A véletlen  adta, hogy összefutottunk. Egy éppen arra haladó kerékpárost állitotunk meg Soponya  kellös közepén. Az öreget azonnal szimpatikusnak találtam.  – Jónapot. Egy kérdésem lenne, ha ráérne egy percre? – kérdeztem hangosan szokásomhoz hiven ha az illetö már egy bizonyos korban van – Nem itt lakni. Nem beszélni magyarul.- válaszolta törve. Csodálkozásom nem sokáig tartott, látva rendszámomat az öreg németül folytatta – Te vagy az a fiatal ember, aki Németországból jött és a Varga Zolit keresi. – Igen. De honnan tudja? -Éppen töle jövök. –válszolta mintha ez olyan hétköznapi dolog lenne – Akkor maga az az öreg katona, aki itt a környékben vett egy házat. – folytattam  – Igen . - majd szemei felragyogtak – Akkor még is csak tud nekünk segiteni. Hol találom a Varga Zolit ? – kérdeztem. -Cirka egy kilométerre innen, ezen az úton egyenesen tovább. A házát nem lehet eltéveszteni. A kert teli van minden féle kövekkel meg vasdarabokkal. – Maga nem akkar velünk jönni?- kérdeztem remélve, hogy igent mond  – Nem mert még van egy kis tennivalóm. De ha velem is akartok beszélni, akkor csak gyertek át hozzám. A Varga Zoli tudja hol lakom.- azzal már ült is fel a drotszamarára.

Két perc alatt ott voltunk. Barátom, David és jómagam izgalommal teli szálltunk ki a nyári nap forroságától felhevült és a magyar utaktól poros kocsiból. Izzadtunk, szomlyasak is voltunk, de a kiváncsiságunk erösebbnek bizonyult. A gazda már a kapuban várt minket. Vastag szöke szemöldöke mosolygó szemeket rejtett. –Sziasztok srácok. Már vártalak titeket.- fogadott minket kellemes hangon. – Mi az ami érdekel titeket ? – Minden,- válaszoltam rögtön –de elöször is szeretnék bemutatkozni. A nevem W.Zoli, ö pedig barátom David. Sajnos ö semmit nem ért magyarul , ezért bocsánatot kérek ha mi néha németül sugdolozunk.- Semmi gond, srácok, de akkor el is kezdeném. Bocsánatot kérek a rendetlenségért, de a múzeum félkész állapotban van. Itt én magam csinálok mindent öneröböl anyagi támogatás nélkül. – magyarázta miközben mi gyors léptekkel az elsö látnivalokhoz érkeztünk. – Ezeket az oszlopokat az itteni parasztok kertjéböl szedtem össze. Az oszlopok a Zichy Gróf kastélyának a kertjéböl származnak. A háború útán az emberek itt mindent széthordtak ami csak mozditható volt.- meséli izgatottan – Most ezekböl a drot nélkül készült beton hengerekböl csinálom itt a parkomnak a keritést. Amott különbözö faragott kövek vannak .Az egyiken még két delfint  meg valami fejformát lehet látni. Ez egy római sirkö – világositott fel bennünket.- Ne haragudj ha félbeszakitalak, de mi a foglalkozásod történész , vagy régész? –kérdeztem spontán  -  Nem . Kömüves vagyok. Pillanatnyilag , úgy is mondhatnám közel tiz éve munkanélküli .  Mutatom tovább, jó?- kérdezte a választ alig várva. – Itt különbözö malomkövek vannak felállitva. Sajnos még a felét sem tudtam kirakni szépen. Nem is tudom mikor fogom ezt az egészet rendbe rakni. Erre egy élet sem elég. – mondta kissé szomorkásan. Egyik helyröl a másikra vándorolva mutatta be gyüjteményét a kertben.- Ezek az aluminium-magnézim lemezdarabok egy amerikai B17-es bombázonak a roncsai. Ott van a motor is. Még a hozzá való 12,7 mm-es Brownig fedélzeti fegyver is itt van. – De ezt nem a szomszéd kertjében találtad ?- kérdeztem viccesen, hogy a lényeges dolgokat megtudjam. – Nem, – nevetett - ezt az erdöben találtúk a barátommal.- Ès kitöl tudtátok ,hogy ott  fekszenek ezek a darabok?-Egyszerü, csak a környékbeli idösebb generációt kell megkérdezni, de mutatnám tovább a gyüjteményem.- már mentünk is tovább kommentár nélkül.

A padlás is szinte zsufolásig volt tömve minden féle szebbnél szebb dolgokkal. Az emberek nagy része talán csak azt mondaná rá, hogy lim-lom, de szemünkben értékek voltak. Itt egy öreg bányászlámpa mosolygott ránk, ott egy szovjet 20 l –es benzines kanna, aminek az also részén USA felirat állt.- Mint tudjátok ,- folytatta a lajtorján lefelé menet – a szovjetek rengeteg anyagi támogatást kaptak az amerikaiaktól. A háború végén eltüntek ezek a yankee dolgok. Itt a környékben komoly és nagyméretü harcok folytak, igy még mindig lehet a házak táján gyakorlott és nyilt szemmel különbözö dogokat találni. Mint példaképpen ez a gummirozott amerikai lánctalp. – mutatott a földön heverö vas-gummi roncsra, amelynek belsö részén  „Good-Year „ felirat viritott.- Egy háznál használták félig beásva . A virágos kertet választotta el a zöldségestöl.- A házban kevés mozgálehetöség, de annál több látnivaló volt. Az elöszobába vitrinek áltak. Jobb oldalt az elsö vitrint az öskorszaknak és a még érintetlen természetnek szentelte barátunk. –Ezt a mamutfogat egy dunai kavicsbányában találták. – tájékoztatott minket büszkén az igencsak nagyméretü megkövesedet exemplárra mutatva - Ezeket mind te találtad? – kérdezte David  Zolitól. – Nem. Amiota az itteniek tudják milyen szenvedélynek élek, azóta kapom is a kiállitási tárgyakat.- válaszolta. A következö vitrinben a romai kor szerepelt különbözö pénz, ékszer és cserépdarabokkal. Ùtána a honfoglalástól a török megszállásig terjedö tárgyak sorakoztak. – Miröl lehet látni , hogy ez a kard a honfoglalás korából származik? – kérdeztem Zolit kételkedve a hobby-történész tudásában.  –Hozzám szoktak jönni történészek , régészek. Ök mondják hogy körülbelül mikori, de bizonyos dolgokról bárki megmondja mikor használták. Példaképp itt ez a cserépdarab. A rajta látható motivumokat könyvekbe és újságcikkekben szokták mutatni. Én minden ilyen féle irómányt össze szoktam gyüjteni. Igy gyorsan meg lehet mondani róla, hogy mikori.-A válasz elárult mindent. Barátunk nem csak a tárgyakat gyüjtötte, hanem a hozzá tartozó információt és történetet is.  Autodidaktikus úton elsajátitott tudása imponált nekünk.

A török idö útán, (ahogy ö fogalmazta) a „kastélyok korszaka“ következett az elsö világháború-ig. Az elsö világháborús tárgyak közül leginkább a magyar „dögcédulák“ kötöttek le bennünket. Egy kis lapos aluminium tartoban tárolták papircédulán a katona nevét, születési évét, cimét..stb. Végül a második világháborúhoz értünk,  ami nekünk egy speciális résznek számitott. Itt egy pár fénykép is el volt helyezve. Zoli a háború borzalmait még jobban ki akarta fejezni. Csemperagasztó segitségével, aminek a szine a sárhoz hasonló, a vitrin hátsó részét bekente és bele nyomta a talált hüvelyeket.-A háború sarában minden eltünik. Legyen az ember vagy akár állat.- tette hozzá.

A nagy látogatásban fel sem tünt , hogy több mint négy órát nézelödtünk , beszélgettünk.   A hátralévö részeket gyorsitott felvételben néztük meg, de még igy sem láttuk az egészet.

-Zoli !- kezdtem bele –Sajnos az idönk kevés és még szerettünk volna az öreggel beszélni.- Tudom az öreg Kurt Schmidt is szivesen beszélne veletek. Valami elsüllyedt páncélosról beszélt, meg hogy hol lehet.- Szemünk felcsillant , mikor ezt hallottuk.

-Jössz velünk?- kérdezten sürgetöen.- Hát persze. – válaszolta kérdésemet szinte várva.

Ött perc alatt átértünk Csöszre ahol az öreg lakott. Csöngettünk egy jó darabig mire az ajtó kinyilott. Ott ált elöttünk álmos szemekkel és összekuszált hajjal.- Remélem nem zavarunk?- kérdeztem remélve, hogy nemmel válaszól. Látszott rajta, hogy még szivesebben pihent volna tovább, de szerencsénkre fogadott bennünket.- Egy kicsit még fáradt vagyok, de mindjárt magamhoz térek. Gyertek csak be.-motyogta alig érthetöen.

Pár perc alatt ismét magához is tért. Idöközben egy térkép is elökerült, amit gyorsan az ebédlöasztalra fektettünk. Feszülten halgattuk érdekes beszámoloját a környékbeli hadmüveletekröl : -A „Hitlerjugend“ SS-páncélos divizióban  szolgáltam mint fegyvertechnikus. Diviziónk február végén került Székesfehérvárra, ahol még csak sejtettük, hogy hamarosan elindulunk ismét Keletnek. A „Tavaszi ébredés“ offenziva március elején (március 6) kezdödött. Mi a „Leibstandarte Adolf Hitler“ (Adolf Hitler testörei) hadosztályal együtt a Sió és a Sárviz csatorna közt támadtunk. Saját hadosztályom kb. 20.000 katonával kezdte meg a támadást.– mély lélegzetet vett . Mintha mi is ott lettünk volna. David barátom szemei megmerevedtek. Egyre élénkebb, feszültebb lett a beszámoló.- Mikor értek ide Soponyára?- kérdezte Zoltán rajtam keresztül- Azt hiszem március 12.-én támadtuk meg Soponyát Kisláng felöl.-válaszolta magabiztosan. –Muszáj volt mustáromat nekem is hozzá tennem : -Az akkori katonai jelentések szerint a németek szinte ellenálás nélkül rohanták le a szovjet álásokat és...-de már vágott is közbe kissé ingerülve még mielött befejezhettem volna mondatom- Az akkori propaganda is csak hazudni tudott. Az oroszok erösek voktak. Harci morálunk már szinte nem volt. Kevesen voltak akik még hitték, hogy ez a támadás majd megállitja az oroszokat. Rebesgették , hogy újabb friss hadosztályokat állitanak fel a birodalomban, és hogy majd a csodafegyverekkel megállitjuk öket az egész keleti fronton, de szerintem a szivükben már senki nem hitt ezekben. Az orosz meg csak kapta a támogatást emberben meg anyagban. Kipihentek voltak majdnem mind. Igaz megleptük öket mert gyorsan haladtunk elöre, de aztán ök is felébredtek.- Szó szót váltott. Nem állt szándékomban felidegesiteni, de muszáj volt személyes véleményemet kinyilvánitanom: - Szerintem a németek sem voltak külömbek  az oroszoknál. –ezzel be is telt a pohár gondoltam magamban. Kicsit gyorsabban nyilt szám mint ahogy azt elképzeltem.Vagy most dobb ki minket, hogy még cipönk sem ér földet, vagy kapok egy meggyözö választ.- Te csak az hiszed, - kezdte higgadtan – a német katona mindig is fegyelmezett katona volt. Itt Magyarországon meg pláne. A szövetségesünknek mutatni kellett milyen diszciplin van nálunk. –Ès a megeröszakolt lányok ? Ilyen nem volt?- kérdeztem ingerülten, hogy igazamat védjem – Volt rá eset, - válaszolta – de az ilyesmivel nálunk nem mertek viccelödni. Emlékszem a szomszédos zászlóajban volt egy eset. Egy 14 éves lányt eröszakolt meg egy majdnem kétméteres markos katona. A parancsnok felálitatta az embereit és a kislány az édesapjával megjelent. A lány sirva mutatta meg a katonát. Sok szó nem esett. A tiszt odalépet hozzá és Lugertjével fejbelötte a helyszinen. Igy járt nálunk az, aki nem tudott uralkodni magán.- fejezte be szemrebbenés nélkül, de már folytatta is tovább:- Más világ volt akkor. Az emberi élet nem sokat jelentett. Emlékszem mikor Igar elött álltunk , egy idös magyar bácsika jött felénk. Egy kicsit  tudott is németül. Az öreg mutogatott egy házra , amelyik elött ott várakozott egy amerikai teherautó járó motorral . Az öreg könnyes szemmel mondta: Der Russe ist im Haus ! (Orosz van a házban!). Halkan a házhoz osontunk. Már nem  emlékszem hányan voltak. Három vagy négy katona lehetett. Gondolták mielött még elpucolnak könnyitenek magukon. A lány még sikitani sem mert. Bementünk és végeztünk velük.- kezét felemelve ,mint ha géppisztolyt tartana, mutatta hogyan lött. Mindenki magábamerült. Elgondolkoztunk  és megprobáltuk elképzeni az esetet. Hátborzongásomból Zoli kérdése ébresztett:- Kurt! Ès hol sülyedt el a páncélosod?- kérdezte kiváncsian- Nem az én páncélosom volt. Egy másik zászlóajhoz tartozott. Ott, Igar melett. Az oroszok a faluval szembe lévö dombokon voltak. A védelmi páncélost este leállitották  a ház alatti részre, aztán mikor reggel felkeltünk már alig látszott a sárból valami ki. Ugyanigy süllyedt el az egész hadmüvelet.  A simontornyai harcok közben kaptuk meg az értesitést, hogy az oroszok már uton vannak Várpalota felé. Kis hiján  majdnem „kondérba“ kerültünk. Az utolsó pillanatban érkeztünk vissza Székesfehérvár térségébe. Késöbb két fö visszavonulási út állt rendelkezésünkre. Az eggyik Várpalota –Veszprém iránya, a másik a Bakonyban huzodó útvonal volt ( Bakonycsernye –Zirc iránya. ) A vonulás során Öskü környékén heves elháritó harcok folytak. Aztán egy pár hét alattt a birodalmi határnál voltunk.- fejezte be. Az idö itt is csak úgy elszált. Sötétedett mire elbucsuztunk . Abban maradtunk ,hogy kapcsolatunkat melegen fogjuk tartani.

Rengeteg történetet mondott, amit még le lehetne egyszer irni. Ezek a történetek sajnos összefüggéstelenek, bövebb fogalomban rögzitve; személyes emlékek illetve élmények darabjai