .Ez feltételezi ,hogy vagy annyira felkészült ,hogy tudod mit csinálsz.És mit jelent-milyen eljárást- ha az említett hadisírt találsz, vagy veszélyes tárgyat stb......
Hely
Öncélú kisajátítás!
Hpetya.....................
Locations
Hunterjager leírását teljesen alá tudom támasztani. Nem keresőztünk, csupán természetvédelmi bejárást eszközöltünk ártéri erdőben (vízügyes terület). Erre, kijött pár vadász, s szinte igazoltattak bennünket! Én nem igen szoktam kötekedni túlerőben lévő, kisebb partvédelmi löveget vállukon cipelő emberekkel, akkor se tettem. Ám ők még kihívták eztán ránk a yardot is.
...............
Hely
"kihívták eztán ránk a yardot is"
Nem tudom, milyen gyakran kerülnek a T. Kollégák összetűzésbe az említett testülettel, de megosztok egy információt.
Ha a rendőr intézkedésével bármi gond van, azonnal hívni kell az alábbi számot +361-266-5730 Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal ügyelete. Nálam az autóban úgy van kinyomtatva elhelyezve, hogy az igazoltató rendőr azonnal látja...
Az a rendőr nem érdemli meg az egyenruháját, aki ettől bet...-ik, ha ilyet lát,a többséget egy ilyen cédula látványa inkább a legalaposabb jogszerű eljárásra készteti az izzókészlettől az eü. dobozban lévő kötszerek lejárati dátumának beható vizsgálatáig. Másrészt a témánál maradva a Budapesti Nyomozó Ügyészség (már így hívják,az ügyészségi nyomozó hivatalok neve több éve nyomozó ügyészségre változott) Budapest területén illetékes, így az ország más területein szolgáló rendőrökre nem biztos hogy hat:)Emiatt a részletezett megoldás szerintem nem praktikus.
Hely
Szavaid bölcsek, nálam mégis bevált a dolog. Kisbusszal járok, rengeteget igazoltatnak, van rálátásom a dologra.
Vadászok:
Minket éjjeli, nappali rovarászat, lepkészet közben számos alkalommal "értek tetten" vadászok, vagy földtulajdonosok, de SOHA, SEMMILYEN probléma nem adódott ebből, pedig volt, hogy vadorzónak nézték a fényt éjjel, és ránkriadóztatták az egész vadásztársaságot, de volt olyan is, hogy a fényt árokba borult kocsinak vélték, és jöttek megmenteni...
Elmondtuk, hogy mit csinálunk, és némi beszélgetés után mentek a dolgukra.
Locations
Én nem azt írtam, hogy a kékruhás fiúkkal lett volna bármilyen probléma, ha jobban elolvassa valaki.
Ők a vadászok hívására jöttek ki, mert ez a munkájuk, látszott is rajtuk erőst, hogy a hátuk közepe se kívánta a helyszínre jönni szép cipőben, ruhában stb. ŐK nem éltek vissza fegyveres mivoltukkal. Ellentétben a pofánkba mobilon fotózkodó vadász (fő-fővadász) "urakkal".
Fát lopni (mert avégett riasztották őket) az ember műholdas helyzetmeghatározó műszerrel, jegyzettömbbel, távcsővel és digitális fényképezőgéppel megy az ember általában...
Egyszerűbben is kideríthették volna, miért is vagyunk ott.
Már, ha felfogják, hogy mit ugatunk nekik... De ez csak egy eset volt, nem ez a jellemző. Azért írtam, hogy alátámasszam, hogy a vadászok igencsak védik a revírt, pláne olyanoktól kiknek a színétől nem félnek.
...............
Párszor kint voltunk az öreggel, de a senki nem szólt. Az egyik major mellett mentünk az erdő felé, kint álltak a parasztok, jól meg is bámulták a kocsit. Elvileg Weimperék játszótere és nem sok mindenkit engednek oda. Az erdő ha jól tudom, magánterület. Sajnos az is gond, hogy rengeteg betemetetlen gödröt hagynak maguk után azok, akik kimennek, éppen ezért úgy néz ki az egész, mint egy holdbéli táj. Jó ott a termés, de sok a nem kívánatos cucc is. A zámolyi eseményekről bővebben: Számvéber - Kard a pajzs mögött.
Részemről ennyit tudtam hozzátenni, aki akar, az menjen ki. Most januárban a futóárkok egykori helye is tisztán kirajzolódik a kopár talajon, tehát ásó, műszer, oszt' hajrá! :)
Ja! Nemrég olvastam Ungváry - Budapest ostroma c. könyvet. Egy helyütt megjegyzi, hogy ahol septében hagyták el az állásaikat a német és magyar honvédők, a halott bajtársaikat kénytelenek voltak otthagyni, ahol éppen lelőtték őket. A háború után a "felszabadítók" kivezényelték a lakosságot, az orosz katonákat összegyűjtötték, és később katonai tiszteletadás mellett eltemették őket. A német és magyar katonákat egyszerűen behúzgálták a futóárkokba, harckocsiárokba, vagy nagyobb bombatölcsérekbe, és betemették őket. Tehát lehetséges.
A futóárkok szabványos mélysége 110 cm volt, a feltöltődés miatt ez most már csak 20-30 cm, így nem igazán van műszer ami kimutatná azt, hogy mi van az árok alján. Tehát ha valaki hadisírkeresésre adja a fejét, az vagy sokat fog ásni, vagy kutyát használ...
Kedves fórumozók/látogatók és lelkes "kutatók"!
Sajnálattal tapasztalom/tapasztaltam ,hogy a Zámolyra és környékére érkező "hadszíntérkutatók" bocsánat a kifejezésért, de gány munkát végeznek és kizárólag saját célra ásnak ki leleteket ,melyek a II. világháborúból maradtak fent.
Ennél az oknál fogva 2014.01.15- től kizárólag Weimper Zoltán és kutatócsoportja (akikről listát írattam Weimper úrral) számára biztosított a kutatás és feltárás. Az indoklás a következő;
- A kiásott leletek öncélú eltulajdonítása.
- A gödrök be nem temetése.
Személyesen tapasztaltam ,hogy valaki ás egy gödröt, kiemel belőle valamint, majd betemetetlenül hagyva veszélyforrást hoz létre a vadaknak illetve rontja a természetes összképet. Volt arra példa ,hogy robbanótestet helyeztek el a gödör szélére!
- A megtalált robbanótestek helyszínen hagyása bejelentés nélkül, mellyel veszélyeztetik a helyi lakosságot!
- Sétáim során a mai napig bezárólag 6(!) alkalommal kellett a katonai tűzszerészetnek szólnom a bejelentés nélkül hagyott robbanótestek miatt, amik rendkívüli veszélyforrásként lesznek jelen onnantól a felszínen. Volt ,hogy a lakott területtől mindössze 1 (!!!) kilométerre találtam egy gödör szélén ilyet (fel nem robbant, de kiemelt 120 mm-es tüzérségi lövedéket).
Így a Zámolyi erdészet 1 főt biztosít az érintett területek megfigyelésére, esemény esetén pedig azonnal a rendőrséghez fordul. Legyen az magán vagy közterületen lévő "kutatás".
Hely
Ennek akkor van súlya ha leszel szíves egy aláírást mellékelni.
Egyébként a magán területet ostobaság volt belerakni.
Tisztelettel
Nagy Róbert
Az örök béke álom csupán, de annak sem a legszebb. A háború viszont része az isteni világrendnek. Benne bontakoznak ki a legnemesebb emberi erények: Bátorság és Lemondás, Kötelességtudat és Áldozatkészség. Ha kell az életünk árán.
Hely
A véleményem erről ugyanaz mint pár sorral lejjebb.
Hpetya.....................
Weimper Zoltántól még nem olvastam semmiféle publikációt. Létezik? Zámolyról?
"Aki vadállatot csinál magából, az megszabadul az emberi lét fájdalmától!"
-dr. Johnson-
Ja, megvan!
http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/sections/mhtt_csata/project/weimper/t34.htm
Köszi Rudi!
Ezt olvastam régen. Ennyi?
"Aki vadállatot csinál magából, az megszabadul az emberi lét fájdalmától!"
-dr. Johnson-
Üdvözletem, ez megint amolyan rémhír keltés szagú dolog. A felsoroltakkal természetesen egyetértek, azon nincs vita, de hallottam én Weimper úrról már vadász véleményt is, hát mit ne mondjak nem nagyon csipázzák. A másik, van területünk zámolyon, úgy tudom egy kis erdő is van benne, szabad kérdeznem oda kimehetek ásni? Vagy Weimper úrnak szé..let mintát biztosítsak előtte?
Kezd unalmassá válni, hogy x éve, zámollyal vannak az emberek riogatva.
De mint írtam, a be nem temetett gödrök, ill a felszínen hagyott robbanótestekkel én sem értek egyet.
Eddig sem kértem engedélyt, ezután sem fogok... :D
A gödrök be nem temetésének, illetve a robbanószerek szanaszét hagyásának "üldözésével" viszont egyet értek.
A szemetelésről/szemétlerakásról nem is beszélve...
Annyit hangoztatva van Zámoly, hogy a tagtársak nagyrészének felhívja a figyelmét, hogy oda menjenek ásni, mert tuti sok cucc van, ha ennyire féltik a helyet... Ezzel csak ezt érik el, szerintem. Bár ha jól tudom, azért eléggé le van már csupaszítva.
Rudi...........................
Hely
Felejtsétek el Zámolyt!
Gyertek a Szőke Tiszához! :-) Itt tényleg van egy Hetzer az ártérben, de én már nem keresem és a tietek lehet.
Az örök béke álom csupán, de annak sem a legszebb. A háború viszont része az isteni világrendnek. Benne bontakoznak ki a legnemesebb emberi erények: Bátorság és Lemondás, Kötelességtudat és Áldozatkészség. Ha kell az életünk árán.
Azért lehet találni. A mélykereső szedeget szépen. Tavalyi év nem volt oly rossz...
"Aki vadállatot csinál magából, az megszabadul az emberi lét fájdalmától!"
-dr. Johnson-
Hely
Zoltán úr tiltja, mert vállalkozást épít rá. Ha mások széttúrják akkor nem lesz mit mutogatnia. http://nol.hu/archivum/archiv-467267
Persze hivatalos háttere is van: http://www.honvedelem.hu/nyomtat/19114
Ostobaság, ez az enyém tied dolog. Nyilván ha van kutatási engedélye, akkor helyrajzi szám alapján behatárolható melyik terület kutatási engedélye kihez tartozik. Nekem is volt harmad magamban kutatási engedélyem a Monostori erődbe. De ha bárki mászkált ott, nem küldhettem el, hogy ez az enyém. Ami időm volt ott töltöttem, dokumentálás, stb stb, papír munka. Az enyém tied abban merült ki, hogy ki ért oda előbb.
Szerintem Négyesi úr rokona lehet. "A leletek alapján szakemberek tudták, hogy merre tüzeltek a harckocsiból, milyen ellenállást tudtak az ellenséggel szemben kifejteni."
:D
"Aki vadállatot csinál magából, az megszabadul az emberi lét fájdalmától!"
-dr. Johnson-
Elnézést az aláírásom hiányáért, Strasszer Gergő volnék helyi lakos és rendkívül lelkes hadszíntérkutató.
Ami pedig a "kirohanásom" illeti arra ,vagy azokra a személyekre vonatkozik akik teljesen felelőtlenül jönnek ide. Menyhért István úrral a magtármúzeum vezetőjével, valamint Weimper Zoltánnal és Béres Tamás körzeti megbízott úrral karöltve célunk az ,hogy védjük és óvjuk a még megmaradt feltáratlan leleteket.
Valamint óvjuk a helyiek testi épségét. Sokan jönnek, akik pontos eseményhelyszínek tudta nélkül véletlenszerűen mennek ki terepre, és szinte kizárólag csak robbanótesteket ásnak ki, hagynak ott. Ezért voltam kissé indulatos mert roppantul zavar ,hogy a lakókörnyezetemben a tőlünk 200 méterre lévő erdőségben ilyen előfordul. Egy nyugdíjazott vadász és sok földtulajdonos is segítségünkre van abban ,hogy sikerüljön létrehozni egy olyan tárlatot, melyet bárki megtekinthet ingyenesen megcsodálva a háború korabeli eszközöket és minden mást ami bármely történelem iránt kicsit is vonzódó személy szájában összefuttatja a nyálat. :)
Egyébként szerintem Strasszer kollégának igaza van, két okból is. Az egyik, hogy a robbanótesteket az árok szélén hagyó barmok fiainak fiaival nem kell finoman bánni, helyszíntől függően javasolom feljelenésüket a közveszély okozása bűncselekmény gondatlan alakzatára való tekintettel. Másrészt, ha van helyi érdekű gyűjtemény, ahol az ott előkerült tárgyak kiállításra kerülnek, akkor nem etikus odajárni, individualista gyűjtési szándékokat csillogtatni, mindenki inkább a saját környezetében törekedjék valami hasonló kialakítására a helyi leletekből, ahol meg nincs ilyen, akkor járjon múzeumba, avagy kísérelje meg a bekapcsolódást a szervezett helyi kutatómunkába.
Tisztelettel:
dr.Puskás Norbert
Strasser Gergő!
Szerintem így kellett volna kezdeni és akkor nem lett volna sárdobálás.
Ha a helytörténeti gyûjteményt bővítenék és zavarja Önöket a sok túristakeresős, miért nem szerveznek közös kutatást?
Szerintem járható út lenne, biztos sokan felajánlanák a segítségüket.
"Aki vadállatot csinál magából, az megszabadul az emberi lét fájdalmától!"
-dr. Johnson-
Ha van rá kereslet, akkor nagyon szívesen tartok akár én is terepen való eligazítást néhány sztorival, történettel, esetleg az eddigi gyűjtemény is megtekinthető. Bár ehhez egyeztetnem kéne Menyhért úrral , aki nem mindig ér rá sajnos. Ha mint említettem lenne rá igény... Weimper úr távollétében más nincs aki körbe tudná vezetni az érdeklődőket, de én is szívesen vezetek körbe bárkit, egy fél napos túra keretein belül és a közös kutatás felől sem zárkózom el.
Gyenge kezdés után erőteljes javulás! :)
Én szívesen felajánlom a segítségemet! Nem tartok igényt a leletekre, ha azok tényleg a helytörténetibe kerülnek és a település a kizárólagos tulajdonosa a tárgyaknak.
"Aki vadállatot csinál magából, az megszabadul az emberi lét fájdalmától!"
-dr. Johnson-
Akkor meg is volna az első lépés a közös munka felé :)
Ha neked kedved illetve időd engedi, akkor szívesen fogadom a segítséget. :)
Biztosíthatok mindenkit róla, hogy minden egyes lelet az utolsó csavarig oda kerül.
Írni szoktam egy átvételi vagy kutatási elismervényt 2 példányban ami biztosíték szokott lenni ilyenre. Valamit fényképes dokumentáció és részletes leírás készül a talált tárgyakról.
Üdv: Gergő
HA Sanko barátom megy nekem is nyugodtan szolhatok. Én is felajánlom a találásom. Viszont ez nem egy rossz ötlet hogy mondjuk régi lövészárkot megásni egy jó kis bogrács mellet pár ismerössel vagy ismeretlennel és a találatot kiállitani.
...
Így van, így is lehetett volna kezdeni, nem úgy mint anno itt sokan emlékeznek az ominózus "ide ne!!!" képre, ahol a fél zámolyi medence pirossal be volt satírozva.
A "fél Zámolyi-medence pirossal be van satírozva" történet továbbra is vonatkozik azokra, akik azért jönnének ide ,hogy otthon legyen a vitrinbe valami "régről".
A szervezett, kúltúrált, irányított, község számára fontos kutatás célom nekem is, mint ahogy bárkinek aki szereti a saját faluját.
Továbbra is a legfontosabb cél az ,hogy megőrizzük bárhol az ország területén lezajló csata nyomait, és dokumentáljuk az utókor számára. Ha még lehetőség is van rá (mint itt Zámolyon) akkor meg igenis állítsuk ki őket, hogy sok ember megtudhassa , mi is volt itt pontosan.
Nyilván ha valamiből 888 darabot találunk (és nem veszélyes), akkor nyugodt szívvel vihet el emléket innen az aki bármilyen segítséget nyújt ,hogy eszetekbe juttassa a későbbiekben az itt lezajló kutatás és csapatmunka sikerességét. :)
Gergő
Nyáron, aratás után mélykeresővel rámenni a beszántott árkokra? :-)
"Aki vadállatot csinál magából, az megszabadul az emberi lét fájdalmától!"
-dr. Johnson-
Évek óta keresőzöm, és néha szúrja a szemem nekem is a környéken a konkurencia, erre mindig azt szoktam mondani hogy "foglalt hely a wc-n" van, ez van, szíve joga. Ezek a leletek nem régészetileg védettek, magyarul, ha én engedélyt kapok a föld tulajtól, akkor bárki a feje tetejére állhat semmit sem tehet. Értem én a lényeget, és szép is az amit akarsz ebből kihozni, de ez nekem még mindig kicsit úgy jön le, hogy az mert zámolyiak vagytok a tietek, Én is onnan származom, akkor én is be mehetek a vörös zónába? :)
Hely
Elöljáróban szeretném közölni, hogy a kiásott gödrökkel és a szerte hagyott bum-bum cuccokkal kapcsolatos küzdelemmel teljes mértékben egyet értünk.
Ellenben akad itt néhány megválaszolásra váró kérdés, amelyet több tagtársunk privát megkeresése okán szerkesztőként a mi feladatunk tisztázni.
Menyhárt urat személyesen ismerem, egy rendkívül elkötelezett lokálpatrióta, és becsületes ember, éppen ezért a jövő hét folyamán megfogom keresni telefonon, és egyeztetek a kialakult helyzetről.
Weimpert Zolit csak telefonon keresztül ismerem, személy szerint véleményt nem akarok mondani a munkájáról,nekem gondom vele nem volt, sok mindent megtudtam vele beszélni, és engedékeny is volt velem.
Jelenleg Németországban tartózkodik, (Már több mint egy éve), és nem egészen értem, hogy pontosan milyen jellegű szerepet tölt is be ebben a megmozdulásban, de gondolom Menyhárt úrral majd tisztázni tudom.
Strasser urat nem ismerem de nagyon sok tagtársat érdekelne a zámolyi ügyben játszott jogi szerepe.
Ugyanis van itt egy kis jogi probléma. Hazánkban a jelenlegi jogszabályok alapján bárki szabadon fémkeresőzhet a terület tulajdonosának az engedélyével, ez alól kivételt képez a természeti védelem alatti,a régészetileg védett terület, és a régészeti védelem eső tárgyak, amelyek 1711 előttiek.
Tehát a háborús relikviákra semmilyen tiltás nem vonatkozik, természetesen ha azok nem minősülnek veszélyesnek. (Bum-bum cucc, vagy fegyver fődarabok)
Tehát Zámoly körül a magán kézen lévő területek tulajdonosainak engedélyével nyugodtan lehet keresőzni, természetesen a szabályok betartása mellett.
Ezért egyenlőre értetlenül áll sok tagtársunk az előtt a tény előtt, hogy egy magán személy hogyan tudja megoldani, hogy egy körzeti megbízott, egy erdész és más említett személyek, hogyan gátolhatnak meg a törvény által engedélyezett tevékenységet, és a keresősök becsületesebb rétegének a vegzálását.(Mert hitem szerint ők vannak többen)
A környező erdők a VADEX ZRT kezelése alatt állnak, ezért ha ott megtiltják a keresőzést az más téma, és ebben nem is szeretnék én állást foglalni, de ettől függetlenül Zámolyon gondolom mindenki rendelkezik egy olyan engedéllyel amit alább belinkeltem.
Természetesen én hiába rendelkezem ilyen engedéllyel, és sok minden más engedéllyel is, eszembe nem jutna a fél országból kiebrudalni a keresőző társakat a területről, ahova bejárásom engedélyezve van.
Szó sincs róla a kezdeményezés nemes és dicséretes, és nem is akarok a kerék kötője lenni, de szerkesztőként úgy gondolom illik megkérdeznem , hogy a megvalósítása teljesen jogszerű-e?
IN VERITATE IUSTUS SUM HUIC FRATERNALI SOCIETATI
https://www.google.hu/search?q=szent+gy%C3%B6rgy+lovagrend&tbm=isch&tbo=...
Csokis, szerkesztő
A helyzetelemzés tökéletes, csak a következtetés levonás hibás, attól, hogy valami jog által nem tiltott, még nem biztos hogy etikus. Már évekkel ezelőtt is ezt írtam a témában, meg most is. A keresősök becsületes rétege ne hurcoljon el semmit olyan helyről, ahol van működő helytörténeti gyűjtemény, mert ami előkerül, oda való. Ezen egy magát hadtörténetinek tartó oldalon szerintem nem kellene moralizáni. Ugyanis az ilyen típusú "jogászkodás" az elhivatott kutatói etika követelményi szintjén az oldalt teszi nevetségessé. Emellett nem értem, hogy mi a pék megsült f...áért nem új felfedezések irányába fordul egy kutató :)
.
"Tiszteld a múltat, és éltesd tovább!"
Teljes mértékben egyetértek buvarkund-al , ami itt található, az ide tartozik.
De minden feltett kérdésre válaszolok melyet csokis intézett hozzám.
Kezdeném magam bemutatásával.
16-17 éves korom óta foglalkozom a Zámoly környéki eseményekkel, de az utóbbi fél évben kezdtem el nagyon aktívan foglalkozni vele. Eddig úgymond "szabadúszóként" kutattam, 2 hasonlóan történelem orientált nagyon közeli családtagom segítségével egyikőjük rendőr, míg a harmadik társam katona. Utánanéztem ,hogy pontosan ki, és milyen munkát folytatott itt, így kerültem kapcsolatba a Zolival. Felvettem a kapcsolatot Weimper úrral beszámoltam neki néhány dologról, majd érdeklődve fordult hozzám mivel felajánlottam kutatási anyagaim, és segítségemet és Márciusban (ekkor jön haza) találkozom vele itt Zámolyon, remélem a nemrég született gyermeke mellett is tud majd megfelelő mennyiségű időt szakítani rám. Majd minden eddig össze gyűjtött anyagomat, térképeket, a talált tárgyak jelölésével, megnevezésével, valamint minden ismeretemet megosztom vele.
Nekem még Menyhárt úrral van még némi beszélni valóm, de sort kerítek rá én is hamarosan.
A szerepem nem nagyobb , mint az itteni szem és fül. Heti többször megyek ki, és ha találkozom valakivel aki kint van, akkor megnézem ,hogy ugyan mit , és hogy csinál. Ha valami olyat látok ami nem tetszik vagy kifogásolható akkor szólok először neki , ha a kérésnek nem tesz eleget, akkor közvetlenül a zámolyi körzeti megbízottnak. Akivel a többszöri robbanóeszközök bejelentése miatt kerültem kapcsolatba és kollégái ajánlására kerestem fel, kértem tőle rendőrségi szalagot a veszélyesebb területek elkerítésére (itt többnyire a robbanótesteket értem mert jelenleg még nincs elszállítva egy éles 120 mm-es tüzérségi lövedék, egy 75 mm-es páncélos lövedék, egy 80 mm-es szovjet kumulatív tüzérségi lövedék, és egy puskagránát), és szólt ,hogy ha ideje engedi akkor figyelemmel kíséri majd a későbbiekben az itt lezajló munkásságot.
Tisztában vagyok a jogokkal. A hazánk területén megtalálható leletek az 1711-es évig képzik az állam tulajdonát, de ha igényt tart valamire az állam akkor szintén az övé legyen a lelet bármely évből való.
Nagyon könnyű hivatalos személyekkel a családban bármit is elérni.:) Ezt nem kívánom bővebben kommentálni. Nagyon jó lenne ha a becsületesebb "fajta" lenne itt jelen. De a tapasztalat nem ezt mutatja.
Végül, de nem utolsósorban a jogszerűség elég érdekes dolog. Jogszerű az ,hogy egyesek úgy kutatnak , mint azt korábban leírtam? Mellékelnék fényképet szívesen, de nem tudok. Akit érdekel írjon e-mailt küldök szívesen. Ugyan miket hagynak hátra a "becsületes" kutatók.
Nem a kutatások ellehetetlenítése a cél. Ez nem is volt az soha.
Üdv. Gergő
"Nagyon könnyű hivatalos személyekkel a családban bármit is elérni.:)" - no comment... Gratulálok!
"Tiszteld a múltat, és éltesd tovább!"
Hely
Nekem 20000 hektárra van engedélyem családi és felsô kapcsolatok nélkûl :-)
Mègsem tekintem a sajátomnak.
GRATULÁLOK!
Az örök béke álom csupán, de annak sem a legszebb. A háború viszont része az isteni világrendnek. Benne bontakoznak ki a legnemesebb emberi erények: Bátorság és Lemondás, Kötelességtudat és Áldozatkészség. Ha kell az életünk árán.
Hely
Kedves Gergő!
Ameddig nem látunk valamiféle papírt a lent elhangzottakról (hivatalosat, pecséttel, aláirással), addig nem tekinthető hozzászólásod többnek, mint arcoskodásnak. Elég gyenge próbálkozásnak tűnik, ami arra irányul, hogy megvédd az általad "sajátnak" tekintett területet. Épp holnap megyek Zámolyra intézni a lakcímbejelentésemet. Ezzel elintéztük a dolgokat?
Szerintem így zajlott a dolog:
-érdeklődsz a téma iránt, ami dicséretes.
-beirtad a google-ba, hogy "Roncskutatás Zámoly", ami kidobta ezt a témát (a linkre kattintva ellenőrizheted is)
-regeltél egy nicknevet ide és bepróbálkoztál egy eléggé "érdekes" stílusú szöveggel, ami arra irányult, hogy izomból elzavarsz mindenkit a p*csába, még a környékről is. Ez nem egy amerikai börtön, ahová ha belépsz le kell verni valakit, hogy legyen megbecsülésed.
A családi szálak mozgatására pedig erősen no comment részemről is, főleg az hogy még dicsekedsz is vele. A "szem és fül"-ről nekem a vamzer kifejezés jut eszembe, ami szintén no comment. Ha valami olyat látsz ami nem tetszik, akkor szaladsz a szoknya mögé. Mi alapján tetszik neked valami? Milyen feltételrendszer alapján döntesz a tárgy vagy személy további sorsáról? Sok, sok kérdés...
Ez a rendőrségi szalag téma is eléggé érdekes. Kimész, találsz valamit. Fogod a szalagot, lekerited. Bejelented. A tűzszerész azt mondja, hogy 30 napon belül jönnek, mivel lakott területen kivül van, erdőben. Te szépen felhivtad a figyelmet a szalaggal és nagy eséllyel nem lesz ott a tárgy mire kiérnek a szakik. Ki veszélyezteti ez alapján jobban a közösséget? Te, aki jól megjelölted a tárgyat, vagy az a keresős, aki az avarban hagyta?
Felhivom a figyelmet, hogy én is mélységesen elitélem a parlagon hagyott tárgyakat. Mindent be kell jelenteni, mérlegelési jogköre nincs senkinek.
------
Csak egy kissrác voltál, ki a fényre tört. Legyen könnyű neked a föld! Isten veled Gyurimester!
"Hősökből hidd el legendák lesznek, örök dicsőség a Waffen SS-nek!"
Szerintem a hátérbe az lehet,hogy egy pár helyi fémkeresős lecsapott a területre.Akik úgy védték be magukat,hogy ismeretség kihasználásával kaptak engedély,evvel párhuzamosan ki is zárták a többieket.Kérdezem én mikkor ért véget a 2-dik világháború?Azóta senkit sem érdekelt ez a kis rész, ebből a csapatból a kisajátította azt a területet.Én szerintem több kutató ásna az adott részen több lelet is kerülne elő a falu múzeumába.Nekem ez a véleményem erről a dologról!
gyimesigy
Hely
Szóval a problémák kicsit sokasodtak. Talán nem túl okos gondolat olyan jellegű megjegyzéseket belefűzni a nyilvános fórumokon folyó eszmecserébe amely alapján arra lehet következtetni, hogy "hivatalos személyek a családban" bizonyos előnyöket biztosítanak az ön számára. Amennyiben valamilyen komolyabb konfliktus kialakulna a szóban forgó szituációval kapcsolatban, ez a mondat a családban lévő hivatalos személyek részére meglehetősen előnytelen helyzetet eredményezne, és ez már olyan dolgot érint amely túl lép az oldalunk profilján, ezért nem is szeretném ragozni, mert megint "jogászkodásnak" lesz titulálva:
"Btk. 225. § Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Ezt valóban nem kell bővebben kommentálni.
Most ismét egy idézet Weimper Zoltántól:
"... A Zámoly Fejlődéséért Helytörténeti Egyesületünk és az MHTT Csata és Hadszintérkutató Szakosztálya nem kért kutatási engedélyt a fentiekben említett erdőkezelö társaságtól, mivel ezek nem folytatnak kutatásokat az emlitett területen. Tudomásom szerint ilyen engedéllyel senki nem rendelkezik, ezért a térségben fémkeresözö és ásó személyekért nem vállalunk és nem is vállalhatunk felelöséget!..."
Szóval még egyenlőre SENKI nem rendelkezik semmilyen engedéllyel, de igazából hatáskörrel sem, hogy a MAGÁNTULAJDONBAN levő területeken eljárjon bárkivel szemben is, amíg meg nem szegi a törvényben foglalt szabályokat.
" ...de ha valamire igényt tart az állam..."
Sem Weimper Zoltán, sem Zámoly község lakossága nem járhat el az állam nevében és nem támaszthat igényt a magánterületekről előkerült tárgyakkal kapcsolatban.
Szóval az oldalunk szerkesztőivel, és sok tagtárssal történt egyeztetés után továbbra is a következőket szeretném jelezni:
Mindenképpen egyetértünk a szándékkal és a kezdeményezéssel, hogy a környékbéli erdőkben rendet kell teremteni, és lehetőséget kell teremteni a helyi kiállítás fejlesztésére. Minden józan gondolkodású, felelősségteljes roncskutató ezt így gondolja.
Strasser úr személye ellen sem lenne kifogásunk, ha (Feltételezve az építő jellegű szándékát) kezébe és szívébe akarja venni szűkebb hazája történelmi értékeinek védelmét, ezen szándékát támogatjuk. Ezt azért is pártoljuk, mert Menyhárt István személyében egy végtelenül rendes, jóindulatú, segítőkész személyt ismertünk meg, aki messze menően megérdemel minden segítséget a helyi magtár kiállítással kapcsolatban.
A terv kivitelezésébe csúszott néhány eljárási hiba, de ezt szeretnénk betudni annak, hogy Strasser úr talán még nem járatos annyira a hazai roncskutatás helyzetében, és nem látja teljesen objektíven, hogy pontosan hogyan is alakítsa ki a projektet, hogy minél kevesebb érdek sérüljön.Ez így, izomból nem fog menni, csak vita és problémák jönnek majd.
Egyelőre Menyhárt Istvánnal szeretnék majd beszélni, hogy pontosan hogyan lehetne továbblépni.
IN VERITATE IUSTUS SUM HUIC FRATERNALI SOCIETATI
https://www.google.hu/search?q=szent+gy%C3%B6rgy+lovagrend&tbm=isch&tbo=...
Csokis, szerkesztő
Félre értés ne essék, minden probléma elkerülése végett, a társaim civilben ténykednek mellettem, így a tudásukra támaszkodom mely a jogokra, és a katonai eszközök ismeretére korlátozódik.
Nagyon szívesen veszem a segítséget. De tényleg!
Mivel tényleg nem vagyok túl járatos ebben ezért minden létező eszközzel próbálok elérni egy olyan célt, mely fontos, és nemes. Semmi más célom nincs ,vagy nem lenne minthogy segítsem a tárlat bővülését ezáltal Weimper Zoli munkáját.
Mert annak látszata van!
Bemegyek egy épületbe és ezt meg ezt, meg ezt látom ,hogy ott van. Nem vitte el senki nem vitte haza, nem szegényedett tovább ez az amúgy is lepusztított környék. Az imént(délelőtt) voltam egy idős bácsinál kérdezősködni, és olyan dolgokat mesélt, ami minden embert felcsigázna, ha hallaná.
A csapatom fiatal 20-23 évesekből áll (magam sem vagyok egy hú de öreg) de amilyen ismerettel rendelkezem az nagyon, de nagyon hasznos lenne bárkinek.
Nem szerettem volna senkit minősíteni , meg megbántani. Akit magára vette, attól elnézést kérek. De már-már kétségbe esett voltam/vagyok ,mert látom mi van.
Fémkeresővel nem is rendelkezem, így tehát semmiféle bűncselekményt nem követtem el, hacsak a kirándulgatás, terepbejárás, jegyzetelés, kutatás, nem az :)
E-mail címem: lfcengland@citromail.hu
Bárkinek szívesen válaszolok, fogadok tanácsokat.
Azért vettem magamra kicsiny falum, mert tudomásom szerint senki más nincs a Zolin és Menyhárt úron kívül aki ennyire a szívén viselné az itteni dolgokat.
Hely
Kedves Gergő!
Hogy találtál fórumunkra? A többi fémkeresős fórumon is közzétetted a felhivásodat?
NH
------
Csak egy kissrác voltál, ki a fényre tört. Legyen könnyű neked a föld! Isten veled Gyurimester!
"Hősökből hidd el legendák lesznek, örök dicsőség a Waffen SS-nek!"
Megnézhetjük a ti engedélyeteket is olyan formában, ahogyan az Csokis is tette?
"Aki vadállatot csinál magából, az megszabadul az emberi lét fájdalmától!"
-dr. Johnson-
Pusztán érdeklődés okán kérdezem, a természetvédelmi hatóság is megadta az engedélyt a természetvédelmi területre - aminek szükségességére a közzétett erdészeti engedély hivatkozik - ha igen milyen feltételekkel?