Galambos Gábor

Légitámadások Baja városa ellen

I. rész

 Javított változat.

Légitámadás a Duna-híd ellen, avagy kik is bombázták le a bajai hidat?

Több mint 60 évvel a II. világháború után a helytörténeti kutatások és más, e témával foglalkozó tanulmányok ellenére sem tisztázott a bajai Duna-híd bombatámadásainak és lerombolásának története, miértje. Többnyire hiányosan és rosszul (pl. a támadók nemzetisége) írunk és emlékezünk a történésre. Tanulmányomban kísérletet szeretnék tenni arra, hogy a híd bombázásának történetét – más kutatók munkájával és újabb adatgyűjtésem eredményével kiegészítve – az első közlés óta (hasonló címmel, 2008.) mind részletesebben tisztázzam.

 A bajai Duna-híd 1906–1909 között épült, eredetileg 4 db 100 m nyílású és 3 db 50 m nyílású vasszerkezeten, két hídfőn és hat pilléren nyugodott.

 A 100 m nyílású vasszerkezetek sarló alakúak voltak, felső és alsó öveik parabolikusan voltak görbítve. A hídon a vasúti forgalom csak 1909-ben, a Baja–Bátaszék közötti vasútvonal kiépítésekor indult meg. Az eredeti tervek szerint a híd csak vasúti forgalom céljából épült, de 1937-ben a pályát lefedték, és attól kezdve a közúti forgalom számára is használhatóvá vált.

  A bajai Duna-híd az átadása után (forrás: MÁVAG-archívum)

 Mint minden háborúban, így a II. világháborúban is nagy jelentőséggel bírnak a fronton harcoló alakulatok utánpótlási vonalai és az azokat biztosító közlekedési csomópontok, utak, vasutak, pályaudvarok és hidak. A hadműveletek szempontjából ezek birtoklása vagy lerombolása előfeltételét jelentik a sikeres harcnak.

 A bajai Duna-híd a II. világháború alatt kulcsszerepet töltött be a közúti forgalomban, de főképp a vasúti szállításban. A hídon a háború bekövetkeztekor a forgalom nagyságrendekkel megnövekedett: tartályvonatok sokasága haladt a hídon keresztül, Romániából hazánkon keresztül a Német Birodalomba szállítva az olajat.

 A híd stratégiai fontosságát jelezte, hogy hazánk hadba lépésétől kezdve a híd mindkét oldalát magyar katonaság őrizte. 1944. március 19-én, Magyarország megszállásakor a németek légi fedezet és folyami biztosítás mellett, tehát jelentős erőkkel foglalták el a hidat. A híd melletti területet Posványosnak nevezik a bajaiak. Ezen a réten a szövetséges légitámadások megkezdése után légvédelmi léggömböket állítottak föl a Dunába éjjel aknákat dobó repülőgépek ellen.

 A hidat egy esetleges nappali légitámadástól is igyekeztek megvédeni. A híd környékén, a Duna mindkét oldalán légvédelmi ágyúkat állítottak fel, információink szerint a 101. légvédelmi tüzérosztály több gépágyús és két ágyús (Bofors) ütegét. A gépágyúkból három a védgát töltése mellett állt, az ágyús ütegek pedig a Posványosban voltak. A magyar légvédelmi tüzérek a híd harmadik tartópárjára fektetett pallókból padlózatot ácsoltak, amelyre feltehették a negyedik gépágyút. Később ezt a gépágyút is átvitték a védgátra, a többihez.

 A szövetségesek is korán felismerték a híd stratégiai helyzetét, így a Dél-Afrikai Légierő (SAAF) Mosquito típusú gépei már 1944 áprilisában felderítő-bevetésen térképezték fel azt. Ezt augusztusban újabb követte, majd 1944. szeptember 14-én a 682. Squadron SM–530, szeptember 20-án pedig a 60. Squadron 761-es számú fotófelderítő gépei több felvétellel derítették fel a hidat és környékét.

 1944 végén hazánkat is elérte a front: a román átállást követően a szovjet III. Ukrán Front délről megkerülve a Kárpátokat betört Erdélybe, majd az Al-Tisza vidékére. A Torda-környéki csata sikeres megvívása után újabb offenzívára készült a 46. hadsereg. Célja a tiszai átkelés, a Duna–Tisza közére való kijutás, majd a Duna elérése.

 E támadás előkészítésére és támogatására el kellett vágni a térségben harcoló német–magyar alakulatok utánpótlását és visszavonulási útját. A térképre nézve egyértelmű, hogy ezek az utak mind Baján és hídján vezetnek keresztül. Ez a híd biztosította a kapcsolatot a dél-magyarországi csapatok számára a Dunántúllal. Ezért kérte a szovjet parancsnokság a velük szövetséges amerikai légierő (USAF) 15. légi hadseregének támadását a híd ellen, és annak lerombolását.

 Az első bombázásra 1944. szeptember 17-én került sor. Ezen a napon a 304. Bomber Wing alakulatai több száz géppel támadták az ország több célpontját. Bombázták többek közt a Ferencvárosi és a Kőbányai pályaudvarokat, Rákosrendezőt. Valószínűleg az ebben a támadásban részt vevő pár gépnek nem sikerült az előírt célpontot bombáznia. Az esetleges légvédelmi tűz vagy a célpont feletti füst, esetleg műszaki hiba gátolhatta meg őket a bombavetésben. Hazatérőben alkalmi célként támadhatták meg a hidat. Egyes források 8 db B–24-es támadását említik, de hogy ezek mely alakulathoz tartoztak, azt jelenlegi adataink szerint nem tudjuk, csak maga az esemény biztos. Erre így emlékeznek a bajai ferencesek háztörténetében:

 „17-én, vasárnap 10 órakor kezdődött a légiriadó, és tartott délután 2 óráig. Délben 1 órakor ebéd alatt megrázkódott alattunk a föld, hallatszott a bombarobbanás, a Duna-hidat bombázta 12 gép. Kisebb rongálást okozott a találat, azonban négy halott is volt az őrt álló katonák között.”

A szeptember 17-i bombázásról készült légifotó⁽¹⁾

Az első légitámadásra visszaemlékező bajai vasutasok szerint a hídra hat bomba hullott. Ezek közül négy robbant, kettő nem. A bombák nem érték el a hidat, hanem a parton túl estek le. Hat katonát öltek meg a hídőrség tagjai közül. Az első bombázáskor nem érte találat a hidat, de néhány napig azon mégis szüneteltették a forgalmat; ugyanis a híd bátaszéki oldalán lévő hídfő közelébe is estek bombák, s emiatt a hidat előbb bemérték.

 A bombázás áldozatai:

 Marosán István – honvéd (községi rendőr) 46 éves, rk. (Jánoshalma) Duna-híd őrház

 Pankovics Antal – honvéd, juhász, 42 éves, rk. Duna-híd

 Dömötör József – honvéd, napszámos 43 éves, rk. (Katymár, Feketetó 36.) Duna-híd

 Nagy Mihály honvéd, napszámos, 43 éves, rk. (Jánoshalma) Duna-híd

 Tresz Lukács – honvéd, földműves, 32 éves, rk. (Csávoly) Duna-híd

 Marosán Salamon kisegítő munkás, munkaszolgálatos, 31 éves, izr. (Marosvásárhely) Duna-híd

 A következő támadáskor a bajai Duna-híd már elsődleges célpont. 1944. szeptember 21-én a 15. Amerikai Légihadsereg 47. Bomb Wingjének mind a négy Bomber Groupja bevetésre indult. A 376. B.G. San Pancrazio, a 450. B.G. Manduria repülőteréről az Újvidéki (Novi Sad) vasúti híd bombázására indult, a 449. B. G. Grottagliéből és a 98. B. G. Leccéből szállt fel Baja célponttal.

  A 47. Bomb Wing támaszpontjai Olaszországban

A reggel 08.00 órai start után a repülők San Vito felett gyülekezve alakzatba rendeződtek, majd az Adriát átrepülve Ragusa (Dubrovnyik) irányába, Ilinci érintésével berepültek hazánk (1944-es határok szerinti) légterébe. A 376. B.G. a 450. B.G. vezetésével kivált a kötelékből Novi Sad (Újvidék) felé.

 A másik két csapásmérő csoport a 98. B.G.-pal az élen Villány irányából megkezdte támadását. Az akkori eseményekre Hegedűs János levente ekképp emlékszik:

 „Délelőtt kb. 9 és 10 óra között ügyeletes légoltalmi szolgálatban vettem részt a Szent Antal utcában lévő Szabó hentes házában. ... A magaslati megfigyelőn tartózkodtam, amikor a következőket láttam szabad szemmel: a Duna fölött megjelent egy kétmotoros angol gép, amely végigrepült a híd felett és 1-2 bombát ledobott rá. ... Majd ez a gép, később megtudtuk „bemérte” a hidat és eltávozott. Alig telt el 1-2 perc, megjelent kb. 30 gépből álló kötelék ..., szintén kétmotoros angol bombázók, élükön egy vezérgéppel, amely húzott egy fehér csíkot, amelyet a lökhajtásos gépek húznak maguk után. Amikor a repülő kötelék elérte a meghúzott csík elejét, kioldották a gépekből a bombákat. A rézsútos irányban zuhanó bombák iszonyatos süvítéssel zuhantak a levegőből a híd irányába. Ekkor mi, akik a figyelőtoronyban voltunk, fejvesztve rohantunk le a légópincébe. Kis idő múlva az iszonyatos dübörgés elhallgatott, majd mi újból előmerészkedtünk a pincéből és újból felmásztunk a megfigyelőtoronyba.”

 Ám a bombázás pillanatnyi szünete még nem jelentette a támadás végét. A második hullámban érkező 449. B.G. gépei is megkezdték bombaterhük kioldását a célpontra.

 „De alig értünk fel, a bombázó kötelék ismét visszatért és újból „rárepültek” az eldeformálódott híd épen maradt része fölé s dobálták le súlyos terhüket. ... A bombázás és a detonáció nyomai még a városban is érezhetők voltak, ... a  nagyobb kirakatok ... mind betörtek. De még Vodicán ... is találtak több kg-os repeszdarabokat. Mi délután fél 2-kor értünk ki a híd roncsait megnézni közelebbről, ahol iszonyatos látvány fogadott bennünket. A híd szinte felismerhetetlenné vált. A híd előtt lévő bakterház szinte eltűnt a föld színéről, és a helyén és körülötte hatalmas tölcsér alakú gödrök tátongtak. Állítólag mielőtt a bombázás elkezdődött, gyalogosan átjutott a Dunántúlról egy szakasz magyar katona, akik a zuhogó körül, a „Békavár” közelében lévő futóárkokba menekültek a gépek láttán. Pontos adatot nem tudok, de állítólag ezek közül a katonák közül sokan meghaltak a légnyomás következtében.”

 A támadás idején a híd közelében tartózkodott Dr. Szilágyi vonalbiztos.

„Az újdombóvári-szabadkai vonal vonalbiztosa voltam. A bajai osztálymérnök, Unyi Béla adott egy alkalommal egy sínautót, hogy hazajöhessek. Baja–Dunafürdőnél az őr értesített, hogy légiriadó van... Hamarosan közeledő gépek moraja hallatszott. 8 db, egyenként 7 gépből álló kötelék húzott fel délnyugat felől. A híd mellett, talán 200 méterre tőle, magyar gépágyús üteg volt elhelyezve. Lőtték a gépeket, illetve csak alájuk lőttek, hisz a gépek magasabban repültek. Hirtelen elkezdtek hullani a bombák. Mi azonnal a földre feküdtünk, a hídőrség azonban futva menekült. A légnyomás több katonát megölt. A híd pedig használhatatlanná vált. Borzalmas volt a meghalt katonák látványa...”

 Kassai Károly mozdonyvezető Bácsalmás felől tartott szerelvényével Baja felé.

 „Este érkeztem Bajára egy magyar katonavonattal. Már korábban Bácsalmáson hallottam, hogy elbombázták a Duna-hidat... Másnap reggel az állomásfőnöknek jelentettem, hogy a gépet Baján hagyom és elindulok gyalog. A hidászok a leszakadt részen korláttól korlátig egy kötelet feszítettek ki az egyik hossztartón. Jó 30–50 méter távon át hiányzott minden: a hídtest, a pálya, a tartó. Egyetlen tartó maradt meg, de az is elfordulva. Hatalmas szegecsek álltak ki abból, s mellette a kötél... A túlsó, a Dunafürdő megállóhelynél vártuk, hogy Bátaszék felől jöjjön a vonat. De addig megnéztük az oda ledobott bombák tölcséreit... Katonák hulláinak darabjai feküdtek ott, ruhájukról meg lehetett látni, hogy magyar katonák testeinek széttépet darabjai. Bottal piszkáltam azokat, a földön hirtelen egy szívet találtam. Bámulva néztem. Akkora volt, mint a tenyerem fele, vagy háromnegyede...”

A hídra és környékére az első támadáskor 75 db 2000 fontos rombolóbomba hullott, ebből több telitalálatot ért el; az őket követő második légicsapáskor 77db bomba rombolta tovább a híd már meggyengült szerkezetét. Ennek következményeként a Bajai hídfőnél a hídszerkezet 1. és 3-4. része a Dunába omlott. A 449. B.G. két B-24-ese a bombakioldó szerkezet hibája miatt a másodlagos célpontra, Vinkovcira dobta bombáit.

 A támadás elérte stratégiai célját: ettől kezdve a híd nem volt alkalmas sem vasúti szállításra, sem jelentősebb élőerő áteresztésére támadás vagy visszavonulás céljából. A roncsolódás mértékét az adatközlők is megerősítik: „A bajai oldal második pillérjére támaszkodó tartók a folyóba csuklottak. Később a kompjáratokról jól meg lehetett figyelni, hogy a bomba a pillér felső részét roncsolta szét, így a rátámaszkodó tartók végei a pillérről lecsúsztak.”

 A támadásról készült légifotó

 Több sebesült mellett 5 halálos áldozata volt a támadásnak:

 Szekfű Lajosné – 24 éves, rk. (Bogdán Mária) (Baja) Posztógyár mellett

 Bogdán Veronika – (Baja) Posztógyár mellett

 Saághy Dénes – szakaszvezető, kántortanító (Siklós) Duna-híd

 Horváth Ferenc – honvéd, szabósegéd, 34 éves, rk. Duna-híd

 Klárics János – őrmester, gazdasági cseléd, 39 éves, rk

 A lerombolt híd a Bajai hídfő (észak) felől nézve

  A lerombolt híd a Bajai hídfő (dél) felől nézve

 A támadók saját veszteség nélkül teljesítették a küldetést. Bár Ungváry Krisztián munkájából tudjuk, hogy a 101. légvédelmi tüzérosztály két gépágyús ütege és két ágyús ütege a térségbe települt, csak a 449. B.G. két repülő személyzete jelentett aktív légvédelmi tevékenységet a célpont környékén. Egyes szemtanúk szerint csak a bátai löszfalra telepített gépágyús üteg nyitott tüzet a támadókra, de „a lövedékek jóval a gépek alatt robbantak, repülésüket az ágyúk tüzelése nem zavarta” - emlékszik Dr. Vancsura Rudolf, aki 17 évesen az alsópörbölyi vadászháznál tartózkodik ekkor. Akad, aki a mai Petőfi-szigetre telepített, a Tejes partjánál álló 80 mm légvédelmi ágyúkra emlékszik. Dr. Dániel József emlékei szerint ezek is tüzeltek a bombázókra a támadás alatt, de a szigetre való telepítésükről adatot és más visszaemlékezést, mely ezt megerősítené, eddigi kutatásom alatt nem találtam. Az amerikai alakulatok támadás utáni jelentése pontatlan, de intenzív és nehéz (S.I.H.) légvédelmi tüzet jelentett. A légvédelem aznapi tevékenysége és pontos települése még mindig további kutatást igényel.

Dr. Vancsura Rudolf vázlata⁽²⁾

 A szemtanúk visszaemlékezésében több pontatlanság is van: nem angol, hanem amerikai gépekről van szó; nem két-, hanem négymotorosak (mind a négy alakulat B-24 Liberátorokkal repült). Az említett első repülő valószínűleg célmegjelölő gép volt, mely vizuálisan azonosította és megjelölte a célpontot, felmérte az uralkodó szélirányt. Szintén biztosan tudható, hogy egy felderítő gép is kísérte a támadókat, mégpedig egy P-38-as, mely fotózta a bombázás után a hidat, illetve roncsait.

A P-38 felderitő fotója "kritikus" magasságból⁽³⁾

A második hullámban támadó gépeket hihették vissza-forduló gépeknek a támadást átélők. Vannak, akik három támadóhullámra emlékeznek félórás időközökkel. Abban megegyeznek az emlékek, hogy a támadás ideje nem volt hosszabb egy óránál. Ez az időtartam is a két bombázócsoport egymást követő, zárt alakzatból történő bombavetését erősíti, mint azt a későbbi jelentések (449.BG. SPECIAL NARRATIVE REPORT NO. 140) és kiértékelő fotók is.

  B-24 Liberátorok kötelékben

 A háború után a Dunába roskadt híd roncsai új életre keltek, az ország másik végében, egy másik folyón. Az 1949-ben Jakab Sándor és Kopácsi József által tervezett, a Mélyépítő és Mélyfúró Vállalat által kivitelezett, Gibárt és Encs közötti közúti Hernád-híd acélanyagának 70%-a ugyanis a mi hidunkból való…

 A lerombolt bajai híd. Forrás: Tóth Ferenc archív

 Ezen két bombázás – főként a szeptember 21-i – tudatosította városunk lakosságában, hogy bár a front még távoli, de a háború elérte otthonunkat. Baja városa a háború végéig még több légitámadást szenvedett el, melyek számos halálos áldozatot is követeltek.

Baja, 2008-2011.

Jegyzetek:

1. A képen hibásan tüntetik fel az országot - ez valószínűleg csak adminisztrációs hiba. Olaszországban nincs Baja nevű település, valamint az időpont és a felismerhető tereptárgyak is egyértelműsítik hazánk Baja városát. Köszönöm Tóth Ferenc Zsolt kutatónak a képet és segítségét!

2. A Bajai Honpolgárban megjelent írásomra reagált Vancsura úr, aki emlékeit felidézve elkészítette ezt a vázlatot és rendelkezésemre bocsátotta. Ezúton is köszönöm neki!

3. A képen jól kivehető a bajai kikötő illetve egykori gabonatároló, amit a helyiek csak "Nostrának" neveznek. Az épület még ma is áll a jelenlegi tároló "árnyékában".

Források:

 A bajai ferencesek háztörténete – Türr István Múzeum, Baja

 BKMÖL-Kecskemét XXXIII/1a Bajai halotti anyakönyv adatai, 1944, gyűjtötte: Végső István

 Dr. Dániel József: Kiegészítés a Baja térségében 1944-ben lefolyt légiharcokhoz. In: Bajai Honpolgár 2010. február

 Galambos Gábor: Emlékek és tények. In: Bajai Honpolgár 2010. február

 Gál Zoltán: A bajai Duna-híd

 Hegedűs János: Bajai leventék kálváriája

 Kecskés Antal visszaemlékezése. In: Bajai Honpolgár 2005. január/február

 Magyar vasutak a II. világháború éveiben. Szerk.: Lovas Gyula

 A Miasszonyunk Kalocsai Iskolanővérek Bajai Szerzetesházának krónikája 1941–1944. – Türr István Múzeum, Baja

 Tóth Ferenc: Világháborús roncsok a Duna Paks és Baja közötti szakaszán – Kézirat.

 Ungváry Krisztián: A Magyar Királyi Honvédség a második világháborúban. In: Magyarok a II. világháborúban szakkönyvgyűjtemény (CD-ROM), Arcanum 2004.

 Dr. Vancsura Rudolf: Emlékeim a bajai Duna-híd bombázásáról. In: Bajai Honpolgár 2010. január

 http://www.450thbg.com