Ragyogóan süt a nap, a jég megfelelő vastagságú, (-1) Celsius fok. Ha holnap is ilyen idő lesz merülünk!
Mondta Csiki Sándor (Siófokon) a PELSO Környezetvédő Kutató Búvár Egyesület merülés vezetője.

2003.02.04-én nem lett olyan az idő. Reggelre országszerte behavazott. De nem csak úgy ám! Nem.  Települések maradtak elzárva, a közlekedés majdhogynem megbénult,  ...
... de azért a Rover szépen haladt Siófok irányában. Mészáros Attila és jómagam utaztunk a megbeszélt helyre. Reggel nyolcra már biztosan nem érünk oda. Tizenkettőre oda értünk. Na akkor mi legyen? Ha már egyszer idáig eljöttünk Budapestről! Irány tovább Fonyód felé. Elindultunk immár két járművel a búvár egyesület megszállottjaival. Lekanyarodtunk a partra. Egy kis hólapátolás, hogy a járművek félre tudjanak állni. Tundraöltözet, jégvágó eszközök, búvár felszerelés -mert ki tudja- hátha mégis merül valaki. Irány a behavazott jég.

1,5km-re van a parttól az a Me109 roncs amit keresünk. A világháború alatt két magyar felségjelzésű Me109-es vadász hasította a víz fölötti levegőt. A gépek párhuzamosan a déli part vonalával repültek DNy-irányban. Az elől haladó volt az oktató, mögötte a növendéke. A baleset akkor következett be mikor a tanonc túl közel került a vízhez és a légcsavar belehasított, majd lerántotta és átfordította a repülőgépet. Sajnos a pilóta sorsáról nem szólt a memoár, az eseményről is csak ennyit tudunk.

Egy halászhajó hálója akadt el valamiben, amitől el is szakadt. A halászok azonosították be a part vonalához viszonyítva a helyet. Ez nagyon egybevág! A memoár elbeszélője által közölt információ és a halászok beszámolója.

Minden adott a merüléshez, csak előbb meg kell találni a repülőgépet.

Elindult a csapat a műszeres keresésre

Tehát itt állunk másfél kilóméterre a parttól a nagy fehérség közepén, a nagy kékség fölött.
Itt a tó szabad felületén igen csak megmutatkozik milyen is az a hófúvás -hát nem kellemes. Előkerül a nagykeret*, természetesen előbb ezzel nézünk körül. A csapat módszeresen mér fel egy számunkra hatalmas felületet. Ebben az egy dologbam nagy segítség volt a hó, mivel pontosan viszonyítani lehetett a letaposott nyomokhoz a következő utat.

Ez a szonda képes érzékelni a kb.3m-es víz alatt leledző nagyobb fémtárgyakat. Mivel nem volt eddig pontos adat a roncs hollétét illetően, ezért ennek az expedíciónak az lett volna az elsődleges célja, hogy GPS-koordinátákká alakítsa a roncs helyét. Tavasszal aztán utána nézni pontosabban, mit rejt a víz. Sajnos a nagykerettel való szondázások nem hoztak eredményt.

A szél egyre erősebben fújt, hordta a havat. Már égette az arcunkat. Ruháink lassan átáztak, egyre elviselhetetlenebbek lettek a körülmények. Fáztunk., és egyre jobban fáztunk. A part halványan derengő vonala már rég eltűnt. Az idő haladtával az ide vezető nyomainknak is már csak apróbb domborulatai látszottak, majd azok is elenyésztek. Ilyenkor érti meg az ember hasonló körülmények közé keveredő túlélők beszámolóit. És akkor mi csak ízelítőt kaptunk a természetnek való kiszolgáltatottság érzéséből. Megérteni, hogy mit is jelent amikor azt mondják a "magény, az elveszettség érzése tört rám".
Ha a Messerschmitt-et nem is találtuk meg, de már csak ezen tapasztalatokért is megérte ez a kis kaland.
 

Talán ideje lenne visszamenni a partra.
Összeszedtük a cuccokat és "kikecmeregtünk a partra". Mindjárt más, így az időjárás szél nélkül.
Majd alkalmasint újra megpróbáljuk.

A kutatásban részt vettek:
PELSO Környezetvédő Kutató Búvár Egyesület:
Csiki Sándor, Molnár János, Egyed György, Egyed Ákos, Egyed András
valamint
Mészáros Attila és Ozsvát Zoltán

* a nagykeret egy fémkereső kicserélt szondája, miáltal akár 4méter mélyen is kijelez 2db olajos-hordó nagyságú fémet. Ilyenkor persze földfelszín közelében lévő kisebb darabokat nem érzékeli.