Rejtő Ernő - legenda és valóság
A történész feladata az igazság kiderítése. Sajnos nem mindenki így gondolkodik. Emiatt úgy láttam, ideje lenne tisztába tenni ezt az ügyet és gyorsan összefoglaltam, mit lehet és érdemes tudni erről a bizonyos ügyről.
Tehát a száraz tények:
Rejtő Ernő 1919. október 15-én született Baján (a család születése után magyarosította a nevét Rasztikról Rejtőre). Az alacsony, fekete hajú és sötétbarna szemű Ernő érettségi után jelentkezett a DRT felhívására és miután az egészségügyi vizsgálaton megfelelt, társaival együtt 1938-ban kiutazott Olaszországba, Grottagliébe, ott kapta a teljes repülőkiképzését. Hazatérte után tartalékos tisztként kezdett el repülni.
1942. november 1-vel vették át a hivatásos állományba és hadnaggyá léptették elő (1941. szeptember 1-ei ranggal). 1944. július 1-én léptették elő főhadnaggyá.
A pilóta a keleti hadszíntéren sosem szolgált 1941-44 között, harctéri szolgálata gyakorlatilag akkor kezdődött, amikor szolnoki alakulata 101/4. század néven betagozódott a 101. vadászezredbe 1944. szeptemberében. A szolnoki 1. vadászrepülő osztály előtt egyébként szolgált egy rövid ideig a debreceni 3. bombázórepülő osztálynál is.
Összesen 48 harci bevetést repült 1944/45-ben, valamennyit a szovjetek ellen. A negyvennyolcadikon tűnt el 1945. április 22-én. Pontos sorsa máig nem ismert, egy biztos: a háború után nem tért haza, sem a családja, sem a bajtársai semmit sem tudnak róla, így hősi halottnak tekintendő.
Légi győzelme nem volt, alacsonytámadásai során megsemmisített egy mozdonyt, 8 vasúti teherkocsit, 17 tehergépkocsit, 3 szekeret és négy géppuskafészket.
Viselte az Erdélyi és Délvidéki Emlékérmet, valamit a Tűzkereszt I. fokozatát koszorúval és kardokkal. Posztumusz megkapta a Magyar Koronás Bronz Érdemérmet hadiszalagon kardokkal.
1945. elején volt egy kis stiklije (igazából nem is olyan nagyon kicsi), ami miatt eljárást indítottak ellene (de ez magánügy és nem publikus). Igazából az eljárásnak semmilyen következménye nem volt és semmilyen elmarasztaló ítélet nem született.
Az ál-Rejtő Ernő meséivel nem kívánnék hosszabban foglalkozni, csak néhány momentumot emelnék ki belőle.
Ő kék szemű és még csak véletlenül sem hasonlít az igazi Rejtő Ernőre. Egyébként amikor Rejtő Ernő családjával szembesítették és csak hebegett-habogott, azt az epizódott „elfelejtette” a „memoárjaiba” belevenni.
Azon kívül, hogy betanulta Rejtő Ernő néhány alap életrajzi adatát, semmit sem tud a valós katonai szolgálatáról. Ha tudna – vagy bármit is tudna a magyar légierő pilótáinak teljesítményeiről – akkor nem állítana olyanokat, hogy 649 bevetést repült (holott a legtöbb bevetést repült magyar vadászpilóta alig több, mint az egyharmadát repülte ennek a számnak), hogy „két CR.42-est lőttek ki alóla” (holott ellenséges behatásra a magyar légierő összesen 4 CR.42-est vesztett, mindet más pilótával természetesen és az igazi Rejtő ezeknek a bevetéseknek a közelében sem volt), nem jelölné meg „saját magát” Horthy Istvántól jobbra kettővel egy rossz minőségű kiscannelt fotón (mivel az a pilóta Pánczél Imre hadnagy), nem állítana olyanokat, hogy bevetéseket repült Héjával és Messzerrel a keleti fronton (ahol Rejtő sohasem járt) és pláne nem írna olyan elképesztő hülyeségeket, hogy kétezer lóerős dízelmotoros Messerschmitten(sic!) repült.
Természetesen az is, hogy Rejtő Ernőt halálra ítélték volna, csak kitaláció.
Egyrészt sajnálom szegény öreg embert, hogy idős korára ide jutott, másrészt viszont rendkívül felháborítónak tartom, amit művel.
Végezetül remélem, hogy nem váltja be abbéli burkolt fenyegetését, hogy ő majd megírja a magyar légierő történetét...
A konvertálásnál a csatolt melléklet és a hozzászólások elvesztek, de ez a történet sajnos folytatódott.
Ezt az anyagot 2005 októberében írtam ki ide és a szerzőpáros 2006-ban megjelentetett egy újabb kiadványt "Kényszerleszállás" címmel. Ebben nemcsak a történet fabrikálása folytatódik, de a szerzők igen hosszasan, minősíthetetlen stílusban, nevesítve gyaláztak engem. Mivel csak a közelmúltban vettem észre az újabb kiadványt, mostanra pedig mindketten elhunytak, így a személyem elleni támadással kapcsolatos pert megúszták, de meg fogom tenni a szükséges jogi lépéseket, hogy bíróság mondja ki a tényt, mely szerint a szélhámos nem azonos a valódi Rejtő Ernővel, hogy a kegyelet- és becsületsértő kiadványok visszavonhatóak és megsemmisíthetőek legyenek abból a néhány közgyűjteményből, ahol beszerezték őket. (A szélhámos egyébként hét évvel fiatalabb volt a valódi Rejtő Ernőnél, 1945 előtt nem szolgált a honvédségben, csak 1945 után a néphadseregben, a karhatalomban és a munkásőrségben, de a repüléshez akkor sem volt semmi köze). Valamikor a közeljövőben igyekszem majd részleteiben is megírni Rejtő Ernő történetét (no és a szélhámosét is).
Jól tudom, hogy itt sok jóra nem számíthat az ember, ha önzetlenül, másokért csinál valamit: minden idejét, energiáját, pénzét beleöli valamibe, jelen esetben a magyar királyi honvéd légierő történetének kutatásába, amelyről oly kevés hiteles forrás maradt meg és amelynek tagjai nem azt érdemelték, ahogy bántak velük.
Ezt az egészet talán csak néhány generációval később fognak értékelni valamilyen szinten, bár az is lehet, hogy soha - de engem ez nem érdekel.
Az, hogy a munkámat semmibe veszik egy dolog, de a minősíthetetlen gyalázkodást és a sorozatos plagizálást az anyagaimból már nem hagyom szó nélkül. A jövőben a szerzői jogsértésekkel szemben is fel fogok lépni, a fajsúlyosabb ügyek terén visszamenőleg is, úgyhogy adok majd még munkát a jogászoknak ezen a történeten túl is.