A kisvásárhelyi Messerschmitt
A gép és a pilóta is azonosíthatóvá vált
Népszabadság • Cseri Péter • 2004. július 13.

Az Imre-napi búcsú után történt az eset. A nagyapámmal lucernát gyűjtöttünk a mezőn, amikor meghallottuk a repülőket. Déli irányból jöttek, elöl a német gép, mögötte három amerikai. A német repülőnek akkor már nem működött a motorja, hang nélkül siklott négy-öt méter magasan a földtől. Le akart szállni a mezőn, de az egyik kereke beleakadt egy buckába, és leszakadt. A pilóta nem tudhatta, hogy a mező végén már a Marcal kezdődik, úgyhogy egyenesen belezuhant a mocsárba.

Az amcsi gépek tettek még fölötte két-három kört, utána elrepültek nyugat felé. Aztán nagy csönd lett - mondja Csombó Rudolf. A most 78 éves Rudi bácsi az egyetlen élő szemtanúja az 1944. november hatodikán történteknek.

A zalai kistelepülésen ugyan élnek még néhányan, akik emlékeznek a Messerschmitt 109-es lezuhanására, ám ők nem látták. Csombó Rudolf és a nagyapja viszont alig ötven méterre álltak a becsapódástól. - Az öreg kiabált velem, hogy ne menjek közel a lezuhant géphez, mert hátha felrobban, de hát egy 18 éves kamaszt hiába fenyegetnek ilyesmivel, úgyhogy rohantam le a Marcal partjára - emlékezik Rudi bácsi. - Ott feküdt a mocsár tetején a repülő, szinte teljesen egy darabban megmaradt. A pilóta viszont nem volt benn a fülkében. Nézegettem, hogy merre lehet, aztán a géptől jó messzire megláttam a levágott fejét. Valami leszakíthatta a becsapódáskor. Aztán előkerült a teste is.

Még aznap kijöttek a német tábori csendőrök a sümegi parancsnokságról, és elszállították a pilóta holttestét. Az ingovány miatt a repülőhöz nem nyúltak, úgy hagyták, ahogy lezuhant. A Messerschmitt szép lassan elmerült a mocsárban. A szemtanúk közül többen is úgy emlékeztek, hogy a motor súlya miatt előbb a gép eleje merült el, később szinte függőlegesen állt a lápban, csak a vége látszott.

Hatvan év telt el a kisvásárhelyi légi csata óta. A zalai településen az egymást követő nemzedékek persze sokat hallottak a mocsárba süllyedt Messerschmittről, arra azonban senki sem gondolt, hogy egyszer majd valaki megpróbálja a felszínre hozni a roncsot. A napokban azonban katonák lepték el a kisvásárhelyi határt, hogy a földből - a mocsár azóta kiszáradt - kiemeljék a vadászrepülőgépet.

A Szolnoki Repülőmúzeum, a budapesti Hadtörténeti Múzeum és a honvédség szolnoki vegyes szállítórepülő-ezredének munkatársai egy hétig kutattak az M-109-es roncsai után. - Jó értelemben vett megszállottak vagyunk, hosszú évek óta keressük a második világháború idején Magyarországon lezuhant repülőgépek roncsait, bár a pénzünkből évente csak egyetlen akcióra futja - mondja Magó Károly, a Szolnoki Repülőmúzeum munkatársa. - Az idén azért jöttünk a Veszprém megyei Kisvásárhelyre, mert itt pontosan be lehetett határolni azt a helyet, ahol lezuhant egy Messerschmitt, ráadásul a szemtanúk elmondása alapján nagy esély volt rá, hogy viszonylag épségben emelhessük ki a gép maradványait. A remények azonban már a keresés első napján szertefoszlottak. Igaz ugyan, hogy számos alkatrész, berendezés került elő a földből, de az is nyilvánvalóvá vált, hogy a repülőgép teste nem maradhatott meg egészben.

Mindez nem azt jelenti, hogy a szemtanúk rosszul emlékeztek volna a gép lezuhanására, csupán arra utal, hogy az elhagyott hadi eszközök háború utáni sorsát szinte lehetetlen követni. - Gyerekkoromban azt mesélték a faluban, hogy közvetlenül a háború után fémgyűjtők járták a vidéket, ráadásul a kisvásárhelyiek közül is többen dicsekedtek azzal, hogy a lezuhant repülő egy-egy darabját magukhoz vették - mondja Edőcs László, a település polgármestere. - Gyerekként mi is gyakran jártunk a Marcal partján, ahol egy valóságos kis kráter jelezte, hol is csapódott be a Messerschmitt. Aztán a hetvenes években szabályozták a Marcalt, akkoriban a feltöltések és a tereprendezések során is kerültek elő, majd tűntek el roncsdarabok.

A kutatók azonban egyáltalán nem tűnnek csalódottnak. Azt mondják, igazi szenzáció lett volna ugyan, ha épségben megtalálják a géptestet, ám a most előkerült darabok is felbecsülhetetlen értékűek. Azt viszont nagyon sajnálják, hogy a repülő egytonnás motorját, amelyet egyméteres iszap borított, végül nem tudták kiemelni. - A szakemberek számára így is igazi kincsnek számít a fedélzeti géppuska, amely teljes épségében maradt meg, vagy a repülő célzókészüléke, navigációs berendezése, akkumulátor-adattáblája, az első kerék főfutószára, és még hosszasan sorolhatnám az értékeket - mondja Földvári Zoltán, a honvédség szolnoki vegyes szállítórepülő-ezredének századosa. - Óriási különbség van aközött, hogy az ember fényképről ismer valamit, vagy kézbe foghatja, akár ízekre szedheti.

Az 1935-ben tervezett Messerschmittet a saját korában az egyik legkorszerűbb, együléses vadászrepülőnek tartották. A 12 hengeres, 1200 lóerős motort egy kilenc méter hosszú, tíz méter szárnyfesztávú repül?be szerelték. Az M-109-es 760 kilométert tudott megtenni egy felszállással, több mint tízezer méter magasra is felemelkedett, csúcssebessége pedig elérte az 560 kilométert óránként.

- A kisvásárhelyi roncsok a Szolnoki Repülőmúzeumba kerülnek - mondja Magó Károly. - Jövőre egy Balatonba zuhant harci repülőt próbálunk majd kiemelni a tóból. Arra a kérdésünkre, hogy a roncs-kutatásban mi a szép, a kisvásárhelyi akció résztvevői csak a vállukat vonogatták. - Van ebben egyfajta végtisztesség is - mondja Földvári Zoltán. Aztán hozzáteszi: - A sümegi légi csatáról szóló hadi tudósítások alapján például tudjuk, hogy 1944. november hatodikán a németek két gépet vesztettek el ezen a környéken. A pilóták nevét is ismerjük, csak éppen azt nem tudjuk, hogy a Kisvásárhelyen lezuhant repülő melyiküké volt.

A roncs kiemelése után a maradványokon talált különböző gyártási számok alapján a gép és a hozzá tartozó pilóta is azonosíthatóvá válhat. Kisvásárhelyen komoly eseménnyé vált az egyhetes kutatás. Az alig hetvenlelkes falu lakói mindennap kisszékekkel a kezükben vonultak ki a Marcal partjára, és órákon át nézték a földet túró katonákat.