Gázlepel tok, kései, vászon.
Viaszosan csillogó bevonat nélküli, német gázlepel tok.
Eredete: e fotó beküldőjének nagymamája szedte fel a háború végóráiban, amikor a német csapatok mindenüket széthagyva igyekeztek az amerikai csapatok irányába. Nevezett katonák "nem szerettek volna" oroszokkal összefutni...
Nagymamám úgy került Németországba, hogy a lánya (édesanyám) egy alföldi város jegyzőségén dolgozott irodistaként. Az orosz front közeledtére az egész "közigazgatást" kitelepítették a Fekete-erdő környékére. Egy Bergham nevű település lett új otthonuk. (Akit érdekel a téma, olvassa el: Nyírő József "Ime az emberek!" című könyvét. A szerző ugyan máshol volt, de tapasztalatai és nagymama elbeszélései tökéletesen fedik egymást!)
Nagyanyám itt az egész menekült kolóniának főzött. Többek között tököt is. Tudni kell, hogy a németek abban az időben kizárólag állati eledelnek tekintették e kiváló étket. Nagyot néztek, amikor megtudták, hogy ez bizony asztalra kerül. Megkóstolták, szemük fennakadt... (Nagyi igen jól főzött!;-)
A menekülő katonák nyomában sok minden hevert az utak szélén. Sajnos egy - azóta elkallódott - narancs színű vajtartón kívül más - ebből a kalandból - nem maradt meg.
Ha tele lenne a galéria ilyen tokokkal, áttenném. Így viszont hagyom itt.
Végül is a történet stimmelne,már úgy értem a "béke szolgálatban" áthelyezés,
de szerintem itt jobb helyen van.De te vagy a főnök:):)
Tegyem át a "béke szolgálatában" mappába? (;-))
Tűzhenger!Te mindig mosolyt csalsz az arcomra:)
"Mintha 10 perce vették volna fel a földről." (:-) Pedig, higyjétek el, a háború óta végig "szolgálatban volt"... Nagymamám a szakács tudományán kívűl ugyanis rendkívűl hosszú hajjal is rendelkezett. A kontyhoz szükséges görbe rögzítő fésüket ebben tartotta.
Igen.Valóban azok a történetek amiket az idős emberek mesélnek a háborúról,harcokról egy élmény végig hallgatni.Hányszor találkoztam már én is olyan idős bácsikákkal akik miután elmesélték történetüket hozzátették a mai világban nagyon kevés embert érdekelnek úgy ezek a történetek mint téged fiam.És mondjuk meg őszintén egyre kevesebbek a történetek:(
...akkor szó nélkül elmegyünk mellette.
Az elmúlt hétvégén összefutottam egy öreg rokon barátommal. Mesterlövész volt a II. Világháborúban. Az ő története is készülőben!
Megkérdeztem: - Távcsővel?
-Persze! De nem mindig. Hidd el, én nyilt irányzékkal is precízen homlokon lőttem az "elvtársakat". Csak aztán a szakadatlan visszavonulás egyszer véget ért, begyűjtöttek bennünket és némi továbbképzésre a nagy Szovjetunióba szállítottak...(:-)
Ő legalább leírta naplószerűen a kalandjait. Kértem tőle egy másolatot, azt válaszolta: ugyan már, kit érdekel ez ma már?! Azt hittem leszédülök a székről... Szóval, győzködöm!
Nagyon jó hogy feltetted.Érdekes módon mintha régebben láttam volna ilyet.Sőt fogtam is.Ugyebár mikor az ember nincs tisztában a felszerelési tárgyakkal:(De azért meg kell hagyni hogy abban az időben nem is foglalkoztatott ennyire, hogyan is fogalmazzak eme becses tárgyak gyűjtése:)
Amúgy, sok éve már volt fent e tárgy. Ugyanis Nagyanyám mindíg mondta, hogy német, meg katonai, de itt a lapon nem volt hasonló. Felraktam hát, egy perc alatt valaki már be is azonosította... Ennek ellenére (hogy nem volt ilyen a lapon) később eltűnt a kép.
Szép történet.A kép is nagyon jó a felszerelés is:)Szóval akkor kétfajta kivitel létezett.Mindig tanul az ember.