I. Gépjármüvek az I. V.háború elött és közben 

Az 1870/71 –es és 1914/18-as háboruk közt a politikailag jelentös országok  iparosodása borzasztó lépésekben haladt elöre, mig hadseregüket a modern technika szinte alig érintette.

Az 1914-ben kezdödött Világháború is az 1870/71-es háború végének szinvonalán folytatodott. Az országok konzervativ-„vaskalapos“ hadvezetöségei nem látták elöre, hogy az uj évszázad kezdetén milyen mértékben tudták volna a motorizáció elörehaladotságát a százarföldi hadászat terén hasznositani. Fejlesztések illetve anyagi támogatások szinte csak a hadi-hajóiparban voltak, aminek háttere pedig több évszádra visszanyult.

A gyors mobilizáció- avagy mozgósitás  egy jelentös és figyelmen kivül hagyott fogalom, amiröl érdemes egy pár szót még ejteni:

A nagy háború kezdetén az országok ugymond- mobilizálták hadseregeiket. Ezalatt a civilek behivását, gyors kiképzését és a védelem kiépitését értették. Kevésbé a gyors és hatásos átcsoportositásokat.

Egy érdekesége az elsö háborunak a Marne-i csata, ahol a francia hadsereg gyors bevetése megakadájozta a német elöretörést. Ennek a sikeres védelemnek az oka a „Marne-Taxi“ volt.

A francia hadvezetés 1914 szeptemberében Párizsból ( ahol 10.000 katona sürgös átcsoportositását kellett megoldani) irányitott az onnét 100km-re lévö Marne- frontvonalhoz katonákkal töltött városi“Omnibuszokat“ és közel 1000 Renault Taxit. Sajnos egy-két hasonló akcion kivül egyik fél sem probálta ezt a „sikeres megoldást“ szisztematikusan felépiteni, vagy egyáltalán rendszeresiteni. A mobilizáció valos fogalma a technika lehetöségek keretében majd csak a háború utáni években kezdett gyökereket ereszteni.

Az I.Világháború idején a személyszálitó jármüvek relativ kis mennyiségben, és szinte modifikáció nélkül lettek hasznositva. 1913-ban megközelitöleg 12.400 autot gyártottak németországban. A polgári autok zömét a hadsereg az elsö háborus évek elején rekrutálta, igy aránylag kielégitette az igényt. Ezek az egyszerü felépitésü „sorozatautok“ a frontvonalban való tartos alkalmazásnak nem feleltek meg. Ennek oka nem csak a nehéz terep hanem a normál megterhelés (átlag 4-6 személy szálitása) többszörös meghaladása volt. A jármüvek többsége szinte „szétesett“  a katonák alatt.  Egyébb modifikáciokon, mint ásó, potkanna vagy fegyvertarton kivül a hadsereg nem forditott figyelmet az autok átalakitására. Ezenkivül a háboru kezdetén az automobil gyártása teljesen leált, aminek oka föképp a munkások behivása és megrendelések lemondása volt.

Egyedül a teherszálitás és vontatás (ágyuk !) terén probáltak a háború folyamán teljesitményben erössebb gépeket kifejleszteni. 1913- ban csak 1850 (!) teherautot gyártottak németországban, ami igencsak kevésnek bizonyolt a hatszoros igényhez képest. A helyzet kiélezödése és a háború elhuzodása felnyitotta lassan a hadvezetés szemét és 1916-ban csucsprodukcióban 15.000 tehergépjármüvet gyártotak. Természetesen a háború teljesen kimeritette az alapanyagokat, igy a gummi is, ami kaucsuk alapanyagból készült teljesen elfogyot és a kerekek merev abroncson gurultak a front irányába.

A német páncélos ill. páncélozott autok elsö megjelenését 1915-re lehet datálni, amikor a Büssing, Daimler és Ehrhardt cégek egy utcai felderitöt konstuáltak. Egy évvel késöbb 32db-ot készitettek belöle, majd 1916 végen elöször Románia területén egy hegyi szorosnál vetették be sikerrel. Ezzel párhuzamosan Angliában, Franciaországban, Belgiumban, Amerikában, Oroszországban és Olaszországban hasonló konstrukciok láttak napvilágot, de ezek közül is csak az angol és belga jármüvek tudták magukat szériaképesnek bizonyitani.

A páncélozott jármüvek következö stádiuma a tank volt, amit elöször az angolok fejlesztettek ki leghatékonyabban.

II. A „Tank“ avagy a páncélos gépjármüvek korszakának kezdete és jelentösége

A modern ember megjelenésétöl fogva a harcok kimenetelét mindig a harcos képessége és morálja döntötte el. Ennek növelésének érdekében egyre jobb fegyvereket, jobb védelemet és hatásosabb vezetöképességet probáltak a küzdö felek elérni. Ezzel párhuzamosan a mozgékonyság és a gyorsaság is mindig jelentös szerepet játszot. A szárazföldi hadseregek mejelenéseével a lassú (gyalogos katona) és gyors (lovas katona) stratégiai hadviselés jellemezte az évszázadokon át tartó hadtörténelmet. Az addig ütöképes lovas egységek sorsát  véglegesen a tözérségi eszközök fejlödése, illetve az automata fegyverek alkalmazása pecsételte meg. Az I.Világháború után, amely megmutatta  a lovasság sebezhetö pontját, a páncélos hadosztályok kerültek az elötérbe.

A páncélozott “modern” harckocsi megszületését az elsö világháború idejére lehet tenni. Ennek ellenére, ettöl jóval korábban foglalkoztak már feltalálok és tudosok a hatékonyság, a mozgékonyság és a védelem szerepével. Igy a középkor legnagyobb feltalálója is,  Leonárdo de Vinci, majd jóval késöbb az osztrák Gróf Schönfeldt. A nagy áttörést a fejlesztés terén viszont maga a “motor” feltalálása tette lehetövé. Ez a harckocsi szive, ami a merev páncélzatot a harcterek bombatölcsérei közé vitte. A modern harci eszköz; a „Tank” elsö iniciátora Colonel Swinton angol tiszt volt. Tanácsára és elképzelései szerint készitették el elöször az angol tervezök a Mark I páncélozott gépjármüvet.

A Mark I. nevet viselö harckocsit 1916 szeptember 15.-én a Somme-i csatateren alkalmazták, ahol 35 db-ot vetettek be a német állások ellen. Hatása elmaradt, de 1917 november 20.-án a Cambrai nagy páncélos ütközetben 432 db Mark IV. es V. tipusú harckocsi már dominált. Az itt bevetett 14km/h sebességel haladó és közel 150 (PS) lóerös harckocsik közel 13km-es sávban és 9km mélységben törték át a császári katonák védelmi vonalát.

Ettöl a naptól kezdve a tankok jelentös szerepet játszotak a szárazföldi hadmüveletekben. A német haderö elöször csak 1918 márciusában vetett be 75 tankot, aminek többsége valojában angol hadizsákmány volt. Az angol harckocsi német változatát “ A 7 V”-nek hivták, amiböl elöször csak 50 db készült. Fedélzeti fegyverként egy 5,7cm-es ágyút és 6db géppuskát szereltek rá.

Mig az angol és francia hadvezetés független páncélos egységek és hadosztályok felállitásának és a hadviselés modernizációjának tervezésével foglalkozott, addig a német vezetés nem forditott különös figyelmet a jövö hadi “szekerére”, és igy a háború végére a 25db német és néhány zsákmányolt harckocsival szembe közel 5000db angol és francia páncélos állt.

Szakirodalom:

Rolf Stoves: Die 1 Pz.Division (Bad Nauheim 1961)

Werner Oswald: Kraftfahzeuge und Panzer der Reichswehr,Wehrmacht und Bundeswehr (Stuttgart 1974)