Optikai távmérő

Az alábbi rövid ismertetés egy ma már nem használatos légvédelmi eszközről, a sztereo távmérőről szól. Az írás közérthetően igyekszik bemutatni, miként működtek ezek a különös szerkezetek.

A fotón látható 1945M 3 méter alapú DJA-6 jelű sztereoszkópikus távmérő rendeltetése pontosan megegyezik a háború előtt használt berendezésekkel: azaz a nehéz és a közepes űrméretű légvédelmi tüzérség számára a gyorsan mozgó légi célok célkoordinátáinak meghatározása, illetve az adatok továbbítása a Gamma-Juhász, vagy a DJA-nál a PUAZO-4 vagy PUAZO-4/A légvédelmi elemző készüléknek.
A három méter hosszú távmérők nagyítása jellemzően húsz és huszonnégy közé esett (DJA: 24x), míg a látómező az esetek többségében egy fok harminc perc volt. A készülék teljes súlya megközelítette a fél tonnát.
A távmérő csöve általában hetven-nyolcvan, közbenső része nyolcvan-száz, míg állványa ötven-hatvan kilogrammot nyomott. A helyesbítő léc, az egyéb eszközök és a ládák együttes tömege egy mázsát tett ki.

Egy kis tudomány

A cél távolságának mérése azon derékszögű háromszög megoldásának elvén alapszik, amelynek magasság a meghatározandó távolsággal, alapja pedig a távmérő alapjával egyenlő.

A derékszögű háromszögben, amelyet mérőháromszögnek hívnak, a D a ferde távolságot az Alfa eltérési (parallaktikus) szög és a távmérő B alapja szerint határozzuk meg. Mivel a B a távmérőnél állandó – esetünkben három méter –, a távolság megállapítása a célnál lévő eltérési szög meghatározásától függ. (Eltérési szögnek nevezzük azt a szöget, amelyet a távmérő alapjának két végéről a célhoz húzott egyenesek egymással bezárnak.)

Ahol a(z)
B a távmérő alapja
D a ferde távolság
Alfa a parallaktikus, azaz eltérési szög
H a magasság
Epszilon pedig a célhelyszög

Emberi nyelven

Mindez magyarra lefordítva: a távmérő optikai berendezése két független, jobb és bal távcsőrendszerből áll, melyeknek optikai tengelyei a térben párhuzamosan haladnak. (Mintha két, egymással párhuzamos csőbe néznénk.)
A távcső látómezejében szimmetrikusan elhelyezett mérőjelek vannak, amelyeket két szemmel történő nézésnél térhatásúnak látunk.

A bizonyos távolságra lévő tárgy (repülő, hegy, autó, hajó, etc. etc...) méréséhez a távmérőt ráirányozzuk a célra. Az irányzást úgy hajtjuk végre, hogy a céltól befutó, bal oldali optikára érkező fénysugár merőleges legyen a távmérő alapjára: ekkor a tárgy képét a bal okulárban az okulár középvonalában, a jobb okulárban pedig a középvonaltól oldalirányban eltolva kapjuk.

A jobb optikai rendszerben egy kompenzátor (mechanikai szerkezet) van, amelynek forgatásakor a fénysugár a jobb oldali optikai rendszerben, a mérőháromszög síkjában kitér és ennek következtében a tárgy képe oldal irányban elmozdul. A helyesbítést egészen addig folytatjuk, amíg a két kép nem fedi egymást.

A folyamat lényege nagyjából úgy történik, mint amikor megdörzsöljük a szemünket, s egy pillanatra kettőt látunk, majd fókuszálva egybe „olvasztjuk” a környezet képét.
Amikor a két ábra teljesen fedte egymást, a kezelők a megfelelő skálákról leolvasták a távolságokat.

A távmérő természetesen nem ad egészen pontos képet: a hiba egy képlettel számolható, illetve az úgynevezett mérőlécre történő gyakori hitelesítéssel mérsékelhető. A tapasztalat természetesen itt is előnyt jelentett. (Az egykorú visszaemlékezések szerint a légi célok távolságának mérésénél a gyakorlati hibák nagyobbak voltak az elméleti hibáknál.)

Harc közben természetesen nem sok lehetőség volt helyesbíteni, ezért a pontatlanságot sok esetben úgy hidalták át, hogy egy különálló figyelő egy 10x80-as, nagy fényerejű távcsövön folyamatosan nézte a leküzdendő célt, s a robbanópontokból próbálta megállapítani, mennyivel lőnek alá/főlé/elé/mögé a tüzérek.
(A 10 a nagyítást, a 80 a kilépő lencse átmérőjét takarja. Ilyenek többek közt a ma is használatos TZK.)

Az optikai távmérők gyakorlatilag mechanikus számítógépnek is felfoghatóak.

Rádiós

Van egy film a szállításáról és az összeállításáról. (Közben akad egy kis Skoda is...)

Ott lehet érzékelni, miféle súlyokat kell megmozdítani.

http://www.youtube.com/watch?v=J9lxGbCwT1c&feature=related

Amúgy a legszomorúbb talán az, hogy bár ezt anno itthon készítették, ma a magyar ipar egy hármas alátétet és egy nyolcas anyát sem képes legyártani. Szerintem kihullana bármelyik optikusnak a haja, ha fölkérném a beszabályozására. A mechanikáról pedig ne is beszéljünk...

Mindegy, ez van. Helyesebben nem mindegy, de ez nem erre a lapra tartozik.

Sajnos én nem voltam katona, de így is mondom, hogy szerintem ennek az egyenruhának mindig meglesz a hangulata. A napokban találtam is pár családi képet és rajzolt képeslapot is a korszakból. Kérés ellenére is majd feldobálom valamelyik fórumba...

A minap megnéztem Rádiós videóját, ahol magyarázza a távmérő működését. Hát le a kalappal, nagyon érdekes volt és sokat tanultam belőle. ...na meg ékes példája, hogy nekünk is volt azért technikánk!