Locations

Galambos Gábor

 

Sturmovik-fészek Madarason

 

Egy szovjet tábori repülőtér kutatása

 

 

Az évszakokkal változó madárvilágba 1944 késő őszén addig nem látott új égi jövevények érkeztek. Rövid idő alatt befészkelték magukat a falu határában lévő Nagykaszálóra, vagy más néven Jezerbe. Vörös csillagos repülőgépek és szovjet katonák települtek ide. Ennek a cselekménynek a megismeréséhez egy 2010-ben kezdődött kutatás vezetett.

Már 2007-ben rendelkeztünk adatközlőktől származó olyan adatokkal, melyek szerint a község határában a II. világháború alatt repülőtér üzemelt. A település egyik házából egy motorblokk is előkerült, ami a tulajdonos szerint a reptérről, egy felrobbant gépből származik.

Többen is megerősítették az egykori szemtanúk közül, hogy volt egy légitámadás a reptéren állomásozó gépek ellen. Egyesek szerint ennek egy civil is áldozatául esett: egy éppen a frontról hazatérő katona, Gracza Pál. Ezen információk alapján kezdtünk kutatásba az adott területen. Reméltük, hogy ha valóban volt légitámadás, akkor a földön megsemmisült gép vagy gépek maradványait fellelve megállapíthatjuk azok típusát, s ez segítheti az itt működő alakulat azonosítását.

Több szálon indult el a munka; az első eredmények levéltári források és dokumentumok voltak. A község plébániáján lévő egyházi anyakönyv tartalmazza a civil áldozat elhalálozását: Gracza Pál meghalt 1944. november 20. „A madarasi repülőtér bombázásának áldozata”. Sírját a helyi temetőben is megtaláltuk. Ez tovább erősítette a légitámadás és az esetleges géprobbanás lehetőségét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                         A civil áldozat sírja a madarasi temetőben

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                               A Historia Domus Gracza Pálra vonatkozó bejegyzései

 

Nem sokkal később egy korabeli MTI jelentést találtunk, amely egyértelműen beszámol a Madaras repülőtere elleni német légicsapásról:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ekkor már biztosak lehettünk abban, hogy üzemelt egy szovjet tábori repülőtér a falu határában, és azt legalább egy német légitámadás érte 1944 októberében. Az előkerült motorblokk is szolgált némi információval az itt állomásozó gépek típusáról.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez egy soros elrendezésű vízhűtéses motor része volt egykoron, valószínűsítettük, hogy Mikulin gyártású. Emiatt két repülőgép-típus jöhetett szóba, de további adatokra, alkatrészekre vagy roncsokra volt szükség az azonosításhoz. A faluban más alkatrészt nem találtunk, így csak a helyszíni kutatástól remélhettünk új eredményt.

Erre 2010 novemberében került sor első ízben. A késő őszi időpontot azért választottuk, mert hasonló időszakban települt ide az alakulat, és ahogy az adatközlők is elmondták, az időjárás és annak a területre gyakorolt hatása nagyban befolyásolta a reptér kialakítását és használatát.

A terület egy lecsapolás miatt kiszáradt tó helyén fekszik, melyet a helyiek kaszálóként használtak a háboró idején és ma is. Az események óta szinte semmit sem változott, s ez nagyban megkönnyítette a munkánkat. A terepbejárás alkalmával mi is megtapasztaltuk, hogy a talaj ebben az évszakban az eső miatt mélyen átázik, így komoly problémát okozhatott bármilyen technika mozgatása.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezt a problémát vasúti talpfák lefektetésével és törmelék feltöltésével igyekeztek megoldani a szovjetek. A gépek állóhelyeinek kialakítására csak a reptér délnyugati sarkában nyílt lehetőség, hisz itt a terep 10–15 cm-rel az átlagos talajszint felett van, ezért tartósan száraz marad.

Ezen a részen két tölcsér alakú mélyedést figyeltünk meg, amelyek akár robbanástól is származhatnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kedvezőbb időjárási- és talajviszonyokra várva itt terveztük az alaposabb kutatást tavasszal.

Az addig eltelt időben sikerült felvenni a kapcsolatot Sikari Benjaminnal (79), aki gyermekként átélte az eseményeket, így tőle „első kézből” kaptunk információt a légitámadásokról. Mint azt elmondta, két egymást követő légicsapás volt egy vasárnapi napon. A támadók észak–észak-kelet felől, a falu templomának irányából jöttek alacsonyan repülve. Mivel a reptér a falutól alacsonyabban fekszik, a szovjetek csak az utolsó pillanatban észlelhették a gépeket. A támadók két irányba válva lőtték fedélzeti fegyvereikkel a reptér délkeleti sarkában álló gépeket (ez megerősíti azt az elképzelésünket, hogy itt alakítottak ki állóhelyeket a gépek számára), illetve a közelben lévő üzemanyag-raktárt. A váratlan légitámadás alaposan meglepte a szovjetet, légvédelmük még csak meg sem tudta kísérelni a támadás elhárítását. A támadók egy kört leírva visszatértek, és újra lőtték a repteret és az ott lévőket. „Mint a jégeső, úgy kopogtak a lőszerhüvelyek a házak tetején, amik a gépekről hulltak.”

Emlékei szerint a támadásban több gépet és az üzemanyag-raktárt érték találatok. Egy földön álló gép felrobbant, a raktár kigyulladt. A támadásban, mely a déli órákban zajlott le, három szovjet katona vesztette életét. A többiek a reptér melletti dombokba épített fedezékekbe húzódva vészelték át a támadást. Délután, néhány órával később visszatértek az ellenséges gépek, de ekkor már felkészültebben várták őket. Heves légvédelmi tűz fogadta a támadókat a reptér két oldalába telepített légvédelmi állásokból, illetve az üzemanyag-raktár környékéről. A szovjetek, kihasználva a terep adottságait, a környék legmagasabb pontjára – mely 50 méterre van a reptér délkeleti sarkától – is telepítettek légvédelmet. Ez Sikari szerint „már egy komolyabb fegyver volt, …és ritkábban lőtt, mint a többi”. Ez a fegyver is tüzelt a támadó gépekre.

Az újabb támadást szintén két gép hajtotta végre, de az elhárító tűz miatt csak egy rácsapást hajtottak végre – eredmény nélkül. A reptéren sem maradtak tétlenek: több gépnek is sikerült felszállni. A támadók, kihasználva sebességbeli fölényüket, dél felé távoztak.

A levegőbe emelkedett és a reptértől eltávolodott gépek kis idő múlva visszatértek. A légvédelmet valószínűleg sokkolta a támadás, mert – mint Sikari emlékszik – tüzet nyitottak a reptérre visszatérő és ott leszállni akaró saját gépeikre is. Ennek az ideges hangulatnak a következménye, hogy egyikük leszállása túl hosszúra sikeredett, beleszaladt az álló gépek egyikébe. Ahogy Sikari emlékszik, a gépek „csak” összetörtek, robbanás nem történt. Emlékei szerint tehát a két támadásban egy gép felrobbant és erős tűzzel égett, további kettő összerogyott, az előbb említett két gép pedig összeütközött. Az üzemanyag-raktár egyes részei szintén lángokban álltak.

Az MTI-jelentés és a személyes visszaemlékezés egymást erősítik, tényszerűvé tették a feltételezett légitámadást a Madaras melletti szovjet tábori repülőtér ellen. Akadnak azonban ellentmondások is a jelentés és az adatközlők emlékei között: a támadásban megsemmisült gépek számát eltérően adják meg. A jelentés szerint 40 repülőgépet semmisítettek meg, további 10 megrongálódott. Az eseményt egykor átélők – elsősorban Sikari Benjamin – ettől jelentősen kevesebb gép megsemmisüléséről és rongálódásáról számoltak be. Ez a nagy számbeli különbség adódhat a hadijelentések propagandaszerű túlzásaiból is. Az alkalmazott fegyverek tekintetében is van eltérés: a jelentés bombázásról is beszámol, ezzel szemben a helyiek csak „géppuskatűzre” emlékeznek.

Megismerve a reptér egykori eseményeit kialakítottuk a helyszíni kutatás céljait: a légitámadásban megsemmisült gép/gépek lehetséges helyszíneinek kijelölése, a kijelölt helyszín/ek műszeres kutatása, a fellelt roncsok begyűjtése, ezek segítségével a gépek típusának, majd a szovjet alakulatnak az azonosítása. További célunk volt a beszámolókban említett óvóhelyek és légvédelmi állások feltérképezése, valamint a támadást végrehajtó gépek nemzetiségét és alakulatát is szerettük volna megismerni.

A szükséges engedélyek beszerzése után (önkormányzat, a terület tulajdonosa) a megyei múzeum illetékes régészét is tájékoztattuk a tervezett munkáról, mivel a terület közel esik a régészetileg védett egykori szarmata temetőhöz, a Telecskai-dombokhoz.

Magára a kutatásra ez év márciusában került sor két részletben. Az első alkalommal a már novemberben bejárt és kiszemelt délkeleti helyszínt vizsgáltuk át műszerrel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A detektor által jelzett legtávolabbi pontok között jelöltük ki a kutatás helyszínét (1. terület). Nem meglepő módon ebben a területben benne volt az első bejáráskor felfedezett két „kráter” is. Csoportunk másik fele ezalatt szintén műszer segítségével bejárta a repteret további lehetséges helyszínt keresve. Két ilyen területet sikerült találni (2. és 3. terület), bár nagyon kevés volt a gép által jelzett „fém” az adott területeken.

Hogy biztosak lehessünk a dolgunkban, mind a három helyen végeztünk próbaásásokat a műszer által jelzett pontokon. A 2. és 3. területen szélesen elszórva szürke alumínium-darabok kerültek elő. Volt köztük lemez- és szegecselt darab is, nagyságuk a pár centis és a tenyérnyi méret között változott.

Az 1. területen már az első ásófordításnál egy gépágyú lőszerhüvelye került elő. A meglepő az volt, hogy egyértelműen látszott rajta, hogy felrobbant tűz vagy hő hatásától. Ettől egy ásónyomra pedig egy cirill betűs adattábla került napvilágra. Ekkor már tudtuk, hogy jó helyen járunk. Mivel itt további roncsdarabokat reméltünk, ami komoly munkát igényel, a kevésbé leletgazdag 2. és 3. területre összpontosítottunk a nap rövid hátralévő részében. Erről a két helyszínről begyűjtöttük az összes műszer által jelzett darabot. Sötétedésig bejártuk még a környező dombokat is az egykori óvóhelyek nyomait keresve.

Meg is találtuk őket a szemtanúk beszámolói alapján: a reptér déli oldalával párhuzamosan, a Kígyós-csatorna túloldalán lévő dombok oldalában. Mára már csak nagy gödröknek látszanak az egykor a domb oldalába ásott és vasúti talpfákkal megerősített födémű fedezékek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezzel véget is ért az első terepen folytatott kutatásunk.

Egy hét elteltével tértünk vissza Madarasra, hogy az 1. területet átkutassuk. Az előző héten kijelölt területet tovább szűkítettük egy 10x10 méteres részre. Ezen a területen minden a detektor által jelzett helyet zászlóval jelöltünk meg, így képet kaptunk a leletek sűrűségéről és elhelyezkedéséről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mintegy 100 db zászló mindegyike a két kráter körül lett leszúrva, és a kráterektől távolodva ritkultak. Ebből arra következtettünk, hogy a kráterek robbanás vagy robbanások következtében alakultak ki.

A reptér ősgyeppel fedett, így először azt távolítottuk el gyeptégla formájában, majd elkezdtük a leletek módszeres begyűjtését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A számtalan roncsdarab közül kettőt már a helyszínen egyértelműen azonosítani tudtunk: egy fordulatszámmérő óra számlapját és egy műszerkart.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A földből előkerült darabok környékén jól látszott a föld elszíneződéséből, hogy az erős hőnek illetve tűznek volt kitéve. Számtalan alumíniumrögöt is találtunk, ami szintén a helyszín erős égésére utal. Ez több mint 40 cm mélyen volt megfigyelhető az ásott részen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A két kráter is származhat másodlagos robbanástól, mivel számtalan felrobbant géppuska- és gépágyúlőszert találtunk. A leletek begyűjtése után tereprendezés következett, végül visszahelyeztük a gyeptéglákat, hogy a következő napokban újra legeltethessenek a területen.

Ezzel a terepen való munkát befejeztük, elkezdődhetett a leletek megtisztítása és rendszerezése. A helyszínre még egyszer terveztünk visszatérni a löszfalon lévő feltételezett légvédelmi álláshoz. Ez a löszfal azonban természet- és régészeti védelem alatt áll, így várnunk kellett, hogy hatósági szakemberek társaságában kereshessük fel.

A rendszerezés alatt a két „perdöntő” lelet egyértelműen azonosította a gép típusát.

A már említett kar az IL 2 Sturmovik csatagépek pilótafülkéjében bal oldalt volt, eredetileg a futóművek mozgatására használták. A fordulatszámmérő óra szintén ennek a géptípusnak a jellemzője, illetve az előkerült adattábla is. Ezt erősíti a faluban korábban előkerült motorblokk is és egy újabb „házi” lelet: két darab páncéllemez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egykori repülőtérhez tartozó löszfal természet- és régészeti védelem alatt áll, így csak a hatóság szakembereinek jelenlétében kutatható. A löszfal tetején megtaláltuk a légvédelmi állás fedezékének maradványait.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a domb valóban a környék „csúcsa”: szinte minden irányba remek kilátást és tüzelést  tesz lehetővé. Logikusnak tűnik, hogy ide egy nagyobb kaliberű fegyvert, akár gépágyút telepítettek légvédelmi célból.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                          A légvédelmi állásról készült helyszínrajz (Szabó Zsolt munkája).

 

Lassan kezdett összeállni a kép, már csak a szovjet alakulat kérdése volt hátra. Ebben ismét Horváth Gábor volt segítségünkre, neki köszönhetően sikerült az alakulatot azonosítani. A rendelkezésre álló adatok alapján megkísérlem összefoglalni az eseményeket.

1944 októberének végén (a pontos dátum nem ismert) a Szovjet 17. légihadsereg 306. csatarepülő hadosztály 995.csatarepülő ezredének IL 2m3 Sturmovik repülőgépei települtek Madaras mellé, mintegy 30 repülővel és 200 fővel. A reptérnek kiválasztott kaszáló talaját vasúti talpfákkal erősítették meg a használhatóság érdekében. Egy lőszer- és egy üzemanyag-raktárt is létrehoztak, valamint számottevő légvédelmet is telepítettek. A reptér melletti dombokba földbe ásott, megerősített fedezékeket építettek. A munkákban a falu polgári lakosságának férfijai is részt vettek. Az itt állomásozó szovjet repülőalakulatot 1944. november 19-én légitámadás érte, melyben egy IL 2m3 csatagép a földön felrobbanva megsemmisült, kettő megrongálódott, további két gép pedig leszállás közben összeütközött. Ezt a szovjet veszteségi jelentés is megerősíti a november 24-i jelentésben, és az említett leszállás utáni „repülőkarambolról” is említést tesz a szovjet jelentés: a 164. vadászrepülő ezred egyik leszálló La-5 vadászrepülő gépe belerohant két IL 2-csatarepülőgépbe, a gépek összetörtek, de a motorok sértetlenek maradtak, ezeket kiszerelték és újra felhasználták. Ebből arra lehet következtetni, hogy ha nem is tartósan, de más alakulatok gépei is megfordultak a reptéren. A helyszíni kutatás alkalmával csak az IL 2m3 típust sikerült egyértelműen azonosítani. A veszteségi jelentés összegzése is eltér a szemtanúk és az általunk tapasztaltaktól, aszerint 4db IL 2 elégett[2], 2 összetört[3].

Mi egy olyan helyszínt találtunk, ahol egyértelműen láthatóak az erős tűz nyomai, és itt kerültek elő az azonosítható roncsdarabok (1. terület). További két olyan helyszínt sikerült találni, ahol jelentős roncsmező terült el, de itt nem voltak égési nyomok (2. és 3. terület). Feltételezhető, hogy ezek a területek lehetnek a roncsolt, de fel nem robbant gépek helyei.

 

 

 

 

 

 

 

                                                                      A szemléltető térkép Szabó Zsolt munkája.

 

Az általunk a terepen találtak és az adatközlők által leírtak megegyeznek, de ez még nem zárja ki a jelentésben leírtakat. A támadásban három szovjet katona és két polgári személy vesztette életét. A szovjet katonákat a helyszínen temették el, őket később exhumálták és újratemették. A civil áldozatokat a madarasi és a bácsalmási temetőben helyezték örök nyugalomra. Az MTI-jelentés német nemzetiségűnek nevezi meg a támadókat és ezt erősíti meg a német Déli Hadseregcsoport aznapi jelentése melyben Madaras mint a német repülőgépek célpontja szerepel.[4]

Egy érdekes, de nem a légitámadáshoz kapcsolódó repesemény történt még a repülőtéren: 1944. november 16-án az egyik Sturmovik hasraszállt a bánáti Kralevicsevóból való áttelepülés során. Ivan Vasziljevics Celisev alhdgy. vezette a gépet, akinek sértetlenül sikerült a kényszerleszállás.[5]

A szovjet repülőalakulat még az év karácsonya előtt elhagyta a tábori repteret. Amit ezután újra legeltetésre használtak a falusiak, akárcsak napjainkban.

 

 

 

 

 

 

                                                   Bajai Roncskutató Csoport, 2011.

 

 

Forrásjegyzék, jegyzetek: