Rövid történet, Nagyvárad 1944
Itt a Roncson már van egy cikk, melynek főszereplője most pontosította az abban leírtakat. Sikerült némi képanyaggal is kiegészíteni. A cikkben szereplő „M bácsi” felhatalmazott teljes nevének kiírására. Elbeszélését igyekeztem hűen visszaadni. Az írásban szereplő – számomra ismeretlen - helységneveket fonetikusan írtam. Az előforduló fegyver fajtákat sem ismerem, így teljesen az elbeszélő egykori hadnagy elmondása szerint írtam le. Ha valaki lesz olyan szíves és beazonosítja őket - és ezt meg is írja - akkor utólag beszerkesztem a szövegbe.
Gyarmathy Miklóst, apám unokatestvérét a Ludovika tüzértiszti képzése végén 1944. augusztus 20.-án avatták hadnaggyá.
Az ünnepség a Bolyai akadémia udvarán:
Miki bácsi, a nyalka tiszt a csoportképből kinagyítva:
Részlet a ludovikás évkönyvből:
Gyarmathy Miklós
Bel Ami nálunk a Gyarmathy Miki,
Naponta több levél érkezik neki,
Annyi a levele, hogy nem tudja számát,
Ezzel tapétázza ki fürdőszobáját.
1944. szeptember 13.-án Nagyváradra vezényelték a M.kir.17. Tábori tüzérosztállyal. (Ez debreceni székhelyü, fogatolt alakulat volt.)
Elmondása szerint 3 üteg tartozott ide. Az első 10.5-es cseh, a második 10.5 „Göring”, a harmadik 15-ös cseh lövegekből állt.
Pontosan és helyesen: 10 cm 14M (Skoda) könnyű tarack, 10.5 cm 37M (Rheinmetall) könnyű tarack, 15 cm 14/39M (Skoda) közepes tarack.
(Fenti fotók csak illusztrációk, a Ludovika gyakorló eszközei:15 cm-es 31M gépvontatású közepes tarackok.)
Egy üteghez négy löveg tartozott, az osztályhoz pedig egy-egy bemérő és felderítő század.
Gyarmaty Miklós hadnagy a felderítő század első tisztje:
Első feladata a Nagyvárad közeli Almamezőn lőállásokat kialakítani és elfoglalni.
Amikor az úton vonult az osztály, kiugrott eléjük egy német tiszt: - Wohin? (Hová?) vakkantotta. Amikor közölték vele Almamező nevét, sürgős távozást javasolt, mert azt a környéket már elözönlötték az oroszok.
Visszavonultak hát a Nagyvárad közeli Püspökfürdőre. Innen kellett tűz alatt tartaniuk Almamezőt.
Miki bácsi egy domboldalban figyelő állást foglalt el és ollós távcsővel kutatta a célterületet.
Mivel ezt nappal szemben tette, az oroszok hamar észrevették és „csinn-bumm”-al odapörköltek párszor.
Elmondása szerint ennek a fegyvernek előbb hallották a lövedék robbanását, mint a kilövés hangját. Pontos típusát nem tudta, valami nagy sebességű páncéltörőre tippelt.
A szovjet csapatok közeledte miatt visszavonultak.
Közben egy - még félig gyerek - német katonával találkoztak, aki a front felől közeledett, riadt tekintettel, pánikban. Útba igazították, hol talál német erőket.
Ekkor történt a nagy orosz offenzíva, amellyel áttörték a frontot Battonyánál és mélyen előre nyomultak. A tüzérosztályt visszavonták Borsig. Ez volt a határ.
A falu belsejében álltak le, Miki bácsiék a templomtoronyban figyelőállást foglaltak el. Ekkor érkezett ugyanide a Tolnai Tüzérosztály és pár perccel később – a kukoricáson keresztül - meglepetésszerűen a Vörös Hadsereg. A tankok villámgyorsan legázolták a tolnaiak lövegeit, a személyzetet pedig legéppuskázták.
Miki bácsiék sietve menekültek. Futtukban látták, hogy a németek felgyújtják harckocsijaikat.
A falutól távolabb egy arra járó piros lampaszos (arra autózó tábornok) utasította őket lőállás kialakítására. Meg is kezdték, de ahogy a tábornok távozott, tovább menekültek.
Az éjszakát a nagyváradi rendező pályaudvar üres irodaépületének emeletén töltötték. Miki bácsin kívül még hatan voltak. Mayer József kecskeméti ügyvéd ütegparancsnok, két figyelő tisztes és három honvéd.
Reggel erős orosz támadás érte a környéket, mindenhonnan özönlő gyalogsággal. A támadók nyomjelzős lövedékekkel tüzeltek valamiféle hosszú puska féle fegyverből, melynek két lába volt elöl.
Reggel nyolckor levonultak az emeletről és éppen szembe találkoztak egy kucsmás kozákkal. Első ténykedésként elvette óráikat és leverte az ütegparancsnok szemüvegét.
Az épület előtt megmotozták őket és újabb tárgyakat vettek el, de nem mindent. Ekkor le is fegyverezték őket.
Egy fiatal kölyökképű géppisztolyos orosz harcos felügyelete alatt egy romos épület tűzfalához állították őket sorban. Azt hitték, azonnal kivégzik valamennyiüket.
Később mégis egy külvárosi fatelepre kísérték a foglyokat. Ott már vagy háromszáz embert őriztek. Ismét motozás, „zabrálás” következett. Miki bácsitól elvették a köpenyét, bekecsét, birgerlijét és a nadrágját. Kapott egy orosz vászonnadrágot, tele tetűvel. Maradt mezítláb.
Innen kísérték őket a városközpontba. Ott egy bérházba zsúfolták az összes foglyot. Sok százan voltak az épületben. Aki mezítláb volt, itt kapott fatalpú arató lábbelit egy - az oroszok által - feltört raktárból.
Miki bácsi a Magyar Királyi honvédség hadnagya ekkor így nézett ki: facipő, orosz nadrág, magyar zubbony, német köpeny, vállán kenyérzsák. Fején a tiszti iskolában kapott bocskai sapka. Ezt meghagyták, végig vele volt. Ebben tért haza 1947 októberében, majdnem napra pontosan három év hadifogság után.
A sapka:
A bérházban pár napot töltöttek, majd ötös sorokba rendezték a tömeget. Lassan ment, mert a számolással komoly gondjaik voltak az őröknek.
Kigyalogoltak az állomásra és vagonokba zsúfolva elindították őket Oroszország felé.
A Foksani (Focsani?) gyűjtő tábor volt az első állomás. Itt aránylag tisztességes ellátást kaptak, majd tovább, keletre.
A hosszú útra ellátták őket bőséges élelemmel. Bab, lencse, élő marha. Ezeket viszont a kísérő őrség eladta útközben a lakosságnak. A foglyok így csak nyers marharépát és vagononként egy vödör vizet kaptak, meg fejenként - egy hétre - egy cipót. A víz annyira kevés volt, hogy a vagon fém alkatrészeire kicsapódott dér lekapargatásával és szopogatásával próbálták pótolni.
December 4.-én érkeztek az oroszországi Sónika (?) állomásra. Az induló létszám 3.600 fő volt, ebből 800 érkezett meg élve. A vonatból menet közben csak a sínek mellé dobálták a keményre fagyott hullákat.
A következő állomás Talicin volt. Ekkorra az összes gyomorbajos meggyógyult, mert az ellátás teljesen nélkülözte a zsírt, az olajat és mindennemű fűszert.
Sok tábor után végül az utolsó Monasztirka volt, egy valamikori kolostor, papnevelde. Kis falu felett, egy dombon terült el. Innen engedték aztán haza.
1952-ben Debrecenben lemondatták rangjáról. Csak a rendszerváltás után rehabilitálták és őrnagyi rendfokozattal „kárpótolták”.
A háborút követően a katonasághoz már nem volt köze. A Földmérő Intézet munkatársaként dolgozott nyugdíjazásáig.
Jelenleg Pest megyében él, lefogyva, daganatos betegséggel küzdve.
A cikk megírásában segítségemre volt pontosítással és adatközléssel SÁRKÁNYHÚZÓ kolléga. Köszönet érte!
Szép munka, most olvastam újra.
Az 1944-es évfolyam történetét Pénzes János hegyivadász hadnagy irányításával "Emlékek útját járva" címmel foglalták össze. A hősi halottak adatait pedig – a kötetből kiindulva – itt lehet olvasni:
http://magyarhonved.blogspot.hu/2012/12/az-19440820-avatott-ludovikas-ev...
Kedves Kalóz14!
Köszönöm az elismerő szavakat.
A fogságba esés és lefegyverzés:
"Reggel nyolckor levonultak az emeletről és éppen szembe találkoztak egy kucsmás kozákkal. Első ténykedésként elvette óráikat és leverte az ütegparancsnok szemüvegét.
Az épület előtt megmotozták őket és újabb tárgyakat vettek el, de nem mindent. Ekkor le is fegyverezték őket."
Az épület előtt nyüzsögtek az ellenséges katonák. Zrínyit játszani bizonyára nagyon impozáns hőstett lett volna, pisztolyokkal kirontani és utolsó golyóig küzdeni...
Ám ez nem filmforgatás volt és ők élni akartak.
Nincs itt semmi furcsaság.
Üdv: Tűzhenger
Gratulálok Tűzhenger tagtársnak a remek riportanyagért!
Gyarmathy bácsit Isten nyugosztalja, legyen neki könnyű a föld!
A vitamin pótlására kitalált fenyős megoldás nagyon elgondolkodtatott....illetve a fogságba esésük szintén: hatukat egy kozák fegyverezte le (3 tisztet és 3 honvédet) - furcsa....
A m.kir.honvéd Ludovika Akadémia növendékei a tiszti képzés során az alábbi tantárgyakat sajátították el:
Felsőbb mennyiségtan
Mechanika
Ábrázoló mértan
Géptan,motortan
Haditechnika
Jog
Fegyvergyakorlati szabályzat
Idegen nyelv: német
Nemzetiségi nyelv: tót, román, szerb
Szolgálati szabályzat
Harcászat
Hadvezetés
Hadtörténelem
Katonai földrajz
Tereptan
Fegyver és lövéstan
Tüzér ismeret
Műszaki ismeret
Híradó ismeret
Katonai írásmód, ügyvitel
Gazdaság, közgazdaság
Lóismeret
Tüzér lövéstan
Tüzér lőutasítás
Tüzér mérőszolgálat
Gyakorlati kiképzés
Lovaglás, hajtás
Testnevelés
Vívás
A fogságba eséskor egy hajszálon függött az életük, ugyanis ha az orosz katona lelőtte a foglyát, nem büntették meg. Később megszámolták őket, ettől kezdve a tisztek feleltek az állományért és figyeltek az őrökre. A hadifoglyokat ötös sorokba rendezték: „popjaty!”
Egy ízben egy szovjet harcos előre vezényelte az első sort, hogy agyonlője őket. Akkor értesült róla ugyanis, hogy a testvére elesett a magyarok elleni támadásban, és azonnal bosszút akart állni. A foglyok erre mind kiabálni kezdtek: officer, officer! Rohanva érkezett egy orosz tiszt, felrúgta a katonát, elvette a fegyverét és pisztolyát a fejéhez szorítva, ordítva magyarázta el neki, hogy nem gyilkolászhat kedvére.
A táborokban más nemzetek katonáival és civiljeivel együtt őrizték őket. A németeken kívül (akikkel keményebben bántak az oroszok, mint a magyarokkal, nagyobb is volt a halálozás), ukránok, olaszok, románok, spanyolok is voltak. Ukrajnából például egyetemista lányokat hurcoltak oda, vagont rakodni. A spanyolok még a polgárháború végóráiban menekültek a Szovjetunióba. Ott azonban megbízhatatlanoknak ítélték őket és bevágták valamennyit egy lágerbe. A románok az átállásuk után szövetségesnek számítottak, de ilyen apróságok nem zavarták Sztálint.
A „nagy utazás” a romániai gyűjtőtáborban kezdődött
Focsani-ban. Itt pakolták fel őket négytengelyes tehervagonokba.
Moszkva, átszállás a Transz-Szibériai vonalra.
Gorkij (Nizsnyij Novgorod).
Talicin. Ez nem a tábor neve, hanem egy vasúti megálló volt, innen kisvasúttal vitték (volna) őket egy távoli lágerbe. Ám a szerelvény indulás után felborult, nem tudták visszatenni a sínre, úgyhogy gyalog hajtották őket tovább. A megérkezést követően útépítés volt a feladat. 15 méter mély árkot ásattak a foglyokkal és dorong utat kellett építeniük. A németek végezték a nehezét, ők ástak. Rengetegen meghaltak közülük. Kibírhatatlanul sok volt a szúnyog. Vizenyős terepen gyökeres tuskókat kellett eltávolítani. Ha sokáig álltak egy helyben, elsüllyedtek. A viselet gyékény papucs volt.
Balakna (Volga part).
Monasztirka Oranki nevű falu fölött, a dombon egy egykori templom és papnevelde volt tábornak berendezve. Ez volt az utolsó állomás. Itt már tűrhető ellátásban részesültek. Ez egy tiszti tábor volt. A templom arany freskóit az oroszok lefestették kb. négy méter magasságig (addig értek fel a meszelővel) a többi falfestmény így megmenekült. A templom lisztraktárként működött. A hadifoglyok színjátszó kört és zenekart is alapíthattak. A zenekar vezető neve Karcsi volt. A zeneszerszámok: egy „zabrált” tangóharmonika, hat-hét hegedű, egy cselló és dobok. Ez utóbbiak ott készültek a láger műhelyeiben.
A békeszerződés aláírását követően a megszólításuk: gaszpazsa (uraim)! (Kissé tartottak tőle az őrök, hogy a sok ember félre söpri őket, és egyszerre haza indul.) Ekkor mintegy kétezren voltak.
A hazatérést követően nem volt biztonságos egy volt katonatisztnek szem előtt lennie, ezért lakóhelyét (Debrecent) elhagyva vidéki munkahelyeken dolgozott. Sokáig vasútépítő volt.
Újabb részletekre derült fény, de ezek miatt a cikket most nem írom át.
A Ludovikások gyakorlati képzése a "tüzérek Mekkájában", Hajmáskéren zajlott. Ennek a bázisnak saját strandja volt. 1944 júniusában éppen itt ejtőztek, amikor légiriadót fújtak. Nem gondolták, hogy ők lesznek a célpont, de tévedtek. Az istállókat és a legénységi szállást célozták a bombázók. A támadás után felmérték a károkat, többek között a 10m átmérőjű, 9m mély bombatölcséreket.
Az 1944 augusztus 20.-án felavatott tüzér tisztek létszáma 23 fő volt. Ebből ma 4-5 fő él még.
Miki bácsi fogságba esésekor több zabráláson is átesett. Az oroszok fosztották ki, de a csizmáját románok vették el. A szovjet katonákat ugyanis csak a rövid szárú utászcsizma érdekelte, a fűzős birgerli nem, mert abba nem lehetett gyorsan beleugrani.
Nagyvárad és Arad között 120Km-t kellett megtenniük (neki mezítláb) öt nap alatt. Éjszakánként az orosz kísérők nagy tüzet raktak (pl. egy kazlat felgyújtottak) és köré ültették a foglyokat.
A fogságban úgy oldották meg a vitamin ellátást, hogy 200 literes hordóba fenyő tűleveleket törtek össze és ezt vízzel felöntötték. Az ázalékból reggelente egy bögrével kellett inniuk.
A fogság során románokkal is érintkeztek. A kapcsolat tartás francia nyelven zajlott. Állítólag minden román tiszt beszélt ezen a nyelven. Mellesleg a Ludovikán németül, franciául és szlovákul tanultak.
Monasztirkában már jó dolguk volt, színjátszó kört is alakíthattak...
Igen, Balázs1987 Kolléga! Precíz diagnózist állítottál fel a nehézségekről.
Csokisnak pedig köszönöm az elismerő szavakat.
Igen, nagyon szépen összeszedett beszámoló. A legtöbb veterán halálával sírba szállnak az emlékek is, hiszen legtöbbjük nem közli. Általában mert nem is kérdezik, ritkábban pedig egyszerűen nem megy nekik. Eltemették, nagy nehezen lezárták magukban a fájdalmas emlékeket.
És ez a nagy baj: nem kellemes ezeket az emlékeket felfeszegetni a kérdéseim tömkelegével. Érdekel, és tudom, hogy meg kellene őrizni, de egy 90 éves síró férfit tovább faggatni... Biztos tudjátok, milyen.
A másik kategória az, mikor -a korral jár- a történet olyan összeszedetlen, keveredik az időrend...stb, hogy kihámozni pontosan már nem lehet. Nagyapám pl. keveri a háborút, és a közvetlen utána való (sor)katonaságát, vagy pl. egy nénivel beszélgettem, aki meg a háborút és 1956-ot mosta mindig össze. Mindkettő érdeke, de ha nem tudom kihámozni, akkor közölni, megosztani végképp nem fog menni.
A Jó Isten adjon az idős úriembernek erőt és egészséget!Bárcsak minél több ilyen történet ékesítené a honlapunkat.Ha valakinek van lehetősége lejegyezni,közölni,ne fogja vissza magát...
Tűzhenger tagtárs természetesen hozta a formáját,minden részletében példaadó munka,köszönjük!