1944 tavaszán érettségizik Szatmárnémetiben. Debrecenbe gyalogol, rokonokhoz. A nyarat itt tölti, majd szeptemberben megkapja behívóját. 1944 október elején elindul Székesfehérvárra. Hortobágy felől már orosz tankok közelítenek, ezért Nyíregyháza felé nagyot kerülve, Budapesten át a legkülönfélébb járművekkel utazik kijelölt állomáshelyére. Székesfehérváron beöltözik, majd némi kiképzés után a műszaki alakulattal gyalog indul Komáromba. A Vértes táján az utászcsizma kegyetlenül feltöri a lábát. Kiáll a menetoszlopból és bezörget egy sváb családhoz, ahol ellátják sebeit. Vacsorát és szállást kap. Másnap marasztalják: "A németek majd elmennek. Jönnek az oroszok, de majd azok is elmennek. Kapsz civil ruhát, maradj itt!"

Mivel a családi nevelésben szerepet kaptak bizonyos elvek a Haza védelmével kapcsolatban, reggel tovább indul. Komáromban kiderül, hogy alakulata már elhajózott nyugatra. Követi őket és Bajorországban csatlakozik a századhoz. A szövetséges légitámadások, és a kijelölt laktanya romos állapota miatt egy falutól kicsit távolabb, egy erdőszéli bunker táborban szállásolják el őket.

Lebombázott német városok utcáit kell szabaddá tenniük. Ennek során látott olyan települést, amely a szó szoros értelmében térdig ért.

Az angolszászok felderítése kitűnő. Szállás körletük szinte napi rendszerességgel precíz légitámadást kap. A bombák kicsik, csak arra jók, hogy televágja szemüket-szájukat és a fedezékeket homokkal. Amikor már az ágyúzás igen közelinek tűnik, az alakulat úgy dönt, hogy tovább áll. A fegyelem már semmivé foszlott. Nincs már "alázatosam jelentem" meg ilyesmi. "Emberek, mit csináljunk? Menjünk, maradjunk?" Végül az alakulat megy, Apám marad, egyedül. A készletek kitartanak, enni-inni van mit. A front észrevétlenül átvonul felette,  ő besétál a faluba. A településen hemzsegnek az amcsik. Senki nem foglalkozik vele. (Fegyvert nem vitt magával!) Betér a kocsmába, kér egy sört. Persze a krimó is tele az Egyesült Államok hadseregével. Egy jenki őrmester egy darabig méregeti a szokatlan egyenruhát, majd udvariasan megkérdi hogy ki a fene? A válasz után elkíséri egy hadifogolytáborba. Ott persze azonnal találkozik az alakulatával. Hamarosan tolmács lett (az amerikaiak a magyar hadifoglyokat azonnal német parancsnokság alá helyezték).

Egy hosszú folyosós (iskola?) épület szobáinak ajtaját levették és keresztbe letámasztották. Teherautószám érkeztek az amerikai katonák napi ellátmányát tartalmazó impregnált papír dobozok. Ezeket egy rohamkéssel fel kellett vágniuk és tartalmukat szobánként szétszortírozni. A dobozok tejport, kétszersültet, húskonzervet, WC papírt, cigarettát és csokoládét tartalmaztak. A szobákat plafonig pakolták, pedig a katonák közben is folyamatosan bejártak és tele zsebekkel hordták el a cigit és csokoládét.

Közben volt egy higiéniai kalandja: egy hadifogoly frissen készült tortát vitt a gyengélkedőre. A táborparancsnok arra autózván meglátta és azonnal a sárba dobatta a süteményt. Az elképedt fogolynak megparancsolta, hogy a raktárban vételezzen fehér kesztyűt és süttessen új tortát.

A pazarlásról: a foglyokkal ház méretű kupacot rakattak német bőrcsizmákból és meggyújtatták. A magyar parasztból lett hadifoglyoknak potyogtak a könnyei, ezt a pocsékolást látva. Az arra járó amerikai tiszt tolmács útján megkérdezte, mi a baja a katonának, majd közölte, hogy nem kell bánkódni, ennél sokkal több és újabb amerikai csizma érkezik, jut mindenkinek. Igaza is volt, apám meghízva, tömött hátizsákkal és mindkét kezében tele bőrönddel érkezett haza a fogságból. Komáromban kellett jelentkeznie, "igazolás" miatt. Na, itt aztán megszabadították az összes holmijától.

Csak ez a kanál maradt a zsebében: http://www.roncskutatas.hu/node/7485

Ennek a kifosztásnak van még egy slusszpoénja. A nyolcvanas évek közepén idős rokonunk (vadász pilóta volt a VH-ban) kilencvenedik születésnapját ünnepeltük a Kárpátia étteremben. Szóba kerülvén ez a komáromi eset, a két öreg egymás vállát átkarolva harsogta (M. bácsi már kicsit nagyot hallott):  Mi itt vagyunk és isszuk a jó bajor sört, de hol vannak az egykori zabrálók? A Kreml falában! Vagy még ott se!